Orvosi Tudományok Osztálya

Rendes tagságra ajánlja

Hangody László

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kiskunhalason született 1958-ban. 2000 óta az MTA doktora, 2013-tól az MTA levelező tagja. A Semmelweis Egyetem egyetemi tanára, az Uzsoki Kórház ortopéd-traumatológus főorvosa. Szűkebb szakterülete az ortopédia-traumatológia. A magyar operatív klinikai orvostudomány nemzetközi hírnevet kivívó képviselője. Nemzetközi ismertségét közleményeinek összesített idézettsége (4749) jelzi, h-indexe 26.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A levelező tagság elnyerése után eredeti biomechanikai, állatkísérletes és kadaverstúdiumait fejlesztette tovább. A korábbi, világszerte elismert autológ oszteokondrális mozaikplasztika és más porcfelszínképző eljárások kidolgozása után figyelme az endoprotetika felé fordult, s három évvel ezelőtt világviszonylatban is jelentős, cement nélküli implantátumrendszert alakított ki, amely a nemzetközi gyakorlatba is bevezetésre került. Továbblépve kidolgozta és elindította a moduláris rendszerű Sanat Swing revíziós térdprotézis rendszert, amely mára a mindennapi revíziós sebészeti gyakorlat részévé vált. Iskolateremtő hatását nemzetközi és hazai tanítványainak számossága jelzi.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Dóczi Tamás, Hunyady László, Lapis Károly, Mandl József, Sótonyi Péter, Spät András, Tulassay Tivadar
 

Karádi István

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Budapesten született 1951-ben. Az MTA levelező tagja, a Semmelweis Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese. Szakterülete a belgyógyászat, anyagcsere-betegségek, lipidológia, diabetológia, obezitológia, athero­szklerózis.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fő kutatási területe a zsír- és szénhidrát-anyagcsere rendellenességei és az érelmeszesedés patomechanizmusa. A lipoproteinek és gyulladásos folyamatok hatásait vizsgálva munkatársaival elsőként ismerte fel az érelmeszesedésben védőfaktor-hatású HDL fő alkotórésze, az apolipoprotein A-I prediktív szerepét szívelégtelen betegek túlélési esélyében. Klinikai vizsgálataiban munkacsoportjával hazánkban elsőként jelezte a sztatin-kezelés elégtelen perzisztenciájának negatív hatását a súlyos szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére. A MOTESZ, illetve az Egészségügyi Szakmai Kollégium Belgyógyászat, Endokrinológia, Diabetesz- és Anyagcsere Tagozatának elnökeként széles körű tudományszervezői tevékenységet végez.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Hargittai István, Hunyady László, Mandl József, Nász István, Oláh Edit, Palkovits Miklós, Sótonyi Péter, Schaff Zsuzsa, Spät András
 

Levelező tagságra ajánlja

Ádány Róza

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Berettyóújfaluban született 1952-ben. 1992 óta az MTA doktora. A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának alapítója, 2005–2012 között dékánja, 1993–2017 között a Megelőző Orvostani Intézet igazgatója, egyetemi tanár. Jelenleg az MTA–DE Népegészségügyi Kutatócsoport és a WHO Társadalmi Sebezhetőség és Egészség Kollaborációs Központjának vezetője. Szűkebb szakterülete a megelőző orvostan és népegészségtan.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tudományos tevékenysége kiterjed a népegészségügyi alap- és alkalmazott kutatások területére, s szakértői tevékenysége során következetesen törekszik a kutatási eredmények szakpolitikai és szakgyakorlati transzlációjára. Munka­társai­­val a magyar lakosság korai halálozásának hátterében specifikus egészségdeterminánsokat (illegális forrásból származó szeszes italok toxikus alkoholprofilja, a depriváció és a preventív medikáció hiányosságainak következményei) azonosított, s felhívta a figyelmet a daganatos betegségek okozta morbiditás és mortalitás nem átfedő területi egyenlőtlenségeire. Munkatársaival a roma lakosság egészség-magatartásának jellegzetességeit, körükben a metabolikus szindróma szignifikánsan nagyobb gyakoriságát, valamint az ateroszklerózis, a trombózis és az elhízás iránti fokozott genetikai fogékonyságot a szakirodalomban elsőként írta le. Több mint 340 közleménye jelent meg, melyekre több mint 4500 független hivatkozás történt, h-indexe 39. Megalakulása óta vezeti a Debreceni Egyetem Egészségtudományok Doktori Iskoláját. Témavezetésével eddig 19-en szereztek PhD-fokozatot. A Népegészségügy főszerkesztője, nemzetközi folyóiratok társszerkesztője, szerkesztőbizottsági tagja. A European Public Health Association vezetőségi tagja, a Public Health Genomics szekció elnöke, a WHO Európai Tudományos Tanácsadó Testületének társelnöke, a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesületének elnöke. Számos hazai és nemzetközi kitüntetés birtokosa.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Balla György, Csiba László, Kovács László, Muszbek László, Szolcsányi János
 

Helyes Zsuzsanna

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pécset született 1971-ben. Az MTA doktora, neurofarmakológus, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének egyetemi tanára és a Szentágothai János Kutatóközpont megbízott elnöke.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kutatása a kapszaicinérzékeny érzőidegek és neuropeptidek szabályozó szerepére irányul gyulladásos és fájdalom kórképeket modellező transzlációs kísérletekben a kórélettani folyamatok feltérképezése és új gyógyszercélpontok azonosítása céljából.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bizonyította, hogy a szomatosztatin 4 receptor fájdalomcsillapító szerepe mellett antidepresszáns/szorongásgátló célmolekula. Felfedezte a szemikarbazid-szenzitív aminoxidáz szerepét fájdalomban, és azonosított egy ennek gátlását célzó új fájdalomcsillapító mechanizmust. Fontos szenzoros-immun interakciókat és mediátorokat írt le migrénben és gyulladásos betegségekben. Igazolta az autoantitestek és neuroinflammációs mechanizmusok szerepét komplex regionális fájdalom szindrómában.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

163 nemzetközi közlemény szerzője (IF: 537,91, összes hivatkozás: 4440, h-index: 38), 17 megvédett PhD-értekezés témavezetője. Számos preklinikai gyógyszerfejlesztés és 13 szabadalom résztvevője, egyetemi és ipari kollaborációk szervezője, a PBKIK Innovációs Bizottság tagja. Hazai és nemzetközi pályázatok téma-, ill. társtémavezetője, folyóiratok szerkesztőbizottsági tagja, pályázati zsűrik tagja, konferenciák, workshopok, szimpóziumok szervezője. A PerkinElmer kisállat képalkotó közép-európai referencialabor létrehozója. Az MTA Orvosi Osztály köztestületi képviselője, az I. sz. Doktori Bizottság tagja, az Elméleti Orvostudományi Bizottság titkára, a PTE szenátora. Kiemelendők Mestertanár Aranyérem, Bolyai-plakett, Magyar Felsőoktatásért, Talentum és Akadémiai Díj kitüntetései.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Dóczi Tamás, Kovács L. Gábor, Ligeti Erzsébet, Muszbek László, Schaff Zsuzsa, Szolcsányi János
 

Kemény Lajos

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szegeden született 1959-ben. 1998 óta az MTA doktora. A Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA–SZTE Dermatológiai Kutatócsoportjának vezetője. Szűkebb szakterülete a bőrgyógyászat és az immunológia.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Elsőként azonosított a bőr és a nyálkahártya hámsejtjein baktériumok felismerésére szolgáló Toll-like receptorokat, leírta a természetes immunitásban betöltött szerepüket. Megállapította, hogy a bőrben a P. acnes filotípus specifikus módon fokozza a gyulladástkeltő citokinek képződését, és hozzájárul az aknéban látott gyulladás kialakulásához. Pszoriázisban potenciális gyógyszerjelölt molekulákat azonosított. Kutatócsoportja fejlesztette ki bőrbetegségek kezelésére a xenon-klorid excimer lézerkezelést. Elsőként alkalmazott xenon-klorid excimer lézerkezelést pikkelysömörben, festékhiány betegségben és atópiás dermatitiszben. Új fényterápiás kezelési eljárást dolgozott ki a szénanátha kezelésére. Az excimer lézerkezelést ma már a klinikai gyakorlatban rendszeresen alkalmazzák, tankönyvek és szakmai irányelvek hivatkozzák. Ezt az eljárást csak az USA-ban mintegy 200 központban több mint 2 millió esetben alkalmazták. Fényterápia, biotechnológia, valamint molekuláris biológiai területeken 11 szabadalomcsaládban 38 szabadalmi bejelentése van. Témavezetésével 17-en szereztek PhD-fokozatot, és munkatársai közül hárman nyerték el az MTA doktora címet. Eredeti nemzetközi közleményeinek száma >300, a hivatkozások száma >8000, h-indexe 43. Szerkesztőbizottsági tagja 5 nemzetközi folyóiratnak. Jelentősebb díjai: Akadémiai Ifjúsági Díj, Ottó Braun-Falco-díj, Kaposi-díj, Batthyány-Strattman László-díj, Akadémiai Díj, Német Dermatofarmakológiai Innovációs Díj, Jedlik Ányos-díj.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Dobozy Attila, Ligeti Erzsébet, Papp Gyula, Spät András, Telegdy Gyula, Vécsei László
 

Komoly Sámuel

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Budapesten született 1952-ben. 1997-től az MTA doktora. 2004 óta a PTE Neurológiai Klinikájának aktív professzora, 2004–2016 között igazgatója. Szűkebb szakterülete a neuroimmunológia és a neuropatológia.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nagy tudású, modern szemléletű neurológus. Harmadszor kerül előterjesztésre MTA levelező tagságra. Kiemelkedő klinikai és tudományos kutatói munkássága alapján hazai és nemzetközi szaktekintélynek számít két olyan súlyos neurológiai betegség vizsgálatában és gyógyításában, melyek közel 3 millió (szklerózis multiplex), illetve ~600 000 (miaszténia grávisz) embert érintenek a Földön. 206 közleményben, köztük elismert folyóiratokban (Brain, 2000, 2010; Eur. J. Neurology, 2006, 2009; Ann. Neurol., 1994; PNAS, 1992; The Lancet, 2009) közölt eredményei jelentős visszhangot váltottak ki. Általuk tagja lett a nemzetközi és Európai Sclerosis Multiplex Társaságok Tanácsának, az EFNS Councilnak, valamint nemzetközi klinikai vizsgálatokat irányító bizottságoknak (The Lancet, 2008, 2009). 2000 és 2018 között öt magyar orvosi társaság elnöke volt, köztük a Magyar Neurológiai Társaságé, jelenleg a Magyar Neuroimmunológiai Társaság elnöke. Vezetésével alakult meg a Neuroimmunológiai Nemzeti Központ (1997). 2009–2013 között a PTE Klinikai Orvostudományok, 2013-tól a Klinikai Idegtudományi Doktori Iskola vezetője. Sikeres utánpótlás-nevelő: klinikáján hárman nyerték el az MTA doktora címet, két tanítványa külföldön professzor, négy tanítványa osztályvezető főorvos. A neurológia oktatásában kiemelkedő szerepet visz a tankönyvként is használt kézikönyve, melynek 8 éven belül négy kiadása jelent meg. Fontosabb kitüntetései: Batthyány-Strattmann László-díj (2008), Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2018).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Dóczi Tamás, Halász Béla, Karádi István, Makara B. Gábor, Palkovits Miklós, Petrányi Győző, Szolcsányi János
 

Mócsai Attila

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Budapesten született 1969-ben. 2013 óta az MTA doktora. A Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének egyetemi tanára, az MTA–SE „Lendület” Gyulladás­élettani Kutatócsoport vezetője, az idegen nyelvű oktatás igazgatója. Az Academia Europaea tagja. Szakterülete a molekuláris immunológia és sejtélettan.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kutatási területe az autoimmun gyulladásos betegségek és a kóros csontlebontás molekuláris mechanizmusainak vizsgálata. Felfedezett egy új, a fehérvérsejtek letapadásához szükséges sejten belüli jelpályát (Immunity, 2002; Nature Immunol., 2006; J. Exp. Medicine, 2009) és a csontfalósejtek (oszteoklasztok) fejlődéséhez és a csontlebontáshoz szükséges új jelátviteli folyamatokat (PNAS, 2004). Azonosította az autoimmun ízületi gyulladás kialakulásához szükséges molekuláris lépéseket (J. Exp. Medicine, 2009, 2014; Arthritis Rheum., 2010; Nature Commun., 2016) és a kis falósejtek (neutrofil granulociták) számos új funkcionális szerepét (J. Exp. Medicine, 2015; Nature Commun., 2016). Számos új jelátviteli paradigmát alkotott, és hozzájárult egy új tudományág, az oszteoimmunológia létrejöttéhez. Kutatási eredményei a reumatoid artritisz kináz-gátlószerekkel történő új terápiáinak fejlesztését alapozták meg. A transzgénikus technológiák hazai alkalmazásának úttörője. Elnyerte a European Research Council, a Wellcome Trust és az MTA Lendület program kutatási támogatását. Számos európai kutatási projekt vezetője vagy résztvevője. Két évig a Eur. Soc. for Clinical Investigation alelnöke, 6 évig a J. of Immunology szerkesztője volt. A European Phagocyte Group vezetője. Egyik tanítványa kutatócsoport-vezető Amerikában, egy másik elnyerte a Junior Príma Díjat és az MTA Lendület Program támogatását. Az Akadémiai Díj, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje és a Sanofi-Aventis/Chinoin Magyar Kutatási Díj kitüntetettje.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Dobozy Attila, Halász Béla, Hangody László, Hunyady László, Kovács L. Gábor, Mandl József, Spät András
 

Poór Gyula

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Budapesten született 1952-ben. 2000 óta az MTA doktora. Szűkebb szakterülete a molekuláris reumatológia, az oszteológia és a környezet-egészségügy. A Semmelweis Egyetemen a reumatológia egyetemi tanára, a Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola programvezetője, az Országos Reumatológiai es Fizioterápiás Intézet (ORFI) főigazgatója. Az ESZK Reumatológia Tagozat elnöke, az MTA Környezet es Egészség Bizottság társelnöke. Két akadémiai elnöki bizottság és az Egészségügyi Tudományos Tanács elnökségének tagja. A 2018-ban indult Nemzeti Mozgásszervi Program vezetője.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A konzervatív mozgásszervi gyógyászat nemzetközileg elismert szaktekintélye. A Mayo Klinikán végzett kutatásai során az elsők között igazolta férfiakban az oszteoporotikus combnyaktáji törések hajlamosító tényezőit és a magas halálozás okait. Európai összehasonlításban elsőként írta le az oszteoporózis és a csigolyafrakturák magas hazai előfordulását, és kidolgozta a Nemzeti Osteoporosis Programot. A WHO oszteoporózis elleni világprogramjának titkára volt, a WHO ez irányú szakmai ajánlásának egyik szerzője. Molekuláris genetikai kutatócsoportja eredeti megfigyeléseket tett az interferon jelátviteli útvonal fokozott aktivációjáról és a SQSTM1 mutációk hazai halmozódásáról Paget-kórban. Kutatási eredményei elősegítették a felnőtt- és gyermekkori ízületi gyulladások kezelésében a ma leghatékonyabb biológiai terápia gyakorlatának kialakítását, és az általa létrehozott hazai artritisz centrumhálózat eredményes működését. Részt vett a reumatoid artritisz kezelésére vonatkozó 2017-es nemzetközi ajánlások kidolgozásában. Úttörő munkát végzett a tartós ólomexpozició, valamint az uráttranszporter-enzimek csökkent expressziója köszvényt előidéző hatásának vizsgálatában, ez utóbbi kapcsán a kutatócsoport 2018-ban új funkcionális mutációt írt le. Az általa vezetett Környezet és Egészség Bizottság rendezvényeinek számos tematikus anyaga a Magyar Tudományban került publikálásra. Személye sikeresen egyesíti a kiváló klinikus, kutató, oktató, szervező és közéleti ember ismérveit.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Hangody László, Karádi István, Lapis Károly, Mandl József, Nász István, Palkovits Miklós, Papp Gyula, Petrányi Győző, Sótonyi Péter, Tulassay Zsolt
 

Sperlágh Beáta

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Budapesten született 1963-ban. Az MTA doktora. Az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet tudományos igazgatóhelyettese, szűkebb szakterülete a farmakológia.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az agy energiaellátásának zöméért felelős ATP által közvetített purinerg jel­átvitel kutatásában számos úttörő felfedezést tett, és a terület vezető nemzet­közi szakértője. Elsőként írta le az ATP felszabadulását idegi aktivitás során; az ATP-érzékeny P2-receptorokat az idegvégződéseken; a P2X7-receptor gátlásvédő hatását idegrendszeri betegségek állatkísérletes modelljeiben; ez utóbbi felfedezésen alapuló, first-in-class antidepresszáns gyógyszer fejlesztése jelenleg a klinikai fázis II. stádiumban van. Koordinátorhelyettese a témát kutató-fejlesztő európai uniós konzorciumnak. Publikációinak idézettsége 4744, h-indexe 39, 1 szabadalma van.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Semmelweis Egyetem címzetes egyetemi tanára, 5 végzett, 7 jelenlegi PhD-hallgató témavezetője. A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság elnöke, a Federation of the European Pharmacological Societies és az International Union of Basic and Clinical Pharmacology vezetőségi tagja, az EASAC Bioscience Steering Committee és az EU ERC Advanced Grant LS7 panel tagja. 15 hazai és nemzetközi konferencia szervezője. A Brain Research Bulletin és az Inflammapharmacology section editora, a Purinergic Signalling Associate editora, a Pharmacology Research and Perspectives európai regionális editora.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fontosabb díjai: TEVA-Biogal Rt. Természettudományos Kutatási Díj (1998), L’Oreal–UNESCO „A nőkért és a tudományért” Díj (2005), Charles Simonyi-díj (2007), Gábor Dénes-díj (2010), Akadémiai Díj (2016). 2016 óta tagja az Academia Europaeának.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Balla György, Csiba László, Freund Tamás, Hunyady László, Makara B. Gábor, Oláh Edit, Vécsei László, Vizi E. Szilveszter
 

Tímár József

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Budapesten született 1952-ben. Az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem II. sz. Patológiai Intézetének egyetemi tanára, patológus, rákkutató.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kutatásait a Semmelweis Egyetem I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében kezdte, majd megalapította az OOI Tumor Progressziós, az OKTPI Tumor Biológiai osztályait, majd az MTA–SE Molekuláris Onkológiai és Agyi áttét kutatócsoportjait, amelyekkel a daganatok áttétképző képességét kutatja. Kutatásai kimutatták, hogy a daganatok áttétképzésében kulcsszerepet töltenek be a genetikailag megváltozott vagy illegitim módon kifejeződő extracelluláris mátrix receptorok. Több daganatban is kimutatta, hogy a gazdaszervezet daganatellenes immunválaszát az intratumorális immunsejtek összetételével és funkcionális aktivitásával lehet jellemezni. Kimutatta, hogy a mutáns KRAS rezisztens a preniláció gátlásra, és ennek klinikai jelentősége van. Konzorciális partnereivel jelenleg a mutáns KRAS allélspecifikus inhibitorainak kifejlesztésén dolgozik. Nemzetközi közleményeinek száma 297, amelyekre 4750 független hivatkozást kapott. Szerkesztőbizottsági tagja a Clinical & Experimental Metastasis és a Cancer Metastasis Reviews, alapító főszerkesztője a Pathology Oncology Research folyóiratoknak. Az életmű össz impaktfaktora 601,5, h-indexe 44. Munkásságát az MTA kétszer is Akadémiai Díjjal ismerte el. Vezetésével 18 biológus, patológus és klinikus szerzett PhD-fokozatot. Munkatársai ma az Országos Onkológiai és Korányi Intézetek osztályait és a Bécsi Orvosegyetem kutatórészlegét vezetik. Patológus tanítványai a Karolinska Intézet és a London University Patológiai osztályait vezetik.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Lapis Károly, Oláh Edit, Schaff Zsuzsa, Sótonyi Péter, Tulassay Tivadar, Tulassay Zsolt
 

Külső tagságra ajánlja

Illés Sándor Tamás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nagykanizsán született 1958-ban. Az MTA doktora, klinikaigazgató egyetemi tanár; jelenlegi munkahelye a Département de Chirurgie Orthopédique et Traumatologique, Centre Hospitalier Universitaire – Brugmann, Université Libre de Bruxelles / Vrije Universiteit Brussel. Az odense-i székhelyű Syddansk Universi­tet (Dél-dániai Egyetem) Ortopéd Sebészeti és Traumatológia Intézet gerincsebész társprofesszora, szűkebb szakterülete az ortopédia és a gerincsebészet.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Illés Tamás professzor Magyarországon bevezette a gerincdeformitások 3 dimenziós analízisét és műtéti terápiáját. Computertechnikát használva megalkotta a csigolyavektor fogalmát, amely alkalmas az összetett gerincdeformitások okai­nak, kialakulásának, progressziójának, térbeli megjelenésének pontos megértésére és e betegségek megelőzésére, a már kialakult deformitások hatékonyabb kezelésére. 2015-ben a Francia Nemzeti Orvosi Akadémia a gerincdeformitások műtéti kezelésében, vektoriális megjelenítésében, valamint a matematikai elemezhetőség megteremtésében elért eredményei alapján külföldi levelező tagjának választotta.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Dóczi Tamás, Hangody László, Kovács L. Gábor, Szolcsányi János
 

Korbonits Márta

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Budapesten született 1962-ben. Orvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerezte. 2010 óta az MTA doktora. A londoni Barts and the London School of Medicine and Dentistry endokrinológia és metabolizmus professzora (2008), az endokrinológiai osztály vezetője (2012) és a William Harvey Research Institute igazgatóhelyettese (2016). H-indexe 52, független idézettsége >8500.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Munkásságának alapja az agyalapi tumorok klinikuma, genetikája és patomechanizmusa. Beteganyaga segítségével számos génmutáció patomechanizmusát bizonyította. Egy founder mutáció felismerésével magyarázatot adott a gyakori óriásnövésre Észak-Írországban. Vizsgálatait a helyi lakosság szűrésével szélesítette. Elsőként bizonyította, hogy a génhordozók preszimptomatikus szűrése korai diagnózishoz és jobb klinikai kimenetelhez vezet. Magyar kollaborációban jellemezte a hipofízis tumorok és paragangliómák együttes jelentkezését. Vezető szerepet tölt be nemzetközi társaságokban, valamint az európai és magyar endokrin továbbképzésben.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Hunyady László, Karádi István, Kovács L. Gábor, Kúnos György, Ligeti Erzsébet, Makara B. Gábor, Muszbek László, Palkovits Miklós, Spät András, Vécsei László, Tulassay Zsolt
 

Kovács Sándor

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Budapesten született 1947-ben. PhD-jét 1977-ben a California Institute of Technologyn védte meg fizikából; orvosi diplomáját 1979-ben a University of Miamin szerezte. A Washington University at St. Louis orvostudományi, valamint sejtbiológiai és fiziológiai professzora, és egészségügyi mérnöki docense. Szakterülete a kardiovaszkuláris betegségek és az egészségügyi mérnökség. Díjai: Sjöstrand Medal in Physiology, 2007; a Magyar Kardiológusok Társasága tiszteletbeli tagja, 2012; a Lunds universitet (Lundi Egyetem) díszdoktora, 2017.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kovács Sándor fizikusi ismeretei okán – a kardiovaszkuláris fiziológia, valamint a szívkatéterezés és a ventrikulográfiával egyidejű echo-MRI mérés új értékelését dolgozta ki. (A munkában figyelembe vették a szívhangokat, és a diasztolés szívpumpa funkciókat is.) Eredményeiről a Nature folyóiratban számolt be. (Együtt dolgozott K.S. Thornnal, aki 2017-ben fizikai Nobel-díjat kapott.)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kezdeményező ezen ismeretek magyarországi bevezetésében. Évek óta segíti a hazai intézmények, a Semmelweis Egyetem, valamint a BME Biomérnöki képzését, szervezi a Washington University és a magyar egyetemek kapcsolatait. Több mint 300 cikke, (részben meghívott) előadása, 4000 hivatkozása és három orvosi eljárási szabadalma van, h-indexe 34.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Oláh Edit, Palkovits Miklós, Péceli Gábor, Tulassay Tivadar
 

Solymosi László

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Zalaegerszegen született 1951-ben. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosdoktori diplomát 1975-ben. Bonnban 1985-ben nyerte el a német Dr. med. fokozatot, 1988-ban ugyanott habilitált. 1981 óta él külföldön. Jelenleg az Universität Würzburg emeritus professzora, szűkebb szakterülete a neuroradiológia.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tudományos munkásságát Pécsett, Grastyán Endre csoportjában kezdte, majd Németországban dolgozott. Tudományos érdeklődése az agy véráramlásának vizsgálatára, a cerebrovaszkuláris betegségek kutatására összpontosult. Az aacheni Hermann Zeumer professzorral, a „modern stroke therapy” megalapítójával vizsgálta az érelzáródások rekanalizációs lehetőségeit klinikailag és állatkísérletekkel is. Aktívan részt vett a legjelentősebb nemzetközi vizsgálatok szervezésében. Nemzetközi közleményeinek száma 291, amelyekre 5132 független hivatkozás található. Iskolateremtő hatását bizonyítja, hogy a legjelentősebb német egyetemi neuroradiológiai tanszékek közül hármat az ő tanítványai vezetnek.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Csiba László, Dóczi Tamás, Gosztonyi György, Halász Béla, Lapis Károly, Makovitzky József, Somogyi Árpád, Sótonyi Péter, Vécsei László
 

Tiszteleti tagságra ajánlja

Bucsky Péter Pál

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Budapesten született 1946-ban. A Lübecki Egyetem egyetemi tanára, jelenleg a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar hamburgi részlegének rektori biztosa. Szűkebb szakterülete: gyermekgyógyászat, gyermekonkológia, hematológia, immunológia.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bucsky Péter alapvető megfigyeléseket tett egyes malignus gyermekkori megbetegedések patomechanizmusára és terápiájára vonatkozóan. Leírta Hodgkin-kórban a Sternberg–Reed-sejt keletkezési mechanizmusát és az Epstein–Barr-vírus genom kvantifikációjának módszerét. Kutatásai jelentős diagnosztikai és terápiás fejlődést eredményeztek a gyermekkori malignus hisztiocitózisokban. Munkacsoportja innovatív eredményeket publikált a neonatológiai immunológia területén. Aktív szerepet vállalt a hisztiocita/retikulumsejtes daganatok reklasszifikációját végző nemzetközi bizottságok tevékenységében. Az általa vezetett hematológiai centrumban jelentős számú magyar kutató szakmai fejlődését segítette.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Balla György, Hunyady László, Karádi István, Mandl József, Palkovits Miklós, Sótonyi Péter, Tulassay Tivadar, Tulassay Zsolt
 

Peter Schirmacher

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Saarbrückenben született 1961-ben. Az Universität Heidelberg Patológiai Intézetének professzora, igazgatója, 2012-től a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagja. Szűkebb szakterülete a patológia, a hepatológia, az onkológia és a molekuláris patológia.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tudományos munkássága elsősorban a májbetegségek, kiemelten a májrákok kialakulásának mechanizmusára irányul. A nemzetközi májkutatás, valamint a modern molekuláris patológiai irányzatok vezető egyénisége. Közleményeinek idézettsége 15 915, h-indexe 66. A Német Biobank Platform, a német Translational Cancer Research koordinátora. Számos német és nemzetközi társaság vezetőségi tagja, valamint elnöke, több vezető folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Többször volt előadója magyar kongresszusoknak, támogatja a kétoldalú együttműködéseket és kezdeményezésére indult meg az évenkénti Német–Magyar Szimpóziumok tartása a Német Nemzeti Patológus Kongresszusokon.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ajánlók: Balla György, Dóczi Tamás, Hangody László, Hunyady László, Lapis Károly, Ligeti Erzsébet, Makara B. Gábor, Makovitzky József, Mandl József, Nász István, Oláh Edit, Petrányi Győző, Schaff Zsuzsa, Sótonyi Péter, Spät András, Tulassay Tivadar, Tulassay Zsolt
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

 
delete
Kivonat
fullscreenclose
printsave