A fejezet a kérdéseit és a válaszait a funkcionális kognitív pragmatika kiindulópontjából fogalmazza meg (→1; l. még Tátrai 2017a). E megközelítésben a pragmatika egyrészről annak a társas megismerő tevékenységnek adja a részletező leírását (vö. Croft 2009; Sinha 1999; Tomasello 2002), amelynek keretében az emberek nyelvi szimbólumokat, konstrukciókat alkalmaznak a kommunikációs igényeik adaptív kielégítése érdekében (vö. Verschueren–Brisard 2009). Így e kiindulópontból a stílustulajdonítás folyamata (a stílus létrehozása és befogadása) is a közös figyelem társas kognitív képességéből kiindulva válik megközelíthetővé. A funkcionális kognitív pragmatika másrészről – a sémák és megvalósulások kölcsönviszonyát tételezve (vö. Langacker 1987, 2008; Verhagen 2007) – a nyelvi szimbólumoknak, konstrukcióknak a jelentésképzésben betöltött szerepét azok diszkurzív megvalósulása felől mutatja be. Így a stílust a stílustulajdonítás diszkurzív közegében, annak interszubjektív kontextusában, mégpedig a résztvevők szociokulturális szituáltságából kiindulva teszi értelmezhetővé (vö. Frank 2008, Zlatev 1997, 2014). Harmadrészről e pragmatikafelfogás a nyelv jelentésképző működését olyan átfogó kiindulópontból szemléli (vö. Verschueren 1999), amely termékeny viszonyba hozható az olyan specifikus kiindulópontot érvényesítő nyelvészeti diszciplínákkal, mint amilyen a nyelvi megformálásra fókuszáló, így a nyelv működését a megformálás problematikája felől láttató stilisztika is. E diszkurzív lehetőséget kiaknázva az válik lehetővé, hogy a stílustulajdonítást a nyelvi tevékenységre jellemző konstruálás integráns részeként mutassuk be. A funkcionális kognitív pragmatikai megközelítés így a stílus fogalmának más értelmezési irányát, értelmezési keretét kívánja kijelölni, mint a nyelvhasználat társadalmi feltételrendszerére, jellemzően makroszociológiai jellemzőire fókuszáló szociolingvisztikai stílusmagyarázatok (vö. Coupland 2007; Tannen 2005; valamint l. erről összefoglalóan Bartha–Hámori 2010; Simon 2012a).