3.1.1. Genetikai, öröklött tényezők

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Számos, több ezer főt magában foglaló vizsgálat eredménye igazolta már, hogy a családi kórtörténetben meglévő koszorúér-betegség megnövekedett kockázatot jelent annak megjelenésére az elsőfokú rokonok körében, bizonyítva ezzel a genetikai tényezők szerepét az iszkémiás szívbetegség kialakulásában. [24, 25, 26] További kutatások azt is kimutatták, hogy a családtagok (akár szülők, akár testvérek) kórtörténetében meglévő koszorúér-betegség a többi, klasszikus kockázati tényezőtől függetlenül növelte meg a betegség kialakulásának kockázatát a vizsgált személyek esetében. [25, 27] Mindazonáltal úgy tűnik, a genetikai faktorok inkább fiatalabb életkorban fejtenek ki jelentős hatást a betegség kialakulására, idősebb korban a klasszikus kockázati tényezők (például magas vérnyomás, túlsúly, dohányzás stb.) hatása erősödik fel. [21] A vizsgálatok alapján a koszorúér-betegség öröklékenységét 38–55% közötti értékre becsülik (a személy nemétől, illetve a jelen lévő egyéb kockázati tényezőktől függően). [28, 29] Fontos azonban azt is hangsúlyozni, hogy a koszorúér-betegség családi halmozódásában nem csak a genetikai tényezők játszhatnak szerepet; „öröklődhetnek” egy családon belül azok az életmódhoz kapcsolódó, egészséget károsító szokások is (például a zsíros ételek kedvelése, a testmozgás mellőzése), amelyek aztán tovább növelik a betegség kialakulásának kockázatát. [30] Ekként az örökletes hajlam gyanúja esetén a családtagok kivizsgálása és adekvát kezelése a prevenciós ellátás fontos részét kell képezze.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave