Az újszülött hallja a környezet hangingereit, beleértve a beszédet mint akusztikus ingert, és már a születés utáni napokban másképpen reagál a beszédhangokra, mint egyéb hangingerekre. Kéthetesen képes az emberi hangot más hangoktól megkülönböztetni. A csecsemő élete első két hónapjában megijed a hangos zajoktól, a harmadik hónaptól már a hang forrását keresi a szemével. A női hang (elsősorban az édesanyáé) megnyugtató hatással van rá. Fiatal csecsemők érzékelik az emberi hang érzelmi változásait, főként a beszéddallamra reagálnak. Számos beszédhangra és hangkapcsolatra felfigyelnek, képesek bizonyos differenciálásra (Eimas et al. 1971). Ez azonban nagy valószínűséggel a nyelvi tapasztalattól független hallási és neurális rendszer működési eredménye. Öthónapos korukban felismerik a legközelebbi hozzátartozók hangját. Körülbelül 6 hónaposan a csecsemő a fejét már a hangforrás irányába igyekszik fordítani (Fent 2007). A hallásküszöb és a hallási figyelem folyamatosan javul kisdedkortól iskoláskorig (Kemaloğlu et al. 2005; Müller et al. 2012). A nagyon mély és magas frekvenciákat a 1,5–3 év közötti gyermekek még nem ismerik fel jól, az 5–6 évesek azonban megközelítik a fiatal felnőttek hallásállapotát (Trehub et al. 1989). Az 5–12 évesek hajlamosak kevéssé figyelni az irrelevánsnak vélt hallási információkra szemben az idősebb gyermekekkel.