Az egyik legmeghatározóbb diskurzus az érvényességhez kapcsolódik, épp úgy, ahogy a kvalitatív kutatások esetében általában. A vita egyik megfontolásra érdemes ismeretelméleti érvelése arra épít, hogy a kvalitatív vizsgálatok differencia specifikája és erőssége is egyben épp az, hogy a kutatási adatokat egy konstelláción belül konstruálják és elemzik. Ebből következően megkérdőjelezhető, hogy az eredeti kontextus megléte nélkül hogyan kezelhetők az adatok, nem lesznek-e adathiányok, amelyek gátolhatják az érvényes elemzést (Mauthner et al., 1998). Mauthner és munkatársai kritikájukban azt sugallják, hogy a kutató csak az adattermelésben való személyes részvétel, valamint a kutató és a kutatott közötti reflexív kapcsolat révén képes megragadni azt a releváns kontextust, amely az adatok átiratainak értelmezéséhez szükséges (vö. Long-Sutehall, 2011).

Hammersley (2009) más hangsúllyal fogalmazza meg a kérdést, tanulmányában intuitív kapcsolatként jellemzi az elsődleges kutató és a kutatás (kutatási kontextus meghatározása, adatfelvétel és elemzés) viszonyát, amely valóban egyedi és megismételhetetlen, de ezt nem tekinti korlátozó vagy épp kizáró opciónak, csupán olyan sajátosságoknak, mellyel a másodelemzések esetén számolni kell. Nézőpontváltást hoz Moore (2006) és Broom (2009) megközelítése is, miszerint a kvalitatív adatok újrakontextualizálásának folyamataként, s nem ismételt felhasználásaként kell a másodelemzést értelmezni, mivel a kutatás kontextusa és annak megteremtése része magának a kutatásnak. Irwin és Winterton (2011) pedig amellett érvel, hogy minden felhasználás újabb lehetőséget kínál a társadalmi folyamatok jobb megértéséhez. Egyetértenek azzal, hogy egy kvalitatív kutatásban az elmélet megfogalmazása, az adatfelvétel, az elemzés mélyen kötődik az elsődleges kutatóhoz, ugyanakkor maga az adat (pl. egy félig strukturált interjú szövege) véleményük szerint jobban leválasztható erről a személyes térről, és új szempontok értelmezését teszi lehetővé. Egy elsődleges elemzésnél ezért jobban fennáll annak a kockázata, hogy a kontextuális tudás túldimenzionált lesz, s a leírás a magyarázat és az elemzés rovására megy.

Ez az ismeretelméleti diskurzus módszertani megközelítésben az adatillesztéshez kapcsolódik. A kulcskérdés itt úgy fogalmazható meg, hogy újra felhasználhatók-e az adatok egy másik (másodlagos) célra. A kérdésre adott módszertani válasz is máshova teszi a hangsúlyt: a hívek azzal érvelnek, hogy a kvalitatív kutatás kutatási terveinek rugalmassága, az adatok félig strukturált jellege megteremti a lehetőséget a másodelemzések számára. Ugyanakkor egy-egy új kutatási cél mentén végzett elemzés felveti, hogy hogyan ágyazódhat be a kutatás bizonyos történeti kontextusba (Fielding–Fielding, 2000; Savage, 2005). Az elemzés és a kontextus idejének tudatos kezelése elvárható feltétel minden másodelemzésnél. Ezzel együtt még azonos kutatóteam esetén is érzékelhető az adatoktól való eltávolodás, illetve feltételezhető a szakmai tudásukban, szempontjaikban bekövetkező változás abból kiindulva, hogy a kulturális tudás kontextushoz kötött (Alshehri et al., 2021).

A fenntartarthatóság kutatásmódszertani értelmezéséből következik a források megbecsülése és az azokkal való felelős gazdálkodás témája. Ez jelenti egyrészt azt, hogy új adat felvételére csak akkor kerüljön sor, ha nincsenek hozzáférhető adatok, védve ezzel a kutatás alanyait, ami különösen fontos a nagyon sérülékeny vagy nehezen elérhető csoportok esetén (Chatfield, 2020). A kutatói erőforrásgazdálkodás szempontjából is racionalizálást jelenthet a másodelemzés, hiszen az adatfelvétel folyamata is egyre összetettebb, inkább kutatócsoportok közös munkájára épülve megvalósítható, melynek tagjai akár saját egyéni kutatási témájuk nézőpontjából is értelmezni kívánják a közös adatbázist (Dufour–Richard, 2019). Sőt, egyes szerzők a kutatók képzésében vagy az adatelemzési gyakorlat megszerzésére kifejezetten támogatják a másodelemzés alkalmazását, hiszen a bonyolódó etikai követelmények és a szűkös erőforrások másképp nem tennék lehetővé tanulásukat (Long-Sutehall et al., 2011).

Az adatok újbóli felhasználása ezen túl számos etikai kérdést is felvet, amely dimenzió előkészítése már az elsődleges adatfelvételt is meg kell, hogy határozza, például a beleegyező nyilatkozatban megfogalmazott szöveg, anonimizálás, az átláthatóság biztosítása, rendszerezett és elérhető dokumentáció stb. Ezek hiánya korlátozó erejű lehet egy másodelemzés esetén, hiszen a kutató még nehezebben ellenőrizheti az információk valódiságát (Chatfield, 2020). A tudományosan elfogadható adatforrásnak tehát része a megkérdezettek hozzájárulása, a hozzájárulás tartalma, így az adatok újrafelhasználására vonatkozó feltétel is.