DOI: 10.1556/2065.185.2024.9.1

 

 

 

A Magyar Tudomány folyóirat Zene és irodalom című tematikus száma a jelzett két diszciplína összefonódásait, kölcsönös kapcsolatait illetően egyfelől azt vizsgálja, miként is értelmezi és értelmezi át egy-egy irodalmi szöveg korának zenei témáit, szerzőit, illetve azok alkotásfilozófiáját. Másfelől, de az előbbivel szoros összefüggésben azt elemzi, hogyan válnak egyes zenei megoldások, műfaji elvek, hangzati-modulációs eljárások az irodalmi szöveg hangzásbeli/hangtani, kompozicionális, narratív (történetszervezési) és narratológiai (a történetmondás, azaz az elbeszélés módját illető), metaforikus és filozófiai (egzisztenciálfilozófiai vagy ontológiai) szövegszervező elveivé és működésmódjává. Ez a szövegszervező erő gyakran olyan szintre jut, hogy magát az adott irodalmi szöveget is egyfajta zenei mű(faj)ként állítja az olvasó elé, annak jegyeit többrétű vonatkozásban, s minden esetben reflexív, metapoétikus módon tárva fel. A tanulmányok egy része nagy figyelmet szentel az irodalmi szöveg és az azon alapuló opera, illetve szövegkönyv, valamint a dráma és opera, illetve a szöveg és szonáta szemantikai kapcsolódásainak is. A vizsgálódások eredményeképp elmondható, hogy az elemzett sajátos irodalmi-poétikai eljárások a tárgyalt szövegekben szoros összefüggésben állnak az adott művek történeti-kulturológiai beágyazottságával és meghatározottságával, utalásrendszerével, s ezzel együtt a mindig jól kitapintható, gyakran az elsődleges témában is megjelenő mitikus-mitologikus és biblikus áthallásaival.