A regionális gondolkodás atyja, a skót biológus, Patrick Geddes a 20. század elején vezette be a völgymetszet fogalmát. Egy adott folyó és környezete ugyanis a táj, valamint művelési és építészeti kultúrája a tengerszint feletti magassággal változik – mint ahogy erre mintegy ötszáz évvel ezelőtt már Leonardo da Vinci is rámutatott. A völgymetszet kifejezés analógiájára azt mondhatnánk, hogy a nagyobb, összetettebb tájegységek, mint például a Balaton is mintegy horizontális tájmetszetek segítségével írhatók le. Ma inkább a települési táj rétegeiről vagy dimenzióiról beszélünk, ahol ez a szó a Balaton közvetlen környezetének különböző, egymást átható morfológiai és területhasználati rétegeit jelenti. De mivel a kutatás tárgya nem elsősorban a táj maga, hanem a tájra épülő üdülési funkciók arculatának változása, az elemzéseknek is óhatatlanul történeti jellegűnek kellett lenniük. Ez a történet – legalábbis a külső szemlélő számára – szinte egy újabb dimenziónak is tekinthető, ami összefügg az adott kor társadalmi viszonyainak változásával, valamint a táj értékmegőrzése érdekében kibontakozódó szakmapolitikai és építészeti törekvésekkel. Wettstein Domonkos könyve ezért nemcsak építészeknek, hanem azoknak is szól, akik a Balaton és közvetlen környezetét nemzeti értéknek tartják, és felelősnek érzik magukat mindazért, ami van, és ami ezen a tájon ma is történik.

Mielőtt azonban a szerző az egyszerűnek tűnő, de költői kérdésre: hogyan építsünk? keresné a választ, a Bevezetőben tisztázza, hogy nem az egyes épületek tervezésével, hanem a regionális szintű gondolkodással és azok dimenzióival foglalkozik. Ez utóbbi magában foglalja többek közt a földrajzi adottságokat, a táj arculatát, a helyi építészeti értékeket és problémákat, az építési hatóságok szerepét, a társadalmi igényeket stb., és mindezek történelmi léptékű, lassú, de folyamatos változását. Ezért a könyv felépítését a regionális szintű gondolkodás fejlődéstörténete határozza meg. Ennek keretében a szerző három történelmi korszakot mutat be. Az első korszak a két világháború közti időszak, amikor először jelentek meg regionális jellegű törekvések a Balaton partján: ezek az „üdülőtáji urbanizáció” kezdetei. Ennek a korszaknak a legjelentősebb dokumentuma a Balatoni Intéző Bizottság létrejötte. A második korszakot az egységes regionális terv műfajának kialakulása jellemzi 1945 és 1957 között. A turizmus ügye a Rákosi-korszakban háttérbe szorult, az intézményrendszert pedig többször is átalakították. 1948-ban a Balatoni Intéző Bizottság helyére egy központi irányító szereppel felruházott új szervezetet, a Balatoni Állami Központi Intéző Bizottságot hozták létre. Ezt követően csak az 1956-os forradalom utáni társadalompolitikai konszolidáció jegyében került ismét napirendre az üdülésügy. Megindult a tervezés, amelynek meghatározó személyiségei Farkas Tibor, Kotsis Iván és Polónyi Károly voltak. A formálódó elméleti és gyakorlati tapasztalatok elvezettek az első átfogó balatoni regionális terv kidolgozásához, amely 1965-ben nemzetközi sikert aratva elnyerte az UIA (Nemzetközi Építész Szövetség) Abercombie-díját. A terv újszerűsége többek közt abban állt, hogy a fejlesztés keretében kidolgozott tervrendszer eltérő léptékű koncepcióiban közös értékszempontok jelentek meg, vagyis a „szakági” rétegek nem önállóan, hanem kölcsönhatásukban léteztek. Ezért találó, amikor a szerzők ezt a korszakot úgy is jellemezték, mint „a perspektíva átfordulása”. Ez az időszak, amikor először merült fel a Balaton „eltartó képessége” mint probléma, ami a mennyiségi fejlődés korlátozásának lehetőségét is felvetette. A harmadik, a hatvanas évek, „a nagy számok építészete” korszakának árnyékában már megjelenik a korai modernista törekvések értékrendjének válsága, amelyet a rehabilitációs feladatok és igények váltanak fel. Ebben az időszakban a korábbi regionális szervezetek szerepét egyre inkább a központi irányítás igénye tölti be. Ezek a változások különösen 1968 után érzékelhetőek. A szerző a rendszerváltást követő időszak fejleményeivel már nem foglalkozik, ami bizonyára egy újabb, további kutatást igénylő feladat lenne. Aki azonban e könyvnek köszönhetően már járatos az elmúlt száz év történéseiben, és képet alkotott magának a regionalizmus és az építészet egymást kiegészítő szemléletéről, az talán felvértezve érezheti magát a Balaton jelenkori helyzetének kritikai értelmezésére, és megalapozott véleménye lehet mindarról, ami ma történik, vagy aminek történnie kellene.