Mivel a vállalatok vezetőinek igény esetén számos forrásból nagy mennyiségű információ áll a rendelkezésére, így érdemes megvizsgálni, hogy melyek azok, amelyeket a gyakorlatban ténylegesen használnak. Saját kisvállalati kutatásaink eredményeit a 6.5. táblázat alapján tekinthetjük át, a cégméret függvényében.

 

 

A 6.5. táblázat alapján látható, hogy a két legfontosabb és egyben legtöbbet használt információforrás a pénzügyi kimutatás és a vevők véleményén alapuló információk. Ezen túlmenően nagy számban használták a válaszadók a munkatársaktól és a beszállítóktól származó információkat is. A külső kutatóktól megrendelt, illetve az adatbányászattal előállított információk említése a legalacsonyabb. A vállalati méret szerinti különbségek jól kivehetők. A vállalati pénzügyi kimutatásokat az 5–9 főt foglalkoztató mikrovállalatok majd 90%-a alkalmazza, és magas arányú a vevők, illetve a munkatársak által nyújtott információforrások használata is. Számottevő információt nyújtanak a beszállítók is, amit a mikrovállalatok majd kétharmada alkalmaz. A nem pénzügyi belső vállalati információk az a kategória, amit a mikrovállalatok még több mint fele hasznosít. A többi, pluszidőt, energiát, netán pénzügyi forrást igénylő információkat a kisebb méretű vállalatok nem igazán alkalmaznak. A 6.5. táblázat alapján az is látható, hogy a cégméret növekedésével egyre gyakoribb minden információforrás alkalmazása. A középvállalatok nagyjából kétharmada külső tényadatokat és elemzéseket is alkalmaz, ami elengedhetetlen a megalapozott tervezéshez és a stratégia kialakításához. Az internetes és a közvélemény-kutatók sem ritkák az MKKV-szektor nagyobb vállalatainál, sőt 30%-uk már az adatbányászatot is alkalmazza, ami igen ritkán fordul elő a kisebbeknél.

 

 

A 6.6. táblázat alapján látható, hogy a különböző vállalatméretben a vállalatok vezetői, menedzserei nagyon hasonlóan értékelik az egyes információforrásokat. A leghasznosabbnak a vállalati pénzügyi kimutatásokat és a vevői véleményeket tartják, ezeket szorosan követik a nem pénzügyi vállalati információk és a beszállítók, majd a munkatársak véleményei. Az összes többi főleg külső információforrás jóval 3,5 pont alatt szerepel. Az internetes kutatás éppen 3,0 átlagpontot ért el, az adatbányászat és a piackutatók elemzései pedig a lista legvégén találhatók.

 

 

Mint az a 6.7. táblázatban látható, a legtöbbet használt és egyben legfontosabb pénzügyi adatok a(z) (ár)bevétel- és ráfordításadatok, másodsorban pedig a vevő/szállító állomány és a likviditási mutatók. A legritkábban használt információ a tőkelekötés hatékonysága és a gazdasági hozzáadott érték – utóbbi azért is érdekes, mert ehhez képest a válaszadók fontosnak jelölték meg. A vállalatméret szerint is jól láthatók a különbségek, főleg a két legnépszerűbb mutatón (bevétel és ráfordítás) kívüliek körében: minél nagyobb a vállalat, annál nagyobb valószínűséggel alkalmaz több számviteli mutatót. Az egyik legnagyobb különbség az utókalkuláció esetében látszik, amit a legkisebb, 5–9 fős szervezetek mindössze egyharmada, ugyanakkor a középvállalatok közel 80%-a alkalmaz.

 

 

A pénzügyi-számviteli mutatók fontossága jórészt a gyakorisági mutatókat követi, a gyakrabban alkalmazott mutatókat egyben fontosabbnak is tartják a válaszadók. Az árbevétel- és a ráfordításadatok kiugróan fontosak, a likviditási mutatókkal együtt, de magas, 3.5 feletti pontszámokat kaptak a fedezeti mutatók, az ár- és volumenindexek, az utókalkuláció, illetve a befektetett tőkével arányos hozam. A kirívó kivétel a vevői állomány nyomon követése, amit gyakran használnak, viszont alig vélnek hasznosnak a vállalatok irányítói. E mögött valószínűsíthetően az a tapasztalati tény állhat, hogy amikor a számvitel is jelzi a vevők fizetési késedelmét, akkor már késő lehet a hatékony fellépéshez. Bár a méret szerinti különbségek itt is felfedezhetők, ezek többnyire nem jelentősök. A nagyobb méretű vállalatok ugyanakkor a kisebb szervezeteknél magasabbra értékelik a likviditási és az utókalkulációs mutatókat.