4.1. Külső szakmai támogatás bevonására épülő SZFT

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy egyházi fenntartású kisvárosi iskolában („C” eset) az eredményes tanulási helyzeteket kiváltó kontextust a fenntartóváltással egy időben érkező új intézményvezető hálózatépítő menedzsment szemlélete hozta létre. A tanulómegtartás érdekében a szervezet egy top-down pedagógiai modernizációs folyamatba kezdett, amely alapvetően a külső kapcsolati háló bővítésére, új partnerségek keresésére épült.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

„Felvettük felsőoktatási intézményekkel a kapcsolatot, nagyon fontos volt, hogy az ott lévő modern tudást megszerezzük […]. Ezek képviselői jöttek hozzánk, tartottak előadást és motiválták a gyerekeket. Egy másik egyetemmel a 3D nyomtatás irányába indultunk el, olyan professzor foglalkozott a gyerekeinkkel ott és itt helyben, aki ennek a területnek a szakértője.” („C” eset – igazgatói interjú)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szervezet és az iskola közösségi tereinek megnyitásával, a kívülről érkező új eszközök és eljárások kipróbálásával és oktatási folyamatba integrálásával (Lego, IKT-eszközök), a pedagógusok és a külső szakemberek új interdiszciplináris szakmai együttműködéseinek ösztönzésével a szervezeti kultúra organikusan alakult át. A hálózati erőforrásokkal érkező „innovációs pumpa” hatására a szervezet legfontosabb értéke a tudásmegosztás lett, ahol a külső partnerek tudásforrásként jelentek meg.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

„Non-formális tanulási modell természettudományos változatát valósítjuk meg rendszeresen. Egy hétig folyamatosan előadásról előadásra jártak a gyerekek: barlangkutatók, fotográfusok, hegymászóktól kezdve geológusokig bezárólag voltak meghívva. Természetfotó-kiállítás stb. Közben folyamatosan munkálkodtak a gyerekek az előzetesen meghirdetett feladatokon…” („C” eset – igazgatóhelyettes interjú)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kezdetben felülről vezérelt modernizáció idővel a belső pedagógiai folyamatok, együttműködések intrinzik megújulását eredményezte (bottom-up tantárgyakon átívelő szakmai műhelyek létrehozása), valamint az egyéni szakmai tanulás formális, nem formális és informális útjai tekintetében nyitott új perspektívát (külföldi tanulmányút, szakmai konferenciákon való részvétel), amelyből a pedagógusok olyan gyakorlati tudásra tettek szert, melyet közvetlenül be tudtak forgatni a mindennapi munkájukba.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

„Először volt ez a Lego és maga a kis csapat, akik erre is bátran rábólintottunk. Rábólintottunk arra, amit nem is tudtunk, hogy konkrétan mi… és annyi jó dolog jött ki belőle. Ez annyira tud engem motiválni. A gyerekek részéről a kíváncsiság, a szülők visszajelzése – úgy érzem, hogy van értelme, s ez engem is inspirál arra, hogy tanuljak.” („C” eset – pedagógusinterjú)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A közös innoválás és a személyes tanulást támogató – a tudatos szakmai fejlődés igényét felkeltő – élményalapú képzési lehetőségek közösségfejlesztő hatása tovább erősítette az együttműködésre épülő szakmai tanulás iránti elkötelezettséget.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szintén intézményi átalakulás indukált eredményes tanulási helyzeteket egy másik kisvárosi, egyházi fenntartásban lévő iskolában („D” eset), ahol a fenntartó és egy alternatív pedagógiai környezetben tapasztalatot szerzett, innovatív gondolkodású intézményvezető indította el azt az egyirányú, top-down innovációs folyamatot, amely az intézmény módszertani megújulását célozta és a belső erőforrások kihasználásával, illetve külső szakértők bevonásával kívánt új tudást behozni a szervezetbe. A módszertani megújulás a tanításközpontú pedagógiai szemléletet a tanulásközpontúság irányába kívánta elmozdítani, a belső tudásmegosztás folyamatait pedig a zárt munkacsoportok köréből nyitottabb, rugalmasabb, szaktárgyi integrációra lehetőséget adó együttműködésekbe (projektalapú oktatás) kívánta emelni. A külső szakértő bevonásával történő átalakítás során továbbképzéseket, tréningeket szerveztek, valamint egy belső mentorálási és kommunikációs rendszer kidolgozásával támogatták a pedagógusok szakmai fejlődését.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

„Itt még olyat soha nem hallottam, hogy ha valaki valamit meg akart csinálni, ne tehette volna meg […]. [É]n abban egy nagyon nagy erőforrást láttam, hogy élhettünk a szabadságunkkal.” („D” eset – pedagógusinterjú)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kezdetben kényszerként megélt, felülről vezérelt, technikai szinten megvalósított struktúraváltás akkor telítődött meg tartalommal és nyert igazi értelmet a pedagógusok számára is, amikor a járványhelyzetben az új együttműködések és új módszertani eljárások alkalmazása hatékonyabbá és gyorsabbá tette a távolléti oktatásra való átállást és megkönnyítette az online tanítás folyamatát.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

„Mintha mindig erre készültünk volna.” („D” eset – pedagógusinterjú)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fejlesztés és a távolléti oktatásra való átállás során a pedagógusok körében egyfajta konceptuális váltás zajlott le, mely alapvetően átkeretezte az eddigi fejlesztésekről való gondolkodást.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave