5. Javaslatok

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az EZF- és EZL-díjak esetében a fő hangsúly a helyi lakosságon van. A klasszikus, turisztikai imázst erősítő törekvés (turisták, látogatók felé való kommunikáció) egyfajta hozzáadott értékként értelmezhető. A nyertes települések önkormányzatainak épületén általában kihelyezésre kerül az EZF plakátja, amelyen szerepel a város neve is mint az adott év nyertese, egyéb marketingkommunikációs eszközök használata azonban nem jellemző. Bár az Európai Bizottság előírja, hogy milyen logót és szlogent használjanak a települések, a kötelező projektdisszemináció mellett a látogatók az eseményeken elhelyezett szóróanyagokkal, molinókkal is találkoznak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A helyi lakosságnak szóló fejlesztések célja az életminőség javítása és a fenntarthatóbb, egészségesebb környezet kialakítása. Schmeller kutatásában az EZF-díjra jelentkezett városok érzékelt életminőségét vetette össze egyéb, a díjra még nem jelentkezett városok értékeivel huszonöt indikátor alapján (Schmeller 2023). Eredményei nyomán elmondható, hogy az egyik legnagyobb különbséget mutató indikátor a két csoport között (EZF-díjnyertes vagy döntős helyezést elért városok, illetve a díjra még nem jelentkezettek) a városvezetés hozzáállásában mutatkozik a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklése kapcsán. Ez az az indikátor, amely a városok jövőbeni fejlesztésének irányát és a környezetvédelmi intézkedések mértékét is jelölheti. Az EZF- vagy EZL-díj győztes vagy döntős településeire jellemző tehát, hogy a városvezetés nagyobb arányban kötelezi el magát a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentése mellett, ami az ott élők életminőségére is jótékony hatással lehet hosszú távon, tekintettel arra, hogy minden környezetvédelmi fejlesztést politikai döntéshozás előz meg.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az Entente Florale Europe keretében a települések elsősorban a vonzó természeti környezet kialakítására törekedtek, ami kétségkívül javítja a helyi lakosok életminőségét, valamint érzékelhető a látogatók által is. Bár a települési önkormányzatok marketingkommunikációja a díj kapcsán kisebb léptékű, de alapvetően kiemelt jelentőségű ügyként tekintettek a fenntartható városi élet megszervezésére és az edukációra. A jövő feladata, hogy eredményesebben kihasználják a virágos település díjak imázsformáló és ismertséget növelő erejét, a konkrét fejlesztésekre és a helyi közösségekre támaszkodva.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A tanulmányban bemutatott díjak kritériumrendszere a fenntartható fejlődés három pillére (természet, társadalom, gazdaság) közül leginkább a természeti és a társadalmi témaköröket foglalja magában; gazdasági szempontból csak a körforgásos gazdaság jelenik meg. Ugyanakkor a pályázatok kapcsán véghez vitt projektek hosszú távú fenntarthatósága kulcsfontosságú, amiben a turizmus is jelentős szerepet kaphat. A települések nem csupán a turizmus fellendülése kapcsán profitálhatnak a díjak elnyeréséből; annak politikai szempontból is értékes hozama lehet, hiszen egy esetleges győzelem hírnevet hozhat az aktuális városvezetésnek, illetve erősödhet a városvezetés és a lakosok közötti bizalom a megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően. Továbbá a beruházások közvetlenül vagy közvetetten hatnak a helyi közösségek kiépítésére és fejlesztésére, és összességében a fenntartható városok kialakítását célozzák, ami megfelel a 11. fenntartható fejlődési célnak („Fenntartható városok és közösségek”).
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave