Az életminőség fogalma mind a társadalomtudományokban, mind az orvostudományban igen hamar népszerűvé és elterjedtté vált, ugyanakkor a fogalomnak a mai napig nincs egységes, standard meghatározása. Összefoglalóan elmondható, hogy az életminőség az egyén szubjektív jóllétét jelenti, azt, hogy saját megítélése szerint mennyire boldog vagy elégedett általában véve az életével [2] és azon életterületekkel, amelyek számára fontosak. [3, 4] Empirikus kutatások [5] az életminőséghez – pozitívan vagy negatívan – hozzájáruló 15 életterületet azonosítottak: anyagi biztonság, egészség, személyes biztonság, partnerrel, házastárssal, rokonokkal, barátokkal való szoros kapcsolatok, gyermeknevelés, mások segítése és támogatása, a társadalomban való szerepvállalás, tanulás, önmagunk és a világ megismerése és megértése, érdekes, jutalmazó, érdemes munka, kreatív önkifejezés, megfelelő szocializáció, szórakoztató és rekreációs tevékenységek aktív gyakorlása. Ezek az egyes egyének életében más-más hangsúllyal járulnak hozzá az élet „jóságának”, [2] megítéléséhez. Összességében mindegyik definíció egyetért abban, hogy az életminőség szükségszerűen szubjektív természetű, amelynek mértékéről csak az egyén tud beszámolni.

Ezt kiegészítendő, meg kell említeni, hogy az életminőség szubjektív megítélése és annak objektív mutatói (például az egészségi állapot vagy az anyagi helyzet) között gyakran meglepően nagy az össze nem illés. E nem megfelelés az életminőség szubjektív és objektív aspektusai között az „elégedettségi paradoxon” fogalmát hívta életre: krónikus beteg személyek sok esetben szubjektíve jelentősen jobbnak ítélik meg életminőségüket, mint az az objektív életkörülményeik alapján várható lenne. Empirikus bizonyítékok alapján feltételezhető, hogy e paradox jelenségért egyaránt felelős lehet az egyes személyek alapvető hajlama életkörülményeik pozitív értékelésére, a negatív tapasztalatok általi fejlődés, tanulás képessége és az a tény, hogy hosszabb távon képessé válnak értékrendjüket, igényeiket a megtapasztalt körülményeikhez igazítani. [6]

Az életminőség fogalmának elterjedése az egészségpszichológia és az orvoslás területén annak a szemléleti váltásnak köszönhető, amelynek során a korábbi negatív egészségdefinícióktól (az úgynevezett „5D”-n alapuló megközelítés: death, disease, disability, discomfort, and dissatisfaction – halál, betegség, rokkantság, diszkomfort és elégedetlenség) a pozitív egészségfogalom felé fordult a figyelem. [7] E területeken – az általános életminőség-definícióktól való egyértelmű megkülönböztetés érdekében – gyakran használatos az egészséggel összefüggő életminőség (health-related quality of life [HRQoL]) fogalma. Az egészséggel összefüggő életminőség koncepciója a vizsgálódás fókuszától függően változik, de magában foglalhatja az általános egészségi állapot, a fizikai működés, a testi tünetek és betegségek, az érzelmi funkcionálás, a kognitív működés, a szerepvállalás, a társas/társadalmi jóllét, a szexuális funkcionálás és az egzisztenciális kérdések területét is. [8] Összefoglalva az egyes megközelítéseket, a HRQoL fogalma magában foglalja az egyén szubjektív észleletét a saját egészségéről, az arra adott válaszait, valamint életének azon aspektusait, amelyek összefüggenek az egészségével (testi, mentális, érzelmi jóllét), avagy amelyekre az egészségi állapota hatással van (munka, család, szociális szerepek). [9]

Az életminőség koncepciójának szerepe az egészségpszichológiában és az orvostudományban sokrétű. Lehetővé teszi egyes testi állapotok (például betegségek) és azok kezelésének az egyén életére, életvezetésére (például mindennapi tevékenységek végzése, evés, alvás, szexualitás, társas kapcsolatok stb.), jóllétére gyakorolt hatásának nyomon követését az egyén számára releváns, szubjektív dimenzióban. Amennyiben a betegség krónikus, nem gyógyítható, az életminőség mértéke az egyik legfőbb kimeneti változóként szerepelhet a vizsgálatokban. Az egyén életminőségére gyakorolt eltérő hatások felmérése segítheti a kezelési lehetőségek közötti optimális, betegközpontú választást. [10] Végezetül az életminőség dimenzióinak és mértékének felmérése segítheti az orvos-beteg kommunikációt, javíthatja a kapcsolatot, hisz ezáltal olyan életterületek is tárgyalhatók, amelyek túlmutatnak egy betegség élettani, fiziológiai aspektusain, ám a beteg személy életében jelentős helyet foglalnak el. [9, 10]

Az életminőség-kutatások leginkább azokra a betegségekre irányulnak, amelyek esetében magasak a halálozási vagy megbetegedési arányok, amelyek a populációs betegségteher jelentős részét képezik, illetve kezelésük jelentős erőforrásokat igényel. Gyakran vizsgált területek így az onkológia, a sebészet, a pszichiátria és a kardiológia. [11]

A kardiovaszkuláris betegségek esetén az életminőség-kutatások azért is különösen fontosak, mert hosszmetszeti kutatások [12, 13] eredményei szerint az alacsony életminőség a koszorúér-betegség olyan kemény végpontjával is összefüggést mutat, mint a kardiovaszkuláris halálozás.