3. Az adatbázis kialakítása

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az Alföld folyóirat megfelelő számaiból tehát digitális eszközökkel kikerestem azokat a részleteket, ahol fordításról esett szó. Eleinte felmerült, hogy gyűjtsem-e a szöveghelyeket a folyóirat számainak irodalmi műveket tartalmazó első részéből is. Mellette szólt, hogy a közvéleményt, a közös gondolkodást ezek a helyek is befolyásolhatják, illetve ezek is vélekedéseket tükröznek. Ugyanakkor a módszer és a hatásmechanizmus jelentősen eltér, és összességében kisszámú ilyen előfordulást találtam, ezért végül úgy döntöttem, hogy a pontosabb eredmények érdekében az irodalmi részből kizárólag a levelekben és naplórészletekben talált szöveghelyeket használom fel, amelyek jellegükben jól illeszkednek a folyóirat második részének tartalmához: a kritikákhoz, esszékhez, interjúkhoz, tanulmányokhoz, beszámolókhoz, hírekhez, levelekhez és más hasonló műfajokhoz.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az is eldöntésre várt, milyen terjedelmű részlet számítson szöveghelynek. Minél kisebb az alapegység, annál pontosabbak az eredmények. A legkisebb egység, ami szóba jöhetett, a mondat volt, ennél kisebb egységeket nehéz tartalmi szempontból következetesen címkézni. Azonban úgy ítéltem meg, ez az egység is túlságosan torzítaná az eredményeket: mondatszinten olykor nehéz eldönteni, hogy implicite fordításról van-e szó, vagy csak a tág kontextus érintkezik, bekezdésszinten már egyszerűbb volt ugyanezt megítélni. Így a szöveghelyek alapértelmezett mérete a bekezdés lett. Ez egyben azt is jelenti, hogy az „egyéb” kivételével bekezdésenként egy címkét csak egyszer használtam.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az adatbázis fókuszpontja, így alapegysége a címke. Mindegyiknek külön sort szenteltem az adatbázisban, akkor is, ha ugyanarról szöveghelyről származtak. A címkék mellett megjegyzés mezőben vezettem a többletinformációkat, ez segített később, hogy felismerjem, amikor érdemes volt egy új címkét felvenni, meglévőt eltávolítani, cserélni, kisebbekre osztani vagy több címkét összevonni. A szöveghelyek beazonosíthatósága érdekében és a későbbi vizsgálatokhoz minden szöveghely esetében megadtam, melyik évfolyamban szerepelt, melyik számban, mi a szöveghely sorszáma, hányadik oldalon található, mi a szöveg sorszáma, címe, ki a szerzője, a pontos idézetet, illetve itt is rendszeresítettem egy megjegyzés rubrikát, amelyben szükség esetén az idézetekhez tartozó egyéb információkat tároltam.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1. ábra. Részlet a kész adatbázisból
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Miután elkészült az adatbázis első változata, az előzetes eredmények alapján egyértelmű volt, hogy ellenőrzés szükséges. Az adatbázis formája és tartalma egyszerre alakult, ami számtalan hibalehetőséghez vezetett, például ahogy bővült a címkék listája, a későbbi szöveghelyek minden korrekciós kísérlet ellenére általában több címkét kaptak, mint a korábbiak, azt a benyomást keltve, hogy összetettebb gondolatok kerültek papírra a későbbi években – ami részben igaz, de többnyire egyszerűen arról volt szó, hogy a kiforratlanság okozta hiányosságok szorultak pótlásra. Ezért hosszabb pihentetés után újra végignéztem az adatbázist. A korábbi címkéket elrejtettem, hogy ne befolyásoljanak – ebben segített a két folyamat között eltelt idő is –, és újra végighaladtam a már kigyűjtött szöveghelyeken, újra címkékkel láttam el őket, és szükség esetén összehasonlítottam az eredményt az első változattal.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave