Teremtsünk a teljesítmény és a törekvés tiszteletére építő támogató közeget!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mint már szó volt róla: a szakkollégium alapítása óta motiváló erő volt az egyetem által nyújtott képzésnél többet akarás. Mindez evidens volt a szovjet típusú egyetemi szervezetben (gazdasági szektoronként szervezett képzés, mindent átható ideológiai szűrők, egybites társadalommagyarázatok, KISZ-es és pártos szempontok). A rendszer lényege volt a szürkeség és az egyformaság, mást akarni szexi volt, és önmagában segített nevelgetni a kiválóságtudatunkat – és persze, óhatatlanul bizonyos ellenszenvet is a többiek körében, pláne, ha jöttek a szakmai eredmények. A képzés most sokkal jobb, de egy tömegegyetem képzése soha nem lehet elég jó minden területen. Azoknak tehát, akik többet akarnak, mindig van terük különleges személyiségeket, kivételes szakmai teljesítményeket imádni vagy legalábbis piedesztálra emelni.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az 50 éves évfordulós ünnepség
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A teljesítmény kultusza mindig, minden periódusban jelen volt a Rajk életében. Egy idő után a rajkos karrier abszolút mérföldköve lett a szakmai beszámolási rendszer követelményeinek aktív teljesítése: beszámolók írása és megvédése, tudományos diákköri dolgozatok írása és eredményes versenyeztetése. A nyomtatott könyvek fénykorában a szakkollégisták közötti tekintély mércéje volt a (zömmel antikváriumokból és különböző speciális lelőhelyekről összegyűjtögetett) saját könyvtár mérete, de egy „dematerializáltabb” tudásátadási világban is mérce a tájékozottság, a szaktudás megléte és annak átadásának képessége. Ami azonban fontos: mindig legyen meg ennek az intézményi háttere: a kurzusok rendszere, a kollégiumi tanárok felkérése és kurzusaiknak az aktív „használata”, az előadások rendszere és így tovább. Nem elég tehát a tudás tisztelete, szükséges az is, hogy a kollégium közössége folyamatosan dolgozzon a tudástermelés belső infrastruktúrájának fenntartásán.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave