A jelen írás fő megállapításai a következők:

 

 

 

The aims of the present paper are the following:

 

 

 

 

 

A taxonómiát sokan nem tartják 21. századi modern tudománynak, sőt, talán még önálló tudományágnak sem. Az okok között sokan sokfélét említettek már, ezért a teljes összegzés csaknem lehetetlen, és nem is térnék ki erre. Remek magyar nyelvű összefoglaló található Werner E. Holzinger (2007) írásában, de az érdeklődők könnyedén találhatnak vonatkozó cikkeket a „taxonomic impediment” kulcsszóra keresve. Végeredményben a taxonómia egyre kevesebb támogatást kap, a taxonómiai munkahelyek száma világszinten egyre csökken, és egyre kevesebb diák találja vonzó karrierlehetőségnek a taxonómiát. Ezek a trendek nemcsak magyar, hanem globális problémát is jelentenek (Ebach et al., 2011). Elcsépelt gondolatnak tűnik, de igaz: jelenleg az emberi tevékenységgel összefüggésben hatalmas mértékű kihalási hullámot tapasztalunk, és ismeretlen kártevő fajok százai jelennek meg eredeti elterjedési területüktől távol. Ezek miatt minden eddiginél fontosabb lenne a taxonómus szakemberek munkája, akik képesek a bolygónkat benépesítő élőlények dokumentálására, a természetvédelmi prioritások meghatározására, valamint az invazív fajok azonosítására.

 

 

A taxonómiát a magyar szakirodalomban (is) a szisztematikával szokás szembeállítani és meghatározni. Ennek az alapjait Dudich Endre és Loksa Imre (1969) fektették le. Az országosan jelenleg elfogadott szemléletet Papp László (1986) fogalmazta meg egy dolgozatában. Papp László egyéb publikációkban is érintette a témakört (Papp, 1983, 1994; Balogh–Papp, 1988; Papp et al., 2005), és mindig következetesen hangsúlyozta a taxonómia és a bioszisztematika éles szétválasztásának szükségességét. Nézetei az általa szerkesztett Zootaxonómia című könyvben (Papp, 1996) is megtalálhatóak, és ez a könyv adja a mai napig a hazai felsőoktatásban az állatrendszertan oktatásának gerincét.

 

 

A szisztematika (systematics) és a taxonómia (taxonomy), valamint a rendszerezés (classification) meghatározása szerzőnként eltér a témával foglalkozó szakcikkekben és könyvekben, sőt, gyakran megemlítik, hogy a két fogalom egymás szinonimájaként is használatos. A taxonómia megítélése egységesebb, viszont a szisztematikát alapvetően két különböző módon értelmezik. Donald L. J. Quicke (1993) például a szisztematikát szélesebb értelemben használja („tartalmazza a klasszikus taxonómiát az evolúció, a genetika és a fajképződés elméleti és gyakorlati megközelítéseivel”), valamint a taxonómia részének tekinti a rendszerezést (classification). Ez a fajta elgondolás az, amelyet Simpson és Mayr fogalmaztak meg. Papp (1986, 1994) szisztematika-meghatározása is Simpson (1961) elgondolásán alapul, aki a systematics nevű diszciplínát a „biológiai tudományok tudományának” tekintette. Amit Simpson systematicsnak tartott, az ma az összehasonlító biológiának (comparative biology) felel meg (Minelli, 1993). Ezekkel szemben például Wägele (2005) szerint a taxonómusok a fajok leírásával és elnevezésével foglalkoznak, míg a szisztematikával foglalkozó kutatók (systematists) a törzsfejlődési rendszert kutatják. Randall T. Schuh és Andrew V. Z. Brower (2009) szerint a szisztematika (amelyet szerintük gyakran hívnak taxonómiának is) „a biológiai rendszerezés tudománya”. Ez utóbbi, szűkebb értelemben vett szisztematika az, amelynek szellemében a legtöbb szakcikk születik manapság. Vagyis, bár a szisztematika fogalmát érintő szakkönyvekben és cikkekben nincs egyetértés, egy trend figyelhető meg a fogalom használatában az utóbbi verzió javára. A systematics tehát jelenleg az élőlények egymáshoz való leszármazási viszonyait kutatja, vagyis például a diverzitás „okait” és „módjait” (Papp, 1986) nem. Természetes, hogy nemcsak morfológiai, hanem például ökológiai, viselkedési és egyéb tudományágak által generált adatokat is felhasznál, de azokat karaktereknek tekinti, és a célja nem más, mint az egyetlen, leszármazási viszonyokat ábrázoló törzsfát a lehető legpontosabban rekonstruálni. Balogh János és Papp László (1988) meghatározása a rendszerezésről (classification), amelyet a szisztematika ágának tekintenek, megegyezik azzal, amit ma a leggyakrabban a „systematics” nevű tudományágon értenek.

 

 

A taxonómia meghatározását Dudich Endre a formális logikából vezette le. Eszerint a taxonómia önmagában nem természettudomány, hanem a logikának az ismeretek rendszerezésével foglalkozó ága. Bár ezt az álláspontot a hazai zoológusok széles körben elfogadták (Papp, 1986), szerencsére már egyre kevésbé kerül elő a taxonómia meghatározásánál. Ha a taxonómiát, mint a rendszerezés formális logikáját tekintjük, akkor Dudichnak igaza van. Azonban a taxonómiát sokkal inkább egy önálló tudományágnak kell felfogni, nem pusztán egy logikai keretrendszernek. Számos közelmúltban született cikk (például Nixon–Carpenter, 2011) fejti ki, hogy a taxonómia nem ugyanúgy működik, mint az élettelen dolgok rendszerezése, hiszen a leszármazási alapú rendszerezésnél közös ősökben és homológ karakterekben (mind egytől egyik hipotézisek) gondolkozunk.

 

 

Nem mehetünk el amellett, hogy az elmúlt három évtizedben gyökeres változások történtek az élőlények evolúciós viszonyainak feltárásában. Elsősorban azáltal, hogy a DNS-szekvencián alapuló dendrogramok készítése mindennapos eljárássá vált. Papp (1994) megállapítása arról, hogy rengeteg cikk címe „taxonomy and phylogeny”-vel kezdődik, tökéletesen igaz, és a hasonló cikkek száma azóta jelentősen (valószínűleg exponenciális mértékben) nő. A Web of Science adatbázisban az 1987 és 2017 közötti cikkek között keresve (2017. júniusi lekérdezés alapján) a „taxonomy” + „systematics” kulcsszavakra 226, a „taxonomy” + „phylogeny” kulcsszavakra 601, valamint a „phylogeny” + „systematics” szavakra 414 találatot adott a publikációk címeire fókuszálva. A közlemények döntő része a „taxonomy and systematics of … (taxon neve)” vagy „molecular phylogeny and taxonomy of … (taxon neve)” típusú címmel rendelkezett. Természetesen előfordul, hogy nem lehetséges molekuláris dendrogramok összeállítása. Ennek több oka lehet, például a vizsgált élőlényeket oly módon kezelték begyűjtés után, hogy DNS kivonása nem lehetséges, esetleg kizárólag a vizsgált fajok DNS-t nem tartalmazó vázai álltak rendelkezésre, nem is beszélve a rég kihalt, csak fosszilis formában ismert fajokról (Páll-Gergely, 2017). Ettől eltekintve, bár évtizedekkel ezelőtt a systematics szó a biológiai tudományok tudományaként sok mindent magába foglalt (Simpson, 1961; Mayr, 1969), a mai szóhasználatban nagyrészt a phylogeny (= molecular phylogeny) szó szinonimája lett a nemzetközi szakirodalomban.

 

 

A taxonómiával kapcsolatban több fogalom van, amelyet a taxonómusok és a nem taxonómusok is használnak, de talán mindenki mást és mást ért rajtuk. Először is, kik a taxonómusok? Papp és szerzőtársai (2005) a következőt írják: „számunkra a zootaxonómus olyan fajta tudományos munkás, aki eddig nem ismert fajok leírásait és megbízható faunalistákat publikál pontosan azonosított bizonyítópéldányok alapján, és aki állatok referenciagyűjteményével dolgozik stb.”. Ezzel szemben Marcelo de Carvalho és szerzőtársai (2014) visszautasítják azt a leegyszerűsítést, amely a taxonómust a fajok leírását elvégző személlyel azonosítja. Szerintük „messze a fajok felfedezésén és elnevezésén túl a taxonómia tudománya evolúciós hipotézisek által vezérelt, melyek prediktív módon rendszerezik az élőlényeket, és segítik az élővilág sokféleségének megértését aprólékos rendszertani revíziók és a homológ struktúrák értékelésén keresztül”. Wheeler (2014) a következőképpen vélekedik: „Ha arra összpontosítasz, hogy annyi fajt ismerj meg egy adott kládon belül, amennyit csak lehetséges, gondosan értelmezd és analizáld annyi homológ karakter átalakulásának történetét, amennyit csak lehet; ismerd meg az összes vonatkozó szakirodalmat 1753 óta; informatív neveket használj; és végül egy filogenetikai rendszerben összegezd mindazt, amit az adott taxonról tudni lehet, akkor egyértelműen taxonómus vagy.” Személy szerint az utóbbi két meghatározást tartom elfogadhatónak. Egy-egy faj leírása, sőt, számos új faj elhelyezése a rendszerben revízió nélkül sem tesz senkit taxonómussá. A taxonómusi munka elengedhetetlen feltétele a revíziók készítése, melyek legfontosabb eleme addig még nem vizsgált vagy félreértelmezett homológ struktúrák sokaságának összehasonlítása és értelmezése. Ezért a gyakran említett „revízióképes taxonómus” kifejezésből a jelzőt el is lehet hagyni: aki nem revízióképes, az nem taxonómus.

 

 

A következő javaslatot szeretném tenni a taxonómia és a szisztematika meghatározásáról és a kettő egymáshoz fűződő viszonyáról. Javaslom, hogy a magyar szakirodalomban a taxonómiát és a szisztematikát együtt rendszertan néven nevezzük. A szisztematika fogalmát tudománytörténeti okokból, valamint azért mert a taxonómiától részben eltér módszereiben, fontosnak tartom fenntartani.

 

 

Az írásom fő megállapításai a következők:

 

Balogh János és Papp László (1988) felhívta a figyelmet arra, hogy a taxonómusok ne kezdjenek parttalan vitákba, amelyek hátráltatják a taxonómiai kutatásukat. Ezzel egyetértve a fenti megállapításaim papírra vetését mégis fontosnak tartottam, főleg azért, hogy felhívjam a figyelmet a taxonómia és a szűk értelemben vett szisztematika szoros kapcsolatára és hipotézistesztelő természetére.

 

 

Elsősorban szeretném kifejezni köszönetemet Varga Zoltánnak, aki a kéziratot bírálta, és számos hiányosságára rámutatott. Köszönetemet fejezem ki Dorian Dörge-nek és Adrienne Jochumnak a szakirodalom beszerzésében nyújtott segítségükért, valamint Fehér Zoltánnak, Kontschán Jenőnek, Murányi Dávidnak és Szekeres Miklósnak hasznos tanácsaikért.