1932-ben Wilhelm Raab elsőként írt [1] az általa megfigyelt kapcsolatról a táplálkozási szokások és a magas vérnyomás, valamint a koszorúér-betegségek között; 1953-ban Ancel Keys jelentette meg tanulmányát a táplálékkal bevihető koleszterin szerepéről a koszorúér-betegségek kialakulásában, [2] Chapman és munkatársai 1957-ben több mint 2000 ember 2–3 évig történő nyomon követése alapján publikálták megfigyeléseiket a koszorúér-betegség nemmel, életkorral, testsúllyal és vérnyomással való összefüggéseiről. [3] A fentiek mellett az 1950-es évektől kezdődően több más nagy hatású tanulmány is értekezett a koszorúér-betegséggel összefüggő tényezők kérdéséről, jelentőségéről. [4, 5]

Az igazán úttörő jelentőségű és a mai napig is ható eredményeket hozó vizsgálatsorozatot azonban az 1948-ban kezdődő Framingham Heart Study jelentette. A U.S. Public Health Service által indított vizsgálatsorozat célja a kardiovaszkuláris betegségek (kiemelten is a koszorúér-betegség és a magasvérnyomás-betegség) epidemiológiai vizsgálata volt, a Massachusetts állambeli Framinghamben. A vizsgálat eredetileg több mint 5000 ember 20 éven keresztül történő utánkövetését és ismételt orvosi vizsgálatát, valamint életmódbeli tényezőinek felmérését célozta. 1968-ban azonban – a Framingham Heart Study tudományos bizottságának tanácsa ellenére, akiknek véleménye szerint a 20 év alatt összegyűlt minden szükséges adat, és választ kaptak minden feltett kérdésre – az amerikai kongresszus a kutatás folytatása mellett szavazott; a vizsgálatsorozat ekként ma is folyik, amelyben az eredeti résztvevők harmadik és negyedik generációja képezi a jelenlegi vizsgálati csoportot. A Framingham Heart Studynak köszönhető az összefüggések feltárása a dohányzás, a túlsúly, a csökkent fizikai aktivitás, a diabetes mellitus (cukorbetegség), a vérzsírok, az izolált szisztolés magas vérnyomás és sok más tényezőnek a koszorúér-betegség kialakulásában és lefolyásában játszott szerepével kapcsolatban, [6] amelyeket azóta újabb és újabb kutatások erősítettek meg.

A rendelkezésre álló adatokra, valamint a különböző tényezőknek a megelőzésben és gyógyításban játszott szerepére építve a Framingham Heart Studynak köszönhető a rizikófaktor fogalmának leírása és kidolgozása is, amelynek 1961-es bevezetése megváltoztatta az orvosi gyakorlatot, és lehetőséget adott a betegségek vagy azok súlyosbodásának megelőzésére.

A rizikófaktor, avagy kockázati tényező olyan mérhető jellemzőt jelent, amely oki tényezőként kapcsolatban áll egy betegség nagyobb gyakoriságával, és amely más tényezők hatásától függetlenül, szignifikáns (statisztikailag igazolható) mértékben bejósolja egy betegség megjelenésének emelkedett kockázatát vagy valószínűségét.

A protektív faktor, avagy védőtényező koncepciója régóta vizsgált terület az orvostudományban és az orvosi pszichológiában, az 1970-es évektől kezdődő úgynevezett rezilienciakutatások kapcsán ugyanakkor még hangsúlyosabban került előtérbe a pszichológia tudományágán belül is. E kutatásokat számos korábbi megfigyelés ihlette, amelyek olyan súlyosan traumatizált vagy többszörösen nehezített körülmények között élő, illetve felnővő gyermekekről szóltak, akik a nehezített életkörülmények ellenére sem mutatták jelét lelki sérülésnek vagy pszichopatológiai problémának, mi több, akár átlagon felüli képességekről, kreativitásról, alkalmazkodóképességről tettek tanúbizonyságot. [7] E megfigyelésekkel kapcsolatban merült fel mindenekelőtt a kérdés, hogy mely tényezők és milyen folyamatok járulhatnak hozzá e pozitív kimenetelhez. E kérdésfeltevés vezetett el a protektív tényező koncepciójához, amely definíció szerint „olyan hatás, amely módosítja, enyhíti vagy megváltoztatja egy személy olyan környezeti veszélyre adott válaszát, amely alkalmazkodást nehezítő kimenetre hajlamosít”. [8] E protektív tényezők lehetnek személyiségjegyek, egyéni képességek vagy készségek, akár környezeti tényezők, körülmények is, amelyek – még ha önmagukban nem is pozitívak vagy kívánatosak – sikerrel segíthetik a jobb kimenetel elérését. [9]