Varázskastély

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Amikor frissen felvett kollégistaként (rajkos szlenggel UF-ként, azaz újonnan felvettként) az ember először megérkezik a Rajkba, hamar letaglózza a szakkollégium varázslatossága. Elkapja az idősebb kollégisták barátságossága és érdeklődése, a közösség vibrálása, a kollégiumi szokások ereje, a kollégiumi élettér sokszínűsége. Sok szempontból nagyon más élmény, mint a mai modern felsőoktatás kínálta tapasztalat, sokkal bensőségesebb, közösségibb, szabadabb. A felvételi folyamat és a meleg fogadtatás eredményeként hamar kialakul az újonnan felvettekben egyfajta kiválasztottságérzet, a rajkos identitás, ami meghatározó lesz a következő években. A beköltözés után hamar a kollégiumi élet lesz az egyik legfontosabb tényező az életükben: hónapokon, sőt heteken belül úgy kezdenek hivatkozni a kollégiumon kívüli környezetre, mint „külvilágra”. Szabadidejük jó részét a kollégium falai között kezdik el tölteni, sokszor komoly erőfeszítést igényel egy-egy jelenléti óra az egyetemen vagy egy bevásárlás a közeli kisboltban. Kevesebbet járnak belvárosi szórakozóhelyekre, eltünedeznek a vasárnapi családi ebédekről. A Rajk egy varázslatos belső világ lesz az életükben, és bár ahogy idősödnek a kollégiumban, a varázs valamennyire kopik, és ismét egyre fontosabb lesz a külvilág, továbbra is biztonságot jelentő otthont, identitást és közösséget ad a szakkollégium.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az első rajkos évek időszaka kísértetiesen hasonlít azokhoz a modern mesékhez és történetekhez, amelyek valamilyen nagyhírű iskolában, akadémián, varázskastélyban megvalósuló felnövéstörténeteket dolgoznak fel. A kiválasztottak, sportolók, varázslók és a másmilyenek iskolája egy gyakran és hatékonyan alkalmazott toposza, körülménye a modern felnövéstörténeteknek. Narratív ereje pedig valószínűleg nem véletlen, hiszen a tinédzser és fiatal felnőtt életszakaszokhoz sokan ideális, vágyott környezetnek tartják az ilyet.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Számos közös tulajdonsága van ezeknek a kitalált és valós világokban létező iskoláknak, ezeket áttekintve viszonylag egyértelműnek tűnik a recept. Fontosnak tűnik például, hogy erős misszióval rendelkeznek: tanulóik és tanáraik többet és máshogyan akarnak, absztrakt értékekben és magasztos célokban hisznek. Az ilyen iskolák falai között az újonnan megérkezők hamar társakra találnak: olyan tehetséges, de sokszor a tömegben így vagy úgy a helyüket nem találó diákokra, amilyen fiatalokkal korábban csak elszórtan találkoztak, akik sok szempontból olyanok, mint ők, akikkel kapcsolatban úgy érzik, érdeklődésükben és habitusukban hasonlítanak egymásra. Ezekben a történetekben sokszor fontos elem az intézmény történetisége is: a tradíciók, a szimbólumok és az évről évre megrendezett szokásos események. Régi történetek, melyek sokszor homályba merülnek, és csak könyvek és az idősebb generációk őrzik a titkaikat. Jellemzően mindig megjelennek fontos szereplőként a sokszínű alumni tagjai, akik a külső világban fontos szerepeket töltenek be, példákat és legendákat adva a fiatalabb generációknak. Vannak családok, melyeknek többedik generációja koptatja az adott iskola padjait, és mindig vannak első generációs történeteket megélő karakterek. És nem utolsósorban fontos maga az épület is, melyben mindig van felfedezni való titkos zúg, csendes tanulóterem és zsúfolt szoba örök barátokká váló szobatársakkal.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Rajkban és a hozzá hasonló szakkollégiumokban a recept hozzávalói pontról pontra lekövethetők, sőt valószínűleg még jó néhány hasonlóságot össze lehetne szedni a szakkollégiumok és a bentlakásos iskola toposzának híressé vált példái között. Öntevékeny, diákok által működtetett intézmények lévén azt is gondolhatjuk, hogy a hasonlóság nem véletlen, hiszen, ha a szakkollégiumokban a diákok megcsinálhatják maguknak a saját iskolájukat olyanra, amilyenre szeretnék, könnyen igazodhatnak az ifjúsági történetekben megismert hozzávalókhoz. A Rajk több mint 50 éves története viszont cáfolja ezt a felvetést, hiszen az intézmény legtöbb fontos eleme idősebb, mint a legtöbb példaként felhozható ilyen felnövéstörténet. A Rajk-modell tehát sok szempontból megelőlegezte a később népszerűvé és kívánatossá vált iskolatörténeteket; organikus és eredeti példája a magyarországi „varázslóiskoláknak”, fiatal felnőtt értelmiségi közösségeknek.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindez persze nem feltétlenül teszi egyedivé a Rajk-modell alapján működő szakkollégiumokat, és a „varázslóiskola” hasonlattal nem is szeretnénk azt éreztetni, hogy itt egy minden másnál jobban működő, domináns intézményi modellről lenne szó. Mind Magyarországon, mind szerte a világban számos példája van a közösségiségre építő, erős identitást kialakító elitiskoláknak. Ismerhetünk jó hírű gimnáziumokat, bentlakásos egyházi iskolákat, teljes embert igénylő művészeti iskolákat, kis létszámú egyetemi szakokat és nagy hírű diákszervezeteket. Fontosnak tartjuk viszont megmutatni, hogy a Rajk és a hozzá hasonló szakkollégiumok erős és sikeres intézményei ennek az oktatási kategóriának, miközben megvalósítják azokat a kulturális toposzokat, melyeket a modern felnövéstörténetek sokszor az ideális iskolaként definiálnak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindemellett a Rajk-modell szakkollégiumai egy olyan intézményi formát képviselnek, mely az önszervező és diákönkormányzati jellege miatt egyedülálló a világon, talán hungarikumnak is tekinthető. Jó néhányszor előfordult velünk, hogy a világ legjobb társadalomtudományi egyetemeiről meginvitált professzorok rácsodálkoztak az intézmény működésére, baráti jellegére és kollégistáink gondolkozására, eredményeire. A mai magyar szakkollégiumok hagyományaikban sajátos pedagógiai előzményekre építenek, megalakulásukhoz pedig szükség volt egy sajátos társadalmi környezetre, ami más országokban nem így alakult, és így más intézményi formákat eredményezett. A jelenkor kihívásai között pedig azt látjuk, hogy ez az intézményi modell képes az adaptációra és a megújulásra, nemzetközi működésre vagy a kurrens tudományos tananyagok és pedagógiai elvek lekövetésére. Emiatt biztosak vagyunk benne, hogy a Rajk-modell szakkollégiumai a következő évtizedekben is fontos intézményei lesznek a magyar felsőoktatásnak, amiket érdemes ismerni, melyektől érdemes tanulni, és amikhez érdemes igazodnia a magyar társadalomnak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az alábbi könyv részletes betekintést ad ennek az intézményi modellnek és főként a Rajk Szakkollégiumnak a működésébe az első két igazgatójának tollából. Chikán Attila és Ilyés Márton a Rajk legközelebbi ismerői és legfontosabb pedagógusai voltak az elmúlt több mint 50 évben. Tapasztalataik, történeteik és elemző meglátásaik a mai napig nélkülözhetetlenek az intézmény fejlődésében – ezt, mint az ő igazgatóságuk alatt kollégistaként felnövő diákok, jelen sorok írói is első kézből tapasztalták. A Rajk több mint 800 végzett kollégistájához hasonlóan mi is végtelenül hálásak vagyunk azért, hogy a hosszú évek alatt hittek ebben az intézményben, és tettek azért, hogy úgy működjön, ahogyan azt a kollégisták megálmodták. Emiatt komoly lehetőségnek gondoljuk, hogy ebben a könyvben az ő elmesélésükben ismerheti meg az olvasó a Rajk Szakkollégium történetét, működését és pedagógiai jellegzetességeit.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave