XI. A Szabó Kálmán Tehetségprogram

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Társadalmi tevékenységünk mai zászlóshajója a Szabó Kálmán Tehetségprogram. A mobilitás mint társadalmi probléma, mint láttuk, kezdettől a kollégiumi gondolkodás és tevékenység fókuszában áll. A kollégium a mobilitási problémák kapcsán már a rendszerváltás évtizedében észlelte, hogy a hátrányos helyzetű diákok felvétele nem igazán valósítható meg, mert már az egyetemre sem igen jutnak be ilyen háttérből. Sokszor felmerült a kérdés, hogyan lehetne ezen segíteni, s amire jutottunk, az a Rajk jelenlegi legnagyobb és legsikeresebb társadalmi programja. Az immár több mint 10 éve működő programban 70 diákot tudtunk támogatni, összesen több mint 40 millió forinttal.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az alapító rektorunkról elnevezett Szabó Kálmán Tehetségprogram (SZKTP) olyan tehetséges hátrányos helyzetű fiatalok egyetemre jutását támogatja, akik e segítség nélkül valószínűleg nem jutnának el egyetemre. Akik bekerülnek a programba, azok az első egyetemi évük alatt félévenként 400 000 forint támogatásban részesülnek, ha államilag finanszírozott képzésben vesznek részt, 480 000 forintban, ha önköltségesek. (Az ösztöndíj összegét 2022 őszén emeltük meg 100 000 forinttal.) Emellett szellemi támogatást is kapnak már az érettségi előtt, majd az egyetemi oktatásban, nyelvtanulásban mentorálással, konzultációval. Az első év után a pénzügyi támogatás megszűnik, a mentorálás azonban tovább folytatódik. Az a törekvésünk, hogy egy év alatt a diák megtalálja azokat a szellemi és anyagi kapaszkodókat, amelyek segítségével további tanulását lehetővé teheti, eddig sikeresnek bizonyult. Ez a program igazán nagy léptékű, s a Rajk tagjainak jelentős részét megmozgatja. A szakkollégisták bejárják az ország középiskoláit, különös súlyt helyezve a hátrányos helyzetű térségekre, s keresik azokat az érettségi előtt álló diákokat, akik jeleit adták annak, hogy kifejezetten átlagon felül tehetségesek, de családi viszonyaik olyanok, hogy nem is igen gondolhatnak egyetemi továbbtanulásra. A rajkosok tájékoztatókat tartanak a programról, beszélnek tanárokkal, s biztatnak a jelentkezésre. A rekrutáció köre folyamatosan szélesedik, míg az első években 10-20 iskolában jártak a rajkosok, 2022-ben 28 város 61 középiskolájában tartottak tájékoztatót. Időközben felvettük a kapcsolatot több, tehetséggondozással foglalkozó szervezettel, akik segítik a marketinget, és használjuk a közösségi média alkalmas felületeit is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Lényeges figyelemmel lenni arra, hogy a programban a Rajk nem a saját utánpótlását szolgálja. A program résztvevői a Corvinusra felvételiznek, s az első év elvégzése után vagy jelentkeznek a Rajkba, vagy nem. Ha igen, akkor a többi jelentkezővel azonos folyamat után vagy felveszi őket a kollégium, vagy nem. A statisztika segíti a helyzetértékelést: a programnak eddig 53 résztvevőjét vették fel az egyetemre, közülük 19 jelentkezett a Rajkba, s 14 fő lett rajkos. Fontosak tehát a kollégium számára személyesen is a program résztvevői, ez azonban nem változtat azon, hogy a Rajk alapjában nem önérdekből menedzseli a programot.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Alapvető persze, hogy biztosítanunk kell a program folytonos finanszírozását. Ezt külső támogatók felkeresésével, a velük való kapcsolattartás útján oldjuk meg. Hangsúlyt helyezünk arra, hogy ne kizárólag a voszkosokra támaszkodjon a program. A bejövő összegek 95%-a közvetlenül a programban hasznosul, költséget alig hárítunk rá, a program a rajkosok személyes idő- s nemegyszer pénzbeli ráfordítására épül. Tudatában vagyunk annak, hogy a program bevételei részben magának a Rajknak a pénzbevételeit csökkentik, hiszen a támogatók jó része – hasonló társadalmi megfontolásokból – a Rajkot magát is támogatná, de az is tény, hogy számos támogató kifejezetten csak erre a célra adna pénzt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az évek során fokozatosan kialakult az SZKTP saját, a Rajktól jogilag független intézményi rendszere, amely azonban mind személyileg, mind működési módjában rajkos gyökerű. Létrehoztuk az SZKTP Alapítványt, amely a pénzeket kezeli, egy voszkosokból álló ügyvivői testületet, amely a fő döntéshozó szervezet, és egy jeszkesekből álló koordinátori csapatot, akik a felvételi előkészítését koordinálják (jórészt maguk is végzik). Az SZKTP Felvételi Bizottságot a kollégiumi gyűlés választja, négy rajkos diákból és egy külső felkért tagból áll (ez utóbbi szociológus, pedagógus, pszichológus vagy más, a társadalmi kapcsolatok kezelésében tapasztalattal rendelkező személy). A Felvételi Bizottságába való bekerülés igen nagy presztízzsel bír, a diákok érzik a felelősséget, tevékenységük súlyát. A felvételi folyamat (ellentétben a Rajknak a felvételijével) zárt, csak a bizottsági tagok lehetnek a teremben. Ezt az ott elhangzó információk igen személyes jellege indokolja. A felvételi januárban van, hogy a jelentkezők az eredmény birtokában dönthessenek az egyetemre jelentkezésről, hiszen kifejezett cél, hogy a program erre ösztönözze őket.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A program keretei bővülnek, lassan, törekvésünk szerint a program szellemiségét meghatározó személyes jelleget nem veszélyeztető módon, s a pénzügyi korlát figyelembevételével. Az SZKTP folyamatosan a figyelem középpontjában áll, stratégiájának alakításában a kollégium fórumai is részt vesznek. A bővülést leginkább franchise-jelleggel látjuk kívánatosnak, amit megalapoz az, hogy más szakkollégiumok is érdeklődnek a program iránt. A Heller Farkas Szakkollégiummal már aktív együttműködésünk van: részt vesznek a leutazásokban, s egy tagot delegálnak a koordinátori csapatba, míg a Bibó István Szakkollégiummal franchise-jellegű együttműködés kezdődött el.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave