A) Az adatbázis általános jellemzőiről

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A bistro adatbázisban alkalmazott terminológiai munkamódszerekről nemcsak publikációkban (Ralli & Andreatta, 2018), hanem a holnapon is olvashatunk.1 A bistro a fogalomalapú szemléletmód alapján készült, ugyanakkor jogi fogalmakról lévén szó, az adatok kidolgozásakor a jog-összehasonlítás által kínált lehetőségeket is figyelembe veszik. Ezen módszerek alkalmazását indokolja továbbá a német nyelv használatának pluricentrikussága is, hiszen több országban, Németország mellett Ausztriában és Svájcban is hivatalos nyelv, és ennek megfelelően számos országspecifikus fogalom alakult ki (Tamás, 2021). A cégjegyzék terminusra például Németországban és Svájcban a Handelsregister, míg Ausztriában ugyanerre a fogalomra a Firmenregister használatos (Tamás, 2019, 118; 2021, 89).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Dél-Tirol speciális helyzete miatt a német nyelv Olaszországban a kizárólag lokális kisebbségi nyelvek közé sorolható (Edwards, 2007, 2010). Ez alatt olyan, egy kisebbség által beszélt nyelvet értünk, amely más, esetleg szomszédos országban a többség által beszélt hivatalos nyelv. Az ún. jogi mikroanalízis formájában végzett fogalmi összehasonlítás folyamán a terminológusok elsőként a német nyelvterületen használt jogi fogalmak után kutatnak, és azt vizsgálják, hogy ezek hogyan feleltethetők meg az olaszországi jogrendszer fogalmainak (Chiocchetti & Ralli, 2016; Chiocchetti, 2019). Az osztrák, a németországi és svájci jogi fogalmak mellett figyelembe veszik az Európai Unió és a nemzetközi jog területén használt fogalmakat is. A mikroanalízisnek két szintje van: interlingvális szint, amikor az összehasonlítás egyazon jogrendszeren belül két különböző nyelvet használ, illetve az intralingvális szint, amikor ugyanazon a nyelven belül több jogrendszer fogalmait vetik össze (Ralli & Andreatti, 2018; Chiocchetti & Ralli, 2021). A mikroanalízis során a következő lépésekre kerül sor (Chiocchetti et al., 2013):

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • a domén behatárolása;
  • rövid tematikus glosszárium összeállítása;
  • a releváns dokumentáció összegyűjtése;
  • a kidolgozandó terminusok kiválasztása;
  • a terminusok által jelölt fogalmak közti relációtípusok feltérképezése;
  • ugyanezen lépések elvégzése más jogrendszer(ek) vagy nyelv(ek) bevonásával;
  • a külön fogalmi hálóhoz tartozó fogalmak összevetése a fogalmi összehasonlítás módszerével az ekvivalencia típusának megállapítása érdekében.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ekvivalenciavizsgálatok során az eredeti olasz jogi fogalom, a német és a ladin fogalom közti különbségeket írják le, ami alapján megállapítható, hogy vajon a német nyelvterületeken szereplő terminusok átvehetők-e, alkalmazhatók-e Dél-Tirolban vagy új megoldás kidolgozására van-e szükség (Ralli & Andreatti, 2018).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A terminológusok a bistro frissítéskor a jogi nyelvhasználat számára fontos kollokációkat is elhelyezték az adatbázisban. A terminológiai munkamódszerek szerint általában definíció és kontextus szerepel az egyes bejegyzésekben, de a jogi szaknyelv és terminológia megkívánja az állandó szókapcsolatok rögzítését és közzétételét is, ami átvezet a lexikográfia területére.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fenti módszerek megvalósítása érdekében a kutatóintézet együttműködik külső jogi szakértőkkel is, akik különböző formában látják el feladataikat: tanácsadás, lektorálás vagy részvétel a szabványosító bizottság munkájában. A tanácsadás során ajánlást tehetnek releváns és megbízható szakirodalomra, jogszabályokra és egyéb hivatalos dokumentációra (l. szabályzatok, intézmények honlapjai), segíthetnek terminusjavaslatok kidolgozásában és definíciók kidolgozásában. A lektorálás keretében például tartalmi és nyelvi ellenőrzésre is sor kerülhet, míg a szabványosítás során az elfogadott megoldások már előíró jelleggel is bírhatnak (Chiocchetti & Wissik, 2018).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A napjainkban elérhető bistro jogi terminológiai információs rendszer elsősorban a hagyományos terminológiai adatbázisok kategóriájába sorolható be, számos adatmezőtípust tartalmaz, de nem képezi részét extra ismeretelem, mint például fogalmi háló vagy szövegkorpusz (Tamás 2012a, 16; 2014, 11; Tamás & Sermann, 2019a, 28). Korábbi verziója azonban az összetett terminológiai adatbázisok kategóriájába volt sorolható, tartalmazott a terminológiai adatbázison kívül szövegkorpuszt (egy olasz és német jogszabályokat tartalmazó kétnyelvű és egy olasz–német–ladin háromnyelvű közigazgatási szövegekből álló korpuszt), egy terminusfelismerő és egy terminuskivonatoló funkciót.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave