A stílustulajdonítás szempontjából a kontextusfüggő kiindulópontok közül a megnyilatkozónak a közös figyelmi jelenet társas világában elfoglalt szociokulturális pozíciója kap kitüntetett figyelmet (→ 3.1.2; vö. még Tátrai 2017a: 935–938).1 Ezzel összefüggésben fontos hangsúlyossá tenni, hogy a résztvevők társas világról való tudása nem korlátozódik a személyközi (interperszonális) viszonyokkal kapcsolatos ismeretek mozgósítására (l. ehhez Bartha–Hámori 2010), annál tágabb viszonyrendszert foglal magában. A közös figyelmi jelenet társas világában ugyanis – amellett, hogy az egymás iránti szociális figyelem képességén alapuló, diadikus jellegű interperszonális kapcsolatteremtésre is lehetőség nyílik – az egymás mentális állapotait befolyásoló figyelemirányítás képességét kiaknázó közös, társas cselekvés, a triadikus jellegű interszubjektív megismerés zajlik (→ 3.1.2.3; valamint Tátrai 2017a: 911–916). A nyelvi megismerés keretében a megnyilatkozó szociokulturális szituáltsága egyfelől kontextusfüggő kiindulópontul szolgál a referenciális jelenet társas viszonyainak a feldolgozásához. Másfelől a megnyilatkozó szociokulturális szituáltsága olyan módon is hozzájárul a referenciális jelenet megértéséhez, hogy a hozzáférhetővé tenni kívánt tapasztalatok megformálását viszonyba hozza azokkal a közösségi alapú, kulturális kötöttségű elvárásokkal, amelyek az adekvát nyelvi megformálással kapcsolatban mozgósíthatók a közös figyelmi jelenet résztvevői számára. Ez utóbbi pedig azt jelenti, hogy a megnyilatkozó szociokulturális szituáltságának feldolgozása – például annak a feldolgozása, hogy a megnyilatkozó diákként beszélget a tanárával (vagy tanárként a diákjával, illetve diákjaival) egy tudományos témáról egy egyetemi szeminárium keretein belül – alapvető szerepet játszik a stílustulajdonítás folyamatában, hiszen az interszubjektív konstruálás integráns részévé teszi a megformáláshoz kapcsolódó szociokulturális viszonyulást (l. Tátrai 2012a: 52–62, valamint Tátrai–Ballagó 2020a, 2020b; vö. Agha 2005). A megnyilatkozó szociokulturális szituáltságának feldolgozása tehát aktív kontextualizálást jelent. A kontextualizáció során a megnyilatkozó kontextusfüggő kiindulópontjai egyszerre, párhuzamosan érvényesülnek a konstruálásban, a megformálásban azonban a szociokulturális szituáltsága jut érvényre.

 

 

Az (1) diskurzusrészletben, amely empirikus vizsgálatunk nyelvi anyagául is szolgált (→ 5.2), az A megnyilatkozó egy diák, aki egy egyetemi szemináriumon szólal meg, és annak keretében használja a basszus kifejezést. E diszkurzív közegben ezzel a kifejezéssel anélkül konstruál meg közvetlen, informális viszonyt a beszédpartnerével, hogy annak személyét objektiválná valamilyen megszólító vagy tegező forma alkalmazásával. Sőt a basszus-sal a megnyilatkozónak nemcsak az adott beszédpartnerhez, hanem az adott diskurzus megalkotottságához, továbbá az adott nyelvváltozat, nyelvi regiszter normáihoz való szociokulturális viszonyulása is érvényre jut. Így megszólalását sokan tekinthetik lazának, hétköznapinak, vagy éppen szlengesnek. Az adott módon történő megformálás megfelelősége ugyanakkor ki van téve az egyezkedés lehetőségének (l. Verschueren 1999: 59–61), ahogy ezt az (1)-ben a tanár (B megnyilatkozó) reakciója is szemlélteti. A diák az újabb megnyilatkozásában már az alacsonyabb iskolai tanulmányokbeli apparátussal kifejezést alkalmazza, amely a basszus alkalmazásától eltérő szociokulturális viszonyulást juttat érvényre. Így ez a kifejezés inkább tartható választékosnak, illetve tudományosnak, vagy éppen humorosnak, illetve ironikusnak, mint lazának, hétköznapinak vagy szlengesnek. Mindez értelmezhető a társas attitűd deiktikus központjának áthelyezéseként. A diák úgy alkalmazkodik a tanár elvárásaihoz, hogy a szociokulturális viszonyulásnak a korábbitól eltérő, a tanáréhoz közelebb álló kiindulópontját veszi fel és érvényesíti a megformálásban, mégpedig némi iróniával. Ebben a fogalomértelmezésben tehát a társas attitűd fogalma nem csupán, sőt, nem elsősorban a partner iránti társas (interperszonális) viszonyulást, hanem a diszkurzív helyzettel összefüggő, annak valamely összetevőjét kiemelő szociokulturális elvárásokhoz való viszonyulást jelenti a közös figyelem irányulásának társas (interszubjektív) kontextusában.