Az egészség-betegség viszonyában megjelenő nemi különbségekkel foglalkozó tudományterület, az úgynevezett gendermedicina kutatásai nyomán mára ismertté és elfogadottá vált, hogy a tünetek megjelenésében, észlelésében és az arra adott válaszokban (tehát az egészségmagatartásban) nagyfokú eltérések lehetnek férfiak és nők között, [201] melyek a tényleges egészségi állapot jelentős eltéréseiben is megmutatkoznak. 2016-ben a magyar nők születéskor várható átlagos élettartama majdnem 7 (6,78) évvel volt magasabb, mint a férfiaké, [202] Európa más országaiban ez a szám 5,6 év volt 2012-ben, [203] amely jelenség a „nemek közötti szakadék” (gender gap) elnevezést kapta. [201] A férfiak és nők egészségi állapotában megmutatkozó biológiai különbségeken túl (elsősorban a női nemi hormonok szerepét említve, amelyek a menopauzáig protektív hatást fejtenek ki), igen fontos figyelembe venni az egészségmagatartásban megmutatkozó nemi különbségeket is. Ehhez kapcsolódóan fontos azonban különbséget tenni a biológiai és a társadalmi nem között. A fentebb említett – és legnagyobb részben az eltérő egészségmagatartás által közvetített – halálozási különbségek mögött ugyanis a kutatások nem elsősorban a biológiai nem, sokkal inkább a szocializáció során kialakuló nemi szerepbeli különbségek hatását valószínűsítik. E koncepció alapja, hogy a társadalmilag konstruált nemi szerepek, a hagyományos maszkulin és feminim beállítódás olyan elvárásokként működnek, amelyek hatnak az egyén egészséghez-betegséghez való viszonyára is. A sztereotíp maszkulin elvárás szerint a férfi kerüli a gyengeség vagy sérülékenység látszatát, erős és kemény, aki nem igényel támogatást vagy segítséget, és elutasítja az olyan feminim beállítódást, amely törődik a saját egészségével, kifejezi akár a szükségleteit, akár a fájdalmat, és szükség esetén segítséget is kér. A sztereotíp férfi képes mindent irányítani, és uralni, eközben pedig a saját biztonsága vagy egészsége irreleváns tényezőnek minősül.[204] E sztereotíp beállítódás következményeivel nap mint nap találkozhatunk: a maszkulin férfi nem fordul orvoshoz „minden aprósággal”, hisz „neki nincs ideje erre”, és „majd akkor megy orvoshoz, ha viszik”. Az „igazi férfi” vállalja a veszélyt, a kockázatot, így bizonyos egészséget károsító rizikóviselkedések – mint a dohányzás, alkoholfogyasztás, az ittas állapotban történő autóvezetés vagy az extrém sportok űzése – szintén a férfiasság demonstrálását szolgálhatják. [204, 205] Ezzel szemben a hagyományos női nemi szerepbe jobban illeszkedik a saját és mások (például a család) egészségével való „őrző-védő” törődés, [205] így az egészséget védő és fejlesztő viselkedésformák gyakorlása is, csakúgy, mint az orvos felkeresése kevésbé komoly tünetekkel is, akár csak megnyugtatásért. Ezen alapvető különbséget fejezi ki igen szemléletesen az orvosszociológia egyik alapvetése, amely szerint „a nők megbetegszenek, a férfiak pedig meghalnak”. Gyakran megfigyelhető továbbá, hogy a férfit a nő „küldi” orvoshoz vagy szűrővizsgálatra, [205] a nő felügyeli a férfi gyógyszerelését, és jellemzően az egészséggel kapcsolatos reklámok is a nőket célozzák meg, akár a gyermekek, akár a férjek, férfiak egészségéről van szó. Egy egészségvédő viselkedés van, amely a kutatások eredményei szerint jobban jellemző a férfiakra: a testmozgás. [206, 207] Ennek oka lehet a fizikai erőnlét növelésének igénye (amely szintén jobban illik a hagyományos férfi nemi szerepbe), csakúgy, mint a nők rendelkezésére álló kevesebb szabadidő. [201] Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy míg az egészségvédő viselkedések a női nemmel, addig az egészségkárosító viselkedések a férfi nemmel korrelálnak. [204, 205, 208]

 

 

Az egészségmagatartás megértésében és esetleges módosításában további fontos szempont lehet az egyén életkora is, miközben maguk az egészségviselkedések, illetve azok hangsúlya is változik az egyes életkorokban.

 

 

A társadalmi-gazdasági státusz egészségi állapottal való összefüggéséről és a feltételezett közvetítő mechanizmusokról már volt szó korábban (lásd a IV.3.2.1. fejezetet). Ahogy olvasható fentebb, az alacsony szocioökonómiai státusszal jellemezhető személyek esetében az egészség-betegség kérdéséről és a kockázati tényezőkről rendelkezésre álló kevesebb információ, az egészségügyi ellátás rosszabb elérhetősége, illetve az alacsonyabb társas támogatás tehető felelőssé a rosszabb egészségi állapotért. [57] Emellett a társadalmi-gazdasági státusznak az egészségmagatartással összefüggő vonatkozásai is külön figyelmet érdemelnek.