A történetmesélés a nyelvi fejlődés egyik fontos eleme, amely a kommunikációs, nyelvi készségek és kognitív folyamatok sokaságát foglalja magában. A történetmesélés lényegében az események, élmények vagy képzeletbeli történések elbeszélése. Egy történet elmesélése komplex nyelvi és kognitív feladat, melynek során a beszélőnek egyszerre kell mozgósítania a tárgyi tudását, ismereteit a világról, az adott beszédhelyzetről és ezeket a megfelelő nyelvi formába kell öntenie (Applebee 1978; Hedberg–Westby 1993). A szakirodalomban a narratív kompetenciát három összetevő mentén határozzák meg: a történetmesélés általános konceptuális struktúrájának ismerete, a narratíva nyelvi megformálásához szükséges készségek és a narratívákkal kapcsolatos szociokulturális tudás. A gyermekek történetmesélési készségeinek fejlődésében az óvodáskor kiemelt szerepet tölt be. Ebben az időszakban látványos változásokat figyelhetünk meg abban, hogyan mesélnek el a gyermekek egy fiktív vagy személyesen megélt történetet. A legtöbb gyermek a kezdetleges, struktúra és ok-okozati viszonyok nélküli történetmeséléstől három év alatt eljut arra szintre, hogy önállóan hozzon létre logikailag jól felépített, kronológiát követő komplex narratívát. A narratíva létrehozásában bekövetkező változások természetesen szorosan összefüggenek az életkorra jellemző kognitív, szociális és nyelvi fejlődéssel is (Applebee 1978).