8. fejezet: A vonzás és megtartás nem pénzügyi eszközei

Szabó-Szentgróti Gábor – Gelencsér Martin – Szabó-Bálint Brigitta
 
„A munkát nem a fizetség minősíti, hanem a szenvedély, amivel műveljük.”
Benyák Zoltán
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

,
 
HR-kihívások Alumni Albuma
Miért olyan vonzóak a nemzetközi cégek?
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jelenleg egy multinacionális vállalat munkatársaként dolgozó volt hallgatónk karrierútjának indításakor egyértelmű célt tűzött ki maga elé, miszerint szakmai pályáját egy nemzetközi háttérrel rendelkező nagyvállalatnál szeretné elindítani. Amikor erről a témáról kezdtünk el beszélgetni, a „miértre” választ keresve, Csaba a következő gondolatokat fogalmazta meg: „Pályakezdőként az egyik legfontosabb vágyam és küldetésem, hogy tanulni és fejlődni akarok. Úgy gondolom, célom megvalósításához a támogatást leginkább egy multinacionális vállalatnál tudom megkapni, ahol a nemzetközi versenyben helytállva, világszinten is kiemelkedően teljesítenek. Úgy véltem, és azt tapasztalom, hogy kevés munkatapasztalattal sokkal könnyebb olyan környezetben fejlődni, ahol a folyamatok nagy része rendszeres felülvizsgálatra építve kiválóan működik, és nekem csupán a legjobb gyakorlatokat kell megtanulnom. Olyan céges környezetben, ahol a nemzetközi verseny miatt meghatározó a teljesítmény, azt tapasztalom, hogy a szakmában magasan képzett emberektől naprakész gyakorlatokat tudok elsajátítani.”

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(Bereczki Csaba, KE Alumni, 2019)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A munkavállalók erősödő kívánsága az egyre teljesebb, élménygazdag élet lehetőségének elérése, amelyben a munkájukkal, munkahelyükkel való elégedettség sokaknál fontos szerepet kap. Ezzel párhuzamosan egyre több munkaadó eszmél rá, hogy megfelelő feltételek biztosítása nélkül nem válhat vonzó munkahellyé, munkavállalóit pedig könnyűszerrel elveszítheti, ha kizárólag pénzügyi eszközöket vet be megtartásuk érdekében. A munkatársak vonzása és megtartása az emberierőforrás-menedzsment egyik stratégiai területe, amely kizárólag több HR-funkció együttes alkalmazásával lehet igazán eredményes. A gyakorlati tapasztalatok azt igazolják, hogy lényegesen hatékonyabb – bár nem könnyebb – megtartani egy tehetséges, minőségi munkatársat, mint egy hasonlót toborozni, betanítani és beilleszteni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fejezet mindezek miatt a munkaerő vonzásának és megtartásának nem pénzügyi eszközeit mutatja be. Elsőként a munkahelyek és munkakörök kialakításának szempontjait, módszereit vázolja, majd a szervezeteken belüli karrier- és fejlődési lehetőségeket tárgyalja. Az utolsó alfejezet a munkaadói márkafejlesztés keretrendszerébe ágyazva közelíti meg a témakört, ami az egyes résztevékenységek rendszerszintű kapcsolódásának megértését igyekszik segíteni.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave