4.5. Az Európa Kulturális Fővárosa program

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az Európai Unió 1985-ben indította útjára az Európa Kulturális Fővárosa programot (a továbbiakban: EKF program), amelynek eredeti céljai között a kulturális örökség sokszínűségének bemutatása és megőrzése, valamint az európai népek egymáshoz való közeledésének elősegítése szerepelt. A kezdeményezés az európai kulturális értékek hangsúlyozása, a nemzetek európai kulturális térhez való tartozásának erősítése mellett a kultúra városfejlesztésben játszott szerepét hangsúlyozza (Lőrincz–Raffay 2019).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az EKF program az Európai Unió egyik legsikeresebb kezdeményezésének tekinthető (Palmer–Richards 2007). Az elmúlt évtizedek során bebizonyosodott, hogy a kulturális élet élénkítése, a gazdaság- és városfejlesztés mellett az eseménynek jelentős turisztikai szerepe is lehet a részt vevő városokban (Lőrincz et al. 2021). A tapasztalatok alapján a cím elnyerésével egyrészt javul a városok nemzetközi láthatósága, és jelentős turisztikai aktivitás indul be a városokban, másrészt a helyiek is profitálnak a megújult kulturális kínálatból, és ezáltal az ő szemükben is javul lakóhelyük imázsa.1

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az EKF programnak otthont adó városok az évek során víziók és célok számos variációjával álltak elő, ugyanakkor rendszeresen visszatérő momentumok, fejlesztési elemek ismétlődtek, úgymint az anyagi infrastruktúra javítása és a városi revitalizáció, a kulturális élet erősítése, a szegénység enyhítése a foglalkoztatás növelésével, illetve a turizmus fejlesztésével. Nyilvánvalóvá vált, hogy az EKF cím felbecsülhetetlen marketinglehetőség a városok imázsának javítására, egyúttal lehetőséget ad a különböző hatóságok, szereplők és a városi lakosság közötti párbeszéd kibővítésére, egy közös cél megfogalmazására és elérésére (például kulturális alapú városfejlesztés, városi regeneráció, turisztikai ismertség és imázs fejlesztése, fenntarthatósági törekvések) (Morvay et al. 2020).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az EKF programban részt vevő városok a kultúrát, a kulturális örökséget és a művészeteket mintegy keretként használják egyediségük kifejezésére (Ooi et al. 2014). Az EKF program az évek során városi regenerációs katalizátor szerepet is kapott.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • Glasgow városa már tudatosan úgy tervezte EKF programját (1990), hogy az gyorsítsa fellendülését, és erősítse az imázsát. A skót várost gyakran emlegetik a nagyszabású kulturális események regenerációs hatását jól kiaknázó városok példájaként (Garcia 2004, Balsas 2004).
  • A következő években több város is beépített EKF programjába olyan városfejlesztési elemeket, mint a városrészek, közterek megújítása, a kulturális és egyéb infrastruktúra fejlesztése. Például a nyugat-spanyolországi Salamanca kreatív kulturális körzetet alakított ki új művészeti helyszínekkel (EKF cím 2022-ben).
  • Több EKF város – Brüsszel, Porto, Weimar, Genova – renoválta és új funkcióval töltötte meg történelmi központját az EKF program keretében (Palmer-Rae 2004).
  • Sok város teljesen új kulturális létesítményeket hozott létre az EKF program keretében. Erre jó példa Porto, amely 2001-ben új koncerttermet építtetett, a Casa de Músicát (Balsas 2004). Az új kulturális létesítmények fontos impulzust adtak a városok kulturális életének, növelték a városi kulturális turizmust és a kulturális részvétel (mint társadalmi cél) szintjét (Richards–Palmer 2010).
  • Matera (2019)2 tapasztalatait modellnek lehet és kell tekinteni a jövőbeni európai kulturális fővárosok számára, mindazért, amit a rendezvény létrehozott – különös tekintettel a lakosság bevonására, a befogadás fogalmára és annak tudatosítására, azaz a kultúrának mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie. Amint azt külső megfigyelők többször elismerték, a pályázati szakaszban és a címév során végzett munkának köszönhetően „Matera 2019” modellértékűvé vált az európai kulturális fővárosok számára, mivel a város a multidiszciplináris tevékenységek, a helyi lakosság jelentős mértékű részvétele és a 85 százalékban saját, eredeti projektekből álló kulturális program révén a többieknél jobban meg tudta valósítani az inkluzivitást.
  • Esch (2022)3 Európa Kulturális Fővárosa programja új korszakba lendítette át Esch-Alzette, a Pro-Sud és Luxemburg acél- és széniparral foglalkozó közösségeinek örökségét. Esch, a jövő kulturális fővárosa a „remix” motívumára épült: a közös cselekvés impulzusaira, a régi és az új, a jól ismert és a még soha nem létezett keverékére – azzal a céllal, hogy valami újat hozzon létre a térség társadalmi értelemben is fenntartható, sikeres jövője érdekében.
  • Novi Sad (2022)4 az egyik olyan, az Európai Unión kívüli város, amely elnyerhette az Európa Kulturális Fővárosa címet, megkapva azt az elismerést, amely a sokszínűség és az interkulturalizmus értékeit hirdeti. A „4 új híd” program narratívájának fő koncepciója, hogy Újvidéken olyan szellemi örökséget hagyjon, amely hozzájárul a város kulturális életének gazdagításához, átalakításához programok, folyamatok, résztvevők és megújult kulturális terek révén. A program jövőképe így hangzott: „Az új kezdete. Most!”
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A pályázati célkitűzések és az európai városok, várostérségek tapasztalatai alapján elmondható, hogy az Európa Kulturális Fővárosa cím nem csupán egy év eseményeit jelenti, hanem egy eszköz – egyfajta „városi szintű ösztöndíj” – a fenntartható városi terek fejlesztése érdekében. Az EKF program célja olyan fejlesztések, programok, projektek megvalósítása, amelyek hosszú távon szolgálják a régió kultúráját, társadalmi, gazdasági érdekeit, és óvják környezeti értékeit. Az EKF programok révén lehetőség nyílik a városlakók, a helyi lakosság és a városlátogatók találkozására, a kulturális kínálathoz való hozzáférésre, a közterek funkciójának megújítására. Megfelelő előkészítés, valamint város- és desztinációmenedzsment, monitoringtevékenység esetén az EKF program a széles értelemben vett városi turizmus, az élménygazdaság pozitív hatásait erősítheti.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave