A kooptálás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az integrációs folyamat csúcspontja a „kooptálás”. A kollégiumtörténet kezdetei óta hagyomány, hogy a regnáló DB kiegészül két újonnan felvettel. A sok év alatt az eredetileg egyszerű aktus szépen kifejlődött hagyományokkal rendelkező rituálévá nemesült. Egy egész napos eseménysorozatot jelent, amely kora hajnali unicumos keltéssel és közös gőzfürdő-látogatással kezdődik. A délelőtt visszaérkező UF-eket egy gazdag reggeli várja, majd egy sokórás közös várostúra következik, amelynek előre nem ismertetett útvonalát az idősebb szervezők különböző trükkökkel teszik még érdekesebbé. A túra hagyományosan kora este a gellérthegyi Filozófusok kertjében végződik, ahol enni-innivaló várja az eddigre meglehetősen fáradt vándorokat. Itt eléneklik a Sej, a mi lobogónkat, meg még néhány aktuálisan népszerű dalt, majd visszajönnek a kollégiumba. Kapnak egy-két óra pihenőidőt, majd összegyűlünk a Kiállítóban, ahol a kooptálás formális része bonyolódik. Kooptálásról beszélünk, de valójában választásról van szó: a DB automatikusan befogadja a „kooptáláson” az újonnan felvettek által maguk közül választott két főt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kooptálás eseményén minden szakkollégista részt vehet, s szinte mindenki ott szokott lenni, sőt szép számban megjelennek voszkosok is – de szót csak az UF-ek kapnak. Először mennek egy teljes kört, amelyben mindenki elmondja, hogy érzi magát, milyen volt az első hat-nyolc hét a kollégiumban. Majd jelölnek DB-tagokat, végbemegy a „nyomatás-ellennyomatás” (érvek és ellenérvek a jelöltek mellett és velük szemben), végül titkos szavazással kiválasztják a két új DB-tagot, akik a februári DB-választásig teljes jogú tagjai a DB-nek. Rendszerint sok jelölt van, érdemi vita és többfordulós szavazás zajlik, amit persze össznépi ünneplés követ.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kooptálás pénteken szokott lenni, a két új DB-tag a következő hétfői DB-n (ahol a régiek is, ők is ünneplőbe öltözve jelennek meg) elmondja a székfoglalóját, amit pezsgős koccintás követ, majd a DB, mintha mi sem történt volna, elkezdi az aktuális napirendi pontokat tárgyalni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Talán érzékelhető a fenti leírásból, milyen összetett közösségi ügy a kooptálás, mekkora jelentősége van az UF évfolyam összekovácsolásában, a kollégium egészébe való beillesztésében, az emberek egymáshoz való viszonyának alakításában, a kollégiumi hagyományok fontosságának demonstrálásában. Talán ez az a pont, ahol a felvételit befejezettnek tekinthetjük.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave