Amikor a Szibéria kifejezést használjuk, rendszerint Oroszországnak az Uráltól keletre, a Csendes-óceánig húzódó ázsiai területét értjük rajta. Ezt a térséget, amely Oroszország területének közel négyötödét és lakóinak valamivel több mint negyedét teszi ki, a földrajztudósok három részre tagolták: Nyugat-Szibériára, Kelet-Szibériára és a Távol-Keletre. Jelenkorunkban e hatalmas, nehezen élhető ázsiai terület négyötödét örökké fagyos talajréteg fedi (Parfenova 2019).

Az erőforrásokban gazdag szibériai régió fejlesztése a 21. századi orosz politika egyik fő törekvése. A fejlesztések szempontjából elengedhetetlen a szibériai területek lélekszámának növelése. A politikusok feladata kettős, hiszen egyszerre kell az ország kedveltebb térségeiből odacsábítani honfitársaikat, a Szibériából távozni akarókat pedig ottmaradásra ösztönözni.

A gyéren lakott térség benépesítésének és fejlesztésének elősegítésére 2016-ban az orosz politikai vezetés államilag támogatott távol-keleti földosztási programot indított. Azzal próbálták az embereket a térségbe vonzani, hogy minden orosz állampolgár egy hektár (10 ezer négyzetméter) földterületet kaphat ingyen a Szaha Köztársaságban, Kamcsatkán, a Tengermelléki határterületen, a Habarovszki határterületen, az Amuri területen, a Magadani területen, a Szahalini területen, a Zsidó Autonóm Területen vagy a Csukcs Autonóm Körzetben. Cserébe azt kell vállalnia, hogy a kapott földterületet használatba veszi, és öt évig nem válik meg tőle. A földosztási programtól azt várták, hogy a térség népessége hatszorosára, 6,4 millió főről 36 millió főre növekszik. A következő években azonban ezzel a lehetőséggel élők száma mindössze 100 ezres nagyságrendű volt, annak ellenére, hogy 2017-ben az orosz elnök az orosz területeken született felmenőkkel rendelkező külföldi állampolgárokat is bevonta a kedvezményezettek körébe. A földosztási programot 2021 nyarán továbbfejlesztették: újabb hektár földterületet kaphatnak azok, akik az első hektárt a korábbi vállalásoknak megfelelően hasznosították, továbbá kiterjesztették az egy hektáros földosztási programot néhány északi-sarkvidéki régióra is (RFE/RL 2016; Федеральный закон от 01.05.2016 № 119-ФЗ; ru.arctic.ru 2021; rt.com 2021).

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, Putyin elnök egyik legközvetlenebb munkatársa, a Putyin mögött álló Egységes Oroszország párt egyik vezéralakja 2021. augusztus elején a Szovjetunió összeomlása előtti évek megvalósulatlan terveire visszautalva új szibériai városok építésének szükségességéről beszélt az Orosz Tudományos Akadémia szibériai tagozatának tagjaival szervezett találkozón. A délkelet-szibériai származású politikus ambiciózus elképzelése szerint legalább 3-5 olyan nagyvárosnak kell Szibériában épülnie, amelyeknek lélekszáma megközelíti a félmilliót, vagy még ennél is jóval népesebbek. Sojgu megaprojektjében ezek az új szibériai városok tudományos-ipari és gazdasági központokként jelennek meg. A Szibériában létrehozandó városok Sojgu szerint vonzerőt kell hogy jelentsenek „mind Oroszország lakossága, mind pedig a FÁK országaiban és a messze külföldön élő honfitársaink számára” (Королева 2021; Кудияров 2021).

A gigantikus tervek részleteiről, illetve azok megvalósításának ütemezéséről nem esett szó. Sojgu bejelentését követően, még augusztusban ismertté vált az első városfejlesztési célkitűzés. Oroszország délkeleti részén, a Tengermelléki határterületen alakítanák ki azt a Szputnyik nevű, 1,1 milliós várost, amely – Sojgu koncepciójától eltérően, költségkímélőbb módon – nem teljesen új városként születne meg, hanem magában foglalná a mintegy 600 ezres lélekszámú óceáni kikötővárost, Vlagyivosztokot és a Vlagyivosztoktól 40 km-re északra fekvő, 100 ezres lélekszámú Artyomot is. Szeptember elején Sojgu Dél-Szibériában Bratszk, Kanszk és Leszoszibirszk térségét nevezte meg, ahol új városok jöhetnek létre (Кудияров 2021; Канаев 2021).

A Putyin-korszakban az orosz főváros Szibériába telepítésének ötletét először Szergej Sojgu vetette fel 2012-ben, amikor néhány hónapig a Moszkvai terület kormányzója volt. 2017 nyarán újból előkerült ez az elképzelés, ekkor a Demográfiai, Migrációs és Területfejlesztési Intézet felügyelőbizottságának elnöke, Jurij Krupnov azt javasolta az orosz államfőnek, hogy az orosz fővárost költöztessék az Urálon túlra, mivel Moszkva „megállíthatatlan és ellenőrizetlen növekedése” (rbc.ru, 2017) a legfőbb veszély Oroszország számára. Krupnov Moszkva és a moszkvai régió túlnépesedettségére, túlcentralizáltságára összpontosító problémafelvetése nem alaptalan ugyan, a főváros átköltöztetéséről alkotott elképzelését az orosz politikai vezetés azonban nem karolta fel. 2021 nyarán az új szibériai városépítési projekt meghirdetésekor Szergej Sojgu védelmi miniszter ismét felvetette az orosz főváros Szibériába költöztetésének gondolatát (Королева 2021). A főváros Urálon túlra helyezését a demográfiai aránytalanságok és az aktuálpolitikai szempontok – a Nyugattól való távolodás – mellett más tényezők is indokolttá tehetik: például a világgazdaságban a centrumok és erőterek változásai során a délkelet-ázsiai és csendes-óceáni térség felértékelődése, továbbá az éghajlatváltozás kínálta lehetőségekkel kapcsolatos fejlesztések előtérbe állítása.

A Kreml 2021 júliusában aktualizálta Oroszország nemzetbiztonsági stratégiáját. A dokumentumban Moszkva fő célkitűzése, hogy a 2020-as években a világpolitikában önálló nagyhatalmi szereplőként lépjen fel. Az új nemzetbiztonsági stratégia kitüntetett figyelmet fordít az intézményesített nemzetközi együttműködésektől függetlenedni akaró Oroszország Ázsia felé fordulására (Hidegkuti 2021).

Az orosz vezetés elkötelezettsége Szibéria támogatására a 2000-es évek végétől töretlen. A szibériai stratégiai jelentőségű fejlesztések közül az elsők között említendő a nemzetközi és kereskedelmi űrprogramok bázisául szolgáló Vosztocsnij űrrepülőtér létrehozása. Vlagyimir Putyin 2007 novemberében hagyta jóvá a mintegy 700 négyzetkilométer területű orosz űrrepülőtér építésének tervét. A grandiózus űrrepülőteret 2011-ben kezdték kialakítani a Kínával határos Amuri területen, és a korabeli világ legkorszerűbbjének számító űrközpontot 2016 tavaszán adták át. A szibériai beruházással Oroszország a Kazahsztánban lévő, még az 1950-es években üzembe helyezett, s az utóbbi évtizedekben Moszkva által bérelt bajkonuri űrrepülőtérnek akart saját alternatívát biztosítani.

Az orosz kormány 2013 tavaszán egy 16 milliárd dolláros távol-keleti fejlesztési programot hirdetett meg, amelynek egyik fő célkitűzése a szibériai közlekedésfejlesztés előtérbe állítása a következő években. A szibériai beruházási tervek elsősorban a „transzszibériai vasút kapacitásának növelésére, a regionális légi közlekedés, a repülőtéri és tengeri kikötői infrastruktúra fejlesztésére, valamint az autópályák építésére” irányultak (Ellyatt, 2013). 2021 júniusában a Szentpétervári Gazdasági Fórumon több mint 70 nagy értékű szibériai beruházási megállapodást kötöttek, amelyek egy része a térségbeli turizmus fejlesztését segíti. 2022-ben rubelmilliárdokat fordítanak az orosz távol-keleti légi közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, amivel a térség közlekedési elérhetőségét akarják modernizálni. (rt.com 2021; Кувырко 2022)

Oroszország Urálon túli része még jelentős kihasználatlan potenciállal rendelkezik, ezért Szibériának az orosz gazdaság fejlődése szempontjából várhatóan hosszú távon meghatározó szerepe lesz: „Különösen a szibériai régiókban rejlik óriási lehetőség új feldolgozó iparágak létrehozására. […] A makrorégió földrajzi helyzete is fontos – közel van az ázsiai országok nagy piacaihoz, több mint kétmilliárd fogyasztóval és magas keresletnövekedési rátákkal” (Обухова 2021).

A szibériai nagy gazdasági fejlesztési tervek azonban jelenleg komoly belső problémákkal, akadályokkal szembesülnek. Ezek közül az egyik legfontosabb a demográfiai mutatók romlása, a munkaerőhiány. Oroszország népessége az utóbbi két évtizedben csökkenő tendenciát mutat, még akkor is, ha a Krím-félsziget 2014-es Oroszországhoz kerülésével 2 millió fővel növekedett az országban élők száma. Oroszországot 2020 októbere és 2021 szeptembere között olyan mértékű népességcsökkenés jellemezte, amelyre békeidőben még nem volt példa. A halálozási arány és a születési arány által meghatározott természetes népesség egy év alatt egymillió fővel csökkent, jóllehet a halálozások növekedésében a koronavírus-járvány erőteljesen közrejátszott. Az orosz nemzeti statisztikai hivatal előrejelzése már 2019-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszország népessége a következő másfél évtizedben több mint 12 millióval csökkenhet. A szibériai munkaerőhiány nagyszámú külföldről érkező bevándorló befogadásával kezelhető lenne, ezt a megoldást azonban mind az orosz politikai vezetés, mind pedig az orosz társadalom elutasítja.

A szibériai fejlesztési tervek megvalósítását mindemellett a regionális szinten megmutatkozó tartós forráshiány, az erősen hiányos, leromlott, elmaradott infrastruktúra és a térségbeli magánbefektetések feltételeinek hiánya is akadályozza. Az ígéretes jövő csak akkor válik sikeressé, ha párhuzamosan sikerül megoldani a termelési, az infrastrukturális, a társadalmi és a demográfiai problémákat (Lustgarten 2020; Beals 2021; themoscowtimes.com 2019; themoscowtimes.com 2021; Королев, 2021).