6.4. Nemzetköziesedés itthonról

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mivel a nemzetközi tapasztalatszerzés jelentőségét a viták és szavazások nem homályosították el, az a feladat áll előttünk, hogy azt a rajkos tevékenységek bázisán valósítsuk meg. Ennek igen gazdag eszköztárát mozgósítjuk.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Sztereotip kiindulópont, de azzal kezdjük, hogy ösztönözzük és igyekszünk elősegíteni a külföldi részképzésekben való részvételt. Ennek két fő kerete van az utóbbi évtizedekben, az Erasmus-program és a CEMS. Az utóbbi két évtizedben átlagosan a rajkosok fele vett részt valamelyik programban, döntően, de nem kizárólag Európában. Ezek szervezésével a kollégiumnak nem sok tennivalója van – azt tehetjük, hogy ösztönözzük a jelentkezést, és támogatjuk a részvételt. Az ezeken a programokon kint lévők teljes jogú kollégistának számítanak, de nem kell kollégiumi díjat fizetniük, s kint tartózkodásuk idején nincs feléjük formális szakmai követelmény. Természetesen hasznos, ahogyan a hazatérők átadják tapasztalataikat a többieknek, feltárva az újdonságokat az oktatási programokban, és segítve a következőknek a helyek kiválasztását. Néhányszor nekifutottunk, hogy a tapasztalatátadást szervezetté tegyük, de ezek a kísérletek nem jártak sikerrel. A rajkos kommunikáció sokféle csatornája azért e téren is működik – újdonság, hogy esetenként már a külföldön tartózkodás alatt írnak beszámolót. Az általános tapasztalat az, hogy a rajkosok kipihenten és feltöltődve jönnek haza – sokkal kisebb kint a pörgés, mint a kollégiumban, s általában nem találják nagy kihívásnak az egyébként egyetemenként nagyon eltérő követelményeknek való megfelelést sem.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fontos kiegészítői a fenti programoknak a rendszeres alkalmi rendezvények: nyári egyetemek, konferenciák, esettanulmány-versenyek. Ezekről lényegében folyamatosan informálódnak a rajkosok, és évente több alkalom is adódik a részvételre. Bár a kollégium pályázatokból is, saját pénzből is igyekszik támogatást nyújtani, ez egy olyan terület, ahol jó lenne több forrással rendelkezni.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave