3. A krónikus betegség következményei az egyén életében – az alkalmazkodás területei

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A koszorúér-betegség – invazív kardiológiai beavatkozással (PTCA/CABG) vagy anélkül – a megfelelő gyógyszeres kezeléssel és a szükséges életmódbeli változtatásokkal igen jól kezelhető és kontrollálható állapot, amely mellett a beteg személy életminősége az átlagpopuláció életminőségével megegyező szinten tartható. [11, 17] Ezzel együtt is azonban a koszorúér-betegség krónikus állapota az egyén életvilágának számos területére lehet hatással, az ezen (gyakorta negatív) változásokhoz való eredményes alkalmazkodás pedig az életminőség és a szubjektív jóllét fenntartásának és megőrzésének feltétele.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A koszorúér-betegséggel mint krónikus, az életet potenciálisan és az egészséget alapvetően fenyegető állapottal való szembesülés gyakran jelentős fordulópontként, akár kifejezett válsághelyzetként jelenik meg az egyén életében. Az egyén azt érezheti, hogy az addig biztosnak érzett és magától értetődőnek vett egzisztenciális horgonypontok (a saját testével, énjével, identitásával, világban betöltött helyével és szerepével, jelenével és jövőjével kapcsolatban) alapvetően változnak meg, az élete mindennapi, stabilnak hitt rendje felborul, elvesznek az addigi eligazodást segítő alapvetések önmagáról és a világról, és ekként eltűnik a biztonságérzete is. Egy effajta élethelyzet és az egyénre gyakorolt hatásának lélektani megértéséhez a kríziskoncepció szolgálhat alapul.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A krízis görög eredetű szó, amely válságot, fordulatot jelent. Lélektani értelemben [72] a krízis olyan (általában, de nem törvényszerűen külső) esemény, élethelyzet nyomán léphet fel, amely veszélyezteti az egyén addigi pszichés egyensúlyát, és amellyel szembenézve az egyén azt éli meg, hogy a szokásos megküzdési módjaival a helyzet nem megoldható, illetve aktuálisan nincs elérhető vagy megfelelő erőforrása megküzdeni vele. Krízist tehát bármely olyan élethelyzet előidézhet, amellyel az egyén kénytelen szembenézni, ám úgy ítél meg, hogy meghaladja aktuális megküzdési kapacitását. A krízissel foglalkozó szakirodalom megkülönböztet úgynevezett fejlődési krízist, amely az egyéni életút természetes velejárójaként egy-egy újabb életszakaszba vagy élethelyzetbe való átlépéskor megjelenhet. Ilyen lehet a serdülőkori változásokkal járó krízis, egy gyermek érkezése, vagy az aktív munkavállaló évek végén a nyugdíjba vonulás időszaka. Az ezen élethelyzetek nyomán fellépő alkalmazkodási nehézségek normatív krízisnek nevezhetők, mert az emberi életút természetes mérföldkövei, ugyanakkor olyan új, eddig nem tapasztalt élethelyzet elé állítják az egyént, amely ezért újfajta megküzdési készségek és erőforrások kifejlesztését és használatát igénylik. A külső, gyakorta váratlanul fellépő élethelyzetek, körülmények, amelyek az egyént felkészületlenül érik (például egy közeli hozzátartozó váratlan halála, munkahely elvesztése vagy egy súlyos betegség diagnózisa) azonban úgynevezett akcidentális krízisek kialakulásához vezethetnek, amelyek váratlanságuk okán különösen megterhelők lehetnek az egyén számára. Fontos hangsúlyozni, hogy krízist előidézhetnek az egyén számára pozitív jelentéssel bíró, akár várt események is (például házasságkötés), amennyiben azok az eddig megszokottól eltérő, új, akár aktuálisan még nem elérhető megküzdési erőforrások és alkalmazkodási képességek mobilizálását igénylik, és ezek rendelkezésre állásáig az egyén védtelen a helyzettel szemben. [72]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A krízishelyzet tehát az egyén átmeneti pszichés egyensúlyvesztésével, az érzelmi bizonytalanság, a feszültség, a lelki túlterheltség szubjektív élményével jellemezhető. Az egyén ezért egyfelől magasan motivált a helyzettel való megküzdésre, annak megoldására, figyelme beszűkül, és főképp a krízist kiváltó helyzetre fókuszál, erőforrásait, megküzdő kapacitását teljesen egészében erre fordítja, ennek ellenére aktuálisan a fenyegető körülményt, eseményt sem leküzdeni, sem elkerülni nem képes. [72] (Épp e figyelmi beszűkültség miatt lehet különösen fontos és segítő, ha a krízisben lévő személy egy kívülálló segítségét kéri, aki a helyzetet más szemszögből, annak emocionálisan nem vagy kevésbé érintett ismerőjeként konstruktív, előrevivő támogatást nyújthat a személynek.)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ez a lelkileg kritikus, túlterhelő és jelentős szenvedést okozó, a személyiség működésének bizonytalanságával, akár bizonyos fokú szétesésével járó állapot ezért pszichés, szociális és viselkedéses tünetekhez egyaránt vezethet, ám alapvetően nem betegségként kezelendő. A személyiség korábbi pszichés egyensúlyának felborulása ugyanakkor elvezethet betegséghez, ezért a krízisállapot felismerése és szükség esetén szakember segítségénék igénybevétele kiemelt fontosságú. [72]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy krónikus betegség – gyakorta váratlan – diagnózisa tehát okozhat krízist, nemcsak a beteg személy, de hozzátartozói életében is. Az ismeretlen és előre nem látott élethelyzetet (amelynek alapja az egyén egészségi állapotában beálló hirtelen változás) tovább árnyalják a specifikusan az adott betegséghez kapcsolódó helyzetek és körülmények, amelyek megnehezítik e gyors változások feldolgozását és a megfelelő reakciómódok kiválasztását. Az esetek nagy részében a beteg személy életében először néz szembe súlyos betegséggel, és bizonyosan először az aktuálisan diagnosztizált betegséggel, így sem részletes és koherens információkra, sem a korábbi élményeire vagy megküzdési tapasztalataira nem támaszkodhat – ennek ellenére gyakorta kell az egészségét, akár az életét is befolyásoló döntéseket igen rövid idő alatt meghoznia. Mindezeket szem előtt tartva igen figyelemreméltó, hogy a betegek jelentős része képes megfelelően megküzdeni egy betegség okozta krízissel, és visszatérni az azt megelőző életminőségének szintjére. [73] Ehhez azonban fontos ismerni és megérteni azokat a változásokat, amelyek egy krónikus betegséggel való együttélés során várhatók, hogy ennek köszönhetően tudatosan és főképp felkészülten nézhessen szembe velük az egyén.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az alábbiakban ekként a krónikus betegségeknek az egyén életvilágára gyakorolt hatásait, a beteg személy alkalmazkodását igénylő, kihívást jelentő életterületeket és új feladatokat tárgyaljuk. Ezen alkalmazkodást igénylő feladatok [73] közül három specifikusan testi betegséghez kapcsolódik, míg a további négy általánosabb, számos élethelyzeti krízis esetén releváns területet jelöl.
 
1. A betegség által okozott diszkomfort, fájdalom vagy funkciókiesés – a testkép változása
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy krónikus betegség jelentősen megváltoztathatja azt, ahogy az egyén megéli és megtapasztalja a saját testét és testi funkcióit, és új feladatok, kihívások elé állíthatja őt testi működései kapcsán. Az egyén testképe – szubjektív észlelete saját testi funkcióiról és megjelenéséről – ekként negatív irányba változhat egy betegség hatására. A koszorúér-betegség gyakori tünetei – úgymint a fáradékonyság, légszomj, mellkasi nyomás – igen kellemetlen, zavaró tünetekként befolyásolják az egyén mindennapjait, akár életkörülményeinek jelentős megváltoztatására kényszerítve őt (például a lépcsőzés nehezítettsége miatt új lakásba való költözés). E tünetek természetesen jelentősen oldódhatnak, akár megszűnhetnek a műtéti és/vagy gyógyszeres kezelés eredményeként, ám bizonyos mértékben vissza-visszatérhetnek a későbbiekben is. Ezzel összefüggésben kifejezetten javasolt a beteg személynek megtanulni érzékenyen figyelni, felismerni teste jelzéseit: mely tevékenységek és milyen intenzitással végezhetők jelentős fáradtság nélkül? Mik az első jelei a kifáradásnak? Mely mozgásformáknál lép fel légszomj? Milyen testhelyzetben szűnik a leggyorsabban? Milyen tünetek jelzik a pulzusszám megemelkedését? Milyen testi tünetek kísérik a stresszes állapotokat? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolása és a test jelzéseinek monitorozása jelentős segítséget jelenthet a koszorúér-betegséggel élő személynek új, megváltozott testi működéseihez való alkalmazkodásában.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

20.
A krízissel való szembenézés: az örvény metaforája
 
A krízishelyzet belátásának és elfogadásának fontosságát – lévén ez az első lépés a megoldáshoz – jól szemlélteti az úgynevezett örvénymetafora. Eszerint egy krízissel való szembenézés hasonló lehet ahhoz, amikor egy folyóban úszva örvénybe kerül valaki. Az első és reflexszerű reakció, hogy az úszó erejét megfeszítve kezd az örvény sodrásával ellenkező irányba úszni, hajtani. Ez akár segíthet is; ha az örvény nem túl erős, erőnek erejével az úszó kijuthat belőle. Ha azonban az örvény túl nagy és erősebb, mint az úszó, az bárhogy is küzd, kikeveredni nem tud belőle, de az eredménytelen próbálkozásban kimerülve az örvény lehúzza és erőtlenül csapdába esik. Épp ezért a szakemberek tanácsa a következő: ha úszás közben úgy érzi valaki, hogy az örvény nagyobb nála, még erőtartalékai birtokában engedje, hogy az örvény lehúzza, és a folyó alján, ahol az örvény elkeskenyedik, elgyengül, a tölcsére bezárul – az úszó, ereje teljében, lépjen ki oldalra, és rúgja el magát! Csak így menekülhet meg.
Hasonló a helyzet egy pszichés krízissel is. Erőlködhet valaki „árral szemben”, hangoztathatja, hogy „nincs semmi baj, csak most összejöttek a dolgok”, „fáradt vagyok, sok a munka, de minden rendben” – ideig-óráig ez akár segíthet is. De ha a helyzet, amibe a személy bekerült „nagyobb”, megterhelőbb, és az egyén fölé tornyosul: tagadással, hárítással nem lehet legyőzni. Ekkor nem marad más hátra, mint belátni és kimondani, hogy „mégsincs minden rendben”, „valami nagyon nehéz most”, „valami miatt úgy érzem, egyedül nem megy”. Ekkor és csakis ekkor léphet a krízisben lévő személy tovább, és keresheti a megoldás módjait. Önmagában, családja, barátai támogatásával, szakember segítségével. De az első lépés mindig a belátás: „igen, baj van, ezzel az örvénnyel nem bírok; de beleengedem magam, lemegyek akár a legaljára, hogy tisztábban lássak, és megértsem, mi áll emögött”. Fontos hangsúlyozni ugyanis, hogy vannak helyzetek, ahol az alul lévő szilárd talaj az, ahol a legerősebben meg lehet támaszkodni és elrugaszkodni.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A test szubjektív észlelését jelentősen befolyásolják társas-kulturális tényezők is. A nyugati gondolkodásmódban leginkább a „test mint gép” megközelítés [74] dominál. Sokan úgy gondolnak testükre, mint egy – átvitt értelemben – alkatrészekből álló, úgyszólván mechanikusan működő gépre, mint egy belső égésű motorra, amelyben alkatrészek tönkremehetnek, meghibásodhatnak, de ezeket az alkatrészeket ki lehet cserélni. Számos koszorúér-betegséggel élő személy, amikor betegségéről beszél, megfogalmazza, hogy „beteg a motor”. Ez egyfelől érthető, hiszen ez a megfogalmazás érthetőbbé, kézzelfoghatóbbá teszi a betegség élményét, másfelől érzelmileg távolítja is, szinte tárgyiasítja saját szervének működését, betegségét.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A betegséghez történő alkalmazkodás szempontjából továbbá káros – noha nem tudatos – következményei is lehetnek ennek a fajta megközelítésnek. A test és a szív nem egy gépezet; egy invazív kardiológiai beavatkozás – akár bypassműtétről, akár katéteres értágításról van szó – nem állítható párhuzamba egy élettelen gép javításával. Nem a meghibásodott részek kicserélése történik, amiket aztán bekötnek a megfelelő vezetékekhez, és „mintha új lenne”, megy tovább az élet. A „mintha új lenne” értelmezés világosan megjelenik koszorúér-betegek beszámolóiban, amikor a szívsebészi beavatkozást mint „motorcserét” emlegetik. A szív és a keringési rendszer bonyolult, összetett mechanizmusokkal biztosítja a szervezet vérellátását és működését; ennek részeként szorosan összekapcsolódik más szervekkel és szervrendszerekkel. Ideg- és hormonrendszeri hatások által közvetítve működését és állapotát befolyásolja az egyén pszichés állapota és jellemzői (lásd a szorongás, depresszió, de a társas támogatottság és az optimizmus hatását is), a testen kívülről érkező, de a szervezetre közvetlenül ható anyagok és ágensek (lásd élelmiszerek, dohányzás, gyógyszerek), valamint veleszületett vagy szerzett nem befolyásolható tényezők (életkor, genetika, nem) is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezen bonyolult kölcsönhatások megértése és hangsúlyos szem előtt tartása teszi lehetővé, hogy a betegség nyomán megváltozott testi működésekhez és különösen is a szív- és érrendszer működéséhez ne pusztán alkalmazkodjon az egyén, de a lehető legoptimálisabb mértékben támogassa szervezete működését, így, végső soron, a saját egészségét. Ahogy erről szó esett, megtörténhet a már megnyitott erek újbóli beszűkülése – ennek elkerüléséhez az egyén saját aktivitására, teste megváltozott működésének szem előtt tartására van szükség.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

21.
A terhelhetőség változására adott reakciók: Miklós (68) reflexiója
 
Miklós szívinfarktusa után tapasztalta meg igazán fizikai funkcionálásának jelentős megváltozását. Mint elmondta, ő betegtársait megismerve úgy látja, „kétféle beteg van. Van, aki nagyon kíméli magát, és semmilyen fizikai tevékenységet nem végez, pedig végezhetne, sőt kellene. És vannak, akik túldolgozzák, túlvállalják magukat, mert szeretnék bizonyítani, hogy teljes értékűek, ezért többet vállalnak, mint tudnak, és ebből baj lesz.” Miklós a saját életében arra törekedett, hogy kitapasztalja azt az arany középutat, amellyel aktívan tartja, de nem terheli túl magát. Ha kell, megáll a munkában, és akkor folytatja, ha képes rá. Ha valamivel nem végez, folytatja másnap. Miklós javaslata betegtársainak, hogy „fogadják el jelenlegi teherbírásukat, és találják meg ebben az „új életben” is a módját, hogy teljes értékűnek érezzék magukat: hiszen azok is”.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ehhez elkerülhetetlen módon korlátozásokhoz, negatív változásokhoz kell alkalmazkodnia az egyénnek. A bypassműtét után hangsúlyosan, ám katéteres értágító beavatkozás után is, a személynek tartózkodnia kell a jelentős fizikai megterheléstől, a kifáradás első jeleire tanácsos megpihenni, ugyanakkor az állapothoz illeszkedő terhelhetőség függvényében rendszeres testmozgással szükséges támogatni a keringési rendszer működését (ezeket a későbbiekben részletesen bemutatjuk). Empirikus vizsgálatok igazolják ugyanakkor, hogy a rendszeres és az egyén által örömmel végzett testmozgás pozitívan vissza is hat az egyén testképére, lehetővé téve, hogy jobban megismerje megváltozott testét és annak működését. [75]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Noha a koszorúér-betegség (mint a szervezet igen erőteljes „baj van” jelzése) nyomán fellépő fizikai korlátozottság egyfajta kioldó tényezőként előmozdíthatja az egészségvédő magatartások kialakítását (hiszen a „törődni kell az egészséggel” üzenetét [76] közvetíti), empirikus kutatások szerint a fizikai korlátozottság elfogadása nehezebb lehet férfiak, mint nők számára. [77, 76] Ez feltehetően a fizikai erőnléthez és hatóképességhez kapcsolódó nemi szerepbeli különbségekből fakad („a férfi nem lehet gyenge” sztereotípiája), és jól tetten érhető a számos férfibetegnél megfigyelhető ellentmondásos viszonyulásban: a „törődni kell az egészséggel” jegyében a fizikai terhelés csökkentése, és önmaguk kímélése felé mozdulnának el, ugyanakkor a fizikai erőnlét felértékelése és az egészséggel való nem törődés (mert az „nőies hozzáállás”) jegyében, erős lehet bennük a testük túlzott terhelése irányába való elmozdulás is (mintegy bebizonyítandó, hogy „egy férfi nem lehet gyenge”).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az alkalmazkodást igénylő feladat itt tehát elsősorban a megváltozott testi működések elfogadása, a saját testhatárok és funkciók tudomásul vétele (lásd a 21. kitekintő ablakot). Ez azonban legalább annyira pszichés, mint szomatikus folyamat, így a következőkben erről lesz szó.
 
2. A kielégítő énkép megőrzése és a hatóképesség, kompetencia érzésének fenntartása
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az egyén identitásának, énazonosságának egyik alapkövét testi önazonossága jelenti; az a kora gyermekkorból származó alapélmény, hogy teste a külvilágtól elkülönült entitásként az egyén sajátja, ismerős és megszokott, „sajátszerűségének” másoktól megkülönböztető megtapasztalásának egyik alapvető dimenziója. Minthogy a test az egyén egészségének hordozója, annak elvesztése – egy betegség kialakulása – megrendítheti a személy önazonosság-érzését, hiszen – ahogy erről már szó volt – az egészséges én alapélménye veszik el ekkor. [78]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A testi funkciók megváltozásának az egyén énképére gyakorolt hatása számos tényező függvénye. Noha a koszorúér-betegség bizonyos mértékben a legtöbb érintett személy önértékelésére negatív hatást gyakorol, [79] diszpozicionális jellemzők, mint az egyén életkora, neme, megküzdési készségei vagy társas támogatottsága [80] alapvetően befolyásolják a betegségnek az egyén önértékelésére és énképére gyakorolt hatását. Fontos szempont továbbá, hogy milyen értéket képvisel az egyén számára a fizikai aktivitás, a mozgékonyság, a testi hatóképesség érzése. Azon személy énképére, akinek e testi hatóképesség érzése az önértékelése jelentős alapkövét képezi, feltehetően negatívabb hatást gyakorol ennek megváltozása és csökkenése. Az önállóság, a testi-lelki autonómia természetesnek érzett alapélménye szintén az énkép fontos része. A kórházi tartózkodás, a kórház szabályainak, az ellátás kereteinek való kiszolgáltatottság, a napirend ilyetén külső meghatározottsága ezt az autonómiaérzést gyengítheti, így befolyásolva negatívan az egyén énképét. A legtöbb ember esetében továbbá az énkép fontos részét képezi a teljesítmény is, és az ahhoz kötődő kompetencia érzése, ám jelentős egyéni különbségek vannak ezen kapcsolat erősségének mértékében. Ha az egyén az életének egy számára kiemelt területén (például munka) kénytelen betegsége miatt teljesítményének csökkenését megélni, ezt kiemelt stresszforrásként és az énképére ható jelentős negatív változásként élheti meg. Szintén az énkép részét képezik az egyén által betöltött társas-társadalmi szerepek, és azok a fontos, másoktól jövő visszajelzések, amelyek ezekhez a szerepekhez kötődnek. A családjában a pénzkereső családtag szerepét betöltő személy számára önértékelését nagymértékében aláásó, és benne a tehetetlenség, értéktelenség érzését keltő élmény lehet akár az átmeneti kórházi tartózkodás, akár munkájának tartós feladása betegsége okán. A testképnek és az énképnek fontos része továbbá a szexuális aktivitás, a szexualitás is. Erre szintén negatív hatást gyakorolhat a betegség (ezt később részletesen kibontjuk), amelynek integrálása az egyén test- és énképébe szükséges feladat.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

22.
A testi hatóképesség és az énkép kapcsolata: Mónika (47) esete
 
Mónika egy akut miokardiális infarktus után vett részt osztályos kardiológiai rehabilitációs ellátásban. Mónika az első napokban mind testileg, mind lelkileg látszólag – és meglepően – jól viselte megváltozott állapotát, optimistán és aktívan kereste az öngondoskodás, a betegséghez való alkalmazkodás lehetőségeit. A kezelés második hétvégéjén kielégítő állapotára való tekintettel hazament a családjához, hogy a hétvégét velük töltse. A következő hét elején Mónikán a szorongás és erős lehangoltság egyértelmű – addig nem látott – jelei mutatkoztak. A kérdésre, hogy mi idézhette ezt elő, Mónika elmondta, hogy szombaton a „megszokottak szerint” nekiállt a házimunkák elvégzésének: port törölni, porszívózni, mosni és főzni akart, „ahogy mindig”, ám megdöbbenve szembesült vele, hogy ennek töredéke is annyira kifárasztotta, hogy végül pihenéssel kellett töltenie a hétvége fennmaradó részét. Mónikát betegségfeldolgozása folyamatában ez az élmény, a teljesítőképességének markáns csökkenésével való szembesülés döbbentette rá megváltozott állapotára, mely egy számára addig fontos tevékenység énképére gyakorolt negatív hatására is felhívta a figyelmet: ahogy fogalmazott, „úgy tűnik, már nem az vagyok, aki ezt egy szuszra meg tudja csinálni”. Mónika idővel azonban eljutott oda, hogy átértékelje a háztartás vezetésének fontosságát, felismerte, hogy egészsége többet ér számára és bevonta, férjét és lányát is a tevékenységekbe. Mint később elmondta, ennek kifejezetten pozitív hatása volt, mert „jó volt együtt dolgozni a lakás tisztaságáért”.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ehhez való alkalmazkodást segítheti a mindennapi, praktikus szinten a kompromisszumok tudatos keresése és azok elfogadása. Ha az egyén kénytelen is munkavégzésének korábban megszokott intenzitását vagy időtartamát csökkenteni, teljes mértékben feladnia nem szükséges, sőt, nem is tanácsos (lásd Mónika esetét a 22. kitekintő ablakban). Ha egy tevékenység végzése már nem kivitelezhető az egyén számára, találhat helyette más aktivitást – a fontos, hogy ugyanúgy megelégedettséggel és a kompetenciaérzését megélve végezhesse azt [81] (lásd Ilona esetét a 19. kitekintő ablakban). Ezen kompromisszumok megtalálásának első lépése, ha az egyén végiggondolja és átértékeli céljait és értékeit, és egy egészséges egyensúly megtalálására és fenntartására törekszik életének különböző aspektusai (például munka és egészség) között. A pszichés alkalmazkodás szintjén mindenekelőtt segíthetnek az egyént körülvevő, számára fontos személyek. Ha a hozzátartozók, a családtagok lehetővé teszik a beteg személynek érzései kimondását, megfogalmazását (anélkül, hogy visszautasítanák ezeket az érzéseket, vagy ellenkezőleg, hiteltelen álvigasztalással súlytalanítanák, félvállról vennék azokat), az azt jelezheti a beteg személynek, hogy ha a számára fontos embereknek elfogadhatók ezek az érzések, akkor maga is elfogadhatja, megélheti azokat.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A betegség okozta ilyetén változásokkal való megküzdés kapcsán tehát a cél az, hogy a betegségből fakadó megváltozott test- és így énélményt a személy képes legyen integrálni az önmagáról való gondolkodásba, ahol énjének immár része egy krónikus betegség, de ő maga nem egyenlő a betegségével, mert az nem uralja életének és identitásának alapvető aspektusait. Itt tehát az alapvető törekvés az a gondolat lehet, hogy „önmagunk maradhatunk anélkül is, hogy ugyanazok maradnánk”. [82]
 
3. A kórházi környezethez kapcsolódó és a kezelésből fakadó stresszorok, valamint 4. Kapcsolattartás és kommunikáció az egészségügyi személyzettel
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogy az előzőekben érintőlegesen említettük, a szomatikus betegségekhez társuló egyes alkalmazkodási feladatok kifejezetten az egészségügyi rendszerhez, annak jellemzőihez köthetők. Egy krónikus betegség diagnózisáig vezető út gyakorta kivizsgálások és orvosi konzultációk sorával kezdődik, amelyeknek a mindennapok kialakult rendjébe való puszta beiktatása is sok betegnek jelenthet nehézséget. Az egészségügyi rendszerben való eligazodás ezt követően további feladatokat jelent; nehézséget jelenthet mind az egyes szakellátási területek közötti tájékozódás, mind az egészségügyi intézmények (gyakran egységes, egyformaságuk miatt nehezen megkülönböztethető elemekkel kialakított) [83] belső tereiben való kiigazodás – mindez komoly stresszforrás lehet egy olyan élethelyzetben, amikor egy súlyos betegség lehetősége miatt az egyén amúgy is bizonytalan, szorongó. Azok a belső terek (kórházakban, rendelőintézetekben), ahol táblákkal, eligazodást segítő feliratokkal, térképekkel megkönnyítik a betegek eligazodását, „az eligazodom a világban” megnyugtató, „biztonságban vagyok” érzését adhatja. [83] Ezzel együtt is javasolt az egyénnek az egészségügyi intézmények első meglátogatása előtt tájékozódni, informálódni a megközelítési és parkolási lehetőségekről, az épületbe való belépés módjáról, akár a keresett rendelőhelyiség pontos helyéről; ezek az apró előkészületek az ilyenkor érthető szorongás egy részét hatásosan csökkenthetik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A vizsgálatoknak, kezeléseknek zavaró, kellemetlen mellékhatásai lehetnek, amelyek tolerálása további kihívást jelenthet a betegeknek (a szakirodalom [73] a „kezelés krízisének” nevezi e jelenséget). Ebben segíthetnek olyan kognitív technikák, mint például az átkeretezés („ez az ára a gyógyulásnak”), vagy olyan viselkedéses módszerek, mint a figyelemelterelés. Utóbbival kapcsolatban tanulmányok [85] igazolták azonban, hogy a figyelem oly módon történő elterelése, amikor az egyén a helyzet (például az előtte álló műtét) teljes ignorálására tesz kísérletet, később kifejezetten negatív hatásokkal járhat (például később megjelenő intenzív distressz és intruzív gondolatok). E tekintetben ezért a legadaptívabb, ha a beteg oly módon próbálja a figyelmét elterelni, hogy az adott helyzet egyik specifikus aspektusára koncentrál (például a kezelőszemélyzet mozdulataira, kommunikációjára, egyéb környezeti ingerekre). Mindezzel együtt a vizsgálatok/kezelések tolerálása egyik alapfeltételének tekinthető az egészségügyi szakembertől jövő világos és (mind mennyiségében, mind minőségében) kielégítő információnyújtás; [86] könnyebb elfogadni egy vizsgálat vagy kezelés mellékhatásait, ha a beteg személy számára ismert, hogy egyrészt miért van szükség adott eljárásra, másrészt, ha az előzetes információk alapján a beteg fel tud készülni ezekre a mellék- vagy utóhatásokra (lásd a 23. kitekintő ablakot).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

23.
Mi segíthet a felkészülésben?
 
Az egészségügyi szakember által nyújtott információk kiemelt fontossággal bírnak egy vizsgálatra vagy kezelésre való felkészülésben, annak stresszkeltő hatásainak mérséklésében. Általánosságban a betegek vizsgálatra/kezelésre való felkészítésében az alábbi információk lehetnek alapvetőek: (1) az eljárásra vonatkozó (mi fog történni); (2) viselkedéses (mit tehet a beteg az előkészületek, illetve a felépülés során; mit tehet a mellékhatások csökkentése/tolerálása érdekében); (3) szenzoros (mit fog érezni); (4) érzelmi (milyen érzelmek várhatóak); (5) adminisztratív (beutaló, időpont, táppénz-igazolás stb.). Ezzel együtt azonban fontos felmérni, hogy a fenti információk közül melyeket és milyen részletességgel igényli az egyén: az egyszerre nyújtott túl sok információ túlterhelheti az egyént. Ezért segíthet, ha az aktuális szóbeli információátadás mellett például írott anyagok is elérhetőek a beteg számára, melyeket később is tanulmányozhat. [84]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az egészségügyi intézmények fizikai környezete és belső kialakítása – különösen hosszabb kórházi tartózkodás során – további stresszforrás lehet az ott-tartózkodók számára. Az eligazodás gyakori nehezítettségén túl az ismeretlen, idegen környezet, a szinte állandó hang- és zajterhelés, a kórházi napirend által meghatározott mesterséges fényviszonyok, de akár a kórtermek, folyosók falának színe vagy az ablakok jelenléte/hiánya is hathat (akár negatívan) a beteg személy aktuális pszichés státuszára (amely tényezők különösen hangsúlyosak lehetnek bizonyos speciális helyzetekben, mint például intenzív osztályokon). A környezet társas jellemzői, mindenekelőtt a magánszféra szabályozásának nehezítettsége, amit többágyas kórtermekben a betegtársak, valamint az ellátás szükségessége miatt a kezelőszemélyzet látogatásai jelenthetnek, szintén stresszkeltő, negatív hatást gyakorolhat a kórházban tartózkodók szorongásszintjére, aktuális pszichés státuszára, [83] így akár a felépülés folyamatára is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A családtól, barátoktól, ismerősöktől való távollét további szorongás és stressz forrása lehet a betegek számára. A hozzátartozók általi látogatás lehetővé tétele vagy a modern korban elérhető kapcsolattartási lehetőségek (hang- és videóhívások) azonban nemcsak az idegen környezet miatti stressz csökkentését szolgálják, de a társas támogatás kifejezett és hozzáadott pozitív hatását is nyújtják, ami kiemelt segítséget jelenthet a beteg személynek a helyzettel való megküzdésben. Fontos azonban megjegyezni, hogy egy kórházi tartózkodás során nemcsak a beteg személy, de hozzátartozói is igen magas szintű distresszt élhetnek meg: a beteg állapota miatti aggódáson túl a beteg szociális szerepeinek, otthoni teendőinek kényszerű átvétele, valamint a látogatások (akár azok idejének, akár az utazás feladatainak) napirendbe illesztése a hozzátartozókra is jelentős terhet helyez, amelyek mind pszichés állapotukra, [87] mind életmódjukra [88] negatív hatást gyakorolhatnak. Az utóbb hivatkozott empirikus kutatások [87, 88] pozitív eredménye mindazonáltal, hogy akár rövid (3-4 órás) intervenció is jelentős pozitív hatással lehet mind a beteg, mind a hozzátartozók a kórházi tartózkodás miatt megváltozott körülményekkel való megküzdésére. Az intervenciós programon együtt vehet részt a beteg és hozzátartozója; az ülések során átadhatók a szükséges (szóbeli és írott) információk általánosságban a koszorúér-betegségről, a kockázati tényezők szerepéről és módosításuk lehetőségeiről, egy akut koronáriaesemény és a krónikus állapot érzelmi vonatkozásairól és a kezelésük lehetőségeiről, a felépülés folyamatáról, egyéb kezelési, terápiás lehetőségekről, valamint a hozzátartozónak hasznos praktikus és konkrét megküzdési lehetőségekről (a napirend beosztásán túl, a megfelelő étkezési és alvási szokások biztosításának lehetőségein át, a barátok, akár szociális munkás bevonásának lehetőségig, ami adott helyzetben a család segítségére lehet). [87, 88]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az egészségügyi rendszerrel való kapcsolat során kiemelt fontosságú az egészségügyi személyzettel való – kölcsönösen – kielégítő kommunikáció és kapcsolat kialakítása. A betegek ugyanakkor különböznek a rendelkezésükre álló információk mennyiségében, az aziránti igényük mértékében, ahogy az információfeldolgozásban is alapvető egyéni (kognitív, személyiségbeli stb.) különbségek ismertek. Ezzel együtt is az egészségügyi személyzet és a beteg közötti kapcsolat jelentősen befolyásolja a betegek ellátással kapcsolatos elégedettségét, az orvosi tanácsok megértésének szintjét, végső soron a terápiás előírásokkal való együttműködés sikerét, [89] így a betegségfolyamatot is. Ennek okán kiterjedt kutatások irányulnak annak feltárására, hogy milyen eszközök, módszerek és milyen konzultációs jellemzők tehetik még eredményesebbé és sikeresebbé az egészségügyi szakemberek kommunikációját, amely kérdés kiemelt szerepet kap már az egészségügyi szakemberek képzésében is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A beteg személy egészségügyi személyzettel való kommunikációjában és kapcsolatában azonban számos olyan további, a helyzet és a keretek ismeretlenségéből fakadó probléma és kérdés felmerülhet, amely nehezítheti az egyén alkalmazkodását. Számos beteg bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy hogyan szólíthatja, hogyan kell szólítania a kezelőorvosát, a pszichológust, a dietetikust, kezelőszemélyzet többi tagját. E tekintetben további nehézséget jelent, hogy különböző napokban és műszakokban a személyzet számtalan tagjával találkozik a beteg, amely változás szintén nehezíti az ismerősség, biztonság érzésének megtalálását. Kérdezhet-e, ha nem ért valamit? Jelezheti-e, ha szeretne négyszemközt is találkozni, beszélni az orvosával például egy osztályos ellátás során? Mit tehet akkor, kifejezheti-e és hogyan, ha a kezelés valamely részével nem elégedett? Kérhet-e gyógyszert (például fájdalomcsillapítót) a kiosztottakon felül is? [90, 73] Ezen kérdések megválaszolása jelentős részben a kezelőszemélyzet feladata (a bemutatkozás vagy névtábla viselése megelőzheti a megszólításból fakadó problémákat, a konzultációs lehetőségek vagy a házirend ismertetése segíthet a keretek tisztázásában stb.), de ezzel együtt is a betegek megfelelő kommunikációs készségeinek fejlesztése szintén kiemelt figyelmet érdemel. Segíthet, ha a beteg személy akár egy hozzátartozójával, akár – kifejezve erre vonatkozó igényét – a kórházi pszichológussal úgynevezett szerepjátékokon keresztül begyakorol bizonyos szituációkat és párbeszédeket. Ennek segítségével az egyén visszajelzést kaphat kommunikációs módjairól, ugyanakkor helyettesítő tapasztalatot szerez egy hasonló szituációban, amelyet később felhasználhat akár a kezelőorvosával való beszélgetés során.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Összességében egy krónikus betegség felderítéséhez és kezeléséhez kötődő kórházi tartózkodás, az egészségügyi intézmények gyakori látogatása számos kihívás és alkalmazkodási feladat elé állítja a beteget. Noha az intézmények és az egészségügyi személyzet elsődleges célja a beteg személynek való segítés, a probléma feltárása és a megfelelő kezelés kiválasztása, mégis, az egészségügyi intézményekben való tartós vagy ismételt tartózkodás, a kivizsgálások, kezelések mellékhatásai kiválthatnak olyan pszichés és viselkedéses reakciókat, amelyek kezelése professzionális segítséget igényelhet. [90] Az egészségügyi ellátáshoz (főképp a hosszú távú kórházi tartózkodáshoz) – paradox módon – kapcsolódó pszichoszociális problémákat és zavarokat összefoglaló néven hospitalizálódásnak nevezi a szakirodalom. [91] Ez az úgynevezett iatrogén hatások közé sorolható jelenség, amely az egészségügyi ellátás pozitív, gyógyító tevékenységéből származó, ám mégis negatív hatásokat, ártalmakat jelenti. Ennek esetleges kialakulása számos egyéni tényező függvénye (számít a beteg életkora, szorongásossága, megküzdési képességei, a kezelés időtartama, a betegség típusa stb.), mindazonáltal a hosszú távú kórházi tartózkodáshoz kapcsolódó bizonyos általános (távollét a családtól, az autonómiaérzés sérülése, a magánszféra szabályozásának nehezítettsége, a munkától való elzártság) és egyes specifikus (fájdalmas vizsgálatok/kezelések, ágytál használata, a szenvedő betegtárs látványa stb.) hatások jelentősen hozzájárulhatnak a hospitalizációs zavarok kialakulásához. [91, 92]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ismertek bizonyos jelek, jellemzők, amelyek utalhatnak hospitalizációs zavar kialakulására: ekkor a mielőbbi szakemberhez fordulás javasolt és igen fontos. A megnövekedett irritábilitás, a nagyfokú szorongás vagy épp ellenkezőleg az apatikus, közönyös attitűd, a külvilág iránti érdektelenség és visszahúzódás, a befelé fordulás, a saját testre irányuló megnövekedett figyelem és a problémák a kórházon kívüli élet feladataival való megküzdésben mind jelei lehetnek annak, hogy az elhúzódó kórházi tartózkodás különösen is megterheli a beteg személyt. [90]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hospitalizációs zavarok megelőzésének lehetőségeit vizsgáló tanulmányok egyként hangsúlyozzák – ahogy erről már volt szó – a műtétek vagy kezelések előtti információátadás fontosságát és szerepét az egészségügyi ellátás nyomán fellépő negatív hatások csökkentésében. Azok a nyitott szívműtéten áteső betegek, akik előzetes információval rendelkeztek a műtét menetéről és jellemzőiről, kevesebb szorongást éltek meg a beavatkozás után; [93] azok a betegek, akik tájékoztatást kaptak arról, hogy mit fognak érezni a kezelés során, hogy mely szenzoros érzetek természetesek, és mit tehetnek ezek (például a fájdalom) megelőzéséért és kezeléséért, kisebb mértékű fájdalomról számoltak be, kevésbé szorongtak, elégedettebbek voltak a fájdalom műtét utáni kezelésével, és magasabb általános jóllétről számoltak be. [94, 95] Empirikus kutatások [96] eredménye szerint CABG-műtét előtt álló betegek esetében kifejezetten segítő, megküzdést támogató lehet, ha olyan betegtársakkal kerülnek egy szobába, akik már átestek ugyanazon a műtéten. A tapasztalatmegosztás pozitív hatását demonstráló vizsgálat eredménye szerint azok a betegek, akik társaiktól információkat szerezhettek a műtétről, kevesebb szorongást éltek át a műtét előtt, hamarabb felépültek, és rövidebb idő után hagyhatták el a kórházat. Katéteres értágítás előtt álló személyek esetében [97] továbbá a beavatkozásra vonatkozó információk átadása (hol történik, milyen eszközöket használnak, mi történik a beavatkozás során lépésről lépésre, és ennek során milyen testi érzetek várhatók) kisebb mértékű szorongáshoz, a betegek nagyobb fokú együttműködéséhez és a beavatkozás rövidebb idő alatt történő lebonyolításához vezetett. Az átadott információk mennyiségét és részletességét tekintve azonban ismét hangsúlyozandó – ahogy ezt az imént hivatkozott kutatás [97] is igazolja – a beteg személy információigénye előzetes felmérésének szükségessége. [91]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az olyan viselkedéses készségek fejlesztése továbbá, mint a relaxáció, a megfelelő légzéskontroll vagy az adott betegség menedzselését lehetővé tevő specifikus viselkedésmódok (például vércukorszintmérés) szintén pozitív hatással lehetnek a beteg személy kezeléssel és betegségével való megküzdésére. A pszichés támogatás, amely lehetőséget teremt a beteg személynek érzései, aggodalmai, félelmei kimondására, és amely azt közvetíti, hogy ezek az érzések természetesek és elfogadhatók, sokat segíthet a beteg szorongásának csökkentésében és a kórházi környezethez való sikeresebb alkalmazkodásban. Bizonyos kognitív technikák, mint a kórházi tartózkodás jelentésének újraértelmezése (például „a gyógyuláshoz vezető út”) vagy a korábban már említett figyelemelterelési technikák gyakorlása szintén hasznosnak bizonyultak a hospitalizációhoz kötődő ártalmak csökkentésében. Hangsúlyozandó, hogy a felsorolt módszerek és készségek jelentős része szakember támogatása nélkül is gyakorolható, elsajátítható, ekként a betegség és a kezelés önmenedzselésének eszközei lehetnek. A fenti technikák alkalmazása sikeresen csökkentheti a beteg személy szorongását, fájdalomérzetét, a tüneti kezeléshez kapcsolódó gyógyszerelés igényét, rövidítheti a kórházban töltött időt, valamint mind pszichológiai, mind fiziológiai szinten pozitív hatással lehet a beteg személy felépülésére. [91]
 
5. A megfelelő érzelmi egyensúly fenntartása a felzaklató érzelmek szabályozásával
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogy erről több helyütt szó esett már, egy súlyos, krónikus betegség által okozott krízis az egyén érzelemvilágára is jelentős (negatív) hatást gyakorolhat. A vizsgálatok eredménye, később a betegség kimenetele miatti szorongás és bizonytalanságérzés, a kórházi tartózkodás okozta elidegenedettség, kontrollvesztés és elszigeteltség érzése, az alkalmatlanság érzése, amely felléphet, ha az egyén tevékenységeit, munkáját feladni kényszerül, vagy akár a frusztráció, düh és harag megélése, amelyet az igazságtalannak érzett helyzet válthat ki, mind olyan érzelmi élmények, amelyeket a betegek jelentős része megtapasztalhat. Ezzel együtt fontos továbbá a remény, a pozitív érzelmek fenntartása és megélése is, amelyek kedvező hatása a kardiovaszkuláris rendszerre és a koszorúér-betegséggel élő személyek pszichés és szomatikus jóllétére bizonyított. [98, 99] Ennek okán az érzelemszabályozás egy krónikus betegség megélése és az ahhoz való alkalmazkodás folyamatában alapvető fontosságú. A téma bővebb kifejtésére, gyakorlati vonatkozásainak bemutatására a későbbiekben kerül sor (lásd az V.3.1.3.9. alfejezetet).
 
6. A bizonytalan jövő lehetősége
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy súlyos krónikus betegség diagnózisa akaratlanul is előhívhat aggodalmas, felzaklató gondolatokat a jövő lehetőségeivel, ugyanakkor bizonytalanságával kapcsolatban. Ellentmondásos módon az orvostudomány fejlődése bizonyos értelemben megnehezíti az ezzel való megküzdést. Miközben ugyanis a beteg személy és hozzátartozói a lehetséges konkrét és szimbolikus veszteségeket szem előtt tartva mérlegelik a betegség kimenetelét, az újabb és egyre eredményesebb gyógyszeres és műtéti kezelések fejlődése fenntartja a reményt a betegség előtti életminőség zavartalan fenntartására vagy helyreállítására. A koszorúér-betegség az orvostudomány jelen állása szerint élethosszig tartó, gyógyíthatatlan állapot, amelynek kezelése ugyanakkor – a beteg személy aktív részvételével – lehetővé teszi a betegség előtti funkciók és életvitel megőrzését, akár fejlesztését is. Ezzel együtt fontos biztosítani, hogy mind a beteg személy, mind hozzátartozói megfogalmazhassák aggodalmaikat, elővételezett vagy megélt veszteségeiket, félelmeiket a betegség lefolyásával kapcsolatban. Ezen érzelmek kifejezésének és meghallgatásának lehetővé tételén túl kiemelt fontosságú a betegség és az abból fakadó megváltozott élethelyzet elfogadása. Az elfogadás az adott szituációba vagy az ahhoz kapcsolódó érzelmi élménybe való belenyugvást jelenti, ami különösen fontos és pozitív hatású lehet olyan helyzetekben, amelyek megváltoztatása nem lehetséges. Ebben segíthet, ha az egyén – gondolatainak, értékelésének tudatos és akaratlagos befolyásolásán keresztül – leválasztja az objektív szituációt („koszorúér-betegséggel élek”) annak érzelmi, viselkedéses hatásairól („a koszorúér-betegség megterhelő, kontrollálhatatlan”, „a koszorúér-betegség tönkreteszi az életem” stb.). Hangsúlyozandó azonban – mind az érintettek pszichés jólléte, mind testi egészsége szempontjából –, hogy egy krónikus betegség elfogadása kapcsán szükségszerű különbséget kell tenni az elfogadás tárgyaiban. Ekként törekedni kell a megváltoztathatatlan helyzet (maga a betegség tényének) elfogadására, ugyanakkor alapvető fontosságú annak felismerése, hogy a betegség számos aspektusa (például a tünetek kontrollja, az egészséges életmód kialakítása stb.) csakúgy, mint az élet más területei (társas kapcsolat fenntartása, örömteli tevékenységek gyakorlása stb.) továbbra is kontrollálhatók, befolyásolhatók. [100] Erről – az áttolt kontroll néven ismert – jelenségről a későbbiekben részletesen is szó esik.
 
7. A betegség társas kapcsolatokra és a családi rendszerre gyakorolt hatása
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy krónikus betegség miatt megváltozott élethelyzet, illetve a beteg személy kórházba kerülése nyomán fellépő változások hozzátartozókra és a családi rendszerre gyakorolt hatásáról érintőlegesen már szó esett. Empirikus kutatások eredménye [21, 88, 91] szerint a beteg személy partnere szintén intenzív, gyakran a betegnél nagyobb mértékű distresszt él meg egy krónikus betegséggel való szembesülés során, amely distressz negatívan visszahat, akár fokozza is a beteg személy által átélt distressz mértékét, és rontja alkalmazkodását. A miokardiális infarktuson átesett személyek partnere által átélt distressz elsődleges oka leggyakrabban és érthető módon az infarktusnak a beteg egészségére és specifikusan is testi korlátozottságára gyakorolt következményei voltak, mindazonáltal mind a beteg által megtapasztalt negatív érzelmi állapot, mind a házastársi kapcsolat minősége, valamint a pár számára elérhető társas támogatás minősége jelentősen befolyásolta a beteg partnerének érzelmi reakcióit.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezen túlmenően azonban a beteg személy betegségével való megküzdése is jelentős hatást gyakorol partnere viszonyulására. Miokardiális infarktuson átesett férfiakat és feleségeiket vizsgáló kutatások [101, 102] rámutattak, hogy a depresszió, illetve a szorongás kialakulása tekintetében a legnagyobb kockázatnak azon betegek feleségei voltak kitéve, akik házastársa tagadta betegsége súlyosságát, és ismételten részt vett olyan tevékenységekben (például túlterhelő fizikai aktivitásban vagy folytatódó dohányzásban), amelyet partnerük nem tudott befolyásolni. Igazolódott továbbá, hogy a beteg személyek házastársa gyakran átvállal bizonyos feladatokat férjük korábbi ház körüli teendőiből, valamint – aggódva, hogy egy „rossz szó” vagy egy „rossz mozdulat” súlyos következményekkel járhat – túlzottan védelmező és kímélő attitűdöt alakítanak ki férjükkel szemben (például nem fejezik ki felé dühös vagy egyéb negatív érzelmeiket). Azon túlmenően, hogy ez a fajta túlóvó és akár az érzelmek, őszinte reakciók elnyomását is magában foglaló viselkedés a házastársakra is jelentős terhet ró, a beteg személy elégedetlenségét válthatja ki e túlkontrolláló és őt függő szerepben tartó viszonyulás. Továbbá, a feleslegesség érzésének negatív, megterhelő élménye mellett, bűntudati, önvádló érzések is megjelenhetnek, amiért az ő állapota ekkora többletterhet és stresszt jelent partnerének.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy akut koronáriaesemény továbbá a beteg személy házastársa életében számos másodlagos következménnyel is jár. A kutatások [101] a házastárs esetében gyakori kihívásokként igazolták a betegség okán fellépő saját negatív érzelmek, reakciók szabályozásának nehézségeit, a betegség családi teendőkre és kapcsolatokra gyakorolt hatásának, a megváltozott anyagi körülmények, valamint a házastársi kapcsolatra és a saját egyéb, megváltozott szerepeikre gyakorolt negatív hatások kezelésének nehézségét is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ismerősökkel, barátokkal való, infarktus utáni első találkozás kapcsán sok beteg számol be kellemetlen élményekről, a betegszerepet erősítő megváltozott baráti kapcsolatokról, ami a társas tevékenységek megváltozásától kezdve (például megterhelő társas tevékenységekből – közös teljesítménytúrák – való kimaradás) egészen a kapcsolatoktól való visszahúzódásig terjedhet (amelynek oka gyakran az, hogy a társalgás fő témájává a beteg személy állapota, egészsége válik). [101]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A krónikus betegség hatása azonban nem csak diádikus (a beteg és egy másik személy) kapcsolatokban értelmezhető. Egy krónikus betegség a beteg személy és partnere kapcsolatán túl az egész családra mint rendszerre is hat. A család rendszerszemléletű megközelítésének az alapja, hogy egy család nem egyének – egymástól független – csoportját jelenti, ennélfogva nem is lehet (önmagában) az egyént a megértés fókuszába helyezni. A család olyan egység, amelynek egyedi sajátosságai, szabályai, működésmódja van, és amely egységként az egyensúly fenntartására, így önszabályozásra törekszik. Az együttélés és a kialakult egyedi (a család szerkezetére, a szerepekre, a viselkedésmódokra vonatkozó) mintázatok hatnak az egyes családtagok érzelemvilágára, magatartására, önállóságára, magukkal és másokkal való kapcsolataira, miközben az egyes családtagok egyéni életvilága – érzései, viselkedése, alkalmazkodóképessége stb. – is visszahat a családi rendszerre, így a beletartozó többi családtagra is. Ennélfogva minden családtag kölcsönösen befolyásolja a többi tagot, így mindegyikük viselkedése egyszerre oka és következménye is a több családtag viselkedésének. A „család mint rendszer” szemléletre épülő családterápiás megközelítések ezért sosem a „ki a hibás?”, vagy „melyik családtag tehet róla?” kérdéseket teszik fel; hangsúlyosan a „mi történik (a kapcsolatokban, kommunikációban)?” és a „mi szerepe lehet ennek a viselkedésnek a rendszer fenntartásában?” kérdésekre keresik a választ. [103]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ennélfogva az egy családtag által megélt krónikus betegség következményei a családi rendszer egészére kihatnak, ami a családi kapcsolatok megterheléséhez, negatív irányú megváltozásához, akár a családtagok testi és lelki egészségét érintő problémák kialakulásához is vezethet.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E hatások jelentős mértékben függenek a krónikus állapot nem elsősorban medikális, inkább pszichoszociális jellemzőitől. Egy hirtelen fellépő, akut kezdettel jellemezhető betegség esetén (amilyen egy akut koronáriaesemény nyomán ismertté váló koszorúér-betegség lehet) a családi rendszernek az érzelmi és gyakorlati alkalmazkodásra igen rövid ideje jut, ami a krízisállapot menedzseléséhez a családi erőforrások gyors mobilizálását igényli (a beteg személy feladatainak, családon belüli szerepeinek átvételét, a felmerülő problémák rugalmas megoldását, a családon kívüli források igénybevételét stb.). Egy folyamatos, viszonylag állandó krónikus állapot esetében, amely lefolyásában felléphetnek azonban akut események (mint amilyen a koszorúér-betegség), a korlátozott idejű felépülési időszako(ka)t aránylag stabil lefolyású betegségfolyamat kíséri, amely azonban gyakorta együtt jár a beteg személy jól meghatározható korlátozottságával vagy funkciócsökkenésével. Ekkor a család egy, a változásban többé-kevésbé állandósult folyamattal néz szembe, ami előrelátható és bejósolható viszonylag hosszabb időtartamban. A veszélyforrás ilyen esetben a család kimerülése lehet, amennyiben a betegséghez való hosszú távú alkalmazkodás során nem igazítják a családi szerepeket és feladatokat a megváltozott körülményekhez (például ha a beteg személy által el nem végezhető teendők mindegyikét a házastárs vette át a betegség akut időszakában, ezeket az alkalmazkodás későbbi szakaszában javasolt megosztani más családtagokkal vagy akár családon kívüli segítőkkel, elkerülve így a megterhelő és hosszú távon kimerítő feladatok negatív következményeit).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A betegség kimenetét tekintve egy – lehetséges – korai halálhoz vagy az élet jelentős megrövidüléséhez vezető krónikus állapot, különösen is annak elővételezése (az emiatti aggódás, szorongás) jelentős pszichoszociális terhet ró a családra. Egy koszorúér-betegség esetében fennáll az élet megrövidülésének lehetősége, mindezzel együtt egy megfelelően kontrollálható, kezelhető betegségről van szó. A kimenet kapcsán a valódi pszichés megterhelést az esetlegesen fellépő anticipált (megelőlegző) gyász [104] és annak káros (testi-lelki) következményei jelenthetik. Megelőlegező gyász általában életveszélyes állapotban lévő emberek hozzátartozói esetében léphet fel, akiket – a hozzátartozó elvesztésének lehetőségét megélve – már a haláleset előtt foglalkoztat a halál gondolata és annak rájuk gyakorolt hatása. A veszteség ilyetén haláleset előtti átélése segítheti a később bekövetkező halál elfogadását, valamint elmélyítheti a hozzátartozó és a halál előtt álló személy kapcsolatát – ennek pozitív hatása értékes és megtapasztalható még az együtt töltött idő során; ugyanakkor meg is nehezítheti a későbbi veszteség és gyász feldolgozását. A koszorúér-betegség esetében mindazonáltal hosszú évtizedek telhetnek el a diagnózist követően megtartott, jó életminőségben a közeli halál valódi realitása nélkül, ennek okán az esetlegesen megtapasztalt anticipátoros gyász esetén mindenképpen javasolt ezen érzések – akár szakember segítségével történő – átdolgozása.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy krónikus betegséggel gyakran együtt járó korlátozottság vagy funkcióromlás – jellegétől, mértékétől vagy idői jellemzőitől függően – jelentős distressz forrása lehet a családnak. Egy koszorúér-betegség esetén, ahol a legjellemzőbb funkcionáláshoz kötődő következmények az állóképesség, a fizikai terhelhetőség (természetesen számos tényezőtől – a betegség diagnosztizálásának idejétől, egy esetleges akut koronáriaesemény súlyosságától stb. – függően különböző intenzitású) romlása, valamint ahol e funkciók az idő előrehaladtával még javulhatnak, fejleszthetők is, a családi alkalmazkodás folyamata időben jobban elnyújtható, főképp az esetleges változások bejósolhatók, amelyekre így lehetőség van felkészülni. A betegség lefolyásának bejósolhatósága továbbá minden eddig tárgyalt folyamatra kihat, lehetőséget és időt adva a megelőlegezett változásokra való felkészülésre, így lehetővé téve a sikeresebb megküzdést és alkalmazkodást, elkerülve a kimerülést, illetve a szomatikus vagy pszichés problémák megjelenését. [105]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Végezetül további jelentős szempontot jelent a betegség időbeli kialakulása, lefolyása. Egy krónikus betegséget hosszmetszetében vizsgálva eredményesebben megérthető e folyamatos és folyamatban lévő állapot, amelyet természetes mérföldkövek, átmenetek és kihívást jelentő változások jellemezhetnek. A fentiek alapján a krónikus betegségeknek három szakasza [105] különíthető el, amelyek különböző kihívásokat, alkalmazkodási feladatokat jelentenek a család megküzdésében: a krízis, a krónikus és a terminális állapot szakaszai.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A krízis szakasza gyakorta a diagnózist megelőző időszakkal kezdődik, amikor bizonyos tüneteket már megtapasztal az egyén; a diagnózist követő időszak a kezdeti újraalkalmazkodást és a kezelési terv kidolgozásának első lépéséit foglalja magában. A korábban tárgyalt betegségspecifikus, gyakorlati alkalmazkodást igénylő feladatok közül ezen szakaszhoz sorolható a megtapasztalt diszkomfort- és fájdalomérzéssel vagy funkciókieséssel való megküzdés, a kórházi környezethez kapcsolódó és a kezelésből fakadó stresszorok menedzselése, valamint az egészségügyi személyzettel való kapcsolattartás és kommunikáció kialakítása. [73] Általánosabb, a család működéséhez és önszabályozásához kapcsolódó feladat lehet (1) a betegség koherens, jelentésteli magyarázókeretbe foglalása, ami lehetővé teszi a hatékonyság és optimális működés fenntartását, (2) a betegség előtti „normális” élet elgyászolása, (3) a betegség élethosszig tartó jellegének elfogadása, (4) az akut krízis idején a családi összetartás és közös megküzdés megvalósítása, valamint (5) a bizonytalan jövővel szemben a célok és értékek rugalmas újraértelmezése. [105] Az ebben az időszakban kapott és szerzett információk a betegséghez való alkalmazkodás kapcsán nemcsak a megküzdés praktikus, mindennapi oldalát támogathatják, de egyben megrajzolják azokat az új kereteket és a megváltozott élethelyzet körvonalait, amelyeket a család viszonyítási pontokként fel tud használni az alkalmazkodási folyamatban.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A betegség krónikus szakasza – koszorúér-betegség esetén akár évtizedekről is beszélve – a diagnózis és a kezdeti alkalmazkodás időszakát követően lép fel. Ez a krónikus betegség mindennapokban való megélésének hosszú távú időszaka. A legtöbb család eredményes alkalmazkodást mutat ebben az időszakban, és mind pszichológiailag, mind a családi rendszer működését tekintve optimális változások kialakítására képesek. Ezen időszakot tekintve mindazonáltal fontos figyelembe venni azon helyzeteket is, ahol a betegség hosszantartó menedzselése alapvető változásokat válthat ki egy család életében, akár megváltoztatva a családi szerkezetet vagy az egyén/család fejlődési útvonalát (például, ha egy idős szülő súlyos betegsége arra készteti a már külön élő, fiatal felnőtt gyereket, hogy önálló életét feladva hazaköltözzön szüleit segíteni). Ezen időszak fő feladata alapvetően tehát a „normális életvitel” fenntartása a krónikus betegség – és a talán bizonytalan jövő – elfogadása mellett; ez – szükség esetén – a korábbi, már nem tartható értékek és célok rugalmas újratervezésével és az „új normális” élet kereteinek kialakításával valósítható meg. [105]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A betegség végső, terminális szakaszában a családi élet középpontjába a halál közelségének elkerülhetetlen ténye kerül. Az ehhez való alkalmazkodás akkor valósulhat meg a legsikeresebben, ha a család a megküzdés fókuszát a betegség befolyásolásáról, kontrollálásáról az elfogadás, és elengedés feladataira helyezi. Ez különösen fontos feladat: a családtagok a halál elfogadása és a beteg személy elengedése felé fordulnak, lehetővé teszik a haldoklónak, hogy a számára kívánt, optimálisnak érzett módon élje meg ezt az időszakot. A még elérhető, értékes idő együtt töltése, a lezáratlannak érzett feladatok és kapcsolatok elrendezése, a búcsúzás, valamint a haldoklás és az eltávozás gyakorlati, materiális körülményeinek (végrendelkezés, a palliatív ellátás igénye, az otthoni/kórházi haldoklás preferenciája, a temetés keretei stb.) megfogalmazása csak akkor történhet meg, ha a családtagok a haldoklóval együtt az elkövetkező elmúlás felé nézve lehetővé teszik ezt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ennek kapcsán hangsúlyozandó tehát, hogy a törvényszerű átmeneti időszakok és azok megélése teszi lehetővé az egyik szakaszból a másikba való átlépést. Ennek részeként a családoknak újra kell értékelni a korábbi szakasz életkörülményeinek és a családi működésnek a jellemzőit, felmérve ugyanakkor azon új feladatokat, amelyeket az elkövetkező szakasz támaszt eléjük. Ennek részeként – akár szakember segítségét is igénybe véve – szükséges lezárni a korábbi szakaszok megoldatlan pszichoszociális feladatait. A betegség krónikus szakaszában ugyanis kifejezetten gátló, alkalmazkodást akadályozó lehet, ha a család vagy egyes családtagok még mindig a betegség diagnózisából fakadó krízist élik meg; hasonlóképp – ahogy erről szó volt – a terminális szakaszban szükséges életvégi feladatok kimondását és elvégzését ellehetetlenítheti, ha a család még mindig a krónikus szakasz aktív problémamegoldó feladataira koncentrál – ezek a már nem alkalmazható viszonyulások egy új szakaszban az alkalmazkodás teljes kudarcát okozhatják, felismerésük ezért létfontosságú. [105]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Miközben a család által megélt krónikus stressz és pszichoszociális terheltség természetes módon vissza is hat a beteg családtag szomatikus és pszichés állapotára, akár a betegségéhez történő alkalmazkodásra, [106] a családtól (barátoktól) jövő támogatás a betegséggel való megküzdést támogató egyik legjelentősebb tényező lehet.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A család támogató funkciójának betöltéséhez természetesen szükséges, hogy a fent bemutatott kihívásokhoz a család mint egység megfelelően tudjon alkalmazkodni, ezáltal lehetővé téve a pozitív kimenetelt. Empirikus kutatások [107] eredménye szerint egy krónikus betegséggel való megküzdés esetén a pozitív kimenetel valószínűségét számos egyéni, családon belüli és közösségi védőtényező megnövelheti.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egyéni tényező lehet a családtagok (vagy a beteg személy) megfelelő önértékelése, optimális szintű személyes hatékonyság és kompetenciaérzése, valamint megküzdési erőforrásai. A családszintű erőforrásokat vizsgáló kutatások főképp a családi szerveződés fontosságát hangsúlyozzák. Azok a családok, ahol a szerepek és az elvárások világosak és jól meghatározottak, ahol kimunkált rendje és rutinja van a napi feladatok ellátásának, ahol az egyes alrendszerek (házastársi, szülői, gyermeki) hierarchikusan szerveződnek és nem mosódnak össze, ahol a gyermekek autonómiája a saját alrendszerük keretei között biztosítva van, valamint ahol a házastársak nagyfokú párkapcsolati elégedettségről számolnak be, általában eredményesebben és pozitívabb kimenetelt elérve képesek alkalmazkodni egy krónikus betegség kihívásaihoz. Szintén a családi rendszer pozitívabb alkalmazkodásának feltétele a nyílt, őszinte és hatékony kommunikáció, amely egy krónikus betegséggel való szembenézés kapcsán még fontosabb szerephez jut. Az igények, szükségletek, a szerzett információk és az érzelmek megosztása a sikeres megküzdés feltétele, amelynek legnyilvánvalóbb gátja lehet az érzelmek kifejezésének elnyomása (akár a beteg személy részéről, aki nem akarja terhelni családtagjait, akár a családtagok részéről, akiket a beteg kímélése, óvása motivál ebben). Az érzelmek kifejezésének elnyomása azonban annyira megnövelheti az érzelmi feszültséget a családi rendszeren belül, hogy az végül – a szándékolttal épp ellenkező hatáshoz vezetve – a korábbi érzelmi egyensúly felborulásához vezethet. A célok, értékek, a mindennapok rendjének rugalmas újratervezésének képességét már említettük. A minden család által megtapasztalt, normatív fejlődési változásokhoz való alkalmazkodás szükségessége okán a rugalmas alkalmazkodás minden esetben segítő vonása a családi rendszernek; egy krónikus betegség által támasztott rendkívüli kihívások azonban hangsúlyossá teszik e képességet. Gyakori, hogy a betegséggel való szembesülés első időszakában a család – rugalmasságát feladva – a kezelési, terápiás előírások merev betartásában és a megváltozott körülményekhez való szinte dermedt igazodásban látja a megküzdés legjobb formáját. A legutóbb idézett empirikus vizsgálatok [107] azonban arra mutatnak, hogy a betegséghez és a kezeléshez való rugalmas alkalmazkodás vezethet el a legoptimálisabb kimenetelhez (például ha a szakemberektől és egyéb, megbízható forrásokból beszerzett információk alapján a család és a beteg személy lehetőséget ad magának, hogy kitapasztalja, mely életmódbeli változtatásokat tudja legsikeresebben és fenntartható módon integrálni a mindennapokba, a sablonszerűen előírt utasítások merev, azonban csak ideig-óráig fenntartható követése helyett).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A közösségből fakadó védőtényezők (a barátoktól, ismerősöktől jövő támogatás) további jelentős pozitív hatást gyakorol egy krónikus betegséggel való megküzdésre. Ugyanakkor azonban a betegség megjelenése megnehezítheti e társas kapcsolatok fenntartását: előfordulhat, hogy a családtagoknak kevesebb ideje jut a családon kívüli társas interakciókra, vagy a barátok, ismerősök húzódnak vissza a családdal való kapcsolattartástól, mert nem tudják, hogyan reagáljanak a betegség tényére, vagy az félelmet, szorongást kelt bennük. Szintén családon kívüli, fontos tényező a beteg személy és a család egészségügyi szakemberekkel való kapcsolata. [107] Ez a kapcsolat – megfelelő minősége esetén – szintén igen értékes támogatás forrása lehet. Egy empirikus kutatás [108] eredménye szerint a támogatást jelentő szakember megfelelő és elegendő információt ad, szakmailag és emberileg is pozitívan viszonyul a családhoz, megbízhatóan elérhető, és tiszteli a beteg személy és családja tudását és képességeit.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A betegség családi rendszerre és társas kapcsolatokra gyakorolt hatása kapcsán érdemes röviden említést tenni a betegségelőny koncepciójáról és jelenségéről is. A betegségelőny fogalma (és három típusa) azokat a jellemzőket, következményeket takarja, amelyek egy betegség esetén – annak negatív hatásai mellett és ellenére – a beteg számára nyereségként jelennek meg.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az elsődleges és másodlagos betegségelőny fogalma eredetileg a pszichoanalízis területéről érkezett; az újabb meghatározások [109] szerint az elsődleges betegségelőny lehetősége akkor merül fel, ha egy betegség a személy – nagyobb részben – tudattalan intrapszichés, belső konfliktusainak feloldását eredményezi. Erre példa lehet, amikor egy hosszú évek óta munkahelyen nem dolgozó személy végül munkát vállal, ám egy-két héttel később kiderül, hogy allergiás a munkája során használt egyik anyagra. Ebben az esetben a betegség feloldja (megoldja) azt a konfliktust, ami az egyénben a munkavállalás ellen ható okok (például kényelemszeretet) és a munkavállalás mellett szóló érvek (például az igény, hogy önmagát értékesnek lássa) között feszül. Itt a betegség üzenete az lehet: „én megtettem mindent, hogy dolgozhassak, de sajnos a betegség (allergia) miatt nem tudok”. A másodlagos betegségelőnyök közé azok a – szintén inkább tudattalan – elfogadható és jogosnak nevezhető kapcsolati előnyök sorolhatók, amelyeket valaki a betegsége miatt és okán élvez. Ennek tipikus – és igen mindennapi – példája az a mindenki által tapasztalt többletgondoskodás, törődés és támogatás, amit egy betegség hatására a család vagy a barátok az egyén felé közvetítenek. A betegségelőny e formája tehát sokkal inkább a társas kapcsolatok szabályozását, mintsem egy belső konfliktus feloldását eredményezi, [109] noha tisztán elválasztani nem mindig lehet őket. A veszély azonban mindkét esetben fennáll; egy betegség által szerzett előnyök – a betegség minden negatív következménye ellenére – tudatosan vagy kevésbé tudatosan fenntarthatják vagy megerősíthetik az egyén betegszerepét, akár abban az esetben is, ha az egyén szomatikus állapota ezt már nem indokolja.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

24.
A betegségelőnyök felépülésre gyakorolt hatása: Imre (91) példája
 
Imre egy kombinált CABG és aortabillentyű-műtét után, korához képest meglepően jó állapotban, fiatalosan és fitten érkezett meg a kardiológiai rehabilitációs osztályra. Az első napokban aktívan és jó funcionális állapotban vett részt a kezelésben, a fizioterapeuta által kért feladatokat nehézség nélkül végezte el. A második hét kezdetén azonban a fizioterapueta kolléga jelezte, hogy Imre – a kardiális állapota által nem indokolt módon – egyre kevésbé működik együtt a kezeléssel, fáradtságra, energiahiányra panaszkodik, ágyából alig kel fel. Miután a részletes és mindenre kiterjedő ismételt vizsgálat nem találta a panaszok okát, az osztályos pszichológus is felkereste Imrét, ám a pszichés státuszfelmérés sem magyarázta e hirtelen állapotromlást. A vele való beszélgetésből azonban kiderült, hogy Imre egyedül él, és noha igen nagy családja tagjai (gyermekei, unokái, immár dédunokái is) vele egy városban élnek, a mindennapi teendőik miatt csak igen ritkán látogatják őt. Imre néhány mondata („persze, mióta kórházba kerültem, ez megváltozott”, „kár, hogy már csak másfél hét van vissza a rehabilitációból” stb.) és annak kifejezése, hogy számára immár a családja jelent mindent, ami fontos, felvetette annak gyanúját, hogy Imre romló állapota mögött a betegszerep és az ebből fakadó – szinte napi látogatásokat jelentő – kórházi tartózkodás szükségességének fenntartására vonatkozó (nem tudatos) vágy áll. Imre, hiszen ő is érteni szerette volna aktuális állapota okát, először meglepődéssel fogadta e lehetőség gondolatát, azonban egy-két nap után ő maga fejezte ki, hogy valószínűleg erről van szó. Ezt követően – Imre beleegyezésével – a pszichológus Imrével és gyermekeivel közösen is leült beszélgetni a betegségelőny fogalmáról és a lehetőségről, hogy talán ez szerepet játszik Imre jelenlegi funkcióromlásában. A családtagok beismerték, hogy valóban ritkán látogatták Imrét, kérték, hogy a jövőben Imre fejezze ki, ha gyakrabban szeretné látni őket, és megígérték, hogy a kórházból való távozása után megszervezik, hogy legalább heti 2-3 alkalommal találkozzanak. Ezt követően Imre láthatóan optimistán, pozitív várakozással tekintett a jövőre, és újra aktívan, motiváltan vett részt kezelésében.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A harmadlagos betegségelőny fogalma később jelent meg, [110] és azokra a gyakran, de nem törvényszerűen tudatosabban keresett és megtapasztalt előnyökre vonatkozik, amelyeket nem is feltétlenül a beteg, hanem egy másik személy – leggyakrabban a beteg házastársa vagy családtagja – tapasztal meg a beteg személy állapotához kapcsolódva. Ennek példája lehet, amikor a betegség egy kapcsolati problémáról tereli el a hangsúlyt, amikor a beteg családtagja a társas háló támogatását és szimpátiáját tapasztalja meg, amiért gondoskodik a beteg személyről, vagy akár kifejezett anyagi hasznot hoz, amely a családtag betegsége okán elérhetővé válik. [111]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mivel ezek a betegségelőnyök – akár tudatosak, akár nem – fenntarthatják a személy betegségéhez kötődő viselkedését, akár megerősíthetik betegszerepét, mindenképpen indokolt annak megvizsgálása, hogy vajon a beteg személy vagy családtagjai esetében fennállhat-e a lehetősége ezek működésének? Ebben – az őszinteségre törekvő önvizsgálati attitűd és megfelelő önismeret mellett – segíthet annak a kérdésnek a megvizsgálása, hogy „van-e olyan pozitív következménye a betegségemnek (a párkapcsolatomban, a munkámban, a mindennapjaimban) amelyre elégedetten gondolok, és amelyet talán nem kapnék meg, ha nem lennék beteg?”. Amennyiben az erre adott válasz „igen”, fontos azt is körbejárni, hogy más módokon (a betegstátusztól függetlenül) elérhető-e ugyanaz a pozitív következmény, előny?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A betegségelőnyök megélése egy érthető, alapvetően természetes folyamat része; nem jelenti, hogy a beteg személy miattuk beteg „szeretne” lenni. Mindazonáltal a betegségelőnyök felismerése pozitív hatással lehet a betegség megélésére, akár annak szubjektív megtapasztalására, a beteg személy társas-családi kapcsolataira és mindennapi funkcionálására is (lásd például Imre esetét a 24. kitekintő ablakban).
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave