Ahogy korábban szó esett róla, a diskurzus során alkalmazásba vett nyelvi szimbólumok referenciális értelmezése, vagyis episztemikus lehorgonyzása (grounding) a diskurzus világában szorosan összefügg a diskurzusvilágban történő tájékozódás lehetőségeivel, másképpen szólva: a kontextusfüggő kiindulópontok működésével. Következésképpen a narratív diskurzusokban történetekké összeálló referenciális jelenetek megértésére is alapvető befolyással van az, hogy a diskurzus résztvevői közül ki és hogyan irányítja az elbeszélt események feldolgozását, vagyis az, hogy honnan és hogyan konstruálódik meg a történet szereplőinek konceptuálisan feldolgozható (i) fizikai világa – azok tér- és időviszonyaival együtt, (ii) társas világa – azok szociokulturális viszonyaival együtt, valamint (iii) mentális világa – azok mentális állapotaival (szándékaival, vágyaival, hiedelmeivel, érzelmeivel) együtt (l. Tátrai 2010b, 2013b, 2015a, 2019b). Mindez azt jelenti, hogy a történetek létrehozása és megértése során meg kell konstruálni egyfelől a történetek fizikai és társas világát, amelyben a szereplők cselekvései és a velük történtek megvalósulnak, másfelől a történetek mentális világát, amelyben a szereplők aktív tudati folyamatai zajlanak. Ahogy Jerome Bruner (2001: 29) fogalmaz: „a történetnek kétféle mezőt kell egyidejűleg megteremtenie. Az egyik a cselekvés mezeje […]. A másik tartomány a tudatosság mezeje: arról tudósít, amit a cselekvés résztvevői tudnak, gondolnak vagy éreznek, illetve amit nem tudnak, nem gondolnak vagy nem éreznek”. Amíg tehát a „cselekvés mezeje” (esetünkben: a történet fizikai és társas világa) egyfelől a megnyilatkozó tér- és időbeli pozíciójából, másfelől a szociokulturális szituáltságából, addig a „tudatosság mezeje” (esetünkben: a történet mentális világa) a megnyilatkozó tudati beállítódásából kiindulva válik megfigyelhetővé, azaz megérthetővé.

Természetesen nem véletlen, hogy a történetként megjelenő referenciális jelenet sematikus szerveződését hasonlóképpen modelláltuk, mint ­– Verschueren (1999) alapján – a közös figyelmi jelenet interszubjektív kontextusának sematikus szerveződését: mind a beszédeseményt, mind az elbeszélt eseményeket az azokban résztvevők fizikai, társas és mentális világára bontva kíséreljük leírni. A párhuzamot elméleti és módszertani szempontok egyaránt indokolják. A fizikai világ fogalma a nyelvi megismerés testesült alapjainak, a társas világ a nyelvi megismerés diszkurzív alapjainak (vö. Sinha 1999), a mentális világ pedig a nyelvi megismerés szubjektumhoz kötöttségének (vö. Bruner 1986) a lényegi szerepére irányítják a figyelmet. Így nem csak a történet írható le olyan referenciális jelenetként, amelyben bizonyos cselekvők bizonyos célok érdekében bizonyos társas cselekvéseket hajtanak végre bizonyos térben és időben. Azok a közös figyelmi jelenetek, amelyekben a történetmondás és -befogadás aktusa zajlik, ugyancsak narratív konstrukciókként nyerhetnek értelmezést.

A fejezet a történetek megértésének kognitív pragmatikai kiindulópontú vizsgálati lehetőségeit két szépirodalmi narratíva kvalitatív vizsgálatával kívánja felvázolni. A 4.1.1. alfejezet azt a narratív diskurzusok szempontjából nagyon is lényeges kérdést helyezi a középpontba, hogy mi és hogyan irányítja a figyelmünket akkor, amikor megkíséreljük megérteni a különböző történeteket, köztük az olyan narratív fikciókat, mint amilyen William Faulkner That will be fine (És az jó is lesz) című novellája (l. ehhez Tátrai 2015a, 2019b).1 Ennek a kérdésnek a That will be fine esetében az ad különös jelentőséget, hogy annak fiktív történetmondója, habár csak egyet szándékozik elmondani, mégis két történetet oszt meg velünk. A 4.1.2. alfejezet a kontextusfüggő kiindulópontok működését Ottlik Géza Iskola a határon című regényében teszi vizsgálat tárgyává. Elsősorban a regényből kibontakozó történet társas világának néhány konstruálásbeli sajátosságára, konkrétabban a narratív fikció diszkurzív sémáinak regénybeli rekonfigurációjára, illetve annak néhány következményére igyekszik felhívni a figyelmet. Továbbá a történet társas világának konstruálódását olyan elemzéssel is szemlélteti, amelyben a regény egyik mellékszereplőjének, Gereben Énoknak a történet társas világában elfoglalt helye, szerepe válik reflexió tárgyává (l. ehhez Tátrai 2019c, 2022c).