5.2. Kokas Klára nevelőképének elemzése

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas megérte a digitális kor első évtizedeit, és igyekezett a lehető leghatékonyabban kihasználni a technika vívmányai adta lehetőséget arra, hogy pedagógiai módszerét fejlessze és rögzítse. Szerinte a nevelő feladata úgy megtervezni az oktatást, hogy az a lehető leghatékonyabb legyen a gyerekek fiziológiai-kognitív-emocionális-spirituális képességeinek harmonikus fejlesztésére. Ez amiatt is nagy kihívás, mivel minden gyerek más igényekkel van jelen, egymástól eltérő fogékonysággal, receptivitással, társadalmi-szociális háttérrel, előzetes ismerettel, fizikai erőnléttel és változó pszichikummal érkeznek az órákra, a pedagógusnak pedig feladata mindezen tényezők egyidejű figyelembevétele. Nagy felelősség hárul a pedagógusra, hogy helyes megoldást keressen és találjon ezekre, ugyanakkor „meg kell találnunk a zenei nevelés azon csomópontjait, amelyek a gyermeki személyiség fejlődésében észrevehető pozitív változások előidézésében segítséget nyújtanak” – mondja Kokas minden pedagógus nevében1.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas elemzésre kiválasztott írásaiból csakúgy, mint korábban, a kokasi istenképet elemző fejezetben, a szövegkorpuszból kigyűjtött, nevelőkre vonatkozó gondolatokat, utalásokat rendszerezve, azok fókuszát megkeresve, főbb témákra bontjuk, majd a nevelői (szülői, pedagógusi, előadóművészi) attitűdöket a gyermeki megnyilvánulások mellé, illetve azokkal szembe helyezzük – csakúgy, mint maga Kokas. A korábbi szövegelemzési módszert követve figyeljük Kokas nevelőképét nemcsak a szavak szintjén, de azok kontextusa, sőt szubtextusa szintjén is. A szövegekből vett idézetek alapján rajzolódnak ki Kokas nevelőképének aspektusai, melyeket a következő ábra foglal össze:
 
4. ábra. Kokas nevelőképének felnőtti-gyermeki aspektusai (saját szerkesztés)
 
A felnőtt és gyermeki identitásról

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

„Nincs két egyforma falevél – tanítom. – Ti is különböztök egymástól, és egyéniségetekben változtok, fejlődtök, növekedtek, újjáteremtődtök. Magatokéból és a kegyelem erejéből”2. Kokas számára ez a kiindulópont – az ember Isteni meghatározottsága, egyedisége, adottságai, az intenzív, semmihez sem hasonlítható gyermekkor csodája, amikor még nem humanizáltuk az istenit3. Kokas Pilinszkyvel együtt vallja: „Létünk valódi története megközelíthetetlen és egyedül Istené”4.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas gyermek- és emberképének jelentős vonása a születéskori tökéletes állapotra való utalás, az a rousseaui gondolat, mely szerint a kisgyermekek születésükkor eredendően jók, akiket később a társadalom ártó hatásai, a rossz minták, a felnőttekre jellemző félfigyelem és a szeretet nélküli szociális környezet rontanak meg5. Tehát Rousseau-val ellentétben Kokas a társadalmi hatások ártalmait nem politikai-gazdaságai, sokkal inkább spirituális-mikrokörnyezeti keretben magyarázza. Kokas vallásosságának bibliai ihletettsége miatt egyrészt szemben áll a hagyományos, tekintély-alapú megközelítéssel, másrészt azonban a szentírási hagyományt követve az ember – legyen bár felnőtt vagy gyermek – ambivalens meghatározását vallja Luther Mártonnal és Pál apostollal együtt: az ember egyszerre igaz (megigazított) és bűnös (Simul justus et peccator – Róm.7). Kokas tanításának többlete éppen vallásos meggyőződése, és bár nem beszél az emberben születése óta jelen levő, sorsot meghatározó eredendő bűnről, ugyanakkor nem is tagadja azt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

„Emberré lenni isteni ajándék” – mondja Kokas6, embertanának alapja az a meggyőződése, hogy az emberség Isteni eredetű, a létezés teremtettség, amely nem királyi imperatívusz, hanem ajándék, s mint ilyen, feltételektől mentes és szeretetre alapuló. Erről a szeretetről tanúskodik az a gyöngédség, amely az elhívó Istent jeleníti meg Kokas hitvallásaiban, miszerint még földre érkezésünk, sőt fogantatásunk pillanata előtt ismer minket Teremtőnk, sőt nevünkön szólít7.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A felnőtté válás Kokas szerint az eleve adott gyermekségnek, a gyermeki lelkületnek és értékeknek, a gyermeki képzeletnek és lelki érzékenységnek, a nyitottságnak és a félelem nélküli bizalomnak fokozatos elvesztésével egyenlő. Ezek megőrzésének feltétele az ember folyamatos harca önmagával, az őt körülvevő világgal, a megszokással, a hasonulással és a beilleszkedés érdekében vállalt uniformizálódással. Ebben a harcban segíti felnőtt- és gyerek-tanítványait Kokas a csend, a teljes figyelem elérése, az igazi kapcsolatok, az alkotás és az értékes élet megélése érdekében. Az emberség, emberi lét pedig nemcsak emelkedő, de olykor ereszkedő ívű folyamat, mint amilyen az emberi erő, a fiatalság, az egészség fokozatos elvesztése is, ezzel együtt mégis áldottság. „Felnövünk, megsápadunk, elnehezedünk, ráncosodunk, nekikeseredünk, elégedetlenkedünk, szálakba gabalyodunk, de minden szorongattatásunk alatt é1 bennünk a csodákra éhes és csodákban hívő gyermek. Ha megkeresem, feltámadhatok”8. Az áldottság azt jelenti, hogy az ember megőrizheti gyermeki lelkületét – véli Kokas. „És ha az ember puskát örököl az öregapjától, ha büszkén feszít a lövöldözés diadalában, ha a vadászat a napi pihenője, ha énekesmadarat süt vacsorára a pálinka mellé, ha versengésből-sportból holttá lövi a hófehér életet – akkor is ember. Halandó, szánalomra méltó, jobb sorsra érdemes”9. Mindez hozzátartozik a felnőttséghez, amely nem csupán vágyódás a teljesség, a beteljesülés felé, de ugyanakkor ösztönök és bűnök, pusztító és önpusztító szándék, öröklött és tanult viselkedésminták, megfelelési kényszer és társ utáni vágy, szeretetigény és halandóság – ez a „szép és közös emberi biztonság, amelynek megtapasztalása örökös igényünk”10. Mindezekben a történésekben mégis van rendeltetése a mindenkori embernek: „Egymás elfogadása a mi dolgunk, sőt azok megkeresése is, akik érdeklődésüknél, lelki habitusuknál fogva hozzánk tartozhatnak. Minden egyébben: karakterben, vérmérsékletben, megjelenésben, képességekben különbözhetnek. Arra törekedünk, hogy egyéni sajátosságaikat minél bátrabban kibonthassák”11. Ez tehát Kokas sajátos koncepciója az emberi küldetésről, amelynek értelmében mindenki a többi emberért, kibontakozásukért, individuális énné válásukért létezik12.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ennek a kokasi emberképnek egyik fontos alkotóeleme az egymásra való figyelés képessége, amely a tanulás kiindulópontja is. A tanulás pedig öröm – legalábbis annak kellene lennie, azzá kellene tenni. Kokas számára egészen bizonyosan öröm a kiteljesedés, az alkotás, az ember saját határainak, képességeinek kipróbálása, meghaladása, az új helyzetekben való megfelelés, az improvizálás – mindezeket jelenti a kokasi értelemben vett tanulás fogalma. Kokas arra igyekezett, hogy zenés foglalkozásain ilyen értelemben tanuljanak a gyerekek, hiszen szerinte „a TANULÁS emberi létünk feltétele. Öröme is. Ezt az örömöt a gyerekek ismerik a legjobban, felfedezik benne magukat. A zenét is felfedezhetik így, tulajdon testükkel”13.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Távolról sem dualisztikus megközelítésben, sokkal inkább teista felfogás híveként beszél Kokas az emberi testről és lélekről, az emberség pedig „a teljes test: a levegőjével, nedveivel, üregeivel, csontjaival és lágy részeivel. Mindazzal, amit megismerhetünk, érzékelhetünk, mikroszkópok alatt tanulmányozhatunk. És mindazzal, amit sejtünk, álmodunk, rejtegetünk”14. Kodály eszmevilágát idézi az a kokasi nézet, mely szerint a zenei rezgéseket és egyéb hanghatásokat az ember már az anyaméhben felfogja, észleli, sőt emberi teljességében fogadja és reagál azokra15. Az emberi teremtettség legegyértelműbb velejárója pedig a halandóság, amelyet Kokas nem isteni önkényként, sem bűnökért való jogos büntetésként, sem csapásként vagy veszteségként, hanem késztetésként értelmez egy értékes élet éléséhez. Ez pedig arra sürgeti a mindenkori embert, hogy a lehetőségeit, az isteni kegyelem idejét használja ki, töltse be és adjon értelmet annak.
 
A szülői, tanítói, nevelői hivatásról – kokasi pedagóguskép

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szülőkép fontos dimenziója az antropológiai tanításnak, és bár vannak kivételek is, de Kokas úgy látja, hogy a szülővé válás feladata és művészete kevés esetben éri el a gyerekek személyiségfejlődése, biztonság- és szeretetigénye által megkövetelt szintet. „Kevés bizony az érzelmeiben gazdag szülő, aki tájékozódni tud, és bölcsen küldi a gyerekét az érzelmek tiszta forrásaihoz” – vallja Kokas16. Ezért hárul oly nagy felelősség a pedagógusra, aki gyakran a családban megélt érzelmi kapcsolatok és kompetenciák defficienciái miatt önközlésében gátolt, érzelmileg visszamaradott, indulatait kezelni képtelen gyerekek nevelőjeként kénytelen a korrekcióra, önmegtartóztatásra, egymás iránti figyelemre, tiszteletre és szeretetre hangsúlyozni. Kokas is gyakran szembesült hasonló elakadásokkal, kommunikációs problémákkal küzdő gyerekekkel, de óráira befogadott látás-, hallás- és mozgássérült tanítványokat is, akik kihívást jelentenek a nevelőnek, a pedagógusi-szülői hivatást mégis az ember küldetése legszebbikének tartotta: „A szülő és a tanító legszebb feladata, hogy segítse a gyerekeket a lelkük, a tehetségük, képességeik felfedezésében”17.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas gyakran evangéliumi képet idézve tanítványokként említi a zenés foglalkozásokon résztvevő gyerekeket, sőt saját magát is. Különös percepciója ez a pedagógusi hivatásnak, hiszen önmagát a gyerekek tanítványaiként értelmezi. „Én sem tanár vagyok, hanem tanítvány. Igen sokszor a gyerekeim tanítványa”18 – érti ezalatt azt, amit Buber így fogalmazott meg: minden „viszony – kölcsönösség. (…) A tanítványaink formálnak, a műveink építenek minket. (…) nevelnek minket a gyermekek”19. Nemcsak a nevelői hatásokkal kell tehát számolnia a pedagógusnak, hanem a tanulói visszahatásokkal is, a gyermek ugyancsak hat a nevelőre. Természetesen nem szerepcseréről, sem a nevelő-nevelt közti határok felszámolásáról van szó, hanem arról, hogy a jó pedagógus, illetve szülő valamelyest mindig gyermek marad, azaz megőriz valamit a saját gyermekségéből, gyermeki lelkületéből, játékosságából, kíváncsiságából és be tud lépni a neveltje képzeletvilágába.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Beszédes az az interjú-cím is, amely Kokasnak egy kiragadott mondata az adott beszélgetésből: „Meggyőződésem, ha Kodály láthatta volna, hogy én Bachra bukfencezem a gyerekekkel, akkor azt mondta volna: Hm...”20. Kokasnál elmosódik az éles határ nevelő és nevelt között, valamint felnőtt és gyerek között, miközben valamiképpen mindkettő megtalálható az ideális ember, illetve szülő típusában. Ez a felnőttben rejlő habitus korántsem gyermekes, hanem a jézusi és Pilinszky-féle evangéliumi gyermekség értelmében ártatlanul, bizakodón, őszintén gyermeki jelenlét. Ezt a szabadlelkű, bátor képzeletű énjét kereste mindenkiben Kokas, gyerekben és felnőttben egyaránt, miközben maga is tudatában volt annak, hogy éppen ez a rugalmasság teszi a Kokas-módszert nehezen taníthatóvá, pedagógusok, gyógypedagógusok, de szülők is nehezen engedik el a megszokást, a sémákat, a tantervet, az értékítéletet, saját elvárásaikat, a teljesítmény-szempontú összehasonlítást. Különös érzék szükséges a felnőttnek ahhoz, hogy magára a gyerekre, megnyilatkozásaira, rejtett jelzéseire, egészen egyéni elképzeléseire figyelve felfedezze őt. Ennek a módszernek fontos komponense Kokas, illetve a Kokas-pedagógus személye. A tanító személye természetesen minden iskolatípusban fontos, a Kokas-foglalkozásokon pedig meghatározó jelentőségű ahhoz, hogy a nevelés valóban hatékony legyen: „Tapintat szükséges hozzá, és az egyéniségek örömteli felfedezése. Már az is nehéz, hogy a tanítás izgalmában észrevegyük, amit egy-egy gyerek hoz mozdulatban, tekintetben, hangban, szóban”21. A nevelőnek nagyon kell érezni a gyereket, hogy inspiratív módon tudjon kérdezni, a képzeletét fejleszteni, rejtett közléseit, az új ötleteket felismerni, továbbfűzni. Ahhoz, hogy a fellelhető eszközök és módszerek bármelyikével hatékonyan fejleszthesse a gyerekek személyiségét, nagyon világosan kell ismernie a céljait.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A gyerekeknek nincs választása abban, hogyan nőjenek fel, nincs módjuk megválasztani, illetve megváltoztatni környezetüket, szüleiket, testi és lelki táplálékukat. Magukhoz veszik azt, amit juttatnak nekik. Éppen ezért felelősség sem terheli őket ilyen vonatkozásban, de mivel nincs választásuk, végletesen védtelenek és kiszolgáltatottak22. Azonban mindegyikükben ég a vágy, hogy szépek és bátrak legyenek, és ez a vágy nem tűnik el az évek múltával, felnőttkorra sem. Az emberi mivolt elemeit Istennel hozza összefüggésbe Kokas, nem is beszélhetünk kokasi antropológiáról transzcendentális filozófia, azaz kokasi vallásosság nélkül.
 
Az emberi lélekről, szülői-tanítói lelkületről

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az antropológiai dimenzió vizsgálata jelenti az emberi lélek fogalmának elemzését is, amely Kokasnál különösen gyakori előfordulása miatt (a kódok között ez a leggyakoribb) az életmű egyik kulcsfontosságú komponense – tehát az emberi lélek kokasi interpretációja szempontjából a legfontosabb elem. Ebben az alfejezetben a lélekről és lelki folyamatokról szóló szövegrészletek alapján körvonalazzuk Kokas antropológiai hitvallását.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

„A lélek magánya iszonyú. A kommersz könnyű prédája a gyermek, aki társakra vágyik, társaihoz hasonlítani szeretne, közös örömökben osztozni, azonos hullámhosszon rezegni”23. Lelki magányát elfojtandó az ember ezernyi eszközt, módszert, pótszert, pótcselekvést bevet, hiszen társakra vágyik felnőtt és gyerek egyaránt. A gyereknek újra kevesebb a választási lehetősége – a serdülők viselkedésében ütközik ki erőteljesen ez a hasonlítani, közösségben, közös örömökben osztozni, azonos hullámhosszon rezegni vágyás, amelyről Kokas és a viselkedéslélektan képviselői24 beszélnek. Bizalomhiány, társ, illetve negatív élmények hatására a fiatalkorú ember bezárkózik, fél exponálni legőszintébb érzéseit, gondolatait, és felnőttként az önközlés, a képzelet felszabadítása egyre nehezebbé válik. „Amikor felnövünk, azt hisszük, felvérteztük magunkat, ha lelkünk mélyét rejtve tartjuk. Nagyon fontos zenéinkkel titkos magányban találkozunk. A koncertterem zsúfolt embertömegében is magunkban kucorgunk, karunkat ideges távolságban őrizve idegen karok érintése elől. Meg sem fordul a fejünkben, hogy ez másképp is lehetne Mozart szimfóniái körül”25. Kokas felismerése hozta módszerének azt a komponensét, amely által a képzelet és mozdulatok felszabadításán dolgozik. Mert ilyen érzékeny az emberi lélek, „lassan tapogat a neki fontos ösvény felé”26, lassan, megerősítő közegben mer egyre jobban kinyílni, megmutatkozni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas úgy látja, hogy a zenehallgatás, éneklés és improvizáció jótékony hatása, a zene általi személyiségfejlesztés és terápia nem csupán a zene iránt érzékeny lelkek számára elérhető, azok hatása sokkal inkább az elcsendesülés és a teljes figyelem függvényei. „A zene áttűnik az idő korlátain. Élővé képes varázsolni az emlékeket, és megeleveníti a múlt tapasztalatait”27. Ilyen feltételek mellett a Kokas-foglalkozások mentálhigiénés hatásúak. Erre a hatásra pedig minden embernek szüksége van, nemcsak a krízissel, betegséggel, fogyatékkal élőknek, de az egészségeseknek is, akik még egyensúlyozni tudnak az élet kihívásai, problémái között, de időnként segítségre szorulnak. „Szerencse, hogy a zenéhez fűződő érzelmek intenzitása, lélek-tápláló ereje nem függ a hallás képzettségétől”28. Zenéből ihletet meríteni viszont csak lelke legteljesebb készenlétével, figyelmével tud az ember Kokas véleménye szerint: „megzengetjük a testünket énekkel, zenével, hogy a lélek vele zendülhessen”, és zenei mozgásokban a lélek gátjai, mélységei, szabadsága, félelmei mind felszínre kerülnek. Aki lelkileg szabad, vállalni tudja negatív emberi habitusait, külső-belső hibáit, súlyfölöslegét, lelki göcsörtjeit is29.
 
A szülői lelkületről

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szülői szerep új dimenziója a felnőttlétnek, amely további felelősséggel, elvárásokkal jár együtt. Kokas szerint fontos a hozzáállás kérdése, a gyerekekre hangolódás, a problémáik iránti érzékenység és annak finomítása teljes ráfigyeléssel. A szülő gyakran nem érti a gyereket, miként őt sem értették meg, és arról az igényéről, hogy érezze gyermeke lelki rezdüléseit, lassan le is mond. Felnövekedvén kilépett a gyermek képzeletdús világából, messze került attól, és már lenézi gyermeke lényegesét, megmosolyogja azt, ami a gyerekfantázia alkotása30. A szülői lelkület kritikája kapcsán Kokas kommunikációs zavarokra, gyerek és szülő közötti egymás nem értésére világít rá, mert a minden irányból érkező feszültségek terhe alatt a szülő – és közéjük magát is beleérti – „Sima, vidám napokon és nehéz, fárasztókon dobjuk a gyerekek felé a nekünk lényegtelent, oda se figyelve. A mi lényegesünket pedig értelmesen megfogalmazott szavainkkal okítanánk nekik”31.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szülő mindemellett törődik gyermekével, csakhogy a nevelés a kapcsolati adás-vétel zavara miatt nem a gyerekek egészséges személyiségfejlődése irányába mutat, nem tudja hatékonyan felkészíteni őket az élet kihívásaira, problémahelyzeteire. Egykor megértésre vágyó gyerek volt minden szülő, vágyott a tiszta érzelmekre, teljes odafigyelésre, elismerésre, őszinte társakra és befogadásra, „de felnőtt létünkre már annyi maszatot kentünk a lelkünkben tisztán hangzó szóra, hogy magunk is alig látjuk a kontúrjait. És ezért nem tudjuk elválasztani a fontost a mellékestől, a lényegest a lényegtelentől”32.
 
A tanítói lelkületről

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas szembeállítja a gyermekek értéktelített világát a felnőttek kiüresedett, álértékekkel megterhelt, értékvesztett világával. Míg a gyermekek érzékenyek a spirituális tartalmakra, addig a felnőttek többsége érzéketlenné válik a lelki-spirituális adottságok iránt, s figyelmük a materiális értékek felé fordul. Kokast éppen ezért az is foglalkoztatja, hogyan lehetne a gyermekeket olyanná formálni a művészet eszközeivel, hogy felnőttkorukban is megmaradjon az a lelki-spirituális nyitottság, fogékonyság, amely őket gyermekként még jellemezte.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Sokféleképpen megfogalmazható a pedagógus, illetve a nevelő feladata, szerepe és különböző korok neveléstudományi kutatói, iskolaalapító pedagógusai különböző megközelítésben össze is foglalták azt33. Kozma Tamás neveléskutató szerint a pedagógus feladata a gyerekeket nevelni, tanítani és adminisztrálni34.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas eszmerendszerében a pedagógusszerep a gyermek, illetve nevelendő személy felől közelíthető meg és szociális érzékenységet feltételez: „A tanító dolga, hogy saját lelki egyensúlyából merítve védelmet nyújtson a rászorulóknak, a gyengéknek, a sebezhetőknek”35. Ez a lelkület is sajátosan jellemzi Kokas egyéniségét, akinek különös érzékenysége volt a marginalizáltak, akadályozottak, szükséget szenvedők sajátos nevelési, illetve szeretetigénye iránt. Ezeket az igényeket igyekezett az elérhető legalkalmasabb eszközzel, a lehetőségekhez mérten legjobban betölteni, elsősorban őszinte emberi kapcsolatok, és az arra alapozó zene és művészetek általi komplex személyiségfejlesztő technikák által. A zenék kiválasztásának elsődleges kritériuma mindenkor az volt, hogy az adott zenei darab előbb saját lelkére, képzeletére hasson inspiratív, lecsendesítő vagy éppen aktivizáló erővel. „Más lehet a jó zene Peruban és más a japán szigeteken, de nekem, szülőnek, tanítónak jut az a privilégium, hogy a magam lelkének tisztító zenéjéből vigyek a gyerekeim fürdőjéhez, ivókútjához”36.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A tanító éneklése Kokasnak olyan, mint egy kapunyitás a saját lelkébe, mint egy hívogatás a gyerekek felé, amelyre azonban a bemutató éneklés nem alkalmas, a gyerekek „csak a szabad lélekből fakadó énekléssel tudnak képzeletükben találkozni. (…) Az éneklésben kifejeződik a tanító szabad lelke. A gyerekek örülnek a zengő hangnak, belebújnak, átmelegednek. Ha énekelek, megnyitom a világom kapuit, bepillantást engedek a lelkem kertjébe, legalább a kerítés bokrain át”37. És a gyerekeket nem lehet becsapni, azonnal megérzik az igazit, az őszintét, amiképpen a vacakot és silányt is, és hogy azt kapnak-e, amire valóban szükségük van. Őszinték a tanítójukhoz, ha megérzik, hogy a tanító őszinte velük, de azonnal tudják, ha tanítójuk szorong, és mindig érzik, ha csak feladatot végez, amilyen éppen a bemutató éneklés, amely Kokas szerint kalodába szorítja a tanítót.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nem csupán Rogers humanisztikus-perszonalista megközelítése, de általában a reform- és alternatív pedagógiák is arra a meggyőződésre alapoznak, miszerint mind a nevelő, mind a nevelt personaként, felvett szerepekből lép kapcsolatba egymással, azaz viselkedik, noha a nevelés sikerességének feltétele az, ha diákjai előtt a pedagógus meri vállalni önmagát, teljes személyiségét és gyengeségeit is annak érdekében, hogy a tanítványai is őszinte módon nyilvánuljanak meg. A felnőtt – legyen bár szülő, tanító-, óvó- vagy gyógypedagógus, szaktanár vagy terapeuta – legfontosabb, hogy „merje és tudja vállalni valódi lényét”, hogy a valódi helyett ne áltulajdonságokkal szerepeljen, mert „a lélek szabadsága (...) minden szabad zenei mozdulatban kiderül”38. Ez a gondolat egyébiránt a reform- és alternatív pedagógiák egyik fontos eleme39 ellensúlyozva a korábbi gyakorlatot, a pedagógusi, illetve tanítványi valódi én elrejtését, mintegy viselkedéssel, azaz személyiségi maszk viselésével – negatív értelemben. Ez gyakran a hatékony tanítás legfőbb akadálya, amely azt eredményezi, hogy a tanár-diák interakcióban két persona áll egymással szemben.
 
A lélek változásairól felnőtté válás előtt és után

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az emberi lét és lélek kezdeti értékei Kokas szerint gyakran devalválódnak a felnőtté válás folyamatában, amely tendencia nem szükségszerű vagy kikerülhetetlen. Nemcsak Kokas tanításaiban fedezhető fel a gyermeki lét eszményítése, de éppen a reformpedagógiai irányzatok képviselői hangsúlyoztak a gyermekkor túlbecsült értékeire40. A Kokas-életmű gazdag írott anyagában gyakran olvasunk arról, hogy a gyermekkorban még meglevő belső-lelki emberi értékeket a felnőtté válás során lassan, fokozatosan elveszíti az ember.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az egyik ilyen érték az a szellemi ajándék, amely minden megszülető, sőt megfoganó gyerek tulajdona függetlenül minden külső vagy származási-genetikai körülménytől. Minden ember „hozza a magot, okos és gyengeelméjű, ép és sérült, fehér és fekete, magyar és cigány, pogány és keresztény, zsidó és mohamedán, buddhista és ateista szülők ivadékai, mind. A fényképezőgép-csodákkal sétáló kimosdott, elegáns turisták, a luxori luxushotelek lakói éppen annyit kaptak a csodamagból, mint a mocskos viskó előtt a porban játszó egyiptomi kisgyerek”41. Ebben a vonatkozásban Kokas szerint egyenlőként születik minden csecsemő. Nem egyenlő tehetségekkel, eséllyel vagy testi-szellemi képességekkel, hanem különböző, de mindenki számára adatott szellemi ajándékkal. A szellemi ajándékok mibenlétét nem fejti ki Kokas, csupán sejteti, hogy az örömre, boldogságra, szeretetre való képességet érti alatta.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kapcsolatok, a kommunikáció az ember áldásává válhatott volna, de gyakran inkább egymás ellen emelt fegyverré vált, amelyre jó példa az emberi szó, amint beszennyezi a világot és a társak, sőt a legkiszolgáltatottabbak, a gyerekek lelkét. Ezt a meglátását is a tőle megszokott plaszticitással mondja el Kokas az emberi szavakról, amelyek révén „nézzünk körül és magunkba – a kezdet pillanatától legyeket küldünk a lélek arcára, maszattal, mindig az arc, a SZÓ elkenésére, befedésére, letakarására, eltemetésére”42. Gyermekek-felnőttek lelki tapasztalatai mindvégig megmaradnak az emberben, éppen ezek az élmények-sérülések segítenek felvenni a gyerekekkel való kapcsolatot.
 
Az emberi figyelemről és figyelem-összpontosításról

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A figyelem-tematika gyakran visszatérő motívuma a Kokas-szövegeknek, ez is mutatja, mennyire fontos volt Kokas számára a teljes ráhangolódás és figyelem nemcsak a társas kapcsolatokban, a családban és az iskolában, de a művészi alkotások befogadásában is, azok között is kiemelten a zenehallgatás pillanataiban. A figyelem erősíti a zene hatását és viszont: „A zene alkalmat ad arra, hogy az ember megerősítse önmagában a teljes figyelem képességét”43. Ugyanakkor „a zenére figyelés és az egymásra figyelés kéz a kézben halad, egymástól el nem választható”44. A lelkiségi irodalomban gyakran felbukkanó téma a figyelem mozzanata, lelkiállapota: „Az imádság lelke a figyelem” – írja Pilinszky, „imádságnál és tanulásnál más-más módon, de mindig a lélek, a szellem éber és tiszta figyelme a döntő”45.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas szerint a figyelem képessége már az ember magzati korában kialakul és már édesanyja méhében képes a teljes figyelemre, sőt a magzatvízen, mint közvetítő közegen keresztül, annak rezgései révén reagál a hozzá érkező hangokra-zörejekre. „Az ember veleszületett tulajdonsága, hogy képes a teljes figyelemre. Az anyaméhen belül a magzatnak már figyelnie kell a hangokra, a zajokra, a csöndre. Már ott, természetes módon elkezdődik a figyelemre való képesség fejlesztése”46. Mester és tanítványa, Kodály és Kokas, egybehangzóan amellett érvel, hogy a zenehallgatóvá nevelést a lehető legkorábban kell elkezdeni, valójában a gyermek fogantatása előtt egy egész generációval, az anya fogantatásának pillanatában már elkezdődik a gyerek zenei nevelése47. Biztató kezdetről festenek képet előttünk Kokas szavai a zenei érzékenységről, viszont annál pesszimistább a folytatást illetően. Azt mondja, ez a maradéktalan figyelmi képesség éppen a környezeti zajszennyezettség hatására azonnal születés után hanyatlani kezd, hiszen „zajok, hangőrületek vesznek minket körül mindenütt”, és a mai ember az őt körülvevő inger-rengetegben szétszórt figyelmével a finomabb, halk hangokat, a víz, az erdő, a csönd hangját már nem hallja, már nem figyel fel rá, nem is ismeri48. „A figyelem nem kényszer, nem muszáj-feladat, hanem gyönyörű eredmény, a lélek eredménye”49. Kokas szerint a lélek ihletéséből született zeneművek hallgatása, befogadása testi, lelki és szellemi figyelmet is feltételez – ebben Dienes Valéria filozófus, író, táncpedagógus megállapítására támaszkodik, aki megkülönböztette a hármat50.
 
A szülői figyelem fontosságáról

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ebben az érzékeny lelkiségű pedagógiában az elfogadás és odafigyelés legfontosabbika a szülői figyelem, azoké, akik a legszorosabban kötődnek a gyerekhez. A Kokas-szövegek utalásai arról tanúskodnak, hogy Kokas is a szülői figyelem elmaradását tekintette a legtraumatikusabbnak, ami miatt a családi kapcsolatok fokozatosan fellazulnak, és ez a jelenség olyan sok családot érint, hogy a szülőtársadalom szokásjegyévé vált: „gyakran félfigyelemmel végzünk különböző tevékenységeket. Általános tapasztalat, hogy a szülő a mindennapokban félfigyelemmel figyel a gyerekére. A gyerek mond neki valamit, ő válaszol, de közben főz, telefonál, házi feladatot ellenőriz”51. Ennek a nonverbális viselkedésmintának pedig az az üzenete a gyerek felé: nem fontos, amit mondani szeretne, mert amit a szülő éppen végez, az fontosabb. Ennek a jelenségnek az általánossá válása teszi súlyossá a helyzetet, ami pedig a gyerekek személyiségfejlődésében gyakran eredményez recessziós folyamatokat, elakadást, az identitástudat és önkép torzulását.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A félfigyelem Kokas sajátos szóalkotása, amely nagyon frappánsan fogalmazza meg a szülői figyelem kórképét. A pedagógusnak sok dolgot, feladatot ad a félfigyelemmel nevelt gyerekekkel való munka, a félfigyelő családtagokkal való harcot jelent ezeknek a gyerekeknek a személyiségfejlesztése. „Zenei nevelésem legnehezebb művelete ez a küzdelem. Lépésről lépésre araszolva cipelem a gyereket egy másfél perces zenedarab hullámain, nézem és fogom és körülveszem teljes figyelmem minden erejével”, ami a legelső zenei hang előtti csend megkeresésével kezdődik – mondja Kokas és hozzáteszi, hogy az ilyen gyerek nagyon gyorsan ki is esik ebből a teljes figyelmi állapotból, és a zenét azonnal elveszíti, amint a rá való figyelés abbamarad52.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A zenére való figyelés és a zenebefogadás képessége sok más, de elsősorban lelki tényezőktől függ, amilyen a fáradtság, levertség, a pillanatnyi feszültség, esetleges betegség vagy éppen örömmel telítettség állapota, azaz a lelki készenlét. „Kezdő kicsiknél a zenehallgatás legjobb helye a szülő öle, a szeretett személy érintő közelsége. Persze csak akkor, ha a szeretett felnőtt a teljes figyelem magasába emelkedik. Félfigyelő szülő nem nyújt biztonságot”53. A gyerekeknek szüksége van erre a befogadó, értő és érintő közelségre, szomjazzák szüleik tekintetét, jelenlétét, az együtt átélt élményeket, az együtt alkotás gyönyörűségét. „Kicsiknél a tánc is a szülők körül folyik, vagy velük vagy nekik táncol a gyermek”54.
 
A pedagógusi figyelemről

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A figyelem Kokas szerint tanulható, fejleszthető, csiszolható, mélyíthető, és olyankor mindig együtt fejlődik vele az empátiakészség is, mert a kettő elválaszthatatlan. A pedagógus saját figyelemfejlődését a gyerekek segítik, és közben „minden alkalommal fejlődik az ő empátiás készségük is, és megérzik, mire van szükséged”55. Az egymásra figyelés tehát mindig visszahat, az empátia kölcsönhatás, a tanítás pedig szeretetkapcsolat, ahol feloldódnak a határok tanító és tanítvány között, sőt kellő alázattal a felnőtt és a pedagógus is tanulhat a gyerekektől. Amikor Kokas magát is a gyerekek tanítványaként értelmezi, minden esetben lelki alázatosságra vall. Mint említettük, a tanítás, mint művészet gondolata Kokas írásaiban is megfogalmazódik, csakúgy, mint Steinernél56, amely tudás hosszú évek türelme, önuralma és kudarcai az évtizedes tanítások variációi által csiszolódik.
 
A felnőttek és gyerekek figyelemképességének összevetése

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

„A felnőttek, tanítók tévesen hiszik, hogy a gyerekek felületesek. Közelről megnézve látjuk, milyen intenzív figyelemre képesek szabadon választott tevékenységeikben”57. A szabad tevékenységek már Reddie New School iskolamodelljének, később a reformpedagógiai törekvéseknek sajátos szervezési módja volt. Montessori módszerének pedig két alapelve a gyermeki aktivitás és szabadság az önállóság jegyében58. A gyerekek tehát képesek a koncentrált figyelemre, a világ dolgai iránt nyitottak és figyelmesek, a szülők ezzel szemben nagy általánosságban félfigyelők. A csecsemőkorban még birtokolt teljes figyelemre való képesség fokozatosan visszafejlődik, az összpontosításról pedig a felnőttek felszólításokkal, zajokkal, ingersorokkal fokozatosan leszoktatják a gyermeket – mondja Kokas59.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A magzat – bár már anyja méhében figyel –, a méhen kívüli világ annyi ingert kínál a fülnek, hogy azok között csak erős szűréssel boldogul, következésképpen felnőttkorra az ember elveszíti a hangok iránt érzékenységét, receptivitását és a figyelme szétszóródik. Kokas saját figyelemkoncentrációs gyakorlatai és gyermek-megfigyelései nyomán kimondja, hogy a gyermekben természetes módon meglévő, de elveszített képességét a figyelem gyakorlására „a szülők is megtarthatják, illetve továbbfejleszthetik”, a gyermekből pedig elő kell hozni60.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas az ideális és veleszületett gyermeki készségek és emberi értékek devalválódásáért, az értékvesztett felnőttkori állapot kialakulásáért egyértelműen a felnőtteket teszi felelőssé, az ő világuk ugyanakkor a szociális kompetenciák, a társas kapcsolatok, a képzelőerő, az empátia szempontjából a gyerekekénél szegényesebb, kopottabb, érzéketlenebb világ – mondja. „A kisgyerek még egész figyelmével fordul a dolgok, történések, jelenségek, személyek felé, mert életének éber perceiben a tanulás a természetes. (...) Félfigyelésre a felnőttek szoktatják, részint az összevissza ontott ingerekkel, részint saját példájukkal. (...) Egész társadalmunk – és nemcsak a miénk – a félfigyelők tevékenységét nyögi, annak áldozatai vagyunk. A félfigyelő nemcsak arra nem figyel, amit a másik közölne, de még arra sem, amit saját maga beszél”61. Vannak azonban menekültjei is ennek a figyelemzavarnak és értékvesztésnek Kokas véleménye szerint, sőt a zene eszközzé válhat az énközpontúságot felváltó szociális érzékenység fejlesztésében. A tiszta, önzetlen szeretet és a zene együttes hatására az ember képessé válhat az empátiás figyelemre, miként a gyerekek azzá válnak társaik iránt „vagy azért, mert magukra ismernek a másik kiömlő fájdalmában. Vagy mert jobbak lettek”62.
 
Művészek és a figyelem – az előadói figyelemről

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A művészek világa különleges adottságok és képességek, speciális szellemi érzékenység és művészi érzék, illetve látás együttese, de Kokas szerint a hangszeres előadóművészek között vannak olyanok is, akik, noha zeneileg nagy jártassággal rendelkeznek, de előadásukból valamiképpen hiányzik a hallgatósággal való élő kapcsolat. Ők a félfigyelő előadók, akik „a hangokat közlik, de nem a műveket”63. És mintha átjárás sem lenne e kettő, a félfigyelők és a teljes figyelem csodálatos élményét élők között, nehezen értik egymást. „A zene művelése teljes figyelmet kíván, és én ebben is romló tendenciát vélek felfedezni” – mondja Kokas64.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas egyszerre több művészeti ágat és technikát ötvöző módszere szerteágazó művészi érzékenységet feltételez, foglalkozásain nemcsak a zenének, mozdulatművészetnek és képzőművészetnek volt fontos szerepe, de a filmezésnek is – a forgatások eredményei az a megszámolhatatlan felvétel a gyerekek átváltozó táncairól, amelyből később összeállítás is készült, és amelynek publikált anyaga 2013-ban jelent meg egy négy DVD-ből álló gyűjteményben Zenében talált világ címmel65. Ehhez egy teljes figyelmével jelen levő és forgató operatőrre volt szükség, és mivel a felvételek többsége a filmkészítés új korszaka előtt, kezdetleges technikával történt, fontos volt, hogy a kamerakezelő ne csupán lássa, mi történik a teremben, hanem érezze is a gyerekeket, azt, hogy készülőben van valami. „Igazán szép felvételek akkor kerülnek a képre, ha az operatőr a lelkével is lát, nemcsak a szemével”66.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokasnak a gyermeki világ iránt érzett idealizmusából ered a művészlelkek, a zsenik rövid jellemrajza, mintha a gyermekség rejtené azt az erőforrást, amelyből a művészek egész pályájuk során merítenek, és az igazán nagy művek megalkotásakor ahhoz nyúlnának vissza. „Az egészen nagyok, a kivételesek, bizonyára megőriznek valamit gyermekségük zene-áhítatából, amikor a gyönyörködés még a bőrük sejtjeiben lakott”67. A hivatásból vagy szakmából zenélők ebben is különböznek a közönség többi részétől, éspedig a figyelésben. Ők ugyanis nemcsak gyönyörködnek abban, amit hallanak, de tudják is, mit hallanak, hiszen erre kapnak több éves képzést, a zene elemzésére, analitikus, bíráló füllel való hallgatására.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Aki teljes figyelemmel, de nem értő füllel hallgatja, az is érzi, ha az előadók – zenekar vagy kórus – nem teljes figyelemmel van együtt, és ebben az esetben a zenemű is középszerű élmény marad68. „A zenét igen könnyű elveszíteni, könnyű felületesen, félfigyelemmel hallgatni, sőt művelni, megszólaltatni is”69.
 
Emberi megnyilatkozásokról

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ember minden megnyilvánulása önközlés, és már egy tekintetből is olvasni lehet. Kokas nagy figyelemmel olvasta a gyermeket, és ha unalmat, közönyt észlelt, megértő igyekezetével fordult az unatkozó felé: „Társadalmunk elmúlt évtizedeiben generációk sora tanulta az alattomosságot, magolta a kötelező unalmast, szavak áradatából nyelte a döglesztő maszlagot, hivatalos ünnepélyeken vastapsolt, és harsogva énekelt a hazugságnak. Fejükbe verték a képmutatást. Milyen esélyük lehet önkifejezésre?”70. Ezzel kritikát is mond a korábbi évek, évtizedek elnyomó, uniformizáló, züllesztő hatású intézkedéseiről, ugyanakkor pedagógiai programját is megfogalmazza: a képmutatás nélküli önkifejezés lehetőségeinek megteremtéséért dolgozik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A beszéd, mint adás és befogadás, nyitottság és szeretet, hallgatással, meghallgatással és nyitottsággal kezdődik, vagyis újra csak szeretettel71. „Minden beszéd legmélyén csönd lakik. Isten minden beszédet fölülmúló csöndje” – írja Pilinszky, majd Pierre Emmanuelt idézi: „minden gondolat – emberi szó – erőfeszítése végső határán: imádság”72. Az emberi megnyilvánulásokról Kokas hasonlóképpen gondolkodik, kiváltképpen a gyermeki és művészi performanszokról, a saját forrásból merített alkotásokról, amelyekben értelemszerűen ott van az isteni szikra, a megelőlegezett kegyelem és az alázat. A megszülető mű nem érdem, mert azt a nyitott lelkűek fentről kapják. „Hasonlóan a teremtéshez, minden alkotás valamiképpen a semmiből ered, Isten teremtő alázatának a semmijéből”, amelyet a kiválasztottak úgy kapnak, hogy előbb mindent elfelejtenek73.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Lélek és művészet összekapcsolása Bubernél is megjelenik, miközben a műalkotást nem a lélek gyümölcsének, a lelket sokkal inkább a mű megvalósulási közegének tartja: „Ez a művészet örök eredete, hogy az ember szemben találja magát egy formával, és az őáltala művé akar lenni. Nem lelkének szüleménye, hanem jelenés, amely lelkével találkozik, és szólítja annak hatóerejét”74.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

„Minden személyiség hordozza a tartalmát, amelyről a gyerekeink között információt ad le, öntudatlanul”75. Gyerekek ezt teszik a táncuk által, de felnőtteket táncra bírni jóval nehezebb – mondja Kokas –, nehezebb rábírni őket a zene keltette érzelmek kifejezésére is. A felnőttek azonban nemcsak a zenére való megmozdulásra, hanem az alkotás más formáiban való önközlésre sem oly nyitottak, miközben a gyerekek nagyon hamar feloldódnak, mernek kilépni, sőt szólótáncot vállalni. Néha mégis sikerül felnőttekkel átváltozni, és általában újszerű hangzásvilággal, szokatlan stílusú zenével működik az inspirálás, például afrikai dobzenére, vagy éppen Händelre, Mozartra vagy Bessie Jones dalaira táncolnak könnyebben a felnőtt-tanítványok76. A Kokas-foglalkozásokon, amikor gyerekek és szülők együtt vannak jelen, erre az elfelejtett, talán soha nem gyakorolt önkifejezésre kapnak teret és esélyt, sőt biztatást saját gyerekekeitől és Kokas elfogadó jelenlététől a felnőttek. Az eredmény gyakran meglepő, de csak kevesek elég nyitottak hozzá: „a felnőtt esetleg felnő a céljaihoz, az okosabbja olykor egyensúlyba is talál a pihenőivel, de csak ritka kevesen merik őszintén kifejezni katartikus átváltozásaikat”77.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A mozdulati, illetve szóbeli kommunikáció egyaránt fontos Kokas számára. „Ezekre a primer, érzéki élményekre úgy kellene építeni, mint összefüggő, egymással folyamatos és kölcsönös kapcsolatot tartó létezési feltételeinkre”78. Az önkifejezési lehetőségek között elhanyagolt közlési forma a mozdulat és testbeszéd, kevés figyelmet kap, noha – ma már köztudott – annak, mint nonverbális, illetve beszédet kísérő, gyakran spontán kommunikációnak a pedagógiában is hangsúlyos szerep jut79. A Kokas-pedagógia erre is felhívja a figyelmet, miközben helyzeteket teremt annak fejlesztésére, kibontakoztatására. A Kokas-órákon minden résztvevő kipróbálhatja magát védett környezetben. „A zenei elmélyülés szolgálatában a mozdulat olyan, mint a levegő vagy a víz mozgása, minél szabadabb, annál teljesebb”80. Ennek eszközei pedig az elcsendesedés, az empatikusan figyelő közösség, a befogadó légkör, a gondosan válogatott zene, a minőségi idő, illetve a művészi eszközök, kellékek mellett a pihenő testhelyzet, amelyben „a mozdulat magától születik”.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Amikor az információ átadás-átvételét, azaz a kommunikációkutatás tudományát foglalja össze Buda Béla, a verbális kommunikáció mellett megemlíti a kinezikát, azaz a testbeszéd-, illetve gesztus-kommunikációt81. Köztudomású, hogy „kommunikáció csak közös kódban folytatódhat”82, amelyhez Kokas emberképének ismeretében hozzátehetjük, hogy a közös kód mellett elengedhetetlen a kölcsönös figyelem és tisztelet ahhoz, hogy két ember megérthesse egymást. „Egymás kölcsönös tisztelete nélkül nincs ép társadalom, se kicsi, se nagy” – mondja Kokas83. A Kokas-életmű tükrében világossá válik, hogy véleménye szerint a nonverbális közlésmódok mindegyikét segíti, illetve segítheti a gondosan kiválasztott zene. „A szavak fölé kerül a zene, ha a szavak fölötti intuíció lelkületében született, ha kiemelkedhetett a hangok mesterségéből”84, és ugyanez az átlényegülés megy végbe az ember szavain amikor azok a gondolatok fölé kerülve, hit és áhítat által imává lesznek.
 
A pedagógusi önközlésről

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

„Miről ismerem fel az alkalmas, a témámhoz felnövő tanítót? – kérdezi Kokas – Felismerem a vezetői stílusáról. A pedagógusok magatartási, viselkedési attitűdjét ledobva egyszerűt, emberit, önmagát kell magából formálnia. A tanár-tanító szerepben elsajátított szövegektől, tartástól; mozgástól, arckifejezéstől, hangvételtől meg kell szabadulnia”85. Az emberi-szülői megnyilatkozások fontosak, a pedagógusi önközlés pedig – mivel több gyerek személyiségfejlődéséért felelős – sokszorosan az. A legfontosabb nevelőeszköz a pedagógus maga, és csakis akkor lehet hiteles, ha levetkőz minden felvett attitűdöt, modort, elvárt viselkedésmintát és igazi, egyszerű önmagát adja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas a reformpedagógiai irányzatok képviselőivel egyetértően a tanítói értékelés ellen szól, ami a versenyszellemet, egymás elleni versengést, rangsorolást is magával hozza. Ezek helyett a fegyelmező és értékelő eszközök, csillagocskák, fekete pontok, jegyek, intők, megrovások helyett az individuális, illetve differenciált értékelést, a dicséretet és a szóbeli visszajelzést tartja hatékonynak és igazságosnak. Csak így alakulhat ki olyan csoportmunka, amely mentes minden versengéstől, rangsorolástól, tehát azok negatív hozadékaitól is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas szerint bármelyik pedagógus jól jellemezhető annak alapján, ahogyan jelen van a gyerekek között, és ő mindig figyelte is a pedagógusjelölteket, a kurzusai résztvevőit: „a tanító arca a gyerekek arcmagasságában van-e? Tekintetével bekapcsolódik-e a gyerek tekintetébe, aki hozzá beszél? Vagy csak elnéz mellette, fölé, mögé mered, valahová? (…) A tanító testtartása kifejezi biztonságát, integrált személyiségét. Gesztusaiból, arcából leolvasom – a gyerekek nálam jobban olvassák – hogy tanítójuk tudja, mit akar, és élni tud vállalt szolgálatával”86. A gyerekek nem tudják megfogalmazni, de érzik, sőt tükrözik tanítójuk személyiségét, hiányosságait, erényeit. „Aki irányít, annak tulajdon személyisége az eszköztára, vagyis az egyensúlya, belső nyugalma”87.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas úgy értékelt, hogy szóhasználatából hiányzott minden fegyelmezés, ugyanis nem tartotta célravezetőnek a személyiség formálásában, sőt inkább káros hatást tulajdonított a megrovásnak vagy szidalmazásnak, és vallotta, hogy az tanítói gyengeség: „A fegyelmező szavak ismételgetése a gyengeség jele, a tehetetlenségé. Ezerszer hallották, nincs jelentőségük, sem valódi hatásuk. Nem megbízható eszközök, legfeljebb véletlenül hatnak, a kondicionált nyomatékukkal”88.
 
Gyermekek és felnőttek önközléseinek összevetése

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az élmény, az emlék maradandó, noha a pillanat hamar tovatűnik. Mégis fontos minden, amit a gyerek átélt a Kokas-órán, ami megerősítette vagy inspirálta, a közösségi élmény, a saját ihletésű története vagy tánca. Az emberi lélek ezekből épül, és természetesen a lesújtó, megalázó, fojtó emlékekből is. „Alkotásuk mozdulatokból készül, a pillanattal születik és a pillanattal tovatűnik, ahogy a zene is, amely az időben folyik. Maradandó csak az emléke. De azt nagyon hosszan őrizzük, nemcsak én, a gyerekek is. A zenével együtt őrzik”89.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fontos, hogy a gyerekek inspirálásának legyen tere, ezenkívül fontos, hogy helyzetbe kerüljenek, értő társak jelenléte támogassa őket az alkotásban, figyeljenek rájuk, elmondhassák, kifejezhessék és eltáncolhassák mondandójukat. Kiváló alkalmak erre a komplex, zenés Kokas-foglalkozások, bár van más útja is az alternatív személyiségfejlesztésnek. Ebben nem különbözik a felnőttek, illetve gyerekek lelki segítése, és mivel a Gestalt-pszichológia felismerése szerint a felnőttkori problémák, elakadások gyökere a gyermekkorba nyúlik vissza, igen fontos, amit Kokas mond saját módszeréről: „Amióta felnőttekkel is dolgozom, megtanultam, hogy bennük is gyermek-élményeiket keressem, azokat érintve segítsem világra keservesen visszatartott önkifejezésüket. Ez a közös terápiánk”90.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A társ személyének, gondolatainak, érzéseinek a tiszteletét Kokas szerint gyerekektől tanulhatják a tiszteletpróbán sorra elbukó felnőttek, „minden egyes gyerek segíthet a példájával”91. Felnőtt-tanítványai bennemaradnak felnőttségük burkaiban, akik közül az énekes-játékos átváltozásaik alatt is „csak kivételes kevesen képesek megközelíteni gyermekségük valódi átváltozásait”92, azaz nem tudnak teljes lényükkel feloldódni, jelen lenni, játszani és nem eljátszani, azaz gyermeki lelkülettel alkotni. Kokas idealizmusának csúcsa a gyermek, ugyanis a gyermek képes minderre. Úgy tűnik, a gyerekek lelke szabadabb, a felnőttek pedig csak áhítoznak az önközlés efféle gyermeki szabadságára. „A szabad lélek az önkifejezésben mutatkozik meg, ha nem szavaiban, akkor a szavakon túliakban”93.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kokas eszmefuttatása a kimondott és kimondatlan emberi szavakról tudatosítja, mit is tesz az éterbe kiröppenő üzenet, kritika, vélemény, parancs, utasítás, vagy éppen az, amit az emberi arc tükröz, mindaz, ami a gesztusokból, önkéntelen mozdulatokból kiolvasható. Felmérhetetlen, amit a véletlenül kimondott, vagy akár soha ki nem ejtett szavak cselekszenek, „hiszen a gondolat is átsugárzik, és a másik embert megvető, lekicsinylő, lenéző, megalázó szándék éppúgy mocskol, mint a kimondott szó vagy a tett”94. Ennek az igazságnak legfőbb tanúi a gyerekek, de a megromló emberi kapcsolatok, szorongó, megalázott lelkek, a csődöt mondó házastársi viszonyok tanúi is. A szándék, a szó és a tett a felelős mindezekért – figyelmeztet Kokas.
 
Az előadóművészek megnyilatkozásairól

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

„Aki nem érzi a zenét, az közvetíteni sem képes. Tulajdon mozdulataival a zenére reagál, ha táncol, ha megjelenít, vagy ha a gyereket megérinti”95, azaz minden megnyilatkozása jellemzi az embert, a zenei mozdulatok, a hangszeren való önfeledt játszás, az érintés és annak hiánya, még az is, ami elmarad, és amire képtelen az ember.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A zseninek, miképpen a gyerekeknek is mintha külön világuk lenne, és a kettő között Kokas szerint átjárás van: „A zsenialitásból megközelíthetők a gyerekek” – mondja96. Ez az átjárás pedig a kölcsönös megértés, sőt megérzés, és mintha Kokasnál ekvivalens lenne a művészihletésű alkotó személyiség a gyermeklelkűséggel, mintha gyermeki lelkületre lenne szükség a zseniális zeneművek befogadásához és értéséhez. Ezt a lelkiállapotot a pedagógusoknak minden bizonnyal azért nehezebb elérniük, mert a „képzettség és szakma a hagyományos »felnőtt felsőbbrendűség« képzetében tartja őket”97. Hasonlóképpen gondolkodik a témáról, a zsenialitásról Simone Weil is, sőt az ő esztétikájának sarokköve a zsenialitás: „szerinte a művészet sem táplálkozhat másból, mint a testté lett Isten szeretetéből. Az igazán nagy alkotások Krisztus szeretetének jegyében születtek meg”98. Mintha különös kapcsolat lenne Isten és a zseni között – ezt az ihletett és szentséget közvetítő zeneszerzők, közöttük elsőként Bach zenéjében érezte Kokas, de Pilinszky is.99

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Alapvető különbségeket lát Kokas a felnőttek és gyerekek művészetek iránti érzékenysége, befogadókészsége és kreativitása között nemcsak a zenehallgatás, de más befogadóművészetek terén is. Ezek a készségek és képességek gyakran éppen gyermekkorban sérülnek, zárulnak és emiatt felnőtt emberek a lelkiek iránt érzéketlenekké, kívülállókká válnak. Éppen az jelentheti a kihívást művészetpedagógusnak, tanítónak, terapeutának egyaránt, hogy ezeket a felnőtteket, vagy éppen művészeket, „az iskolai kórusból kitiltott szenvedélyes énekesek, a kegyelemosztályzatként a zeneszerzők életét eldarálók, a dallam nélkül, szótagokkal szavalva szolmizálók” csoportját, a „zenéből kirekesztetteket, a zene mellől elzavartakat visszavezesse az alkotás öröméhez – zenével, mozgással, énekléssel, rajzolással, megértéssel, befogadással. Mert az ő »lelkük sebe vérezget«”100.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Van egy sor olyan művészi adottság – amilyen a jó hallás, a fejlett ritmusérzék, a tiszta énekhang és intonáció, a zenei memória, a hangszeres előadói képesség –, amely nélkülözhetetlen az igazán értékes zenei-művészi alkotások létrejöttéhez, Kokas szerint azonban „a zene adományából származó lélekszabadság különleges ajándék, nem függvénye az általánosan ismert zenei adottságoknak”101. Mindezek mellett a tehetség és a szellemi ajándékok különböző, egymástól gyakran független elemei az emberképnek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fentiek alapján a Kokas-pedagógia egyértelműen rokonítható a gyermekreform, illetve reformpedagógiai mozgalmak, emellett pedig Pilinszky világképével, amely a felnőttlét elmarasztalása mellett a gyermeki létet idealizálja, annak fölébe helyezi, ezáltal is megerősítve a kokasi emberkép evangéliumi aspektusát. Ennek a gyermekképpel szembeállított nevelőképnek az összefoglalását, meglátásaink szintézisét írja le a következő fejezet.
1 Kokas, 1972. 3.
2 Kokas et al., 2007.
3 Pilinszky, 1993. I.
4 U.o. II. 212.
5 „Minden jó, amidőn kilép a dolgok alkotójának kezéből, de minden elfajul az ember kezei között” – Rousseau, 1997. 11.
6 Kokas, 1992. 92.
7 Ld. „Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük” (Zsolt. 139,16). „Így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs. 43,1).
8 Kokas, 1992. 90.
9 U.o. 92.
10 Kokas, 1998. 16.
11 U.o. 71.
12 Ld. Fichte korai antropológiai felfogását. Hankovszky, 2014.
13 Kokas, 1998. 9.
14 U.o. 15.
15 U.o.
16 Kokas, 1992. 108.
17 U.o. 48.
18 U.o. 68.
19 Buber, 1923/1994. 20-21.
20 Tóth, 2009.
21 Kokas, 1998. 20.
22 Kokas, 1992.
23 U.o. 23.
24 Ld. Piaget, 1993; Cole & Cole, 2006.
25 Kokas, 1992. 49.
26 Kokas, 1998. 75.
27 Kollár, 2016. 107.
28 Kokas, 1998. 64.
29 U.o. 69-70.
30 Kokas, 1992.
31 U.o. 24-25.
32 U.o. 24.
33 Pukánszky & Németh, 1996; Zrinszky, 1994; Czike, 2005; Restyánszki, 2005; Tókos, 2005; Fekete-Deák & Jakab, 2017. stb.
34 Zrinszky, 1994. Ld. a különböző szempontok szerinti pedagógusi szerep-felosztáskat is. Pl. Andersonnál uralkodó, illetve együttműködő, Caselman-nál feladat-, illetve gyerekcentrikus nevelőfelfogást találunk.
35 Kokas, 1992. 53.
36 U.o. 25.
37 U.o. 55-56.
38 Kokas, 1998. 69.
39 Ld. Rogers & Stevens, 1967.
40 Ld. elsősorban Key, 1909/1976; ld. még Pilinszky, 1993 I-II.
41 Kokas, 1992. 24.
42 U.o.
43 Tóth, 2009. 104.
44 Kokas, 1992. 40.
45 Pilinszky, 1993. I. 342.
46 Tóth, 2009. 106.
47 Kodály, 1941/1982. I. Ld. még Mélykútiné, 2004.
48 Tóth, 2009. 106.
49 Kokas, 1992. 118.
50 Kokas, 1998. Ld. Dienes, V.: A zenei alkotás és hatás lélektanáról, 1906.
51 Tóth, 2009. 103.
52 Kokas, 1992. 39.
53 U.o. 40.
54 U.o.
55 U.o. 58.
56 Kokas, 1992; Steiner, 1995; 2018.
57 Kokas, 1998. 18.
58 Montessori, 1995.
59 Tóth, 2009.
60 U.o. 106.
61 Kokas, 1992. 39.
62 Kokas, 1998. 23.
63 Kokas, 1992. 39.
64 Tóth, 2009, 104.
65 Ld. Kokas et al., 2013. Ld. 3. sz. Melléklet.
66 Kokas, 1992. 83.
67 Kokas, 1998. 75.
68 Tóth, 2009.
69 Kokas, 1992. 39.
70 U.o. 87.
71 Pilinszky, 1993. II.
72 U.o. I. 119.
73 U.o. II. 170.
74 Buber, 1923/1994. 13.
75 Kokas, 1992. 33.
76 U.o.
77 U.o. 87.
78 Kokas, 1998. 16.
79 Ld. Buda & László, 1981; Kollár & Szabó, 2004; Forgó, 2011.
80 Kokas, 1992. 20.
81 Ld. metakommunikáció, paralingvisztika – Buda, 1994.
82 Buda, 1994. 69.
83 Kokas, 1992. 24.
84 Kokas, 1998. 77.
85 Kokas, 1992. 52.
86 U.o. 53.
87 U.o.
88 U.o.
89 U.o. 31.
90 U.o. 48.
91 U.o. 55.
92 U.o. 86.
93 U.o. 87.
94 U.o. 25.
95 Kokas, 1998. 68.
96 U.o. 14.
97 U.o.
98 Reisinger, 2009. 44.
99 „Bach: a legnagyobbak legnagyobbika, valóban megtanítja az embert álom és józanság kontrolljára, amit személy szerint csak nagyon ritkán tudna elérni. Ez a zene: égbolt és vesztőhely, tűz és víz egyszerre, s mindkettőnek királyi meghaladása. A tenger szövegkönyve”Pilinszky, 1993. II. 220.
100 Kokas, 1998. 64.
101 Kokas, 1992. 49.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave