A) Sajgó sebek (Keletkezés-, kiadás- és recepciótörténeti kontextusok)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szokoly Viktor (1835–1913) személye és munkássága mára alighanem teljesen ismeretlen egy átlagolvasó előtt, annak ellenére, hogy igen aktív és sokoldalú szerepet töltött be a szabadságharc utáni évtizedek kulturális életében. Irodalomtörténeti igénnyel kizárólag Szinnyei Ferenc írt róla érdemben a szabadságharc utáni novella- és regényirodalmat tárgyaló összefoglaló munkájában, melyben részletesen ismertette életrajzát és fontosabbnak ítélt irodalmi munkáit.1 Szokoly sokoldalúságát mutatja, hogy ő rendezte sajtó alá Mészáros Lázár 48-as hadügyminiszter emlékiratait, melyben Hermann Róbert a magyar történeti delfinológia egy korai esetét fedezte föl. Hermann tanulmányából az is kiderül, hogy a nagy munkabírású, szünetet nem ismerő szerzőnek rendkívül produktív, ám emiatt kissé rövid médiavállalkozói, szerkesztői tevékenysége erősen kötődött az 1848–49-es eszmekörhöz. Ennek legismertebb produktuma az általa szerkesztett – 2018-ban újra kiadott – Honvéd album (1868) című, karitatív célú képeskönyv.2 (Kevésbé ismeretes, hogy az ő pénzgyűjtői kezdeményezésének eredménye volt az 1883-ban Tinnyén fölállított, első Kossuth-emlékmű is.)3 Emellett a jogász végzettségű szerző a képes sajtó és a képzőművészeti intézményrendszer meghatározó alakjaként, laptulajdonosként, szerkesztőként, tárlatkritikusként, valamint festészetről, sajtóillusztrációkról és képkommentárokról értekező esszéistaként,4 sőt a Lavater-féle arcisme és koponyatan hazai fordítójaként, illetve a Természettudományi Társulat rendes tagjaként is tevékenykedett.5

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Irodalmi pályája a Bach-korszak elején indult iskolai barátaival, Dalmady Győzővel és Győry Vilmossal „hármas szövetségben”. Első szépirodalmi dolgozatát rossz emlékű „pártfogója”,6 Vas Gereben közölte két részben a Budapesti Viszhang márciusi számaiban. Ismeretterjesztő cikkeket, humoros életképeket és hosszabb elbeszéléseket közölt a Friebeisz István-féle Délibáb Képes Naptárban, a Családi Lapokban, a Hölgyfutárban, a Budapesti Viszhangban, a Napkeletben. A lapokat hosszan lehetne sorolni, hiszen pályafutása végére szinte valamennyinél megfordult, olykor szerkesztőként is. Hamar összeköttetésbe került Vahot Imrével, előtte azonban még ő közölte folytatásokban Regényes rajzok Petőfi Sándor ifjukori éveiből című művét a Napkelet 1858-as évfolyamának július 4-től december 12-ig terjedő számaiban, majd az ő kiadásában jelent meg 1859 tavaszán könyv alakban is. Az addig csak kisebb prózai munkákkal jelentkező fiatal szerzőt a kezdetektől fogva vonzotta Petőfi alakja: korábbi (s későbbi) műveiben is előszeretettel idézett Petőfi-verseket.7 1857-ben elbeszélést írt a Magyar Néplapba a költő Vörösmartyval és Lisznyaival való találkozásáról,8 amely már a Regényes rajzok közvetlen előzményének tekinthető.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Petőfi-könyv témája és főhőse azonban nemcsak a szerző érdeklődését jellemzi, hanem értelmezhető Vahot Imre – az elmúlt időben komolyabb szakirodalmi figyelem övezte9 – irodalmi vállalkozásainak tükrében is. Tudható, hogy Petőfi Sándor irodalmi mozgásterét egy ideig kifejezetten Vahot gazdaságilag jól átgondolt irodalompiaci stratégiái határozták meg.10 A szerkesztő azonban Petőfi eltűnése után is igyekezett szimbolikus és anyagi tőkét kovácsolni a költő emlékéből és verseiből.11 1855-től illusztrált kiadványokban közölte a költő már ismert verseit;12 1859-ben elsőként publikálta Petőfi egyik korai, A hűtelenhez (1838) című alkotását, megelőzve a verskézirat létéről tudomást szerző Hölgyfutárt és a költemény alternatív szövegváltozatát közlő Szeberényi Lajost.13 1856-ban egy arcképcsarnokban, 1857-ben a Napkelet félbeszakadt, „életnagyságú” képes panteonjában szerepeltette a portréját. 1858-ban egy lapjában közölt íróportré úgy mutatta be a szerkesztőt, mint a „fiatal költők apját”, akinek Petőfi az egész karrierjét köszönhette.14 Noha Vahot valamelyest elhárította ezt a túlzó méltatást egy szerkesztői megjegyzésben, más esetben maga is előszeretettel dicsekedett Petőfi irodalmi sikereiben betöltött szerepével. Emlékirataiban például a következő szavakat adta Petőfi szájába: „oh Imre pajtás, csak én tudom azt, mily nyomorból rántottál ki, – a te segélyed, a te felkarolásod nélkül elvesztem volna a szemétdombon, mint egy jelentéktelen szalmaszál.”15 1857-ben Szendrey Júlia Három rózsabimbó című, Napkeletben közölt (költőként) debütáló verse köré szervezett kisebb kampányt az eltűnt férj nevét is fölhasználva.16 1861-ben Petőfi-család néven árusított arcképsorozatot, mely Petőfi szüleit, testvérét, gyermekét és feleségét ábrázolta.17 Szilágyi Márton arra hívja föl a figyelmet, hogy Vahot féltve őrizte a Petőfiről szóló emlékeit az 1870-es években is, mert azokat vidéki föllépéseire tartogatta,18 ezek egy részét könyv formájában – egy 1884-ben megjelent Petőfi-életrajz mellett – a fia adta ki 1880-ban, már Vahot halála után.19

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Persze Petőfi emlékéből nem csak a dörzsölt irodalmi vállalkozó próbált profitálni. A nagy érdeklődésre tekintettel valamennyi lap igyekezett különböző tartalmakat közölni a költőről, s a konjunktúrát ki is szolgálták a közelebbi hozzátartozók, az egykori cimborák s a lelkes Petőfi-rajongók. Ebben a kontextusban mutatkozik meg Vahot vállalkozói működésének egy jellegzetes vonása: a szakadatlan versengés. Ahogy már az 1840-es években a Még egy tisztújítás című vígjátéka Nagy Ignác Tisztújításával konkurált,20 úgy az 1850-es években is szüntelen rivalizált, s vállalt konfliktusokat. Szemléltetésképpen utalni lehet a Napkelet 1857. január 22-i és december 20-i (3. és 50.) számának Lapszemle, Nyilatkozat és Szerkesztői sürgöny rovataira, melyekben például a „két p. forint díjazásra” sem méltatott Gyulai Pál; „a Nővilág nőtlen és világtalan szerkesztője”, Vajda János; valamint „az elmésség valódi fullánkja nélkül élczeskedni és személyeskedni” próbáló Tóth Kálmán is a szerkesztő maró gúnyainak céltáblájává vált.21 A neoabszolutizmus alatt talán Tóth Kálmán és divatlapja lehetett fő vetélytársa.22 1856-ban Vahot a Hölgyfutár mohácsi csatáról készített nagy sikerű műlapját kritizálta hevesen a kép – általa vélt – pesszimista történelmi önszemlélete miatt; majd egy saját, pozitívabb nemzetfölfogású Mátyás-képet árusított a maga kiadásában.23 Beszédes, hogy amikor 1857-ben a lapjához csábította Szokoly Viktort, a pályakezdő író lelkére kötötte, hogy ha esetleg a Hölgyfutár jövedelmezőbb állást is kínálna neki, mindenképpen tartson ki a Napkelet szerkesztősége mellett, „s nem fogja megbánni”.24 Vahot konkuráló irodalmi működésének mélyebb elemzése nélkül is belátható, hogy Szokoly Petőfi-regénye egy erősen versengő irodalompiaci térben jelent meg a Napkelet hasábjain; éppen azután, hogy a Hölgyfutár 1858-ban – egy előfizetési akció keretein belül – az olvasóinak ajándékozott egy nagy sikerű, Petőfi Debrecenben 1844-ben című litográfiát, mely a regénnyel egészen megegyezően a költő irodalmi beérkezése előtti, vándorszínészi korszakát ábrázolta.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Petőfi-könyv első megjelenését nem követte különösebb sajtóvisszhang: 1859-ből hirdetések is csak elvétve találhatók róla.25 Elképzelhető, hogy Vahot rosszul időzítette a kiadást, s a művet övező hallgatás az 1859 tavaszán kirobbanó szárd–francia–osztrák háború miatt szigorodó cenzurális viszonyokkal magyarázható. A nehézkes debütálás után 1860. április 22-én a Napkelet hírrovata közölte, hogy Szokoly regényének egy év után már a harmadik kiadását tervezik, s Rosner Lipót megkezdte a német nyelvre fordítását is.26 Azonban német fordításnak nem található nyoma, s a regénynek csak 1862-ben lett második, átnevezett kiadása. A népszerűsítő szándékú hírlapi kacsa mindenesetre végigfutott a sajtóban: átvette például a Vasárnapi Ujság, a Hölgyfutár és a Nép Ujsága is.27 Ugyan az 1862-es edíció fogadtatása arra utal, hogy a könyvnek már a második (három évvel későbbi) kiadása is figyelemre méltó sikert jelenthetett a korabeli könyvpiaci viszonyok között, s a regény körüli hallgatást a lappangó kánonhoz való tartozása, azaz populáris jellege indokolta, azonban ez az értékelés csak az 1859-es kiadás pontos példányszámainak ismeretében volna minden kétséget kizáróan elfogadható: „E könyv érdekét eléggé bizonyitja a czimlapon olvasható e két szócska: »második kiadás«. Kit is ne érdekelne feledhetetlen költőnk életéből minden mozzanat!”28

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Talán a szerző Vahottól és lapjától való függetlenedése okozta, hogy az 1862-es kiadás már Emich Gusztávnál jelent meg tömörebb és figyelemfölkeltőbb, Petőfi életéből (Regényes rajzok) címen. Úgy tűnik, ez az Emich-féle második kiadás – a nagy mennyiségű sajtóreklám ellenére – közel harminc év alatt sem fogyott el, hiszen harmadik kiadásra nincsenek adatok, s az Athenaeum Kiadó még 1890 őszén is forgalmazta az (ismeretlen példányszámban kinyomott) könyvet.29 Összefoglalásként azt lehet mondani, hogy a munka feltehetően nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Megjelent egy második kiadása,30 azonban a fogadtatásával kapcsolatos elégedetlenséget jelzi, hogy az első és második megjelenése között címet váltott, az első kiadója hamis információkat terjesztett a népszerűségéről, és az utánnyomást évtizedekkel később sem vásárolták föl.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kritikai siker sem fogadta a regényt: kizárólag Gyulai Pál írt róla komolyabb, megsemmisítő kritikát a második kiadás megjelenését követően. Fölhívta a figyelmet a tárgyi és filológiai tévedésekre, s rávilágított – a később ismertetendő – kompozícióbéli aránytalanságokra is. A szigorú kritikus esztétikai és irodalomtörténeti megközelítésből egyaránt elégtelennek találta az alkotást. Életrajzi szempontból teljességgel alaptalannak és hiteltelennek ítélte, szépirodalmi aspektusból pedig Petőfi megjelenítését vélte hatásvadászatnak: „Ha már irórul akar beszélyt írni, tegye legalább szükséges személylyé s jellemezze úgy, a mint életéből és munkáiból ismerjük.”31

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szokoly Viktor egy jó kedélyű levélben válaszolt Gyulainak, melyben alázattal megköszönte és elismerte az alapos bírálatot:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bármily szörny legyen is a gyermek, szülőinek szeme nem tudja, nem bírja, vagy talán leghelyesebben: nem akarja átlátni az aránytalanságokat. Mint szülők gyermekeik hibáit, én is tudnám védni művem, de mert átlátom azokat, nem teszem; hisz csak önmagamat ámítanám.
[…] megtanított arra, hogy a mű megteremtéséhez jó szándék, valami kis tehetség s fiatalkori rajongáson kívül még nagyon sok egyéb szükséges.
[…]
Uram, „Petőfimmel” Önt kihívtam s a kihívás árát megkaptam. Hibámat vagy két pont kivételével elismerem, s így azt hiszem, a békülő jobbot felém nyújthatja addig, mig ismét valami olyast követek el, melynek vagdalás lesz következése; – de ígérem, addig erősen készülök rá […]
még sajgó sebekben nyögő tisztelője
Szokoly Viktor32
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Szokoly és Rózsaági Antal által szerkesztett33 Gombostű című újság rövid híradása – amellett, hogy dicsérte a Petőfi-könyv karakterábrázolását és elbeszélésmódját – polemizált Gyulaival, azonban nem a regényt érintő kifogásaival, hanem önmagában a negatív kritika megfogalmazásától határolódott el: „a hibafürkészést azok számára hagyjuk, kiknek az örömet okoz. […] »A par exellence« roszalás nem a mi kenyerünk.”34

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egyébként 1908-ban majdnem azonos címen (Regényes rajzok Petőfi életéből) megjelent egy Petőfi-életrajz Váradi Antaltól: beszédes, hogy akkorra már senki nem emlékezett (legalábbis nem utalt) a regényes biográfia címbéli előzményére. A későbbi recepció – leszámítva Szinnyei szócikkszerű összefoglalását – mindössze szórványos, egymondatnyi említésekben merül ki.35 A kurrens tanulmányokban csak félmondatos utalásokban, fölsorolásokban jelenik meg, általában a Bach-korszak Petőfi-kultuszát példázva.36
 
1 Szinnyei 1941, 590–595.
2 Hermann 2008, 537–572.
3 Pesti Napló 1883. máj. 30.
4 Révész 2015, 119, 121, 123, 177, 194, 198, 210, 217, 234, 242, 246, 251, 322.
6 Vö. Szokoly 1872, 26–27.
9 Szilágyi 2001, 57‒71. Szilágyi 2008, 445‒449. Szilágyi 2021, 159–194. Demmel 2009, 253‒268. Szalisznyó 2019.
11 Szilágyi Márton sarkosabban fogalmaz: „Petőfi eltűnése (halála) után pedig a költő emléke volt az egyik legjobban forgalmazható tőkéje Vahotnak.” Szilágyi 2021a, 192.
15 Vahot Imre emlékiratai = Hatvany 1967, 259.
16 Gyimesi 2021, 187–189.
17 Különfélék, Pesti Napló 1861. febr. 28.
20 Szalisznyó Lilla arra figyelmeztet, hogy a Még egy tisztújítás címadása sem az első eset Vahot gyakorlatában. Szalisznyó 2019, 61.
21 Napkelet 1857. jan. 22., 44–48. Napkelet 1857. dec. 20., 808.
22 Vahot Imre Hölgyfutárral folytatott sajtóharcáról lásd például: Hölgyfutár 1857. aug. 1., 772. Hölgyfutár 1857. aug. 3., 776. Hölgyfutár 1857. aug. 14., 815. [Zöld ördög], A Kárpátok mellől, Hölgyfutár 1857. aug. 27., 853. Hölgyfutár 1857. nov. 23., 1167. Hölgyfutár 1857. okt. 5., 995. Hölgyfutár 1857. dec. 14., 1240. [A nyomtatott folyóiratban sajtóhiba miatt 1249. szerepel, az oldalszámozás szerint az általam megadottnak kellene szerepelnie.]
23 Tehát a Than Mór Mohács-képe körüli sajtóvita s Vahot Imre vérmesen elítélő véleménye nemcsak a történelmi képekkel szembeni korabeli elvárások s a Bach-korszak múltszemlélete szempontjából, hanem a szabadságharc utáni versengő divatlappiaci környezet kontextusában is értelmezhető. Az előbbi szempontok érvényesülésére példa: Révész 2015, 274–281. Sinkó 2006, 475.
24 Vahot Imre Szokoly Viktornak, 1857, OSZK Kt. Levelestár.
25 Pesti Napló 1859. márc. 18., márc. 29.
26 Napkelet 1860. ápr. 22., 271.
27 Vasárnapi Ujság 1860. ápr. 29., 214. Hölgyfutár 1860. máj. 1., 415. A Nép Ujsága 1860. máj. 6., 152.
28 Nefelejts 1862. jún. 1., 108.
29 Fővárosi Lapok 1890. szept. 4., 1796.
30 Nem teljesen elképzelhetetlen, hogy az első kiadást – egy megtervezett marketingstratégia részeként – eleve alacsony példányszámban nyomták ki, hogy rögtön ki lehessen adni a másodikat. (Az első kiadás ritkasága és nehézkes elérhetősége legalábbis ezt a hipotézist erősíti.) A kiadási és példányszámi adatok Bach-korszakbeli marketingértékéről: Dörgő 1999, 91–92.
32 E levélben mintha már az 1872-ben Vas Gerebennek is felrótt, 350. lábjegyzetben idézett vélemény is megfogalmazódna, miszerint a környezete (a Petőfi-regény esetében például Vahot Imre) nem adott megfelelő kritikai visszajelzést Szokoly számára. Szokoly 1872, 14. Szokoly Viktor levele Gyulai Pálhoz, Pest, 1862. júl. 17. = GyulaiLev. I. 472–473. Kiemelés az eredetiben.
34 Gombostű 1857. jún. 4., 1417.
35 Vahot 1881, 303. Szana 1889, 1–2. Papp 1941, 241. Szinnyei 1941, 590–598.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave