BEVEZETÉS

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szerb László–Rideg András
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A könyv célja, hogy átfogó képet nyújtson a kisvállalati gazdálkodás és menedzsment sajátosságairól, arról, hogy hogyan is lehetnek sikeresek a kisvállalatok. Bár foglalkozunk a nemzetközi gyakorlattal, a fókuszban elsősorban a hazai kisvállalatok szerepelnek. Arra törekszünk, hogy bemutassuk az alapvető felfogásokat a kisvállalatok kapcsán, ugyanakkor mondanivalónkat gyakorlati példákkal, adatokkal igyekszünk alátámasztani. Ehhez felhasználjuk a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar RIERC kutatócsoportja által már több mint egy évtizede folytatott kisvállalati kutatás adatait és eredményeit. Könyvünk elsősorban a kisvállalatokkal foglalkozó kutatóknak, egyetemi, főiskolai hallgatóknak szól – itt is inkább az alapképzés utolsó harmadában és mesterszakon tanulóknak –, bár lehet, hogy gyakorló vállalkozók is hasznosnak találhatják.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A könyv három nagyobb részre tagolódik. Az első részben a kisvállalatok gazdaságtani témái szerepelnek, a kisvállalatok gazdasági, társadalmi szerepvállalása, a kisvállalatok időben változó felfogása a világban és Magyarországon. A második rész a kisvállalati menedzsment specifikus területeivel, a pénzügyekkel, a marketinggel, a digitalizációval, a humánerőforrás-menedzsmenttel és a stratégiával foglalkozik. A harmadik rész speciális témákat tárgyal: az innováció, a nemzetköziesedés, a vállalkozóvá válás és a családi vállalatok kerülnek sorra. A könyv fókuszában a megállapodott vállalatok szerepelnek, így szándékosan nem foglalkozunk a ma olyan népszerű startupokkal és a vállalkozásindítással sem, ezek a témák szétfeszítenék a könyv kereteit.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bár kisvállalatok a modern gazdaságok megjelenése óta mindig is léteztek, jelentőségük elismerésére hosszú ideig kellett várni. Egészen az 1960-as évekig sokan csupán idejétmúlt, alacsony hatékonyságú, eltűnőben levő szervezeti formának tekintették a kisvállalatokat. Az igazi áttörésre az 1980-as években került sor, amikor több olyan mérvadó publikáció – David Birch, Perter Drucker, Zoltán J. Acs és David Audretsch – jelent meg, amely a kisvállalatok munkahelyteremtési, innovációs és vállalkozásban betöltött szerepére, jelentőségére mutatott rá.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Amellett, hogy a kisvállalatok a gazdasági szervezetek több mint 99,8%-át teszik ki a legtöbb országban, gazdasági jelentőségük azonban ennél kisebb. Nincsen ez másként Magyarországon sem, ahol azonban a magántulajdonú kisvállalatok alapítására, létrehozására csupán az 1980-as évek végétől nyílt lehetőség. Az európai uniós csatlakozás új gazdasági térbe helyezte kisvállalatainkat. Az egyik oldalról bővülő lehetőségek és finanszírozási forráshoz jutás, a másik oldalról fokozódó verseny jutott kisvállalatainknak. A 2008-as gazdasági válság, majd a 2010-es évek első felének megszorító intézkedései és a szigorodó szabályozás alaposan megrostálták a kisvállalati kört, ugyanakkor hozzájárultak, legalábbis részben, a megtisztulásukhoz. A gazdasági Kánaán, a javuló hazai és külpiaci lehetőségek, az EU-s források bősége csupán néhány évig tartott a 2010-es évek végén, aminek a 2020-as COVID-válság vetett véget. Hogyan lehet sikeres egy kisvállalat ilyen bizonytalan gazdasági és szabályozási körben? Ez alighanem az a kérdés, amire egyértelmű válasz nincs. Amiben mi, kutatók, kisvállalatokkal foglalkozók és ezen könyv szerzői is hiszünk, az az, hogy a magas szintű szakmai tudás, a saját és vállalati kompetenciák építése és fejlesztése, a versenyképesség folyamatos javítása az az út, amely a tartós siker egyik záloga lehet. Ezekhez kívánunk hozzájárulni ezzel a könyvvel is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Összehasonlítva a kis- és a nagyvállalatokat, a kisvállalatokra sokkal inkább jellemző az erőforrások hiánya, ami a működés ideiglenes vagy akár tartós zavaraihoz vezethet. Bár vannak hatékony kisvállalatok, a kisebb méretű vállalatok hatékonysága, versenyképessége a legtöbbször elmarad a nagyobb méretű vállalatokétól. A kisvállalatok ugyanakkor rugalmasabbak, mint a nagyok, és képesek olyan erőforráskímélő technikák használatára, amelyek révén a hátrányok, legalábbis részben, kompenzálhatók. A kisvállalatok működése – főleg a mikroméretűeké –, gazdálkodása számos esetben nem tudatos tervezésen alapul, hanem ad hoc módon, a lehetőségek és korlátozó tényezők közötti lavírozással történik. Ahogyan azonban növekszik a szervezet, a professzionális technikák alkalmazása, a szervezeti rutinok kialakítása elengedhetetlen. Ezeket a technikákat, rutinokat is bemutatjuk ebben a könyvben.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A számosság mellett a kisvállalati kör jellemzője – bárhogy is definiáljuk – a sokszínűség. A kisvállalatok közé tartozik az esetleg mellékállásban végzett, évente csak pár százezer forintot termelő egyéni vállalkozói tevékenység éppen úgy, mint egy exportpiacra termelő 200 fős informatikai vállalat több milliárd forintos árbevétellel. A tevékenységi kör mellett a méret a másik fontos megkülönböztető vonás. Ami egy pár fős szervezetnél működik, az katasztrofális eredményhez vezethet egy száz főt is meghaladó méretű vállalatnál. Ugyanakkor a nagyobb méretű vállalatok technikái sem biztos, hogy alkalmazhatók kisebb méretű vállalatoknál. Így a kisvállalatok egységes kezelése, irányítása, uniformizált technikák alkalmazása csupán korlátozottan lehetséges. A kisvállalati szakértők körében alapvető állítás, hogy a kisvállalatok nem kis méretű nagyvállalatok, hanem attól különböznek többek között a szervezeti struktúrában, a menedzsmentben, a stratégiában vagy a finanszírozásban. Ezeket a különbségeket szeretnénk megjeleníteni könyvünkben is, ahol az egyes menedzseri technikákat, gazdálkodási eszközöket vállalatméret és tevékenység mentén is bemutatjuk.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

*

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A könyv elkészültét és kiadását „A magyar kisvállalatok versenyképességének vizsgálata” című, az NKFI-OTKA, K 131935. sz. pályázat finanszírozta. Köszönet a támogatásért. A szerzők külön köszönetet mondanak Prof. D. Papanek Gábornak, a könyv előző változatának referálásáért, a hivatalos referálónak és Varga Anna Rózának a gondos szerkesztői munkáért.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave