Az NGDO-k motivációival foglalkozó szakirodalom hagyományosan erkölcsi, morális hajtóerőiket hangsúlyozta (Keck–Sikkink, 1998; West, 2001; De Jong, 2011). A legtöbb NGDO-t morális alapon hozták létre, a szegények segítése céljából. Az NGDO-k dolgozóit az altruizmus vezérli, vagyis – De Jong szavait idézve – „küldetéstudatuk van: a társadalmi igazságosságért küzdenek, és nem motiválja őket sem az egyéni haszonszerzés, sem a politika” (De Jong, 2011: 21). Az idealizált elképzelések szerint az NGDO-k munkatársainak szegények iránti elkötelezettsége azt is jelenti, hogy hajlandóak akár alacsonyabb bérekért is dolgozni, sőt sokszor önkéntesként is (Fechter, 2014). Az NGDO-k ilyen jellegű, az erkölcsi motivációkat előtérbe helyező értelmezése „jótékony lovagokként” tekint rájuk (Bloodgood, 2011), akik akár saját magukat is feláldozzák azért, hogy a globális Dél szegényeinek érdekeit védjék. Az erkölcsi motivációkból következik, hogy az NGDO-k alapvetőn olyan szakpolitikákért fognak lobbizni, amelyek segítik a szegényeket – még akkor is, ha ezek sértik bizonyos csoportok érdekeit a fejlett északi államokban. Sok NGDO így olyan politikákért is lobbizhat, amelyeknek nincs társadalmi támogatottságuk Északon, de csökkentenék a szegénységet a déli országokban (Szent-Iványi–Timofejevs, 2021). Az általuk megvalósított segélyprojektek célja, hogy szűkös erőforrásokkal maximális pozitív hatást gyakoroljanak a szegények jólétére (Unerman–O’Dwyer, 2010), főként olyan szektorokban, mint az egészségügy, a higiénia, az oktatás vagy a marginalizált csoportok (mint a nők és a gyerekek) jogai. Morális elkötelezettségük révén sokkal rugalmasabban és olcsóbban tudnak dolgozni, mint más (kormányzati) segélyszervezetek (Werker–Ahmed, 2008).

A tudományos kutatások azonban egyre inkább elkezdték megkérdőjelezni az NGDO-król alkotott, idealizált képet (Brass, 2012; Brass et al., 2018). Ahhoz, hogy elérjék morális céljaikat, az NGDO-knak először is saját működésüket és túlélésüket kell biztosítaniuk, és ehhez pénzre van szükségük (Bloodgood, 2011). A nagyobb NGDO-k professzionalizált szervezetek, globálisan több ezer alkalmazottal. Megfelelő szakembereket kell magukhoz vonzaniuk, és szegénységcsökkentő projektjeikhez elő kell teremteniük a megfelelő erőforrásokat. Ezek származhatnak kis összegű lakossági adományokból, kormányzati támogatásokból vagy megbízási szerződésekből, továbbá nagy donoroktól, nemzetközi szervezetektől származó forrásokból. A megbízási szerződésekhez és kormányzati támogatásokhoz való folyamatos hozzáférés kulcsfontosságú szervezeti motiváció valamennyi NGDO számára (Cooley–Ron, 2002; Mosley, 2012).

Az erőforrásoktól való függés azonban megváltoztathatja az NGDO-k viselkedését (Molenaers et al., 2014). Ahogy Amagoh fogalmaz, ha egy civil szervezet pénzügyileg erősen függ egy adott donortól, akkor fennáll annak a veszélye, hogy tevékenysége a donor érdekeihez fog idomulni (Amagoh, 2015; lásd még Sakue-Collins, 2020). Az NGDO-k érdekérvényesítési munkája tehát elmozdulhat a szegények érdekeinek képviseletétől saját finanszírozási érdekeik felé (Mosley, 2012). Az NGDO-k így például kevésbé fognak harcolni a segélyek kötöttségének megszüntetéséért (Carbone, 2006), vagy – mivel a donorok gyakran a hozzájuk hasonló célokkal működő szervezeteket támogatják (Sanchez Salgado, 2014) – igyekeznek lobbicéljaikat összehangolni a donor prioritásaival. Az NGDO-k fejlesztési projektmunkái is torzulhatnak: a kormányzati támogatástól függő szervezetek jóval kockázatkerülőbbek, kevésbé vitatják a donorok céljainak helyességét (Fruttero–Gauri, 2005; Keck, 2015; de Davis, 2019 ezzel ellentétesen érvel), igyekeznek eltussolni a sikertelenséget (Cooley–Ron, 2002: 24), és kapcsolatuk a helyi végső kedvezményezettekkel szintén gyengül (Banks et al., 2015).

Az NGDO-k morális és pénzügyi érdekei tehát sokszor ellentmondhatnak egymásnak, így gyakran dönteniük kell arról, hogy egy-egy esetben melyiket részesítsék előnyben. Fontos tényező lehet ezekben a döntésekben, hogy fenntartsák „jó” hírnevüket (Jones, 2017; Mitchell–Stroup, 2017). A „jó” hírnév mást és mást fog jelenteni az NGDO-k különböző érintettjei számára (Gourevitch–Lake, 2012): a hivatalos donorok, vagyis a kormányok és a multilaterális szervezetek elsősorban olyan NGDO-kkal akarnak dolgozni, amelyek képesek hatásos projekteket hatékonyan megvalósítani. A politikaalkotók és az újságírók számára az a fontos, hogy NGDO-partnereik pontos és megbízható információkat tudjanak szolgáltatni a fejlődő országok kihívásairól (McPherson, 2016). A lakossági adakozóknak fontosak a morális okok, és olyan szervezeteknek fognak pénzt adni, amelyek hitelesen képviselik ezeket. A ténylegesen erkölcsös viselkedés tehát fontos forrása lehet a jó reputációnak – és így a finanszírozásnak is –, de nem garantálja azt (Gourevitch–Lake, 2012). Az NGDO-kat támogató vagy velük más módon együttműködő szervezetek természetesen tisztában vannak a civilek pénzügyi érdekeivel és azzal is, hogy ezek kompromittálhatják a morális viselkedést. Az NGDO-król napvilágot látott botrányok fényében ez különösen igaz (Gibelman–Gelman, 2004; Scurlock et al., 2020). Az NGDO-k gyakorlati viselkedését, illetve hogy ez tényleg összhangban van-e morális céljaikkal, különösen a „terepen” nehéz ellenőrizni (Edwards–Hulme, 1996). Az NGDO-k tevékenységéről a legtöbb esetben csak saját jelentéseik adnak valamiféle képet, ezek független ellenőrzése azonban költséges.

Mindez azt jelenti, hogy az NGDO-knak aktívan törekedniük kell jó hírnevük megőrzésére és javítására, és erről jelzéseket kell küldeniük a velük együttműködő érintetteknek (Amagoh, 2015; Keating–Thrandardottir, 2017). Gourevitch és Lake, valamint Amagoh is részletesen áttekintik azokat az eszközöket és intézkedéseket, amelyekkel az NGDO-k javíthatják a reputációjukat (Gourevitch–Lake, 2012; Amagoh, 2015). Az NGDO-k EUTF-es részvétele szempontjából két pontot érdemes kiemelni az elemzéseikből. Egyrészt az NGDO-knak törekedniük kell arra, hogy legalább a könnyen megfigyelhető tevékenységeik konzisztensek legyenek morális küldetésükkel. A gazdag országok lakosai főként akkor hallanak az NGDO-król, amikor azok adományokat gyűjtenek tőlük, illetve a kormányaiknál lobbiznak (Davis, 2019). Tényleges fejlesztési tevékenységeik hírei a fejlődő országokból kevésbé jutnak el hozzájuk. Érdekérvényesítő és lobbitevékenységükben az NGDO-k világos álláspontokat fogalmaznak meg különböző nemzetközi fejlesztési kérdésekben, és ezeket weboldalaikon, a közösségi médiában vagy a sajtón keresztül kommunikálják a tágabb közvélemény felé is. Szakpolitikai javaslataikat jól megalapozott, kutatással alátámasztott és a globális Dél szegényeit a középpontba helyező morális érvekkel kell alátámasztaniuk ahhoz, hogy ezek hitelesek legyenek.

Másrészt az NGDO-knak ügyelniük kell arra, hogy kitől fogadnak el támogatását. A túl sok hivatalos forrásnak vannak hátulütői, mivel megváltoztatják az NGDO-k viselkedését. Nem minden donor egyforma azonban, és van, akitől kifejezetten kínos lehet pénzt elfogadni. Az NGDO-k jó hírét ronthatja, ha olyan kormányoktól vagy cégektől fogadnak el pénzt, amelyek céljai nem egyeznek morális motivációikkal (McGann–Johnstone, 2006). Az efféle adományok kérdéseket vetnek fel az NGDO-k semlegességét illetően. Az NGDO-k érintettjei feltételezhetik, hogy ilyen esetekben az adott szervezet magatartása megváltozhat – akár azért, mert a donor explicite elvárja ezt, akár, mert a szervezet magától idomul a donor céljaihoz. Az NGDO-k finanszírozási struktúrája és az, hogy kitől fogadnak el adományokat, jóval kevésbé átlátható a közvélemény számára, mint lobbicéljaik. Noha a támogatókkal kapcsolatos transzparencia nélkülözhetetlen a jó hírnév megőrzéséhez és a donorok bizalmának elnyeréséhez (Amagoh, 2015), az NGDO-k sokszor „kreatívan” járnak el azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen mélységű információkat osztanak meg erről.

Ebből a két pontból fontos következtetések vonhatóak le az EUTF-re nézve. Ha egy donor létrehoz egy új segélyalapot, amelynek céljai nem egyeznek az NGDO-k morális érdekeiből fakadó célokkal, akkor ezeknek a szervezeteknek végig kell gondolniuk, hogy milyen reputációs költségekkel jár, ha pályáznak az alap forrásaira. Egy új pénzalap lehetőséget teremt arra, hogy érdekérvényesítő publikációk vagy kampányok révén jelezzék partnereik felé saját morális meggyőződésüket, szembeállítva ezt a donor érdekeivel. Ráadásul, ha ez a pénzalap egy olyan átpolitizált, a közbeszédben erősen jelen lévő kérdéssel foglalkozik, mint a migráció, akkor az NGDO-k aggályai szélesebb közönséghez is eljuthatnak. Egy ilyen új pénzalap azonban új finanszírozási lehetőséget is jelent, így a forrásaira való pályázás lehetősége csábító. A reputációs költségeket tehát össze kell vetni a potenciális pénzügyi haszonnal. Elképzelhető továbbá, hogy a reputációs kockázatok ellensúlyozhatóak vagy csökkenthetőek. Mint fent kifejtettük, a civil szervezetek finanszírozási forrásai általában kevésbé láthatóak, mint érdekérvényesítési céljaik. Noha az előbbi esetén is szükséges a transzparencia, elképzelhető, hogy bizonyos források „kimagyarázhatóak”, vagy nem tűnnek fel szélesebb körben. Kevesen olvassák el részletesen az NGDO-k pénzügyi jelentéseit, és a pontos forrás némileg el is rejthető, például más forrásokkal egy címszó alá összevonva. Az NGDO-k nyilvánosan magyarázhatják is részvételüket, például olyan érvekkel, hogy próbálják „belülről” megváltoztatni a donor céljait, vagy hogy a pénzalap céljai ugyan valóban elhibázottak, de az általuk végrehajtott projekt mégis „jó” célokat szolgál.

Összefoglalva a fenti elméleti okfejtést, az NGDO-k EUTF-es részvétele kapcsán két hipotézisünk van.