Az Európai Unió Afrikai Alapja az EU egyik válaszreakciója volt a 2015 nyarán lejátszódott európai menekültválságra. Az Unió vezetői a 2015 novemberében tartott vallettai csúcson jelentették be az új alapot. Az EUTF célja, hogy „integrált és koordinált választ adjon az instabilitás, irreguláris migráció és kényszerű lakhelyelhagyás szerteágazó okaira, konkrét, gyors és hatékony intézkedések formájában” (European Commission, n. d. a). Az alap a migráció és a lakhelyelhagyás mögöttes okainak orvoslása és a küldő országok jobb migrációkezelésének támogatása révén járult volna hozzá az EU-ba érkező irreguláris migráció csökkentéséhez. Ezzel más EU-s intézkedéseket egészített ki, például a különböző tengeri rendészeti akciókat (Cusumano, 2019), egy hasonló alapot a szíriai válságra adott válaszként, a Törökországgal kötött 6 milliárd eurós megállapodást, illetve később az Új Partnerségi Keretmegállapodást (New Partnership Framework), amely a kifelé irányuló migráció csökkentésére kívánta ösztönözni a fejlődő országokat (European Commission, 2016). Az EUTF a tervek szerint kiegészítette volna az EU meglévő, az afrikai fejlődést támogató pénzalapjait, leginkább az Európai Fejlesztési Alapot (European Development Fund, EDF). Az EUTF-et azonban az EDF-nél jóval rugalmasabbra tervezték: míg utóbbi forrásait „csigalassúságú” programozási folyamatokon keresztül osztották ki, az EUTF szabályait úgy alakították, hogy gyorsan tudjon reagálni a változó körülményekre (Castillejo, 2016: 19). A különálló pénzalap létrehozása továbbá lehetővé tette az EU számára, hogy az európai közvélemény szemében határozott, a migrációt valóban kezelni szándékozó szereplőként tűnjön fel.

 

Az EUTF forrásainak megoszlását a három földrajzi és a négy tematikus prioritás mentén az 1. táblázat szemlélteti. Egy érdekes minta rajzolódik ki: míg a négy tematikus prioritás között nagyjából egyenlően oszlanak meg a források, a jobb migrációkezelés valamelyest fontosabbnak tűnik a másik három célnál. Sőt úgy tűnik, Észak-Afrikában ez az EUTF egyetlen célja, míg Afrika szarvában az allokációknak mindössze 8 százalékát teszi ki.

 

 

Míg az EUTF rugalmassága és gyors reagálóképessége üdvözlendő, ezek, illetve az EUTF migrációcsökkentési missziója fontos dilemmákat is felvetnek. Az ezredfordulót követően az EU a nemzetközi fejlesztés hatékonyságjavításának egyik legfőbb szószólója volt (Carbone, 2013; Kim–Lightfoot, 2017), még ha ez saját gyakorlatában nem is mindig jelent meg tökéletesen (Delputte–Orbie, 2014). Az EUTF működése több fontos segélyhatékonysági elvet is aláás, leginkább a recipiensek tulajdonjogát. A helyi szereplőkkel való konzultációk sokszor túl rövidnek bizonyultak, és a projektek inkább az EU érdekeit tükrözték, mintsem a partnerek szükségleteit (Castillejo, 2016: 20). A helyi szereplők mellőzése problémás, hiszen ők ismerik legjobban a helyi kihívásokat, és leginkább az ő érdekük azok megoldása. Bevonásuk nélk nehéz innovatív megoldásokat találni a migráció kezelésére (Castillejo, 2016: 21). Az EU továbbá azzal is aláásta a segélyezés hatékonyságát, hogy az EUTF forrásait feltételekhez kötötte. Az Új Partnerségi Keretegyezmény értelmében annál több segélyre jogosult egy partnerország, minél inkább együttműködik az EU-val a kivándorlás csökkentésében.