3.2. A Rajk demokráciamodellje

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A demokrácia nagyon sokféle lehet, a Rajkban kikristályosodik egy markáns modell, amely persze sok tanulsággal szolgálhat más esetekre is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Rajk demokráciamodellje definíciószerűen megfogalmazva:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Minden közösségi ügyben-kérdésben végső soron a tagság egészét mint közösséget illeti meg a döntés joga. A közösség dönt arról is, hogy mit tekint közösségi ügynek. Természetesen a tagság delegálhatja a döntés jogát, tisztviselőket választhat, de a végső döntés jogáról nem mondhat le. A döntéseket nyílt vita előzi meg, amihez bármely tag hozzászólhat, a döntéseket szavazás útján hozzuk, ahol minden tag szavazata egyforma értékű.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Talán sokan nem szeretik az ilyen szikár és tömör definíciókat – bár a közgazdászok körében van ennek hagyománya –, ezért is érdemes kibontani a részleteket.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • A Rajk egy kis-közepes közösség (körülbelül 100 fő) demokráciája: tapasztalataink alapján sok demokratikus forma egy adott közösségméretben működőképes, sok, demokráciától elvárt jellemző csak bizonyos méreteknél tud érvényesülni.
  • A Rajkban a demokrácia a domináns közösségszervező mechanizmus – az ettől való eltérés a kivételes (többnyire az eltérés is egy demokratikus felhatalmazáson alapul). Nagyon más ez, mint amikor egy közösségben a tagságnak csak időnként, a tisztségviselők megválasztására van joga (mint a hallgatói önkormányzatok esetében a magyar közoktatásban általában, de bizony a legtöbb tömegdemokráciára is ez inkább a jellemző).
  • A Rajk ehhez kapcsolódóan egy úgynevezett „deliberatív demokráciamodell”1. Eszerint a közös vita legalább olyan fontos része az intézménynek (a döntések elfogadottsága jelentős részben a vitából fakad), mint a végső szavazás. Bizony a legtöbb kérdésnél addig tart a vita, mire maga a szavazás már formalitássá válik, mert vagy kialakult valamiféle konszenzus, vagy nyilvánvalóvá válik a vitán a többségi álláspont.
  • A Rajk hierarchikusan tagolt szervezet. Bizonyos méret és komplexitás fellett nem hiszünk a bázisdemokráciában. Annál inkább hiszünk a demokratikus felhatalmazások és számonkérések rendszerében és az egymást kiegyensúlyozó intézményi struktúra működőképességében.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A rendszerváltáskor sokat emlegetett tétel volt, hogy a jogi rendszerváltásra elég 5 hónap, a gazdaságihoz 5 év, de a kultúrára 50 év kell. Nos a Rajk 50 éve éli a demokráciát, lassan hihetünk abban, hogy nemcsak úgy felvettük divatból, hanem a kultúránk részévé vált!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Rajk tapasztalatai alapján a demokrácia fennmaradásának azonosítható alapfeltételei vannak egy közösségben:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Létezzen a közös ügyek megfelelő mennyisége, és ezek a közügyek legyenek kellően fontosak az egyének számára!
  2. Alkosson közösséget a tagság!
  3. Megfelelő fórumok, szabályi keretek legyenek a vitákra, megfelelő szavazási szabályok aggregálják a véleményeket!
  4. A döntésdelegáció rendszere, az intézményi hatalommegosztás, a választások és az elszámoltatás közösségi kontroll (nyilvánosság) mellett működjön!
  5. A közösség végső soron mindig visszaveheti a döntés jogát, bármely tisztviselő, bizottság határozatát felülírhatja, és ettől a jogától nem fosztható meg, erről nem mondhat le.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A következőkben megpróbálom részletesen is megvilágítani ezeket a feltételeket.
1 Jon Elster Neumann-díjasunk foglalkozott sokat ezzel a modellel, jó irodalom-összefoglalókat is adva. A fő üzenet, hogy ebben a modellben nem a szavazás önmaga, hanem a vita, az érvek nyilvános mérlegelése adja meg a döntések legitimációját, a szavazás aktusa már inkább csak a vita lezárása és a kialakult álláspont rögzítése-szentesítése. A fogalomalkotó Joseph M. Bessette. Bessette, Joseph (1980): Deliberative Democracy: The Majority Principle in Republican Government. In Robert A. Dahl (ed.): How Democratic is the Constitution? AEI Press, Washington.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave