Először is, a tanári magyarázatokban célszerű lenne mellőzni az ilyesmit: „Az amely már jóformán teljesen kiveszett nemcsak a népnyelvből, hanem köznyelvi beszédünkből is” (Nagy J., 1959: 322). „Az amely és ami […] közötti különbségtétel az élőbeszédben ma már aligha következetes” (Balázs, 2002: 36). „A beszélt nyelvben […] már […] elterjedt az ami […] helytelen használata” (Agócs, 2007: 116). „A mindennapi közvetlen hangú beszédben […] az ami alak használatos az amely helyett” (Szende, 1969: 294). „A kevésbé igényes nyelvhasználatban nemegyszer az amely névmás helyén is az ami alakkal találkozunk” (Grétsy, 1964: 247). „[…] az amely-et egyre jobban kiszorítja […] az ami” (Berrár, 1960: 435). „Az ami kezdi kiszorítani az amely-et” (Bokor, 2004: 233). „Az amely helyére tolakodik az ami…” (Balázs, 2005: 276).

A (ma) már arra utal, hogy az amely egykor használatos volt a nép- és köznyelvben, de idővel „kiszorította” az írásba is „betolakodó” ami. Ennek Szepesy (1986) már hivatkozott művén kívül ellentmond A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (Benkő, 1967: 87; Benkő, 1970: 886, 915) is:

A helyett/helyén olyasmire utal, ami eltér a szokásostól, az elvárttól. Íme, a Magyar értelmező kéziszótár (Pusztai, 2003: 511) példája: Zsír helyett olajjal főz. Az idézett szerzők szerint tehát az amely a természetes, az „igazi” – az ami csupán pótolja. Noha a kiszorít a nyelvészetben azt jelenti, hogy egy szó felvált egy másikat, a köznyelvben az előnytelenebb helyzet kikényszerítésére, erőszakos kialakítására vonatkozik. A szó utóbbi, rosszalló értelme könnyen felerősödhet az idézetek tágabb szövegkörnyezetében, ahol elsősorban „előnytelen” és „káros” változásokról esik szó. Az is nehezíti a tisztánlátást, ha valaki az ami jelentését a Magyar értelmező kéziszótár (Pusztai, 2003: 39) nyomán így tanítja: „<Pongyola haszn:> amely.” A pongyola ugyanis (Pusztai, 2003: 1091) szóra, kifejezésre, stílusra stb. alkalmazva annyi, mint „henye, pontatlan”. Mivel az ami nem jelentésében, hanem stílusában tér el az amelytől, olyan értelemben nem „pongyola”, mint a finnugor szónak az egyes szakmunkákra is jellemző, ‘uráli’ értelemben való használata.

Összefoglalva: nem igaz, hogy az amely egyre ritkább a beszédben (ott eleve nem élt, legfeljebb a nagyon formális műfajok stilárisan jelölt elemeként), ezért az sem, hogy az ami „veszélyeztetné”. A főnévre vonatkozó amely használatát minden jel szerint csak az irodalmi és/vagy művelt köznyelv tartotta fenn (Sinkovics, 2011: 69). A nyelvi valóságnak nagyjából ez felelne meg: „Főnévi előzmény után az (ünnepélyes, formális, kidolgozott) írásművekben és az azokat utánzó beszédben az ami helyett az amely használatos”. Ez a szemléletváltás igen időszerű lenne, mivel a jelen tanulmányhoz feldolgozott kb. 50 szakirodalmi tétel közül csak egy indul ki a szóbeliségből mint természetes nyelvi létmódból. Trón (2001: 145) az A ruha, amit (Anna) kinézett magának, nagyon drága típusú szerkezetekhez a következő megjegyzést fűzi: „Az írott nyelvben az alábbi mondatok mindegyikében amely állna az ami helyett, amely azonban a beszélt nyelvben lényegében egyáltalán nem fordul elő”. Ha a nyelvhelyesség ide vonatkozó tételei hasonlóan lennének megfogalmazva, a hallgatók pontosabb képet kapnának a nyelvről, és az amit agresszornak kikiáltó oktatóik sem kerülnének önellentmondásba, amint a figyelmük lanyhulásával vagy bizalmasabb témákra áttérve elhagynák a példamutatásként használt amelyet.

A művelt nyelvhasználat tanításában örök probléma, hogy a „választékos”, „igényes”, „árnyalt”, „szebb”, „magyarosabb”, „helyesebb” stb. minősítésű elemek elsajátításához nem elegendő a tekintélyérv. Ahhoz, hogy azokat a hallgatók ne felejtsék el a számonkérés után, hanem tudatosan alkalmazzák későbbi munkájuk során, valamilyen magyarázat szükséges. Az amely mellett a nyelvművelők és nemegyszer tőlük függetlenül az átlagos beszélők is számos indokot szoktak felhozni. Ezeknek a hátterében különböző nyelvi ideológiák húzódnak meg: olyan „gondolatok, gondolatrendszerek, amelyek […] a nyelvhasználattal […] kapcsolatos […] tények és eljárások […] igazolására szolgálnak” (Lanstyák, 2011: 16). E dolgozatnak nem célja megvizsgálni az amely támogatására irányuló ideológiák eredetét, korát, elterjedtségét, tudományos megalapozottságát és következményeit. Az alábbi táblázat csupán azt szemlélteti, hogy az amely helyessége, illetve helyénvalósága mellett (legalább) 16-féle ideológia alapján lehetséges érvelni. (A részletesebb meghatározásokra és a nyelvi ideológiák elméletére lásd: Lanstyák, 2015.) Mivel a nyelvi ideológiák önmagukban nemigen minősíthetők károsnak vagy üdvösnek, csak az adott helyzetben értékelhetők (Lanstyák, 2011: 14–15), a táblázatot is úgy érdemes olvasni, hogy ki-ki eldönti: az itt bemutatott ideológiák hogyan hatnak saját maga és tanítványai nyelvi viselkedésére.

Hogy a nyelvhelyesség oktatója a tekintélyével, valamely nyelvi ideológiát követve vagy az amely használati szabályának jelképességét hangoztatva ér-e célt, az végső soron mindegy. Azt azonban fontos tudatosítania, hogy az említett vonatkozó névmás alkalmazása és mellőzése egy bonyolult rendszer több évszázados mozgásának egy-egy megnyilvánulása, és mint ilyen sem rossznak, sem jónak nem nevezhető.