A korabeli sajtót böngészve igen szembetűnők például a Petőfi-mottók, melyek a költő emlékezetét és irodalmi örökségét fölhasználva hangsúlyozzák egy-egy írás bizonyos tematikus, hangulati, ideológiai jelentéstartományát. A mottók – funkciójuk szerint – új olvasási módot kínálnak egy-egy alkotáshoz: a forrásszövegek, amelyekből származnak, potenciálisan végig jelen maradnak a jelentéstérben a szöveg egy lehetséges mondanivalójának kicsinyített médiumaként.3 Példaként említhető a Hölgyfutár 1852. január 10-i számának Pesti tárcája, mely Buda és Pest hideg, januári hétköznapjairól, a Városliget egy idilli délutánjáról tudósít irodalmi stílusban. Mottója az „évszak”-tematikának megfelelően Petőfi Téli világ (1845) című költeményéből származik: „Hol a boldogság mostanában? / Barátságos meleg szobában.”4 Egy másik, Hölgyfutárban megjelent elbeszélés egy hullámzó szerelmi viszony érzelmi ellentmondásokkal teli, kudarcos történetét meséli el, a paratextusokban több szinten utalva Petőfire: Az én szerelmem cím Petőfi Szerelem gyöngyei-ciklusából származik, az „Arany pohárban méregital” mottó pedig a korban sokat szavalt Az őrült (1846) című versben szerepel.5

Némileg összetettebb forráscsoportot képeznek a sajtócikkek tengernyi mennyiségű (szabad vagy szó szerinti) Petőfi-idézetei. Mint azt látni fogjuk Gyulai Pál vagy Salamon Ferenc esetében, olykor tudományos igényű értekezések, kritikai írások argumentációjában szerepelnek gondolatmenetet alátámasztó szöveghelyként, pozitív vagy elrettentő példaként. Előfordul, hogy bizonyos Petőfi-sorok intertextuális költői „játék” tárgyai lesznek: Lisznyai Kálmán például a Piros tojások (1856) című húsvéti költeményében a lírai beszélő „Szerelemnek lobogója szivem!” feliratú tojást szán szerencsétlen sorsú, férje miatt könnyező feleségének.6 A legnagyobb mennyiségben mégis inkább a vendégszöveget használó szerzők (sokszor Petőfihez kevéssé tartozó, az eredeti alkotáshoz képest kissé kontextusidegen) gondolatai és hangulatai tartalmait hivatottak nyomatékosítani. Egy fiatal színésznő bemutatkozó darabjáról írott, Hölgyfutárban megjelent bírálat például a forradalmár költő március 15-ről írt sorait citálta a színészi pályakezdés nehézségeiről szólva. Mint utaltunk rá, e szöveghelyek kevéssé kapcsolódnak a poéta körüli társas emlékezői folyamatokhoz, inkább a kollektív gyászban megmutatkozó (s általa fölerősített) szerzői tekintély kölcsönvételéről beszélhetünk: „Petőfi mondá egykor: »nehezebb a gyermeknek az első lépést megtenni, mint később a meglett embernek mértföldeket gyalogolni.« Épen ily nehézséggel jár a színi pályán az első nagyobb föllépés.”7 Van, hogy nem a mondanivaló hangsúlyozásának igénye, inkább egyfajta irodalmi nyelvhasználat szándéka magyarázza a vendégszöveg jelenlétét; például amikor egy melankolikus hangvételű, aradi útirajz névtelen szerzője a napfelkelte benyomásait Petőfi A nap (1845) című versének költői látomásával találja kifejezni: „ott voltam a hegyek alján, láttam a felkelő napot, vagy miként Petőfi mondá, nem is nap az tulajdonkép, hanem csak szappanbuborék, melyet egy óriás férfiú reggel kifú keleten […].”8 Ennek az ellenkezőjére is akad példa: a szerzők néha (ironikusan vagy kevésbé ironikusan) megfeledkeznek idézetük esztétikai kódoltságáról – referenciális, szó szerinti, triviális értelmezést adva egy-egy szöveghelynek. Ez történt Tóth Kálmán hírszerkesztői keze alatt a korban népszerű Jövendölés (1843) című költemény kezdő strófájával:

Bizonyos sorok vagy metaforák epiteton ornansként kezdtek funkcionálni: például a természet vadvirága szószerkezet, mely napjainkban is igen elterjedt. A szabadságharc után volt, hogy valóban pusztán díszítő, jellemfestő jelzőként szerepelt: „»A korlátlan természet vadvirága,« Petőfi, lesz e sorok tárgya ugy, a mikép köztünk megjelent, mulatott és eltávozott, alig végezve hosszabb pályát, mint futócsillag, mint meteor […]”.19 A költő vélt művészi alkata és az azt tükröző metaforikus szókapcsolat azonban bevett elemévé vált az 1850-es évek népiességről, dalköltészetről, zseniesztétikáról, epigonizmusról szóló kritikai vitáinak is.20 Érdekes, hogy a „természet vadvirága” metaforát nemigen használták maguk a Petőfi-epigonoknak bélyegzett szerzők, annál inkább emlegették – polemikusan – az őket dorgáló kritikusok, bírálva az eltűnt költőelőd kolerikus viselkedését és a költészetét követő szerzők kritikaellenes attitűdjét. Gyulai Pál a Hölgyfutár köré csoportosuló írói kör vezéralakja, Tóth Kálmán költészetét kritizálta a poéma(típus) említésével:

A Petőfi-idézetek kissé meglepő és unikális darabjai a különböző verstravesztiák.23 A travesztiák célja – szemben a paródiák kritizáló vagy polemizáló típusaival – nem az eredeti szöveg kanonikus kimozdítása, dezavuálása vagy a szerzővel való vita. Az ironikus, esetleg gunyoros „átöltöztetés” (lásd a travesztia szó eredeti jelentését) nem magára a textusra, annak esztétikájára vagy a szerzőjére irányul, hanem a közkeletű szövegek elterjedt használati módjaira, kanonikus értelmezéseire, szokványos olvasási stratégiáira: azaz épp a fentebb bemutatott befogadói/idézői eljárásokra. Ezen imitációtípust tehát nem (feltétlenül) veszélyezteti a blaszfémia vádja; annak ellenére, hogy e szövegek – mint Fried István jellemzi a műfajt – rendszerint „kiszólnak” az irodalomból, a népszerű szövegeket hétköznapi, profán, akár vulgáris regiszterbe helyezik át, gyakran aktuális korrajzi reflexió kíséretében.24 A Petőfi-versek népszerűsége és rögzülő értelmezési sémái nyomán hamar igény mutatkozott tehát az életmű „karnevalisztikus” beszédmódú befogadására és földolgozására. Jókai Mór Az Üstökös Kakas Márton emléklapjai rovatában például a már idézett Az őrült című verset írta át: a lírai én mizantrópiája helyett a pénzkölcsönzést emelve központi tárggyá, így a szerelem–méregital azonosításban az előbbi helyére a kölcsönadás gyakorlata került: „Szép állat a jó barát, szép és veszedelmes, / Arany pohárban méreg ital, / Én ittalak oh kölcsönadás”.25 Jókai egyébként újragondolta a Szerelem gyöngyei-ciklus szintén említett Az én szerelmem… című darabját és a szintúgy citált Jövendölést is.26 Erősebb irodalomszociológiai reflexió figyelhető meg a Budapesti Viszhang travesztiáiban. Egy névtelen költemény például Petőfi boldogtalan juhásza helyett egy megbukott fűzfapoétát szerepeltet. Érdemes teljes terjedelmében idézni a rövid költeményt: