Hivatkozás
Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:Harvard
Chicago
APA
Ezen érvelés hívei természetesen az utólagos történések tükrében törnek lándzsát vélt igazuk mellett, gyakorta megfeledkezve arról, hogy Kossuth Torinóból a tényleges cselekvés felelősségének terhe nélkül mondhatott ítéletet, de facto hazaárulónak bélyegezve Deák Ferencet és híveit, a bírálat mellett (helyett?) pedig nem tudott kiutat mutató alternatívával szolgálni. Amikor Ferenc Józsefet megkoronázták, a „48-asok” egyik vezéralakja, Madarász József és hat képviselőtársa (Patay István, László Imre, Csanády Sándor, Kállay Ödön, Vállyi János, Vidats János) tiltakozás gyanánt Cinkotán, egy csárdában húzta meg magát, ilyetén módon demonstrálva teljes egyet nem értését. E gesztus viszont kiválóan példázza az érdemi cselekvést lehetővé tevő mozgástér szűkös voltát, szinte teljes hiányát. Nem véletlen, hogy a mindenkori ellenzék számára a teljes elutasítás talaján álló Kossuth és kitartó hívei idővel tehertételt is jelentettek. Rá is mindinkább igaz volt ugyanis (korántsem véletlenül) az, amit Szekfű Gyula a megjelenésekor óriási felháborodást kiváltó, A száműzött Rákóczi című munkájában írt: „A közéletből, melynek a felkelés idején alakítója volt, a magánélet súlytalanságába taszíttatott ki, s az energiát, mely történelmi feladatokhoz volt szabva, egy mindörökre elveszített szerep visszaszerzésére kellett céltalan kísérletekkel elpazarolnia. Pályafutása a hullámé, mely kicsapván, tétlen tespedéssel feneklik meg a parton, míg társai elemi közönnyel sietnek tovább dolgokra a soha ki nem apadó, örök mederben.”