A Homo erectus az első emberelőd, aki elhagyta Afrikát, interkontinentálisan elterjedt, maradványait megtalálták Jáván, de még Vértesszőlősön is (Gáborné Csank 1980). Később a neandervölgyi és a cro-magnoni ember (a mai ember) is elhagyta Afrikát. A migráció regresszív társadalmi reakció, a mai napig tart, a krízisek során erősödik. Fajunk ősi nomád ösztöneihez tér vissza: elindul, menekül, amikor szárazság vagy hideg miatt veszélybe kerülnek az életfeltételei. A népvándorlás korában (4–8. század) alapos klímaváltozás történt Európában, hidegebb és szárazabb lett az idő. A hunok i. sz. 376-ban betörtek Európába. A longobárdok 576-ban elözönlötték Itáliát. Útnak indultak a gótok, a vandálok, a frankok és számos más germán és szláv nép is. 1845–49-ben 4,6 millió ír az éhezés elől vándorolt az Egyesült Államokba. 1866–68-ban 1,1 millió svéd, 350 ezer finn követte példájukat. A kivándorlások oka a száraz és hideg időjárásban odaveszett termés volt, az emberek éheztek. Ebben az időben 1 millió ír, 150-200 ezer skandináv ember éhen is halt (Rosenlund 2021). Amíg vannak klímakatasztrófák, a fajnak vagy a populációnak muszáj arrébb állni, ha nem óhajt kihalni. A 2013-as amerikai népszámlálás adatai szerint az Egyesült Államokban 1 763 081 polgár tartotta magát magyar származásúnak. Döntő többségének felmenője a jobb élet reményében, sokszor az éhezés elől menekült a tengeren túlra.

A csimpánz élelmének 3-5%-a hús eredetű. Ha lenne pszichológus végzettségű gorilla, megfigyelve a csimpánz nevű „újfajta gorilla” viselkedését, azt gondolhatná, hogy a rokonának nyilvánvalóan evészavara van. Hiszen egy gorilla nem eszik húst, ez az „elmebajos” csimpánz pedig olykor igen. Csakhogy a csimpánz újfajta viselkedése egy adaptációs kényszer miatt szelektálódott.

Ugyanez történik jelen pillanatban az orángutánnal. 40 évvel ezelőtt elvétve említették, hogy az orángutánt vadászni látták (Mazák–Burian 1990). Az utóbbi időben viszont tömegével figyelnek meg vadászó orángutánt, ugyanis Szumátrán és Borneón intenzíven irtják az életterüket, a szigetről pedig nincs módjuk lokomócióra, ezért nem tehetnek egyebet, minthogy a populáció bizonyos egyedei vadászni kezdenek (Hardus et al. 2012).

Az evolúció mutáns megjelenéssel, viselkedéssel és pszichikummal kísérletezik. Ugyanis az időnként megváltozó körülmények között az újításnak van esélye adaptivitásra. A stabil állapotokban az ilyen alternatív tulajdonságok inkább zavarnak, betegségnek minősülnek. Bármilyen meghökkentő is, a betegségek adnak esélyt a megváltozott körülmények túlélésére. Természetesen a mutációk döntő többsége életképtelen vagy hibás adaptációt biztosít, ezért kontraszelektálódik. Egy faj jellegzetességei általában Gauss-görbén ábrázolhatók. A faj egyedeinek döntő többsége az adaptációnak megfelelő megjelenésű és viselkedésű. Lesznek olyan egyedek, amelyek a tipikustól eltérnek. A deviancia a megszokott környezetben tökéletlen vagy nem megfelelő adaptációt jelent, ezért könnyen nyilvánítható testi-lelki betegségnek. Ugyanakkor az evolúciónak mindig esélyt kell adni, hogy a változó körülmények viharában alternatív tulajdonságok széles skálájából tudjon válogatni. A bio-pszicho-kulturális diverzitás biztosít esélyt a természetes szelekciónak. Sokfélék vagyunk, a modern világban ezeket az alternatív adataptációs törekvéseket hajlamosak vagyunk viselkedészavarnak vagy betegségnek értékelni. Azonban minden adaptáció egyben maladaptáció is, rögvest, hogy a körülmények változnak (Bickerton 2004). A környezet dinamikus változásaival egy kisebbség furcsa viselkedése, lelki tulajdonsága előnyösnek bizonyulhat. A természetes szelekció máris teszi dolgát, és a korábban domináns fajok kihalnak, az új formák életteret nyernek, és elterjednek.

Számtalanszor megismétlődött ez a folyamat a filogenezis során. Az evolúciónak ehhez az őrségváltáshoz krízisre van szüksége. Az evolúciós krízisek döntően geológiai vagy kozmológiai alapúak, s meteorológiai-klimatológiai változásokat okoznak. Kell-e félni a klímaválságtól? Igen, mert a ma ismert bioszféra nagyobb része el fog tűnni. Nem, mert – szerencsés esetben – életképesebb, az új klímának megfelelőbb szerveződések fognak megjelenni helyettünk.

A klímaváltozás belátható időn belül új adaptációs stratégiák megjelenését igényli. Ha ez nem sikerül, fajunk rövidesen az evolúció szemétdombján végzi. A Föld sivatagosodó területeiről élénkülő migráció tapasztalható évtizedek óta. Jelen pillanatban egy új adaptációs krízis főszereplői vagyunk. A régi (jól bevált) adaptációs stratégiák már nem, az újak még nem felelnek meg. A gombamód megjelenő evészavarok értelmezhetők az új, egyelőre maladaptív stratégiák előjeleiként (Forgács–Forgács–Németh 2008).