15.1. Az épület jellemzői

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Rajk a nyolcadik kerület szívében, a Horánszky utca 6. számú épületében lakik. 2006-ban költöztünk ide, miután az 1970-es alakulástól 1981-ig az V. kerületi Veres Pálné utca 36-ban, majd 25 évig a Horánszky (1990-ig Makarenkó) utca 20-ban volt a kollégium otthona.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Veres Pálné utcában két szinten, 3-5 ágyas szobákban, szűkös komfortfeltételek mellett laktak a kollégisták, ugyanakkor sok és tágas közösségi tér állt rendelkezésre egy jó helyen álló, az akkori viszonyok közt jó állapotú épületben. A rajkosok mellett évente változó létszámú, 30-40 közgázos diák élt még az épületben.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Makarenkó 20. egy nagyobb épületkomplexum egy szárnya volt, a többi épületrészben az MKKE más intézményei (Nyelvi Intézet, Közgazdasági Továbbképző Intézet), tantermek, előadóterem, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola díszletraktára és próbaterme kapott helyet. A kollégium négy szinten helyezkedett el, nagyon eltérő tulajdonságokkal rendelkező 2-5 ágyas szobákban, szűk folyosókkal, kevés közösségi térrel. Az épület már beköltözésünkkor is sanyarú állapotban volt, a negyedszázados ottlakás alatt (miközben komoly felújítás nem történt) teljesen lepukkant, az odaköltözésünk idején kifejezetten rossz környéknek számító belső Józsefvárosban.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jelenlegi otthonunk (Horánszky utca 6.) egy utcára néző négyszintes és egy „udvari” hatszintes (A és B) épületből és az általuk, valamint két tűzfal által határolt méretes udvarból áll. 2006-ban történt beköltözésünk előtt teljes felújításon ment át. Ennek tervezésébe szerencsés módon komoly beleszólásunk volt, kivitelezésébe sajnos nem. Mindenesetre ez az objektum ma megfelel a Rajk igényeinek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az első költözést az egyetem épületeinek felújítás miatti átrendezésével indokolták, de a költöztetésben – nem teljesen alaptalan vélemények szerint – a Szakkollégium renitens politikai magatartásának – mindenekelőtt az 1980. őszi Bibó István-emlékestnek – is komoly szerepe volt. A második költözés az egyházi kárpótlási törvény folyománya volt, a Horánszky utca 18–22. komplexumot visszakapta a jezsuita rend. A továbbiakban csak a jelenlegi épülettel foglalkozunk.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave