Az elemzés alapja a Pakisztán területén kínai állampolgárok ellen az elmúlt tíz év során elkövetett, a pakisztáni sajtóban megjelent és hivatalos források által megerősített támadások összefoglaló listája, mely tartalmazza a merényletek idejét, helyét, módját és az elkövető csoport nevét.

A fenti adatok alapján négy motivációt különíthetünk el: haszonszerzés (emberrablások); ideológiai megfontolás; gazdasági elnyomás, kizsákmányolás és kulturális imperializmus elleni tiltakozás; valamint ismeretlen indokból elkövetett támadások. Az ideológiai okból és haszonszerzés céljából elkövetett támadások elsősorban dzsihádista csoportokhoz köthetők, míg az utóbbi, egzisztenciális félelem által motivált merényletek mögött szubnacionalista-szeparatista csoportok állnak. A következőkben a tanulmány a fent vázolt két támadási motivációt és az ezekhez kapcsolódó csoportokat mutatja be, illetve a tendenciák változását elemzi.

A támadások időbeli szórványos eloszlása azt sugallja, hogy a legtöbb eset izolált, vagyis nem bizonyított és nem is feltételezett közöttük közvetlen összefüggés. Egyetlen kivételt képez a 2007-es év, mikor néhány hónap leforgása alatt több merénylet is történt, és pakisztáni források szerint ezek közül két esemény összefüggésben állt egymással. 2007-ben Parvéz Musaraf pakisztáni elnök kemény fellépést kezdeményezett a hírhedt iszlámábádi Lál Maszdzsiddal szemben, a mecset imámja által hirdetett ideológiát követők radikális cselekményei miatt. Az egyik ilyen eset kilenc kínai állampolgár elrablása volt, melynek okaként a prostitúció gyanúját és a munkahelyükként szolgáló szalon muszlim értékrenddel összeegyeztethetetlennek tartott tevékenységét nevezték meg az elkövető Lál Maszdzsid madraszájának tanulói. Bár az elrablók szabadon engedték a túszokat, az eset nagy sajtóvisszhangot keltett mind Kínában, mind Pakisztánban, és ezt a támadást követte Musaraf Lál Maszdzsiddal szembeni kemény fellépése, részben kínai ösztönzésre (bár a kínai beavatkozásra nincs bizonyíték, a témával foglalkozó elemzők valószínűnek tartják). A tálibokkal szimpatizáló militáns csoportok további, főként Észak-Vazirisztán területén elkövetett terrortámadásokkal reagáltak a tisztogató akcióra. Ezek közül mindössze egy követelt kínai halálos áldozatokat: 2007 júniusában egy pesávári merényletben három kínai állampolgár vesztette életét, egy pedig súlyosan megsérült. Bár az elkövetőket nem azonosították, a pa­kisztáni hadsereg a Lál Maszdzsid elleni fellépéssel hozta összefüggésbe az esetet.

A támadások módszerét tekintve a lőfegyveres, illetve robbantásos merényletek a leggyakoribbak, azonban a TTP emberrablásokért is felelősséget vállalt. Hagyományosan a TTP áll a legtöbb emberrablás mögött Pakisztánban – ez a támadási módszer mindig is része volt a pakisztáni tálib mozgalom eszköztárának, bár a csoport jellemzően főként európaiakat és amerikaiakat céloz (a TTP vállalta a felelősséget például Piotr Stańczak lengyel mérnök elrablásáért és kivégzéséért 2008-ban és egy svájci pár elrablásáért 2011-ben). Ezekben az esetekben a csoport célja rendszerint váltságdíj szerzése, illetve saját militánsaik szabadon engedése, ám 2014-ben a kínai állampolgárok elrablásának esetében a TTP csupán harcosai­nak szabadon engedését követelte, de nem kért váltságdíjat. Ebben tehát a TTP eltért az általános gyakorlattól.

A pakisztáni dzsihádista csoportok által elkövetett, kifejezetten külföldi állampolgárokat célzó támadások mögött a fent említett anyagi megfontolások mellett ideológiai motivációk is meghúzódnak. Ezen csoportok az iszlám vallással összeegyeztethetetlen értékeket szimbolizáló ,,nyugati” jelenlét elleni tiltakozásként támadnak külföldi és nem muszlim célpontokat, ám a rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy a kínai állampolgárok ebből a szempontból nem számítanak kiemelt célpontnak. 2007 és 2017 között csupán a már említett iszlámábádi eset mögött állt deklarált erkölcsi-ideológiai megfontolás. Ezen kívül az elmúlt évtized során egyetlen olyan támadás történt, ami mögött egyértelműen Kína-ellenes motiváció, vagyis a Hszincsiangban (Xinjiang) elő muszlimokkal való szolidaritás állt. Az egy kínai állampolgár halálát követelő, 2012-es pesávári lőfegyveres támadás után az elkövető TTP szóvivője, Mohammad Afrídi „hszincsiangi muszlim testvéreink meggyilkolásáért Kína ellen elkövetett bosszúként” aposztrofálta az esetet. Afrídi hozzátette továbbá, hogy a TTP a jövőben is kínai állampolgárok elleni támadásokat fog véghezvinni, amennyiben Kína a továbbiakban is támogatja Iszlámábád kemény fellépését a militáns dzsihádista mozgalmak ellen (URL1). Bár 2012 óta nem történt hasonló okokból elkövetett támadás, a TTP hszincsiangi muszlimokkal való szolidaritása és ennek ideológiai háttere kiemelt figyelmet igényel.

Itt érdemes külön kitérni a Kína-ellenes ideológiára, mint biztonsági problémára, illetve az ujgur szeparatizmus és a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom (KTIM) pakisztáni jelenlétére. A kínai fennhatóság alatt álló Hszincsiang tartomány etnikai ujgur muszlim lakosságának szeparatista csoportjai évtizedek óta aktívan küzdenek a terület elszakadásáért. Az ujgur szeparatista ideológia legjelentősebb képviselője a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom nevű ernyőszervezet, melynek tagjai 2009-ben a kínai kormány Hszincsiang tartományra gyakorolt megszorító intézkedéseit és szigorú ujgurellenes fellépését követően többek között a pakisztáni–afganisztáni határvidék egyes törzsi területein, főként Észak-Vazirisztánban találtak menedékre, valamint ideológiai és fegyveres támogatásra. A KTIM 1997es megalakulása óta rendelkezik pakisztáni kapcsolatokkal, vezetői pakisztáni madraszákban tanultak, és a szervezet kötődése az al-Káidához bizonyított tény (Reed–Raschke, 2010, 77.; Xu et al., 2014). 2005-ben a KTIM akkori amírja (vezető), Abd al-Hakk Turkesztáni az al-Káida súrájának (tanács) tagja volt, pakisztáni források szerint Abdul Sakúr, a KTIM későbbi amírja pedig az al-Káida pakisztáni törzsi területeken fenntartott kiképzőtáborai­nak egyikét vezette (Potter, 2013, 75.). Az al-Káidával való kapcsolata és tagjainak a szervezetben játszott szerepe révén a KTIM tehát előkelő helyet szerzett a globális dzsihádista militáns csoportok között.

A KTIM rendszerint hangot ad Kína-ellenes ideológiájának, és kínai célpontok elleni támadásokra buzdít. Abd al-Hakk Turkesztáni egy 2009-ben kiadott nyilatkozatában az ujgurokkal való szolidaritásra és kínaiak ellen elkövetett támadásra szólított fel: „[A] kínaiak célponttá kell hogy váljanak mind az országban, mind pedig azon kívül. A nagykövetségeiket, konzulátusaikat, bázisaikat és gyűléseiket támadni kell, az embereiket és családjaikat le kell gyilkolni, hogy megválthassuk a Kelet-Turkesztánban fogvatartott testvéreinket. Az összes ilyen cselekedet segíti kelet-turkesztáni testvéreinket.” (idézi Fishman, 2011, 52.)

Turkesztáni üzenete meghallgatásra talált bizonyos radikális militáns csoportok – például az al-Káida – vezetőinél, akik szintén az ujgurokkal való szolidaritásra buzdítottak, bár nem uszítottak közvetlenül Kína és kínai célpontok elleni támadásra. (Ez alól kivételt képez Abú Jahja al-Libi, az al-Káidában 2012-es haláláig központi szerepet betöltő líbiai származású vezető, aki az ujgur népcsoportot Kína elleni fegyveres fellépésre buzdította.)

A KTIM nemzetközi jelenléte, kapcsolati hálója, külföldön elkövetett merényletei, valamint ideológiai befolyása tehát különösen aggasztó Kína számára. Egyes elemzők a globális dzsihádista csoportok Pakisztánon kívüli tevékenységét és ideológiai változásait is figyelembe véve arra mutatnak rá, hogy ezekben a csoportokban a Kína-ellenes ideológia átvétele csupán csak idő kérdése (Fishman, 2011). Ezt az előrejelzést Pakisztánban mind ez idáig egyetlen támadás – a már említett 2012-es pesávári merénylet – erősítette meg, bár megjegyzendő, hogy a KTIM pakisztáni ideológiai befolyásáról rendkívül kevés információ áll rendelkezésre. Összességében tehát a Pakisztán területén kínai állampolgárok ellen elkövetett támadások módja és az ezek nagy részét követő csend (vagyis a támadást magára vállaló csoport hiánya) arra engednek következtetni, hogy a Kína-ellenes ideológia Pakisztánban még nem vert gyökeret a helyi dzsihádista csoportok gondolkozásában. Ehhez azonban kétségkívül biztosíthatja a táptalajt a KTIM kiterjedt kapcsolatrendszere a térségben jelen lévő dzsihádista csoportokkal, továbbá az ideológiai fenyegetés komolyságát bizonyítja Iszlámábád radikális KTIM-ellenes kiállása is. Mamnún Huszein volt pakisztáni elnök rendszerint Kína és Pakisztán közös ellenségeként utalt az KTIM-re, és Pakisztán harca a KTIM ellen nem ragad meg retorikai szinten: a KTIM két korábbi amírját a pakisztáni haderő likvidálta (Rehman, 2014, 2.), továbbá a pakisztáni hadsereg Zarb-e Azb tisztogató hadműveletének (2014–2017) egyik kiemelt célja volt az KTIM Észak-Vazirisztánból való kiűzése. A hadsereg közleményei szerint az offenzíva során sikeresen megsemmisítették az ETIM pakisztáni jelenlétét, melyről a kínai fél is elismerően nyilatkozott (URL2). A dzsihádista csoportok által elkövetett kínai személyeket célzó támadások száma 2015 után kétségkívül csökkent – az elmúlt két év során csupán egyetlen merénylet történt, 2017 júniusában az IS helyi szervezete elrabolt, majd kivégzett két kínai nyelvtanárt Kvettában. A tendencia tehát javul, ám a pakisztáni hadsereg hadművelete és a merényletek számának csökkenése között egyelőre nincs egyértelműen bizonyított korreláció – ahogyan a fenti táblázat adatai rámutatnak, dzsihádista csoportok már 2014 során sem követtek el támadásokat.

A két tartomány közül a beludzs biztonsági helyzet jelent nagyobb kihívást a projektekre nézve. Beludzsisztán az eredeti tervek szerint főszerepet kapott volna a KPGF kivitelezésében, Gvádar stratégiai jelentőségét felismerve a pakisztáni vezetés Beludzsisztánt nevezte meg a KPGF jövőbeni fő nyerteseként, valamint a Beludzsisztánon keresztülhaladó úgynevezett nyugati folyosó megépítése kapott prioritást a kivitelezési tervekben. Gyakorlatban azonban a 2015-ös tervektől radikálisan eltérő módon zajlanak a kivitelezési munkálatok: a megkezdett projektek túlnyomó többsége Pandzsáb tartományban koncentrálódik. Beludzsisztán alapvető biztonsági instabilitása egyrészt a már említett dzsihádista csoportok jelenlétéből, másrészt pedig a tartomány marginalizált gazdasági, politikai és szociális helyzetéből és az erre válaszul jelentkező be­ludzs fegyveres ellenállásból fakad. A beludzs szeparatista csoportok radikális eszközökkel tiltakoznak mind az állami tevékenységek, mind pedig a kínai jelenlét ellen. A támadások kiemelt célpontjai hagyományosan az állam és a hadsereg infrastruktúrája és személyi állománya, valamint a külföldi befektetések. Ugyanezen szeparatista csoportok állnak a kínai infrastruktúra és személyek elleni merényletek mögött: a 2016-os kínai állampolgárokat célzó támadásért a Beludzs Forradalmi Hadsereg militánsai vállaltak felelősséget, Szindh tartományban pedig a Szindh Forradalmi Hadsereg (SFH) és a Szindhudés Forradalmi Párt (SFP) tagjai követtek el egy-egy merényletet. Utóbbit bizonyította például a 2016-ban Karacsiban egy kínai mérnök ellen elkövetett támadás után a helyszínen talált röpirat. Ebben az SFP magára vállalta a merényletet, és kifejtette Kínáról alkotott nézeteit – a párt ebben Kínát Pakisztán szövetségeseként definiálta, mely „koalíció aktívan kisemmizi és rabszolgasorsba taszítja Szindhet”. Ebből az okból kifolyólag a párt a röpiratban Kína tudomására hozta, hogy „minden Szindh-ellenes projektet ellenez, a Kína–Pakisztán Gazdasági Folyosót is beleértve” (Ali, 2016).

A szeparatista pártok által elkövetett kínai személyeket célzó támadások száma kifejezetten alacsony volt a fent említett biztonsági helyzetet javító intézkedések előtt is. Fontos azonban kiemelni, hogy a kínai állampolgárokat célzó támadás mint terminus nem összetévesztendő a KPGF ellen elkövetett merényletekkel, hiszen utóbbiak nem csupán kínai állampolgárok, hanem a projekt számára kiemelten fontos infrastruktúra és a KPGF-en dolgozó személyek és fejlesztési területek ellen is intéznek támadásokat. Ezen merényletek száma Beludzsisztán és Szindh tartományokban jóval magasabb a kínai személyek ellen elkövetett támadásokénál. A szeparatista pártok tevékenysége által jelentett biztonsági kihívást felismerve a pakisztáni kormány jelentősen emelte a KPGF-en dolgozó kínai állampolgárok biztonságát garantáló fegyveres őrök számát. Ez a biztonsági intézkedés azonban nem vonatkozik azokra a kínai állampolgárságú személyekre, akik nem KPGF-projekteken dolgoznak, így a kormány eddigi intézkedései nem jelentenek megoldást az átfogó problémára.

A KPGF-projekt 2015-ös kezdete után új biztonsági kihívás jelent meg a be­ludzs és szindhi szeparatista csoportok Kína- és KPGF-ellenes megmozdulásaival. A szeparatista csoportok által jelentett biztonsági fenyegetés csökkentésére szintén történtek és történnek kísérletek, mint például a biztonsági személyzet számának növelése, mely a KPGF-en dolgozó személyek elleni támadások kivitelezését kétségkívül nehezíti. A Pakisztán területén tartózkodó, nem KPGF-en dolgozó kínai személyeknek azonban nem jár alanyi jogon fegyveres kíséret, így ezen személyek védelme továbbra sem megoldott. Továbbá, a biztonsági személyzet számának növelése csupán a „tünetet” kezeli, a fennálló problémát kétségkívül nem tudja megoldani. Így az államellenes ideológia erősödése és az ezzel szoros összefüggésben álló ellenérzések a kínai jelenléttel kapcsolatban valószínűsíthetően további támadásokhoz fognak vezetni Beludzsisztánban és Szindhben.

Kína növekvő pakisztáni jelenlétével párhuzamosan óhatatlanul növekszik tehát a biztonsági kockázat is, Kína pedig láthatóan tisztában van az állampolgárait fenyegető veszélyekkel. Ezt mutatja a nagykövetség által kiadott figyelmeztetés 2017 decemberében, ami a növekvő Kína-ellenes terrorfenyegetéstől tartva fokozott óvatosságra szólította fel a Pakisztánban élő kínai állampolgárokat (URL5). Emellett Peking folyamatos nyomást gyakorol Pakisztánra a biztonsági helyzet javításának érdekében, amit a pakisztáni kormány és hadsereg a kapa­citásaihoz képest kétségkívül komolyan vesz. Az azonban továbbra is kétséges, hogy a pakisztáni vezetés képes-e kezelni a problémák gyökerét, vagyis egyrészt visszaszorítani a dzsihádista szervezeteket, és stabilizálni az ezeknek menedéket nyújtó törzsi területeket, másrészt pedig megoldást találni Beludzsisztán (és Szindh) jobb integrálására és gazdasági helyzetének javítására, ezáltal pedig csökkenteni a szeparatista csoportok mozgásterét.