A jelenleg hatályos szabályok (a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló többször módosított 1994. évi XL. törvény, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Alapszabálya és Ügyrendje) értelmében az akadémikusok körét magyar állampolgárságú rendes és levelező tagok (hazai tagok), továbbá külső és tiszteleti tagok alkotják. A külső tagok az alapvetően életvitelszerűen nem Magyarországon élő, nem vagy nem csak magyar állampolgárságú, magukat magyarnak valló tudósok; a tiszteleti tagok pedig külföldi tudósok. A külső és tiszteleti tagokkal éppen ezért jelen írásunkban nem foglalkozunk. A rendes és levelező tagokat a tudományos osztályok jelölik, mégpedig alapvetően az adott osztályhoz tartozó akadémikusok ajánlása alapján; tagjelöltekké azok válnak, akik a hazai akadémikusoktól kellő számú ajánlást kapnak. Az Akadémia tagjainak megválasztására a hazai akadémikusok közgyűlésén kerül sor, tagválasztó közgyűlést háromévenként tartanak. Korábban előfordult, hogy nem csak háromévente választottak új tagokat.

Az első női akadémikus Andics Erzsébet történész volt, aki 1949-ben lett levelező tag, és már a következő évben rendes taggá választották.2 Ezután hosszabb szünet következett, és csak több mint egy évtized múlva, 1961-ben került be nő a tudós testület tagjai közé, mégpedig Radnót Magda orvos; őt követte Szabolcsi Gertrúd biokémikus, akit 1967-ben választottak az MTA tagjai közé. 1973-ban viszont egyszerre négy nő lett levelező tag, mégpedig Garas Klára művészettörténész, Hollán Zsuzsa orvos, Kliburszkyné Vogl Mária geokémikus és Péter Rózsa matematikus. Az elkövetkező több mint másfél évtized alatt, vagyis öt, akadémikust választó közgyűlésen mindössze négy nő lett az MTA levelező tagja, így 1976-ban Falusné Szikra Katalin közgazdász, 1985-ben Ancsel Éva filozófus és T. Sós Vera matematikus, 1987-ben Ormos Mária történész. 1989-ig tehát mindössze tizenegy nőt választottak az MTA tagjai közé, és közel négy évtized alatt csak nyolc olyan tagválasztó közgyűlés volt, amelyeken nőket is levelező taggá választottak. (Lásd ezzel kapcsolatban Palasik Máriának a Magyar Tudomány Ünnepe 2018. évi rendezvényén tartott előadását, továbbá Palasik–Papp, 2007; Balogh–Palasik, 2010, valamint Tigyi, 2006.)

Annak ellenére, hogy mind a mai napig nagyon alacsony a női akadémikusok száma, a rendszerváltozás után némi – igencsak szerénynek nevezhető – változás történt. Így az 1990. májusi közgyűlésen választották az MTA tagjává Heller Ágnes filozófust, és 1990 óta mindössze három olyan közgyűlés volt, amikor nők nem kerültek be az MTA tagjai közé. Ilyen volt az 1990. decemberi közgyűlés (1990-ben két közgyűlést tartottak), valamint az 1993. és a 2016. évi tagválasztó közgyűlés. Megjegyzendő, hogy az 1990. decemberi közgyűlés levelező tagjelöltjei között sem volt nő. Az 1993. és az 2016. évi tagválasztásra viszont az akadémikusok nyolc, illetve tizenkét nőt javasoltak levelező tagnak, azonban egyetlenegy sem jutott be közülük az MTA tagjai közé, miként ezt az 1. táblázat is összefoglalja.

 

Ismeretes, hogy az Akadémián a tudományos osztályok legtöbbje igencsak heterogén összetételű, abban az értelemben, hogy egy-egy tudományos osztályhoz több – kétségtelen egymással rokonítható – tudományterület is tartozik. Így a női akadémikusok alacsony számának van egy olyan következménye is, hogy még azon tudományos osztályok esetében is, ahol négy–hat akadémikusnő van, valójában ők is csak az osztály által lefedett tudományterületek egy részét képviselik. Vagyis több olyan tudományterület van, amely köréből nincsenek női akadémikusok, vagy pedig a tudományterület ebből a szempontból rendkívül alulreprezentált.

Még mielőtt bárki azzal érvelne, hogy (egyelőre) nincs annyi felkészült nő a tudományos pályán, akinek a teljesítménye alkalmas lenne arra, hogy ennek alapján bekerüljön az MTA tagjai közé, álljon itt néhány adat a tudományos fokozatot betöltők nemek szerinti megoszlásáról tudományos osztályok szerint! A 3. táblázat rámutat néhány fontos jellegzetességre. Először is, a nők jelen vannak a tudományos pályán, a PhD- és a kandidátusi fokozatra vonatkozó adatok különösen bizonyítják ezt, másodszor, osztályonként változik, hogy a két nem kiegyensúlyozottan van-e reprezentálva, és ez összefügg a felsőfokú oktatásban tetten érhető nemek szerinti elkülönüléssel, harmadrészt, a tudományos szinteken felfelé haladva erősebben csökken a nők, mint a férfiak jelenléte. Összességében a nők növekvő tudományos teljesítménye ellenére a két nem tudományos jelenlétét változatlanul erős horizontális és vertikális szegregáció jellemzi.

A fiatal kutatókra vonatkozó friss eredmények, amelyekre a későbbiekben még utalunk, azt jelzik, hogy ez a kérdéskör a közeli jövőben is kulcsfontosságú marad a nők tudományos pályán maradása szempontjából (Alpár et al., 2019).

A bizottság csaknem hároméves munkájának részletes bemutatása nem célunk, és meg is haladná e cikk terjedelmét, ezért az alábbiakban azokra a tevékenységekre fókuszálunk, amelyeket a legfontosabbnak vélünk a 2019-es akadémikusválasztás kimenete szempontjából. A bevezetőben felidézett 2016. évi akadémikusválasztási kudarc után a már jelzett intenzív vitában számos javaslat látott napvilágot, hogy miképpen kellene növelni a női akadémikusok számát. (Lásd ezzel kapcsolatban Solymosi, 2017; Takács, 2017.) A szerzők egy része a női kvóta mellett szállt síkra, mások ezt ellenezték. Többen a tagválasztási rendszer megváltoztatásában látták a megoldást.

A 2007., majd pedig a 2019. évi tagválasztások tapasztalatai azt mutatják (2007-ben hét, 2019-ben pedig tíz nőt választottak levelező taggá), hogy bizonyos mértékig a hatályos választási szabályok mellett is növelhető a női akadémikusok száma, főleg, ha – amint erről még szó lesz – a tudományos közösség jobban figyel a tagjelölés szempontjából számításba jövő nők tudományos teljesítményére és a női tudósok MTA-n belüli helyzetére. Az alábbiakban az erre vonatkozó lépéseink egy részét foglaljuk össze.

A beszélgetések során előkerült a családalapítás és a karrierkezdet összeegyeztetésének nehézsége, benne az a probléma, hogy a kutatói pályázatok elvétve veszik figyelembe, hogy a női kutatókra háruló reprodukciós feladatok nemcsak több terhet tesznek a nők vállára, de figyelmen kívül maradnak a tudományos teljesítmények és pályázatok elbírálása során is. De nemcsak a munka-magánélet kombinációja, hanem a női kutatók kisebb mértékű szakmai elismerése, sőt a szexuális zaklatás előfordulásának tematizálására is sor került. A kutatók megfogalmazták annak igényét, hogy a bizottság dolgozzon ki javaslatokat arra, hogy a fiatal és középkorú kutatónők is ugyanúgy kibontakoztathassák a tehetségüket, mint férfi kollégáik. Felmerült a pályázati életkori határok felemelése a kisgyerekes szülők esetében, esetleg újabb pályázati keretek létrehozása az esélyegyenlőség kialakítása érdekében.

Ezeket a véleményeket erősítik meg a 45 év alatti, fiatal kutatókra vonatkozó kérdőíves vizsgálat eredményei is. (A kutatást fiatal kutatók csoportja végezte, és az eredményeket a közelmúltban publikálta. Lásd Alpár et al., 2019.) Ezen eredmények rámutattak arra, hogy a fiatal kutatónők gyakrabban késleltetik a család­alapítást és a gyermekvállalást a karrier érdekében. A gyermeket nevelők, főleg a nők, gyakran tapasztaltak negatív megkülönböztetést a családi állapotuk miatt (a gyerekes nők 44,5%-a nyilatkozott így, főleg a műszaki, orvosi és kémiai tudományok területén dolgozók). A gyereknevelés és tudományos pálya kettős terhén túlmenően azonban a nők gyakran beszámoltak az elismerés hiányáról is. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy tudományos előmenetel szempontjából a fiataloknál is reprodukálódnak az eltérő esélyek. Ahogyan a beszámoló írja: „31 és 40 év között a férfiak körében felülreprezentáltak a vezetők, 31 és 35 év között pedig a docensek is. Így létszámban nem, de tudományos pozíciók tekintetében már 45 év alatt elkezd szétnyílni a tudományos előmenetel ollója” (Alpár et al., 2019).

A karrier újrakezdésével és segítésével kapcsolatos intézkedések között első helyen szerepelt az, hogy segíteni kell a nőket (elsősorban kisgyermekes anyákat) abban, hogy az MTA doktora cím megszerzéséhez szükséges disszertációt meg tudják írni, és így minél több nő szerezze meg a címet, hiszen a jövő akadémikusai közülük kerülnek majd ki. Hazai viszonylatban már az is nagy előrelépés lenne, ha a női akadémikusok és DSc/MTA doktora címmel rendelkező nők aránya közelítene a férfi akadémikusok és DSc/MTA doktora címmel rendelkező férfiak arányához.

Ennek érdekében a bizottság javasolta egy külön ösztöndíj alapítását, amely segíti a kutatónőket és az egyetemi szférában dolgozó nőket az MTA doktora cím megszerzésében. A kezdeményezés pozitív visszhangra talált, és 2018 őszén az MTA ösztöndíjat hirdetett a kisgyermeket nevelő kutatónők és kiskorú gyermeküket egyedül nevelő kutatók tudományos előmenetelének elősegítése érdekében. Az ösztöndíjra azok pályázhatnak, akiknek akadémiai doktori disszertációja előrehaladott állapotban van, és annak befejezése egy éven belül várható. Az ösztöndíj iránt nagy volt az érdeklődés, s a támogatást nyolc nő és két férfi nyerte el, az utóbbiak kisgyermeküket egyedül nevelő apák. Nyilvánvalóan a női akadémikusok számának növelésében az ösztöndíj jótékony hatásai csak évek múlva fognak jelentkezni.

Mindenképpen a női akadémikusok ügyét segítette az is, hogy az Elnöki Bizottság korábbi javaslatai nyomán az MTA 189. közgyűlésén az Akadémikusok Gyűlése elfogadta az akadémikusválasztás új eljárási szabályait. (MTA 189. Közgyűlés Akadémikusok Gyűlése 7/2018. (V. 8.) sz. határozat.) Ennek lényeges pontja volt, hogy a tudományos osztályok között egyenlően el nem osztható levelező tagsági helyek felére mindenképpen női tagjelöltek kerüljenek.4 Elmondható, hogy a 2018/19. évi jelöltállítás során sokkal láthatóbbá válhattak a rátermett, akadémikussá jelölésre alkalmas nők.

A bizottság nemcsak az akadémikus nők ügyével foglalkozott, hanem a kutatónők és a kisgyermekes családok helyzetével is. Javaslatainak első csoportjába sorolhatók azok, amelyek a munkába visszatérő kismamákat segítenék abban, hogy csökkenthessék a tudományos karrierjükben bekövetkezett lemaradásukat.5 A javaslatok második csoportja a gyermekvállalással kapcsolatos intézkedésekre vonatkozott, s azok a kisgyermekes családokat érintették.6 Harmadik csoportba sorolhatók azok az ajánlások, amelyek a nők teljesítményeinek és a női kutatók szakmai eredményeinek láthatóvá tételével foglalkoztak; ez utóbbiak nemcsak sokféle intézkedést, hanem hosszú távon szemléletmódosulást is igényelnek, csak remélni tudjuk, hogy előbb-utóbb ezek is megvalósulnak.7

Az adatokat áttekintve azt láthatjuk, hogy a válaszadók pozitívan viszonyultak a felvetett témához és a feltett kérdésekhez. A 164 válaszadó közül 82 fő válaszolta, hogy a korábbi jelölések során javasolt nőt az akadémiai levelező tagságra. (Az igen választ adók leggyakrabban egy nőt (49-en) vagy két nőt (25-en) jelöltek akadémiai tagnak.) Akik korábban jelöltek már nőket, azok több mint háromnegyede (64 fő) most is lát alkalmas női jelöltet. Viszont akik eddig még nem jelöltek nőt akadémiai tagságra, azok kétharmada is (54 fő) lát alkalmas nőket a jelölésre. Összességében tehát a 164 válaszadó akadémikus 71%-a (117 fő) pozitívan vélekedett a kérdésben, és látott a környezetében alkalmas női jelöltet. 44-en egy alkalmas női jelöltet, 43-an két alkalmas női jelöltet, 12-en pedig három alkalmas női jelöltet is láttak. (A legnagyobb megadott érték nyolc volt.) Akik láttak alkalmas női jelöltet maguk körül, azok közül – némileg meglepő módon – többen nem tervezték nő jelölését, pedig korábban már jelöltek nőt, így az összes válaszadók 61,5%-a tervezett nőt jelölni a 2019. évi tagválasztó közgyűlésre.

Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, hogy a válaszoló 164 akadémikus közül 117-en láttak alkalmas jelöltet, és összesen 111-en mondták, hogy terveznek jelölést is. Mindössze 46 (28%) olyan válasz érkezett, hogy saját tudományterületén nem is lát MTA tagságra alkalmas nőket. Ezek a válaszok mindenképpen azt mutatják, hogy a válaszadó akadémikusok szerint sok levelező tagságra alkalmas női jelölt van. A felmérésből arra azonban nem lehetett következtetni, hogy a megkérdezettek szerint valójában összesen hány alkalmas női jelölt van, hiszen nagy a valószínűsége annak, többen ugyanarra vagy ugyanazokra a tudós nőkre gondoltak. Ettől függetlenül, a beérkezett válaszok mindenképpen biztatók voltak a 2019. évi tagjelölések szempontjából.