4.4. Negyedik munkafázis: a fogalmi háló kiépítése

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az adatok szoftverrel történő rögzítését követően kerülhetett sor a befejező munkafázisra, azaz a terminusok rögzítésére a fogalmi hálóban, amely opcionálisan választható feladat. A fogalmi háló jelentősége abban mutatkozik meg, hogy a fogalmak nem önmagukban, hanem mindig egymáshoz kapcsolódva léteznek (l. ISO 704:2009:8).1

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ISO 1087-1:2000 (Terminology work – Vocabulary – Part 1: Theory and application) az ontológiai elemek két fő ágaként az alábbiakat nevezi meg:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • hierarchikus (ezen belül alá- és fölérendeltség, rész-egész viszony) és
  • asszociatív (például időbeli, ok-okozati összefüggések).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ez a besorolás megegyezik a WIPO Pearl terminológiai adatbázisban a fogalmi hálóban szereplő relációtípusokkal, ahol harmadik kategóriaként szerepel még a másik doménhez tartozás jelölése (other subject field).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Projektünkben a fogalmi háló ábrázolása a Google Drive Drawings felületén valósult meg, bár ma már léteznek szoftverek az ontológiai rendszerek online ábrázolási módjára (l. erről bővebben Ugrin, 2019, 99). E felület mellett szólt, hogy egyfelől ugyanazon a Google Drive munkafelületen helyezkedett el, mint ahol a többi feladat már megvalósult, másfelől nem igényelte aldoménenként a terminusok újbóli rögzítését. Mivel a Google Drive felületen nem álltak rendelkezésre ugyanazon eszközök, mint a WIPO Pearl adatbázisban használt szoftver esetében, ezért szükség volt egy saját ábrázolási rendszer kialakítására, amelynek használatát logikai szempontból tesztelni kellett. Az eszköz kiválasztását természetesen a terminusok száma is befolyásolhatja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hallgatók a feladatleírásban az instrukcióknak megfelelően a fennálló kapcsolódási pontokat és a relációk típusát a kontextus, a szabadalom címének egyezése, maga a szabadalom szövege, ábrák (például a szabadalomtárban vagy a Google felületén) és a WIPO Pearl már meglévő fogalmi hálói alapján állapították meg. Ezen a ponton lehetőség nyílt még a domének és aldomének utolsó pontosítására is, amelyet módosítás esetén át kellett vezetni a már rögzített terminográfiai bejegyzésekbe is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A relációkat, azaz a kapcsolódási módok típusait a terminusok között a WIPO Pearl felületén is különböző színű nyilakkal és vonalakkal ábrázolják. A hierarchikus viszonyok kék színnel, az asszociatív relációk szürke színnel és szaggatott vonallal szerepelnek, míg a másik doménhez tartozó terminusok piros ponttal kötődnek a többi terminushoz (l. 6. ábra, 7. ábra).
 
6. ábra: A pénzügyi aldomén fogalmi hálója a WIPO Pearl felületén2
 
7. ábra: A földtudományok aldomén fogalmi hálója a WIPO Pearl felületén3
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mivel a fogalmi hálók kiépítéséhez nem állt rendelkezésre a WIPO által használt azonos szoftver, ezért a jelölési módok is módosultak: a hierarchikus relációkat (például dividend és cash dividend) kék szaggatott, az asszociatív relációkat (például litoral drift és sedimentary particle) szürke, míg a másik doménhez tartozást hierarchikus reláció esetén (például publicly traded company and share) piros szaggatott és asszociatív reláció esetén (például selective transport és field data) piros folytonos vonal jelölte.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A két aldomén fogalmi hálójának kidolgozása két különböző módszerrel történt. A pénzügyi aldomén esetében a WIPO Pearl adatbázis felületén szereplő, viszonylag kevés, a munka előkészítésekor 48 terminust tartalmazó fogalmi hálóból indultunk ki, és ennek megfelelően a kidolgozott terminusokhoz leginkább kapcsolható terminusok csomópontként való feltüntetése jelentett a kiindulási alapot. Az ábrázolásba a WIPO Pearl adatbázisban már szereplő terminusok zárójellel feltüntetve kerültek be támpontként (8. ábra). A terminusok többsége, két kivétellel egyazon doménbe volt sorolható.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A földtudományok aldomén a WIPO Pearl felületén viszonylag sok, a fogalmi háló megkezdésekor 347 terminust tartalmazott, így annak felépítése kevésbé volt átlátható, ráadásul a terminusok több doménbe és aldoménbe tartoztak. Ilyen esetben az egy felületen való feltüntetés nagyobb áttekintést biztosít, és nem szükséges az egyes terminusok ismételt feltüntetése. Ebben az esetben első lépésként a terminusok aldoménenkénti csoportosítása tűnt a leginkább logikusnak (l. 9. ábra). A relációk véglegesítésekor a pénzügyi aldomén esetében számos további közvetlen kapcsolat került feltüntetésre, míg a földtudományok esetében (l. 10. ábra) a hierarchikus viszonyok mentén az egyszerűsítés volt az észszerűnek tekinthető megoldás.4
 
8. ábra: A pénzügyi aldomén fogalmi háló építésének kezdetei: a csomópontok feltüntetése
 
9. ábra: A pénzügyi aldomén fogalmi hálója végleges változatban
 
10. ábra: A földtudományok aldomén csoportosított terminusai a fogalmi háló építésének kezdeti fázisában
 
11. ábra: A földtudományok aldomén fogalmi hálója végleges változatban5
 
1 „Concepts do not exist as isolated units of knowledge but always in relation to each other”.
2 https://wipopearl.wipo.int/en/conceptmap
3 https://wipopearl.wipo.int/en/conceptmap
4 Ezúton fejezem ki köszönetemet Komáromi Tímea közgazdász-terminológusnak, az OFFI Zrt. munkatársának és dr. Sipos Andrásnak, a Morfodinamika kutatócsoport munkatársának a fogalmi hálók végleges áttekintéséért és véleményezéséért.
5 A WIPO terminológusa által történt ellenőrzést követően 6 terminus esetében megváltozott a domén vagy aldomén besorolása.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave