4.1.1.2. Perspektivizáció és irónia

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fiktív történetmondó (elbeszélő ’én’) világa – mint korábban láthattuk – sem a fizikai világ, sem a társas világ tekintetében nem különbözik jelentősen a megfigyelő (elbeszélt ’én’) világától. Semmi sem utal arra, hogy nagyon sok idő eltelt volna a történtek óta, s hogy a fiú társas viszonyai és attitűdje nagyot változott volna. Ehhez adódik hozzá még az, hogy a történetmondó mentális világában sem tapasztalhatók jelentős változások. Habár azt természetesen nem feltételezhetjük, hogy ugyanazt érzékelné maga körül, mint a történet szereplőjeként, arra viszont nem utal semmi, hogy a pénzszerzéshez való viszonya, az azzal kapcsolatos vágyai és szándékai módosultak volna. Továbbá arra sem utal semmi, hogy az eseményekről való ismeretei gyarapodtak volna azóta, hogy többet tudna, mint amikor megfigyelőként részese volt az eseményeknek. Igaz, arra sem utal semmi, hogy kevesebbet tudna: arra, amit akkor megfigyelt, megtapasztalt és megértett, kiválóan emlékszik, és erről akkurátusan be is számol.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(5)
Only they just shot five of them fast, and when they didn’t shoot any more I thought that maybe in a minute they would shoot the skyrockets and Roman candles too. But they didn’t.
Csakhogy ők csak gyorsan kilőttek ötöt, és amikor nem lőttek ki többet, kitaláltam, hogy mindjárt fellövik a tűzbékákat meg a pukkancsokat is, de nem úgy lett. (És az jó is lesz, 499)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az (5) idézet egyfelől azt a novellára általánosan jellemző eljárást szemlélteti, amikor az elbeszélt ’én’ tudati beállítódása jut érvényre kontextusfüggő kiindulópontként (I thought). Másfelől a részlet tartalmaz egy olyan – más helyütt is előforduló – megoldást (But they didn’t), amikor a történetmondó megkülönbözteti a saját tudását a szereplő ’én’ éppen aktuális tudásától. A történetmondó ugyanis olyan információknak is a birtokában van, amelyekhez a szereplő ’én’ akkor még nem jutott hozzá. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy az egy nap történetét tekintve a történetmondó nem közöl olyan információt, amellyel a nap végén a szereplő ’én’ nem rendelkezett volna.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogy arról a történet társas világának jellemzése kapcsán szó esett, a That will be fine fiktív történetmondója nem csak azokra az eseményekre irányítja rá a figyelmet, amelyeknek középpontjában az ő pénzszerzési kísérletei állnak. Habár a fiktív történetmondónak nem áll szándékában beszámolni róla, az általa elmondottakból mégis kibontakozik Uncle Rodney-nak és az ő erőszakos halálának a története is. Ahhoz, hogy a That will be fine-t Uncle Rodney történeteként olvassuk, ironikusan kell viszonyulnunk a fiktív történetmondó verziójához, pontosabban ahhoz a perspektívához, amelyből megkonstruálja a történet világát. Mivel That will be fine olyan szépirodalmi narratíva, amely egy fiktív történetmondó elbeszélését foglalja magában, aki részese volt az általa elbeszélt eseményeknek, az irónia – mint kontextusfüggő implicit értékelés – irányulhat magára a fiktív történetmondóra is (vö. Chatman 1978: 228–236). Az olvasó ugyanis a mondottakat értelmezheti úgy, hogy a szerző – számítva azokra a közös háttérismeretekre, amelyekkel az olvasóval osztoznak – implicit módon megkérdőjelezi a fiktív történetmondó által mondottak hitelességét, azaz kritikusan viszonyul annak verziójához.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fentebb jelzett funkcionális kognitív kiindulópontból nézve az ironikus értelmezés alapvető feltétele és velejárója, hogy felismerjük: az aktuális beszélő az adott nyelvi konstrukció erejéig elhárítja magától, hogy az ott mondottakért felelősséget vállaljon, vagyis hogy ő jelenjék meg a tudatosság szubjektumaként. Az irónia működéséhez szükséges tehát a tudati beállítódásnak az áthelyezéseként értett perspektivizáció felismerése, ámde önmagában nem elegendő. Szükség van annak az értelmezés- és értékelésbeli távolságnak (vö. Sperber–Wilson 1990; Wilson–Sperber 1992; Livnat 2004, valamint Haiman 1998) a tudatosítására is, amely az éppen szóba kerülő dolog vonatkozásában elválasztja egymástól a megnyilatkozó (esetünkben a szerző) perspektíváját és az adott konstrukcióban érvényesülő perspektívát (esetünkben a fiktív történetmondó perspektíváját). Mindez azt jelenti, hogy az irónia a diskurzus résztvevőinek metapragmatikai tudatosságára támaszkodva aknázza ki a perspektivizációban rejlő lehetőségeket (→ 3.3.2; l. még Tátrai 2017a: 1053–1057). Az iróniának alapvetően relativizáló funkciója van: a dolgokat többféle kiindulópontból lehet értelmezni, értékelni, ám bizonyos kiindulópontok adott körülmények között, adott diskurzusban kevésbé adekvátak, mint mások. Az irónia jelensége ennélfogva értelmezhető úgy, mint egy nyelvileg kifejtett konstrukció felülírása egy olyan – inkább implicit, mint explicitté tett – kiindulópontból, amely megkérdőjelezi, de legalábbis relativizálja az adott konstrukcióhoz kapcsolódó tudati beállítódás mint kontextusfüggő kiindulópont értelmezés- és értékelésbeli megfelelőségét a résztvevők által feldolgozott kontextuális körülmények között (→ 5.3.2).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A That will be fine-ban a fiktív történetmondó diszkurzív tevékenységéhez történő ironikus viszonyulás azért kapcsolódik szorosan a történet mentális világának megkonstruálásához, mert a fiktív történetmondó a narráció során ugyanolyan gyermeki perspektívát érvényesít, mint amilyet a történet szereplőjeként érvényesített az események megfigyelése során. Ahogy ugyanis arról korábban szó esett, a fiktív történetmondó tevékenységének lényeges vonása, hogy az események jelentős részét az elbeszélt ’én’ nézőpontjából jeleníti meg, őt jelölve meg a tudatosság szubjektumaként. Másfelől a fiktív történetmondót az is jellemzi, hogy az elbeszélt eseményekről való tudását tekintve a saját mentális világa nem különbözik lényegesen a szereplő ’én’ mentális világától, azaz nem tud nála sem többet, sem kevesebbet arról, ami történt. Az irónia szempontjából pedig annak is kiemelt fontossága van, hogy nem is ért meg többet annál, mint amit a történet szereplőjeként megértett a körülötte zajló eseményekből, illetve a mások által elmondottakból. A novella számos olyan szöveghelyet tartalmaz, ahol bizonyos szereplők Uncle Rodney életmódján, és több esetben ezzel párhuzamosan Georgie tudatlanságán ironizálnak. Az alábbiakban idézett részlet már az Uncle Rodney lelövése utáni eseményekhez kapcsolódik.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(6)
I could look back and see the six men in the moonlight carrying the blind with the bundle on it, and I said Did it belong to Uncle Rodney? and the man said No, if it belonged to anybody now it belonged to Grandpa. And so then I knew what it was.
”It’s a side of beef,” I said. ”You are going to take it to Grandpa.” Then the other man made a funny sound and the one I was riding on said Yes, you might call it a side of beef, and I said, ”It’s a Christmas present for Grandpa. Who is it going to be from? Is it from Uncle Rodney?”
No,” the man said. ”Not from him. Call it from the men of Mottstown. From all the husbands in Mottstown.”
[…] aztán hátranéztem, és láttam a hat embert a holdfényben, ahogy hozzák a redőnyt a csomaggal, és azt mondtam, Rodney bácsié az? és az ember azt mondta, Nem, ha az a valami lehet egyáltalán valakié, akkor most már a Nagyapáé. És akkor már tudtam, hogy mi az.
– Akkor az egy fél disznó – mondtam. – Maguk meg viszik Nagyapához. – Akkor az egyik ember furcsa hangot adott, és az, amelyiken én lovagoltam, azt mondta, Igen, azt is lehet mondani, hogy egy fél disznó, és én azt mondtam: – Karácsonyi ajándék Nagyapának. Kitől? Rodney bácsitól?
Nem – mondta az ember. – Nem tőle. Mondjuk azt, hogy a mottstowni férfiaktól. Mottstown összes házas emberétől. (És az jó is lesz, 500.)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A (6) kiemelt részeiben a férfi olyan módon ironizál, hogy a kisfiú által megkonstruált kérdésekre hasonló módon konstruált válaszokat ad, amellyel egyúttal egy olyan kiindulópontot (értelmezői, értékelői centrumot) is implikál, amely megkérdőjelezi az adott reprezentációhoz kapcsolódó kiindulópont értelmezés- és értékelésbeli megfelelőségét az adott szituációban. Ám a kisfiú nem érti a férfi válaszaiban rejlő iróniát: sem az a kisfiú, aki hallja a válaszokat, sem az, aki felidézi mindezt. Mi, felnőtt olvasók viszont ironikusan értelmezzük a hallottakat, és ugyancsak ironikusan viszonyulunk egyfelől ahhoz is, ahogy az elbeszélt ’én’ megkonstruálja azt, amit átél, másfelől ahhoz, ahogy az elbeszélő ’én’ megkonstruálja azt, amit átélt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mintegy kitekintésként azt érdemes mindehhez hozzátenni, hogy a kifejtettség és a bennfoglaltság összjátékának sajátos kiaknázása a That will be fine esetében akkor vezet poeticizálódáshoz, ha lehetőséget ad egyfelől olyan jelentéskiterjesztő (re)kontextualizációra, amely az aktiválható összetett fogalmi sémák (tudáskeretek, forgatókönyvek) újszerű összekapcsolásán alapul, másfelől olyan felülíró relativizációra, amely a tájékozódási centrumok, köztük az iróniával létrejövő implicit értékelési centrumok rögzítettségét is felszámolja.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave