Hivatkozások
Válaszd ki a számodra megfelelő hivatkozásformátumot:
Harvard
Chicago
APA
Ablonczy remekül rekonstruálja az 1900 körüli magyar turanizmus meglehetősen heterogén társadalmi és kulturális hátterét. S mint kiderül, turanistának lenni 1918 előtt sikkes és nem utolsósorban jelentős anyagi haszonnal kecsegtető dolog volt; a német gyökerekkel rendelkező Paikert Alajos, az osztrák hátterű Klebelsberg Kunó, a zsidó származású Goldziher Ignác, Vámbéry Ármin, Chorin Ferenc, a karcagi Németh Gyula turkológus, az erdélyi Koós Károly, a magyar arisztokrácia liberális és konzervatív szárnyának vezérei, Károlyi Mihály, Tisza István, Apponyi Albert, Teleki Pál vagy éppen a bécsi Deli Büzér turanista klubot vezető Tallóczy Lajos egyként turanistának számítottak. Tudományos, politikai, gazdasági érdekek fonódtak itt össze, és a turanizmusra mint a magyar érdekeket a monarchián belül érvényesítő progresszív nemzeti-kulturális ideológiára tekintettek a huszadik század elején. A turanizmusban mint „magyar imperializmusban” hívő elit elsősorban a Balkánra, az Oszmán Birodalomra sőt még Oroszországra is potenciális lehetőségként tekintett, ahol a magyar gazdasági érdekeket „rokoni” alapon lehetne megalapozni, a „szeretet erejével” gyarmatosítani, s ahol Budapest lesz majdan az új Szamarkand, egyszersmind a Monarchia igazi központja Bécs lehanyatlásával. Igaz ugyan, hogy azért a tudós elit olykor morgott a túlságosan harsány mezei turanisták pontatlanságai miatt, s tudományosan nyilván recsegett-ropogott az egész turanista konstrukció, de épp Goldziher írta 1916 körül: „Budapesten minden a Keletről szól.” Márpedig ebből egy tekintélyes keletkutató sem maradhat ki holmi filológiai szőrszálhasogatás okán. A nagy felbuzdulásnak a csúcspontja az 1910-ben megalakított Turáni Társaság lett Paikert vezetésével. Ablonczy kiválóan mutat rá, hogy a Turáni Társaság milyen aktív szerepet játszott a korabeli magyar szellemi életben és különösen a balkáni magyar politikában 1916 és 1918 között, bolgár, török és albán téren, akiket „turáni alapon” rokonnak és persze a valóságban fontos politikai szövetségesnek is tartottak a korabeli magyar elit tagjai.