A Vírusvadászat című könyv részben a járvány kialakulásának, emlékezetesebb történéseinek tárgyilagos leírását tartalmazza. Rendkívül izgalmas. Bejárja a bolygó számos országát, rávilágít a helyi sajátságokra, intézkedésekre, helyenként azok politikai hátterére is, még egy sikeres politikus portréjával is megismerkedünk. Ezzel párhuzamosan tanúi vagyunk a beszélgetéseknek az újságíró és a vírusvadász között. Lépésről lépésre bontakozik ki előttünk egy rendkívül rokonszenves kutató egyénisége, aki – bár a tudománynak egy elképesztően szűk területére szakosodott, globális ismeretei vannak – kivételesen precíz tünetegyüttest állít fel a világot fenyegető veszedelmekről. A járvány nyomán botcsinálta szakértők serege tűnt fel a médiában, néha tudatosan növelve az átlagember fejében kialakult ismereti káoszt. Kijelentéseik hol tehetetlen dühöt, hol harsány nevetést váltottak ki belőlem. Ezzel szemben – bár két generáció választ el Kemenesi Gábortól – minden, a könyvben leírt gondolatával száz százalékig egyet tudok érteni! A könyvből világos összefüggések bontakoznak ki a denevérek és kisrágcsálók életterét elhódító agresszív emberi tevékenység, az egzotikus vadállatokat luxusból felzabáló „tehetősek” és a kibontakozó éghajlati katasztrófa között. A jelenlegi halálos járvány csak egy kis ízelítő abból, amit várhatunk, ha továbbra is leigázni akarjuk a természetet ahelyett, hogy megpróbálnánk együtt élni vele.

Végigkövethetjük, hogyan lett képes a frászt ráhozni az önelégült, high tech 21. század szuperhatalmaira egy alapjában véve kevéssé ártalmas náthavírus, hogyan tudta hathatós emberi segítséggel kialakítani az elmúlt száz év legpusztítóbb pandémiáját. Fejcsóválva olvashatjuk, mennyi emberi felelőtlenség, mennyi ostobaság, mennyi rövidlátó politikusi baklövés segítette a vírust pusztító hullámai során. A más országokban elkövetett, égbekiáltóan hibás döntések mellett megjelenik a hazai járványkezelés hibáinak tapintatos, de egyértelmű kritikája is. Viszonylag keveset foglalkozik a könyv a vírus fáradhatatlan szövetségeseivel, az internet bugyraiban fermentálódó égbekiáltó ostobaságok kiagyalóival és a felelőtlenül hatásvadász vagy tudományellenes médiaszereplők okozta tetemes károkkal.

A lakosság legműveletlenebb rétegei, az öntudatos ostobák és a fészbukmétely által megtévesztett okoskodók túszul ejtették a társadalmat. Az élet megbénításával fenyegetőznek, ha a népszerűséghajhász politikusok mégis megtennék, amit tenniük kellene, de amit nincs merszük megtenni. Intézkedéseket kellene foganatosítani, melyek megvédenék az emberek életét. De a gyeplő a lovak között, nem érheti hátrány az antiszociális beoltatlanokat, még a gyermekeket sem kötelező beoltani egy potenciálisan halálos betegség ellen.

Amikor letesszük a könyvet, és meghallgatjuk az esti híradót, rádöbbenünk, hogy az emberiség semmit sem tanult a leckéből. Ha már az oltást nem is lehet, legalább e könyv elolvasását kötelezővé kellene tenni.