Tátrai Szilárd: A nézőpont a nyelvi megismerésben
›
2. A nyelvi tevékenység perspektiváltsága: a konstruálás pragmatikája
›
2.4. Összefoglalás

2.4. Összefoglalás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fejezet a kognitív nyelvészet nyelvelméleti háttérfeltevéseit érvényesítve a nézőpont jelenségének szisztematikus funkcionális kognitív értelmezését azzal kívánta megalapozni, hogy a konstruálás pragmatikai vonatkozásaira, illetve jelentőségére irányította a figyelmet. Azt a kérdést tette fel, hogy a társas kognitív tevékenységként értett nyelvhasználat keretében hogyan írható le a konstruálás folyamata. Ezzel összefüggésben a nyelvhasználat konstitutív ismérveként mutatta be azt, ahogyan a diskurzus résztvevői a tapasztalataik fogalmi megkonstruálása során kiaknázzák a nyelvi szimbólumok perspektivikusságában rejlő lehetőségeket. A fejezet a konstruálást (i) a társas megismerés adaptabilitásának, (ii) az együttes figyelemirányítás interszubjektivitásának, valamint (iii) a kontextualizáció perspektivikusságának összefüggésrendszerében értelmezte.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A jelzett kérdéskörök funkcionális kognitív pragmatikai kiindulópontból történő elméleti áttekintése után az alábbi összegző megállapítások tehetők.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • A nyelvhasználatnak mint a kommunikációs igények kielégítését megcélzó társas megismerő tevékenységnek lényegi jellemzője, hogy e tevékenység során az emberek támaszkodhatnak a nyelvnek arra a variabilitására, amely a világ dolgainak és helyzeteinek különböző módokon történő megértését, azaz alternatív konceptualizációját teszi lehetővé. Az alternatív konceptualizáció és az adaptív nyelvi tevékenység kölcsönösen feltételezi egymást. A nyelvi konstrukciók variabilitását a kommunikációs igények kielégítése motiválja, és viszont: a kommunikációs igények kielégítése is motivált a nyelvi variabilitásban rejlő potenciál által.
  • Az adaptáció biokulturális folyamatába ágyazódó nyelvi tevékenység fontos jellemzője, hogy olyan külső (fizikai, társas) és belső (mentális) változásokat megcélzó alkalmazkodásként írható le, amely nyelvi szimbólumok alkalmazásával történik meg. Ezt az adaptív társas megismerést egyszerre jellemzi a tudás megosztása és a cselekvések összehangolása. A nyelv variabilitását kiaknázó, egymással együttműködő emberek számára a nyelv egyfelől olyan megosztott tudás, amely a világ dolgain és eseményein történő megosztozást teszi lehetővé, másfelől olyan összehangolt cselekvés, amely a világbeli cselekvések összehangolásához biztosít hatékony lehetőségét.
  • A nyelvi szimbólumok alkalmazásának lényegi feltétele a közös figyelmi jelenetekben való részvétel általános társas kognitív képessége. A diskurzusok ugyanis értelmezhetők olyan közös figyelmi jelenetekként, amelyek résztvevői a világról szerzett tapasztalataikon úgy osztoznak meg, hogy figyelmüket a világ meghatározott folyamataira és az azokban szereplő dolgokra, vagyis különböző referenciális jelenetekre irányítják. Ennek keretében a megnyilatkozás olyan figyelemirányítási eseményként nyer értelmezést, amely a megnyilatkozónak a maga kontextusfüggő perspektívájából konstruálódó, folyamatosnak tekinthető közlése. Ezzel a közléssel, amellyel szemben a beszédpartner válaszolói pozíciót tud kialakítani, a megnyilatkozó az ő mentális irányultságát befolyásolja a diskurzus világában azzal, ahogyan a közös figyelmük számára a világ egy adott részének körülhatárolását kezdeményezi, az abban történő tájékozódás lehetőségét is megteremve.
  • A közös figyelem működésén alapuló nyelvi megismerés olyan interszubjektív tevékenységként jellemezhető, amelynek nem csupán két további jellemzője, a referencialitás és az intencionalitás jelenik meg interszubjektív aktusként, hanem a konstruálás is. A nyelvi szimbólumok alkalmazásának lényegi sajátszerűségét ugyanis azok perspektivikussága adja: a nyelvi szimbólumok a világ dolgainak és folyamatainak különböző perspektívákból történő, rendkívül szisztematikus és rugalmas konceptuális feldolgozását, azaz konstruálását teszik lehetővé.
  • A referenciális jelenetek megkonstruálása leírható a kifejtettség és a kifejtetlenség összjátékaként, amely feltételezi a relevánsnak tűnő kontextuális ismereteknek a résztvevői perspektívákhoz kötött mozgósítását. A referenciális jelenetek együttes megfigyelésére, megértésére ugyanis alapvető befolyással van az, hogy a megnyilatkozó hogyan juttatja érvényre a maga kontextusfüggő nézőpontját, vagyis hogy a közös figyelemirányítás keretében hogyan, milyen kiindulópontokat érvényesítve aknázza ki a tapasztalatokat fogalmilag mindig valamilyen módon megkonstruáló nyelvi szimbólumok perspektivikusságában rejlő lehetőségeket.
  • A referenciális jelenet interszubjektív konstruálása során a megnyilatkozó tér- és időbeli pozíciója, szociokulturális szituáltsága, valamint tudati beállítódása egyaránt kontextusfüggő kiindulópontokként funkcionálnak.
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave