Vannak, akik már a felvételi másnapján be szeretnének költözni, igyekeznek sok és tartalmas időt tölteni a rajkosokkal, kérdeznek és bátran értékelnek. Vannak, akik épp ellenkezőleg, kicsit meghökkennek a kollégium beszívó hatásának érzékelésekor: „no né, ezek azt kívánják, hogy adjam fel eddigi életemet, s szenteljem minden időmet a kollégiumnak (nincs ilyen törekvés…), hát nem, én őrzöm az autonómiámat, s majd megnézem jobban, hová és mibe csatlakozom be”. Vannak, akiknek túl harsány az egész, s aggódnak, hogyan tudják a kollégium közösségi viszonyai között megtartani a saját intim szférájukat. Vannak, akik megrettennek: ez túl sok követelmény, én nem tudok ezeknek eleget tenni. Vannak, akik azt gondolják, hát ez tök jó, mindenben benne leszek, de budapesti lévén esténként azért hazamegyek a jó kis külön szobámba, a kényelmes szülői gondoskodás ölelésébe. Vannak, akik hamar felmérik a Rajk szervezeti hierarchiájának logikáját, s már tervezik is, hogyan lesz belőlük vezető. Vannak, akik kistelepülésről, hátrányos helyzetből, nehezen megnyílva érkeznek magabiztos társak közé. Vannak, akik félnek a családi konfliktustól, hiszen nemrég vásárolt nekik a család lakást Budapesten, s most nem értik, hogy miért akarja ennek komfortját – s egyúttal a szülői gondoskodást – felcserélni a sokágyas szobára és a közös zuhanyzóra.

A fenti példákkal távolról sem merítettük ki az UF-ek viszonyulásának sokszínűségét. Nyilvánvaló tehát, hogy ha jót akarunk nekik is, az intézménynek is, akkor igen óvatosan és igen sokféle eszközzel kell próbálkozni ahhoz, hogy minél közelebb kerülve egymáshoz, de személyiségük egyediségét megtartva, sőt fejlesztve éljék meg a rajkos éveket. A kudarcok is rámutatnak e folyamat jelentőségére és nehézségére. Sajnos, nem ritka a korai kilépés a kollégiumból, az összes kilépők nagyrésze egy-másfél éves (vagy nagyritkán akár néhány hónapnyi) kollégiumi tagság után dönt úgy, hogy nem folytatja. Ezen esetek egy része már eleve tévedés volt: a felvételi hangsúlyozott szubjektivitásának számos előnye mellett vannak hátulütői is, előfordul, hogy a jelölt tévesen ítéli meg a rajkosság jellegét és követelményeit, illetve a felvételi bizottság félreismeri vagy félreértékeli a jelöltet. E szempontból különösen fontos, hogy a FEB nem ritkán tudatosan kockáztat, abban bízva, hogy kevésbé a rajkos értékek szerint gondolkodó, de színes, fajsúlyos jelöltek ki tudnak majd bontakozni a kollégiumi életben. Ez nem mindig sikerül.

Nagyon fontos tehát az UF-ekre különleges figyelmet fordítani. Az előző szakaszban összefoglaltuk azokat az eseményeket, amelyek meghatározzák az integráció pályáját. A célzott eseményeken túl azonban nagyon fontos, hogy a törődés a hétköznapi életben is megnyilvánuljon, méghozzá úgy, hogy ez ne legyen tolakodó. Sokféle megközelítést alkalmazott az évek során a Rajk (hol többé, hol kevésbé tudatosan) a személyes mentorálástól kezdve az egyik végleten, a laza, „félszemmel figyelünk, de találd meg magad az utat” attitűdig másik végletként. De miközben a kollégiumi élet számos területén találtunk, ha nem is örökre, de tartósan jó megoldásokat, az integrációban ma is tág tere van a kísérletezésnek, s az erről szóló vitáknak.

Több olyan szervezési feladat van a kollégiumban, amelyet hagyományosan UF-ek végeznek: a táborok előkészítése, az udvarbálok szervezése, bizonyos lakóbizottsági feladatok. Ezek általában komoly ráfordítást igénylő munkák, ahogy mondani szokás, van velük „szívás” elég, de kiváló alkalmakat jelentenek arra, hogy az UF-ek a kollégium minden tagjával személyes kapcsolatba kerüljenek.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy az UF-ekkel szemben az írott, és íratlan szabályok szerint mind a szakmai, mind a közösségi számonkérésben a tolerancia elvét követjük. A DB a szokásos félévenkénti „személyi ügyek” áttekintése során mindannyiuk teljesítményével foglalkozik, de csak segítő, nem számonkérő jelleggel.

Az első félév végére általában véget érnek a beilleszkedés fő folyamatai, s a januári Téli Táborban már a következő évfolyamból oda érkező poszkosok felé fordul az utánpótlás-keresés figyelme.