Lapis Károly akadémikus (patológus) pályája összefonódott a hazai rákkutatás nemzetközi szintre történő felfejlődésével. Az 1950-es évek közepétől vett részt az új típusú hazai kemoterapeutikumok kifejlesztésében, preklinikai, majd klinikai vizsgálataiban, amelyek kezdetben az Országos Onkológiai Intézetben, majd később a Semmelweis Egyetem 1. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében zajlottak. Utólag visszatekintve valószínűtlennek tűnhet, hogy hazánkban kifejlesztésre kerültek új kemoterápiás gyógyszerek, amelyek klinikai alkalmazásra is kerültek: a laboratóriumtól a betegágyig ért a teljes innovációs folyamat, melyben Lapis Károly akadémikus meghatározó szerepet játszott.

 

 

Károly Lapis’s career as an academician (pathologist) was intertwined with the development of Hungarian cancer research to an international level. From the mid-1950s, he was involved in the development, preclinical and then clinical testing of novel chemotherapeutic agents, initially at the National Institute of Oncology and later at the 1st Department of Pathology and Experimental Cancer Research of Semmelweis University. In retrospect, it may seem unlikely that new chemotherapeutic drugs were developed and used in clinical practice in Hungary: the complete innovation chain was implemented from bench to bedside, in which Academician Károly Lapis played a key role.

 

 

 

DOI: 10.1556/2065.185.2024.9.14

 

 

 

Lapis Károly a Debreceni Egyetem Patológiai Intézetében szerzett szakvizsgát, majd a mai Semmelweis Egyetem 1. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében igen hamar elköteleződött a rákkutatás irányába. Ez annak is volt köszönhető, hogy miután átment az Országos Onkológiai Intézet Onkopatológiai Kutatóintézetébe, ott Németh László és Kellner Béla voltak a mentorai, és hamar a metasztatikus betegség kísérleti modelljeivel és annak kemoterápiájával foglalkozott (Lapis–Németh, 1956). Így több mint fél évszázaddal később visszatekintve megállapítható, hogy igazi multidiszciplináris szemlélettel dolgozott, és valódi „transzlációs” kutatásokat folytatott, amelyek felölelték a laboratóriumtól a betegágyig a folyamat minden ágát. Ehhez azonban olyan partnerekre volt szükség, mint Varga László gyógyszerfejlesztő és Eckhardt Sándor onkológus, akik segítségével az 1950-es évek végétől több originális mustárnitrogén-származékból faragtak új, klinikailag hatékony kemoterápiás szereket: Degranol (BCM) (Hídvégi et al., 1960), Myelobromol (DBM) (Németh–Lapis, 1958; Lapis–Bernhard, 1965), Mitolactol (DBD) (Jeney et al., 1970), melyeket a Chinoin képes volt itthon és külföldön forgalmazni. Ez a páratlan sikertörténet még most is hátborzongató: hazai originális új hatóanyag előállítása, preklinikai, majd klinikai kivizsgálása és bevezetése a napi gyakorlatba, majd ezzel párhuzamosan nemzetközileg forgalmazni… ez minden rákkutató álma.