3.5. Egyenlőtlenség, hozzáférés, részvétel – Társadalmi kihívások a városi térben

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az elmúlt évtizedekben a városokban fellelhető kulturális örökség iránti figyelmet tovább erősítette a helyi gazdasági fejlődéshez való potenciális hozzájárulása. A kultúra egyrészt egy adott terület vonzerejének alapja, másrészt lehetővé teszi az értékeken, a tudáson, a sokszínűségen és a kreativitáson alapuló társadalmak építését. A megfogható kulturális örökségi helyszínek és műemlékek, valamint a szellemi örökséghez kapcsolódó kulturális termékek – például a kézművesség, a fesztiválok és a hagyományok – vonzóak a turizmus és a gazdasági befektetések számára, hiszen új munkahelyeket és bevételi forrásokat biztosítanak. Ez az oka annak, hogy a történelmi városrészek és a kulturális örökség fenntartható védelmének, fejlesztésének hatékony irányítására a városok sikeres és innovatív menedzsmenteszközöket hoztak létre. Ezen eszközök közül sok a részvételen alapuló megközelítésre (az érdekeltek bevonására) támaszkodik, lehetővé téve a helyi közösség számára sajátos értelemmel bíró, vonzó, versenyképes és multifunkcionális helyek kialakítását.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Lisszabon (Portugália) példája
A portugál főváros stratégiája (Tourism Strategy 2027 – Vision 2027 for Lisbon;1 Lisbon Cultural Strategy 20172) egyszerre foglalkozik a látogatói élmények fejlesztésével, a lakosok életminőségének javításával, valamint a Covid–19 pandémia által súlyosan érintett kulturális szektor fenntarthatóságával. Az intézkedések hangsúlyozzák a kulturális szereplők és ágazatok szerepét a plurális és gondoskodó közösségek megerősítésében, a hozzáférés és az elkötelezettség fokozásában, az egyenlőtlenségek leküzdésében és a közös város új jövőjének alakításához szükséges képességek kiépítésében.
A lisszaboni „Lojas com História” (Historical Shops – történelmi boltok) projekt olyan városi terek megőrzésével és újjáélesztésével foglalkozik, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a portugál főváros kulturális és gazdasági fejlődéséhez.3 A program lényegében válasz a globalizáció nyomására és a spekulációra – egyfajta beavatkozás az ingatlanpiacon, kifejezetten a történelmi és kulturális terek védelme érdekében. A program segítségével és egy átfogó rendelettel igyekeznek megvédeni a legalább huszonöt éve működő helyi üzleteket, megakadályozva a bezárásukat.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave