A pragmatikai következtetés összetett folyamatai felnőtt nyelvhasználóknál automatikusnak és erőfeszítésmentesnek tűnhetnek, és csak laboratóriumi kísérletekkel mutatható ki ezek kognitív költsége. Gyerekek esetében azonban a mindennapokban is jól érzékelhető jelentősége lehet a megnövekedett kognitív tehernek és/vagy a különböző jellegű készségek szükségességének. A fent vázolt információfeldolgozás-szempontú elméleti keret szerint a pragmatikai jelentés megfejtése éppen ezért jelent kihívást a kisgyermekek és bizonyos nem neurotipikus populációk számára: azaz mert jellemzően nagyobb vagy más típusú kognitív terheléssel jár, mint a lexikális és morfoszintaktikai elemek dekódolása és a szemantikai jelentés feldolgozása.

Jelen tanulmányunk ebből a feltételezésből indul ki, és megpróbál különbséget tenni az általános kognitív teherbírásnak és bizonyos specifikus készségek hiányának a hatása között egy viszonylag egyszerű pragmatikai jelenség, a metaforaértés empirikus vizsgálatán keresztül. (Egy ennél átfogóbb képért l. Babarczy 2022 összefoglaló írását.)

A relevanciaelméletre (Sperber–Wilson 1986/1995), azon belül is Wilson és Carston (2007) megközelítésére hagyatkozva metaforán itt olyan mindennapi nyelvhasználatot értünk, amikor a beszélő szavai nem kódolják hagyományos módon azon tulajdonságokat, amelyekkel a beszélő a metafora tárgyát jellemezni kívánja. A metaforikus jelentést tehát a hallgatónak kell megfejtenie. Így definiálva, a metaforikus kifejezések jó példával szolgálnak arra a nyelvfeldolgozási helyzetre, amikor a hallgatónak a rendelkezésére álló nyelvi és nem-nyelvi információk alapján előhívnia vagy generálnia kell lehetséges jelentéseket, és gátolnia az irreleváns szó szerinti szemantikai jelentést, míg végül eljut a feltehetően szándékolt, vagy legalábbis az adott szituációban optimálisnak tűnő értelmezésig. A mi céljaink szempontjából fontos itt megkülönböztetni a konvencionalizált metaforákat (2), amelyek szó szerinti és metaforikus jelentésükkel együtt a nyelvhasználó mentális lexikonjának részét képezik, az újszerű metaforáktól (3), melyek szó szerinti jelentése ismert, de elképzelhető metaforikus jelentéseit valós időben generálja a beszéd értelmezője.

A feldolgozás mechanizmusairól egy másik vita is folyik az irodalomban: neogriceiánus szerzők szerint, elsősorban Levinson (2000) nyomán, bizonyos típusú pragmatikai jelentések automatikusan aktiválódnak a kontextus feldolgozása során, és a feldolgozó rendszer megkerüli a szemantikai jelentést. A relevanciaelméleti keretben dolgozó kísérleti pragmatikai paradigma követői ezzel szemben jellemzően amellett érvelnek empirikus bizonyítékok alapján, hogy először a szemantikai jelentés aktiválódik, majd ezt követően, többleterőforrások bevonásával következteti ki a hallgató a pragmatikai jelentést (l. a Noveck–Sperber 2004 kötetben megjelent tanulmányokat). Kifejezetten a metaforaértelmezésre és rokon pragmatikai jelenségekre vonatkozóan létezik egy harmadik nézet is, amelyet Gibbs (2002) a közvetlen hozzáférés hipotézisnek nevez és amely szerint a pragmatikai jelentés a szemantikai jelentéssel párhuzamosan elérhető. Bár ehhez a vitához sem célunk hozzájárulni, a mi megközelítésünk a közvetlen hozzáférés nézethez áll legközelebb: azt feltételezzük, hogy a hallgató a mentális lexikonban tárolt jelentéseket hív elő, valamint új jelentéseket következtet ki, amelyek egymással versengenek a mondat értelmezésekor.